2016. május 26., csütörtök

big day 2016

a big honlapon meg 1általán a big környezetében változások történtek. van 1 új magyar bigünk, kőszeg mellett, a hörmann-forrás. ez pont kapóra jött, hogy az idei big dayt körészervezze gábor.

tesóm kitalálta -mint a régi, szép időkben-, hogy menjünk el lábon otthonról. sopronig; és a többiekkel tegyük meg a big-es távot, majd biciklizzünk haza. ez nagyon jól hangzott egészen addig, amíg elég közel nem jött a big day, és nem éreztem azt, hogy képtelen vagyok 200 km fölött menni. mert fáradt voltam- ránézésre plusz 5 év. úgy értem, annyival öregebbnek néztem ki. a fáradtság nagyon öregít.
hazafelé a vonaton 1 rémálom volt a colnagoval utazni. a szerelvény vagy 500 méter hosszú volt, de bringát eltenni rajta normálisan nem lehetett. amúgy is csak az 1. vagy az utolsó kocsiban megengedett. folyton rányitották az ajtót- nem tudtam rendesen aLÚDni. jó hogy  a másik vonaton nem maradtam fent, mert olyan szépen elszunnyadtam.
tesómék este 11 körül értek haza. én addigra már legyártottam a szendvicseket, mindössze 6ot. szerencsére a mezzsebbe nem fér sok, így nem kell annyit dolgozni. orsi rájövesztett arra, hogy kiflit kell csomagolni zsömle helyett, mert az jobban elfér. ha hajlított a kifli, akkor kettévágni, mert 1 nagyon görbe kifli sok helyet elfoglal, és nehezebb mellé pakolni.

a terv az volt, hogy 4:30-kor kelünk és 5:00-kor indulunk. sopronig kb. 100 km az út. 10-re lazába odaérünk.
ehhez képest 5:25-kor indultunk. annyira elmegy reggel az idő... tesóm hezitált: széldzseki vagy karmelegítő? én karmelegítőt vettem fel, széldzseki ment a zsebbe. reggel nem volt túl meleg, azt hittem, ráfagyok a bringára. 8 fokkal kezdtünk. tesóm mondta, hogy ő ilyenkor, hajnalban szeret igazán biciklizni. és milyen igaza van! nulla forgalom, jó levegő. igazán élvezetes volt. kőszeg körül kezdett több autó lenni. felébredtek az emberek. nem mintha forgalmas útvonalon tekertünk volna. jópárszor átléptük az osztrák-magyar 6árt. és 1x csak megkezdődött a szembeszél. mivel észak felé tartottunk, esélyes volt, hogy nem ússzuk meg. hát az időnként elszomorító volt, h 20-szal mentünk, azt hittem, elsírom magam.
amúgy szép volt a táj. még minden zöld, semmi sárgulás. a bakonyban is. világosban utaztam haza, úgyhogy lát6tam. ez ritka. hamar besárgul. eddig fel se tűnt, hogy a bakony tud zöld is lenni.
kőszeg környékén elkezdődtek a dombok. az a furcsa, hogy még sosem bicikliztem erre, sőt 1általán nem jártam erre. nagy ez a vas megye, nekem mégis a világ kell :)
tesóm mindig figyelmeztet, hogy egyek. olyan gyorsan elrepül az idő, túl sokat nem szabad hagyni kaja nélkül.
háténmá nemtommivolt. a lényeg, hogy tesóm észrevette kópházánál, hogy előttünk 1 salgótarjáni mezes teker. kizárásos alapon gyuribára tippeltem. közelebb kerülve hozzá, felismertem a lábáról,  pedig térdmelegítőben volt, nem látszott a tetkója :) utolértük még a 84-es út előtt, és 1ütt tekertünk a lidlig. tesóm elől. ekkorra már kiveszett belőlem minden energia, alig vártam, hogy végre el tudjam magam kiáltani, hogy álljunk meg, mert eléhezek pillanatokon belül. 1 örökkévalóságnak tűnt a 84-esen bejutni sopronba. jó, hogy tesóm ment elől. én max. 20-szal bírtam volna.
a lidliben bevásároltunk, és megállapítottam, hogy vikiékhez már sajnos nincs időnk beugrani. a vasútállomáson találkoztunk a többiekkel. itt békében megkajáltunk,és még naptejet is akartam kérni somitól, azonban amint megláttam, már el is felejtettem, ennek megfelelően leégtem- a szokásos. ez vélhetően nem tesz jót a bőrnek. nem lenne fontos idejekorán megöregedni...
a busszal jöttek ancsi, robi, somi, ali és családja. utóbbiak nem bicikliztek, ali volt a sofőr, ő vette le a terhet a többiek lábáról. gábor meg balázs már korábban eljöttek otthonról, bringázással töltötték az előző napokat. gábor big keresztapa lett a hörmann-forrást illetően. egész pontosan velünk lett keresztapa, ui. 24x ment fel, a 25. mászást a big dayre időzítette. balázs meg a környékbe biciklizgetett 1 csomót. bár ha csomót írok, akkor a ...GETett enyhe kifejezés.
szóval megkajáltunk, belülről is megtekintettük a soproni vá. női klotyóját, gábor üdvözölte az ö.gyűlteket- közben szaporodtunk a suplitz családdal, akik salzburg környékéről ruccantak ide a big day kedvéért.
10-kor elrajtoltunk a lővérek felé. kicsit hisztiztem (remélem csak magamban), hogy már most kivagyok az emelkedőtől, mi lesz később?! az út nagy része az erdőben vezetett. olyan jó volt érezni a tiszta levegőt meg a finom tavaszi illatokat. látszott a nap állásából, hogy izzasztás lesz, esőre nem kell számítanunk.
a lővérekből legurultunk vissza sopronba, majd brennbergbánya felé vettük az irányt. figyeltem gábort, bekapcsolta a tempomatot, olyan 1enletesen tekert. mintha odaragasztották volna fejtől csípőig a biciklire.
hm. érdekes ez a google maps: nem írja ki a brennbergbánya településnevet, pedig gábor azt mondta, hogy a táblánál találkozunk, és én is úgy emlékszem, hogy volt rendes tábla... itt kicsit elidőztünk, mert suplitzék lemaradtak. gábor megvárta őket. nem jöttek. visszagurult balázs is. nem jöttek. erre tesóm mondja: "megnézem én is őket. mint a kisgömböcben"  mindenki nevet.
amikor újra 1ütt volt a csapat, nemsokára megláttunk 1 helyi kocsmát, gyuribá rögtön meg is kérdezte, nem iszunk -e valamit. jó kis tér volt. látszott, hogy bányászfaluról van szó, kiszuperált csillék díszelegtek teleültetve virággal meg bokorral. nagyon viccesen néztek ki. a kocsma 1 régi, szép épület aljában volt. beérve a szikrázó napsütésből alig láttam valamit. illedelmesen köszöntem, és kértem 2 kólát. a kocsmárosnő olyan nehezen mozdította meg magát, szinte fájt neki, hogy ki kell szolgálnia. 500 volt a két coca, ötezressel fizettem. kelletlenül visszaadott, majd amikor megjelent tesóm azzal az udvarias kéréssel, hogy töltse tele a kulacsát csapvízzel, még  lassabb lett, és komolyan mondom, azt hittem, megtagadja tőle a vizet. fú, de felbaszott. örülne, hogy bejön valaki, nem csak a béláéknak osztja a kisfröccsöt, erre olyan savanyú, mint az ecetes uborka...
még jött 1 balázs, és így 11-re dagadt a létszám. innentől ausztriában tekertünk egészen kőszegig. ez csodajó volt.
jártunk liszt ferenc szülőházánál. mellé építettek 1 modern koncerttermet. szépen rendben van minden- ausztria, ne csodálkozzak... a múzeumhoz vezető járdára pedig violinkulcsokat festettek. és kertben vannak műanyag fotelek, amikről messziről nem tudtam volna megmondani, hogy micsodák.
itt volt 1-2 nagy gurulás, nem is értettem, mi lesz ezek után, mert csak lejtőztünk percekig. mintha már mélyföldön lennénk, olyan érzésem volt.
1ik faluban pont délben megszólalt a légvédelmi sziréna. tesóm elkezdett menekülni. hogy van benne ennyi tartalék, hogy sprintel 1ik pillanatról a másikra?! elég ijesztő volt ez a sziréna. ahogy elkezdett felpörögni...
áhh.
valamikor aztán kiértünk a gurulásból. izzott a levegő, én szidtam magam, hogy miért nem naptejeztem, és kurvára semmi kedvem nem volt tovább biciklizni. 1 idióta helyen álltunk meg, és a kerítés árnyékában fogyasztottam el a szendvicsemet. lassan elértük a 6árt, be kőszegre. unokatesómék háza előtt mentünk el. a hörmann-forráshoz vezető úton találkoztunk pár autóval, és 1 kis szakasza elég ratyi volt, különben fasza az út. ancsi előrehúzott- van a csajban bőven erő :) balázs meg tesóm is hamar eltűntek a szemem elől. volt ebben az útban lejtés is bőven, nyafogtunk kicsit somival, hogy visszafele ezt újra meg kell tenni.
a hörmann-forrás vize 1ébként nem i6ó- szörnyű. így csak oldatba vittem a bőrömre kirakódott sót. pont ott volt 1 anyuka a gyerekkel, és a fiú töltötte a kulacsot forrásvízzel. megjegyeztem, hogy nem i6ó, mire az anyuka mondta, de már 2 órája gyalogolnak víz nélkül, csak nem lesz semmi. (jól felkészült túrázók...) erre én: "végül is a gyilkos galócát is ehető. 1x meg lehet enni. aztán utána..." tesóm osztott-szorzott, nehogymá nem tudok hazamenni innen biciklivel. én kivoltam, lázadoztam, nem akartam többet biciklizni. persze, csak gurulni kell szombathelyig... végül beadtam a derekamat, miután megvolt a közös bicikliemelős fotózás. mi munkált bennem? hogy nem kell költeni egész nap közlekedésre. és ne legyek már ilyen zsírsegg, hogy nem bírok 200 km-t letekerni.
1ütt gurultunk 1 db-ig, és a velem elágazás táblánál balázs+gábor+tesóm én  a velem irányt választotta, a többiek mentek vissza  kőszegre. mi megúsztuk a visszamászást, velemig csak gurulnunk kellett. itt balázs+gábor jobbra el, mi balra. gurultunk tovább. szerencsére bozsokon találtunk 1 boltot, itt megpihentünk és bevásároltunk, és természetesen ettünk. ez a 20-25 perc életet mentett. új erőre kaptam. a hátszél is sokat segített. mentünk vagy 5 percet, amikor közölte tesóm, hogy kb. eléhezett... síkon valahogy bírtam (mióta rövidebb a stucni, kényelmes, sőt 1enesen pihentető alsófogásban menni), de emelkedőkön tesóm úgy ott hagyott, mint a szél. és bolt belőle pár db. néha még a szembeszéllel is meg kellett birkóznunk.
...
áhh, meguntam. most megnézem, mit írt ancsi (:
vagyis előbb leírom, hogy láttam döglött sünt, rigót, vakondot, békát.

kaja 224 km-re, 2300 m szintre
2 főttojás
3 szendvics
1 fehérje-energia szelet
3-4 cerbona
másfél kaukázusi kefir
2 kakaóscsiga
3 szelet felvágott
2 köményes kifli
2 kulacs izolötty
másfél doboz kóla
víz

2016. május 18., szerda

mi ez?

jövök az új rejtvénnyel. ez 1 nemzetközi kép. hollandiában voltam, ott készült. elég sok ilyesmit lefényképeztem, úgyhogy 1 jó db-ig lesz mit kitalálnotok. gondolkodjatok, míg megírom az úti beszámolót.
a) valami
b) semmi
c) 1éb, éspedig:

2016. május 6., péntek

mi ez?

következő rejtvény:
a) valami
b) ilyen nincs
c) 1éb, éspedig:

galamb
tegnap este a karinthyn hevert 1 döglött galamb. beszúrom, mostanában elég sok galambot látok (lefejezve) elütve. ami nem baj, csak gusztustalan, és forog tőle a gyomrom. ezek szerint el vannak kanászodva a dögök. figyelmetlenek. a minap 1 rohadék galamb a fejem mellett húzott el. az astoriánál indultam a zöldre, meg az is startolt, a hülyéje. éreztem a szárnysuhogását az arcom előtt. tehát a tetem az útkereszteződés kellős közepén reggel is. hú, baszki, ott bontotta 1 dolmányos varjú a cuccot. majdnem megálltam fényképezni, azonban az autók jöttek-mentek, így elriasztották az élő madarat is, úgyhogy inkább meg se álltam, csak visszanéztem, hogy ez milyen vicces.

e-taxi
múltkor elment mellettem 1 elektromos taxi. nem hibrid, full elektromos. viszont a hátulján nem láttam, hogy milyen márka. aztán újból eléje-mellé kerültem, de nem tudtam leolvasni az elejéről. vicces és könnyen felismerhető, mert a tetején van 1 nagy (meg kellett néznem a neten, mi ez:) konnektor csatlakozó. így könnyű felismerni. nagyon halk, szinte idegesítően halk. amikor <~30-cal megy, az a legveszélyesebb: motorzaj nulla és a kerék-út kapcsolatból eredő zaj is jelentéktelen. pár nappal később a horvát utcában mentem, amikor megláttam velem szemben jönni ezt a konnektorost. gyors megfordultam, úgyis a nyomába tudok szegődni, ui. pirosat kapott. erre behúzott a parkolóba, kitette az utast, közben én utána, de mielőtt elébe kerülhettem volna, elindult, vissza a horvát utcába. én utána, hisz úgyis arrafelé lakok, namondom, megint lemaradtam, sose tudom meg, ki gyártja ezt az elektromost. és csak szerencsém lett: a bicikliút előtt leparkolt jobbra, így megállapít6tam, hogy nissan! amúgy a taxis rendszámot (sárga háttér) nem írja felül az elektromos rendszám (zöld háttér). nem tudom, hány db ilyen taxi van, ui. a rendszámukat nem jegyeztem meg, de most már legalább 2. hacsak nem szedték le a tetejéről a díszt.

mi van még?
ja!
múltkor 1ik nap azért vágtam el az ujjamat, mert nem volt elég éles a kés (és régi az alma, ráncos, nem feszes héj, amin könnyen megcsúszik  a penge), aztán később meg azért, mert túl éles volt a kés. ez hullámos victorinox. áhh, tuti nem hamisítvány. szinte várom, hogy kicsit tompuljon. tőlem ilyet hallani...

2016. május 2., hétfő

éremeső

az úgy volt, hooogy...
tesóóóm a mészkőemberen felnőtt férfi kategóriában 3. lett!
én pedig a csárda bringás teljesítménytúrán 1.
teljesítménytúrákon nem szoktak érmeket osztogatni, de valamiért itt megtették. nem bánom.

bővebben időrendben.

csárda túra 2016
ezt a teljesítménytúrát balázs találta a ttt oldalon. ami nem kérdés, mindent ő talál. én csak megyek, mint a bírkák, hehe. azért mentem el, mert béna voltam, és lemaradtam a pannonhalmi időfutamról: benéztem a nevezési 6áridőt. szar időt jósoltak 7végére, főleg vasárnapra, ezért célszerűnek láttam elmenni szombaton biciklizni, hátha vasárnap nem lehet. feltételeztem 110 km síkon, csak nem csinálom ki magam a mészkőember 6 km-es emelkedője előtt. sőt, azt gondoltam, ezzel ráedzek, és jobban fog menni.
or-sík nem jöttek, így balázs kényelmes autójával kényelemben utaztunk komárnóba. igen, szlovákiában rendezik ezt a csárda túrát immár 14. alkalommal. jórészt magyarok voltak. vagy hogy is mondjam? szlovákiai magyarok, de azért hallottunk 1-2 szlovák szót és nevet is.
balázs 7 körül írt viberen (halloood), hogy indul. ö.kaptam magam, és irány az utca. amikor elindultunk, elég fura idő volt. inkább esőre állt, mint napsütésre. ahogy haladtunk nyugat felé, úgy sötétedett az égbolt, és csak remélni tudtuk, hogy minket kikerül az eső vagy legalábbis később lesz- ahogy jósolták. a budiban a rajtnál azt mondta egy induló öregasszony, hogy du. 4-kor fog esni. és baszki, jók voltak az információi, ui. 4 előtt pár perccel kezdett el esni. először csak szemerkélt, majd később rázendített. na, de ne menjek ennyire előre.
odanavigáltam balázst egy (nem az) óvodához. kiszálltunk, körbejártuk az épületet, én főleg klotyó után kutatva, mert már majd szétrobbant a hólyagom. semmi. bringásokat láttunk, de semmi jelet arra vonatkozóan, hogy itt nagy esemény van. aztán útbaigazítottak minket, egy másik óvodához, ami onnan vagy 200 m-re volt. (óvodák 1más hegyén-hátán?) persze ki volt táblázva, csak nem vettük észre, mint a wc feliratot, ami miatt ezt az óvodát is körbejártuk.
szétnéztünk, hogy mi van, aztán ö.szereltük a bringákat, s beálltunk nevezni. nagyon lassan haladt a sor. rengeteg ember volt. a szervezők később elmondták, hogy ők is meglepődtek, vagy 20 %-kal többen indultak, mint a korábbi években.
a rajtot úgy csinálták, hogy 5percenként indították a bringásokat, a célban pedig úgyse 1 tömegben érkeztek, a célbaérési időt is másodpercre felírták. mire mi elindultunk 10:10-kor, már nem sokan voltak. pont mákunk volt, ui. jött 1 outis csapat, akik menőn néztek ki, mindenki 1forma mezben, jó bringák- na ezekkel majd elmegyünk. volt még pár nem egyenmezes outis, így vagy 12-en bolyoztunk  30 km-t. kelet felé indultunk ki a városból 1 töltésen vezető bringaúton. volt köztük 1 csaj, ő időnként lemaradt, de 1 srác -mint később kiderült, a barátja-, megvárta, és felhozta őt. az elején elég furán mentek a többiek, nagyon nem 1enletes tempóban. egyszer 32, utána 36. ilyen sebességnél ha valaki fékez vagy tempót vált, az engem eléggé meg tud borítani. mondjuk érdekes, mert idén nem sokat mentem tömegben, és velük mégse volt félelemérzetem ellentétben a múltkori bacsekes edzéssel. lehet az is közrejátszott a félelemnélküliségben, hogy itt nem volt forgalom, csak az oszlopokat kellett kerülgetni meg néhány lassabb biciklist. a szlovákok jeleztek mindent, sőt már messziről ordítottak, amikor kósza bringásokat észleltek előttünk. kemény volt a tempó, időnként váltottuk 1mást. 1x balázzsal előrementünk -ez még az elején. örültem neki, mert akkor még nagyon ö-v tekertek. aztán az 1. cp-nél utolértek minket, s az összes nevezési lapot 1 ember pecsételtette le, elmentek a többiek. kicsit mérges voltam, "hogy fulladjanak meg, 1ütt megyünk, erre itt hagynak". de aztán nem mentek 40-nel, így fel bírtam zárkózni.
a bringaútról letérve, rá a rendes országútra, valahogy ö.szedettebb lett a csapat (hát igen, országúti bicikli, nem bringaúti bicikli), szépen váltottuk 1mást kétpercenként. mire sorra kerültem volna, jött a 2. cp. itt volt kaja is. de ezek megint úgy ellószoltak, hogy vagy 2 percembe került, mire utolértem őket. közben balázs megtudta, hogy ők csak a 80 km-es távon mennek, valamikor elválnak útjaink. nem bántam, mert 34-es átlaggal nem bírtam volna végigtekerni a 110 km-t 30 mp-es megállásokkal... kb. a 32. km-nél dobott a csapat 1 balost, mi meg tovább.
110 km-ben elvileg 300 m szint volt, de balázs többet mért. kicsit visszavettünk a tempóból, amiben segített a szembeszél és a kisebb emelkedők. mondtam, hogy a 3. cp-nál álljunk legalább 5 percet meg együnk, mert kidőlök. 
fú, az odafele út nagyon jó volt, levitt az erdőbe minket a zöld nyilacska (amúgy k. jól fel volt festve minden, el se lehetett volna tévedni, nem úgy, mint annakidején a tabu 200-on). szép fák jobbra-balra. volt 1 olyan erdő, ráadásul lombos, aminek nem volt aljnövényzete. nem álltam meg lefényképezni... tehát az erdőben volt a 3. cp. házi pogácsa, minőségi üdítők és nápolyi meg víz. nagyon kedvesek voltak a cp-sek, 1 egész csomag nápolyit oda akartak nekünk adni, meg zacskóban pogácsát, amennyit elbírunk... nagyon jót tett ez a kis pihenés.
utána még dimbi-dombiztunk kicsit az erdőben, követtünk 1 srácot, aki pont a 3. cp-nél ért utol minket. ő se szeret pörgetni- vicces. a nagy lejtő aljában volt 1 sorompó, amire figyelmeztettek, így nem mentünk neki, haha. balázs megpróbált átmászni rajta, miután áttette a bringáját, azonban fennakadt, így átbújt. én meg se kíséreltem felül.
a bringásunkat 1x előztük meg, majd később végleg eltűnt a szemünk elől. falvakon haladtunk keresztül meg réteken, szántókon. egész nap alig volt forgalom. sőt, emberek is csak elvétve fordultak elő. pedig  szombat lévén bevásárol6tak volna vagy vmi.
újgyallán a kastély mellett volt a következő cp. itt már nem lacafacáztunk, csak ledöntöttünk 2 piát, kibontottam 1 nápolyit, és már uzsgyi is tovább.
valamikor bekeveredtünk 1 mg. területre. ez talán utána (gyalla) volt. volt rendes út, csak nagyon gazdálkodtak jobbra-balra. egy tartályos kamion jó sokáig követett minket, mire volt elég helye megelőzni minket. mi itt kerültünk ki 1 nőt, aki -mint később kiderült- 2. lett.
szerintem a vissza irányban is jórészt szembeszélben tekertünk, a végére kezdtem elfáradni. mondtam is balázsnak, hogy előre megyek én, de nagy sebességre ne számítson. a végén felkeveredtünk 1 töltésre, majd kilyukadtunk a felüljárónál, ahol reggel kezdtünk. 
végül 3:41 alatt csináltuk meg a távot. nem bántam, hogy le kell szállni a bicikliről. éééés: idén először élveztem a biciklizést. ez megnyugtatott, hogy valószínűleg nem kell másik hobbit keresnem.
nagyon jó volt a szervezés, nyilak, kaják, minden.
10 fokban indultunk, éppen ránk nem csöppent ez ég, és mire befejeztük a túrát, kisütött a nap, egész meleg lett.
az ovi udvaron már ücsörögtek a célbaért indulók, folyt a kofola meg a sör. lejelentkeztünk, kaptunk kitűzőt és emléklapot, valamint ö.futottunk a reggeli csapatból a lánnyal meg a barátjával, és beszélgettünk velük. végre az arcukat is láttuk, nem csak a hátukat. nagyon kedvesek voltak. kérdezték, hogy sikerült és anci azt mondta, én tuti  dobogós lettem, mert nagyon jól mentem, és szerinte nem nagyon voltak 1éb indulók.
megcsodáltuk anciék csapatmezét, amit pont aznap szenteltek fel. balázs szeme rögtön felcsillant a passzés nadrág láttán, úgyhogy kifaggattuk őket, honnat van a cucc. kiderült, hogy 1 cseh cégtől rendelték, ők dizájnolták meg, és ez 1 baráti társaság, nem bringás 1esület.
mezről: balázs meglátott 1 idősebb bringás arcot, nézte a mezét, hallod a mezen rajta van a saját neve: tibi. aztán amikor a többedik embert hívták tibinek, akkor rájöttünk, hogy ez 1 cégnév...
még jó ideig ott kellett tipródnunk az eredményhirdetésig, pedig még át is öltöztünk, vettünk automatás tejet a fehérjeporunkhoz, megittam 1 sört. addig dolgoztak a szervezők, amíg pontban 4-kor el nem kezdett esni. szemerkélést felváltotta 1 erősebb eső, majd amikor a konkrét eredményhirdetés volt, újra csak enyhén esett. aztán a kocsihoz kb. záporban menekültünk.
volt tombola is. a főnyeremény 1 újkiadású parasztbicikli volt. balázzsal ö.néztünk: úristen,csak ezt ne nyerjük meg, mert nem tudjuk hazavinni. az 1ik bringást majdnem meggyőztem, hogy majd vegye meg tőlünk. nem mi nyertük meg, sőt nem nyertünk semmit,
de legalább a csárda túra extrém 110 km női kategóriában a dobogó tetejére áll6tam. volt bennem 1 kis félsz, hogyan megyek majd fel, néztem a dobogósokat, az 1. vagy a 2. fokra lépnek fel először? már utcai cipőt viseltem, így nem kellett attól félnem, hogy a műanyag stopli elcsúszik a vizes dobogón vagy netán az odafelé vezető vizes úton (a mészkőemberre szállítanak mindig olyan rozoga dobogót, és teszik a leghullámosabb talajra, hogy az embernek nincs is kedve nyerni :). a szomszédom (2. helyezett) elég nagy db nő volt, rácsodálkoztam, hogy megcsinálta a 110 km-t. megkérdezte, hogy mi/én előztük -e meg valahol. utólag végigpörgetve megválaszoltam: igen. amikor km-eken keresztül követett minket 1 kamion, mert nem tudott megelőzni, és a végén bekanyarodott vmi mg. területre, utána előztük meg ezt a nőt, s őt látva eszembe jutott, nem lenne -e kötelességem szólni azoknak a bringásoknak, akiknek látványosan szarul van beállítva a nyeregmagasságuk, s úgy jár a csípőjük, mintha táncolnának. és ők mindezek ellenére is élvezik a bringázást? legalább annyira, mint én... hahaha. nem kell ecsetelnem az idei teljesítményemet és kedvemet...


mészkőember 2016
1 kicsit dilemmáztam, hogy az amatőr kupát válasszam vagy a mészkőembert, aztán győzött a megszokás: mészkő. tesóm benevezett, kifizette a nevezési díjat, és már rajtidőt is kapott, ezért gyorsan körbekérdeztem a többieket, hogy jönnek -e, kit nevezzek, én mennék.
a csapat ö.jött, 6 ember.
mi orsival múlt 7végén kimentünk a naszályra, mert idén még nem is jártunk ott. pont hátszelünk volt odafele, így 1 órán belül vácra értünk, persze orsi elől 40-nel.  alig vártam, hogy leálljunk. 40 sok nekem stéherben és hátszélben is. mondtam, hogy én eljátszom a verseny napját, először felmegyek lazába, gyökkettővel, hogy szokja a testem a hegyet, majd pihenő, és nekiállok izomból. arra emlékszem, hogy amikor 2011-ben 2. lettem, akkor is felmentem 1x, és akkor nem égtek a lábaim. amióta elspórolom a bemelegítő hegymenetet, már az 1. 200 m-en elkezdenek égni a lábaim, és ez rohadt szar, nyeregből kiállás esélytelen, örülök, hogy élek az egész táv alatt.
tehát így cselekedtem. a kocsmához érve a részidőm jobb lett, mint valaha, és felérve azt hittem, hogy kibaszottul sokkal jobbat mentem, mint tavaly, azonban gyors leellenőriztem, és kiderült, hogy nem, sőt rosszabbat. gondoltam, ez verseny idejére javít6ó, benyomok előtte 1 gélt, és repülök, mint a rakéta.
a természet 1ébként nagyon előrehaladott állapotban van. mészkőember környékén a dombok sárgállani szoktak a nyíló nárciszoktól, most ezeknek a virágoknak se híre, se hamva nem volt, sőt már az orgona virágzott.
na, de térjünk vissza április 24-re. nagyon mondták az esőt vasárnapra, a többiek sorban visszamondták a versenyt, így csak tesóm és én maradtunk vasárnap reggelre. ekkor folyamatba esett az eső, 1értelmű volt, hogy autóval kimegyünk, aztán majd lesz valami, valami jó, remélhetőleg csillapodik, netán megáll az eső. odafele még sötétebb lett, reménytelennek tűnt a hejj-zet. az M2 úton mentünk, baszki 1xre jutott eszünkbe, hogy ez hosszabbnak tűnik, mintha bringával mentünk volna a szokásos útvonalunkon.
kiugrottunk vmi bokrosnál budira, amikor már látszott, hogy gyengül az eső. tomi nem mondta le, ő lábon jött a megyeri híd túloldaláról a telekről vagy honnan. láttuk az autóból. jól elázva érkezett meg, és még 11 óra sem volt. (12.15 környékén rajtoltunk mind.)
felvettük a rajtszámot, sakkoztunk a ruhákkal, biciklikkel meg az időnkkel, végül elindultunk 1 bemelegítő körre. tesóm+tomi hamar elhagytak. én -mint mondottam- nem akartam bele erőt tenni, csak lazába, a tartalékaimat a versenyre szántam. csak a kocsmáig mentem, majd visszafordultam, és elkezdtem ideges lenni, hogy tesóm még mindig nem előzött meg, mikor jön már, megint lekési a rajtot és vele 1ütt kések én is?! ui. még a kocsiban volt a rajtszámos mezem. aztán végre megjelent, és mondta, hogy megint gondban van az idővel :)
akkor még az autónál rá kellett operálni a rajtszámot, én meg tiszta ideg voltam, hogy lekési, szórtam a válogatott szitkokat. közben megjött imi is, végre láttam elindulni a mészkőn. váci, mégiscsak itt a helye. ettünk vele a protein szeletemből, benyomtam a gélt, s kapkodva bezártam az autót. majd kapkodva kinyitottam, ui. a telefonom bent maradt, és megkértem orsit, hogy csörgessen meg 12:18-kor, hogy legyen motivációm. úgy számoltam, hogy akkor már a lejtő utáni szakaszon leszek, és nem árt némi biztatás.
tesóm, tomi elrajtoltak.
indulás előtt szólt 1 srác, nehogy megelőzzem. nem értettem, miért mondja, amikor legalább 2 perccel előttem rajtolt...
én csak amiatt izgulok, hogy lesz -e lábégés vagy nem lesz. elindultam, persze kib.lookba  sokkal nehezebb becsatolni, mint az spd-be, de csak sikerült. hamar letettem kistányérra, és raktam a kereket. már csak szemerkélt, be voltam melegedve, nem dideregve kezdtem neki, minden szuper volt. az úton néhány döglött béka hevert, amúgy semmi különös nem volt. szurkolók és fényképészek hada se álldogált a pálya szélén a remek időjárásra való tekintettel. tomival túl hamar ö.futottam: defektet kapott már az elején :( a részidőm jobb lett, mint valaha, azonban mégiscsak elkezdtek égni a lábaim a bánya közeledtével. megpróbáltam kiállni a nyeregből, ám nem sokáig ment, így maradtam ülve. közben megszólalt a hátamból balu kapitány, s ettől némileg lelkesebben tekertem. majd tesóm odaszólt az út széléről mint1 200 m-rel a cél előtt, hogy hajrá, és a célban csoki vár. ekkor ö.szedtem magam, huss. az időmet meg nem néztem a nagy sietségben... a bringás, aki a rajtnál "megkért", hogy ne előzzem meg, elégedett nyugtázta, hogy ő előbb beért, mint én.  engem figyelt minden kanyarban, hol tartok. kérdeztem tőle, miből gondolta, hogy én megelőzöm, de a válaszra sajnos nem emlékszem...
kifújtam magam, és elfogyasztottam a csúcstúrórudit, a csúcscsokit sajnos nem, azt kimostam...
olyan íze volt, mint a régi roll jégkrémnek, ha valaki még emlékszik rá. lehet totál nem olyan íze volt, csak a csomagolásáról eszembe jutott, és úgy ettem. most pedig megkeresem a panda prím jégkrémet a gugliban (ezt dobta ki...). azon nem volt máz ellentétben a roll-lal.
lefele elfutott előttem 1 mókus szerencsére tisztes távolságban. jellemző módon adta a szinuszgörbét a mozgásával. bendzsóra rákiabáltam, hogy szálljon vissza a biciklire :)
tesóm és tomi az autónál vártak. bepakolás, öltözködés, logisztika, budi, tejja. azt nem  is írtam, hogy bezárt a kocsma, csak klotyóként üzemelt immár...
ott maradtunk az eredményhirdetésre, nem lehetett tudni, hogy milyen eredmények születnek, ui. a rossz időjárás miatt eléggé lyukacsos volt a rajtsor, ismert, menőbb bringásokat nem láttunk, illetve 1et, akiről sejthető volt, hogy megnyeri abszolútban, mert megy, mint a ... fény. aztán 10+10+10 perc csúszással megkezdődött az eredményhirdetés. nagy zoltánból kettő szokott lenni, és amikor elhangzott, tesóm kérdőn nézett körbe, hogy ő, mivaaan, nem ment annyira jót... de amikor másodszor elhangzott, hogy nagy zoltán, már ő volt, bár tanakodtak 1 kicsit a szervezők a laptop mellett, kiholmerremilyenkorcsoport. szóval tesóm került a dobogó 3. fokáraaa felnőtt férfi kategóriában!
ezt valahogy szebben is megír6tam volna...
ennyi a családi sikersztori :)