rémálom

ilyen már régen volt. ilyen dúrva. rémálom hetente 1x előfordul nálam, de ez kiverte a biztosítékot.
helyzet:
halálra ítéltek. iskolás voltam, de így 30évesen. valami nagyon piszlicsári dolog miatt. úgy emléxem, hogy késtem iskolából, s ezért. azt mondták, akkor főbe lőnek. mondom, oké. ilyen hülyeség miatt kivégeznének? áá, nem. és közeledett az idő. anyának mondtam, hogy ezek nem viccelnek, tényleg fejbe fognak lőni, elmegyek könyörögni, hogy ne tegyék. útközben összefutottam g-vel, és mondtam neki, hogy mi lesz. olyan természetesen vette tudomásul, mintha azt mondtam volna, hogy akkor du. találkozunk. és ez nekem fel sem tűnt, nem bántott, hogy tudomásul veszi, hogy nemsokára meghalok. anyán sem láttam izglmat, és én se éreztem azt. beértem abba terembe, ahol kivégeznek majd. olyan volt mint 1 kisebb tornaterem. 2 fiatal volt ott, az 1ik vmi olyasmit csinálz, mint amikor a szaloncukor fémcsomagolását imítjuk ki és 1engetjük. volt 1 idősebb is, aki a munkatársam volt. és nekiálltam könyörögni meg mahyarázkodni, (nehezen formáltam a szavakat, elcsuklott a hangom- csak ámultam, hogy ez meg mi) hogy emiatt nem lőhetnek agyon, mert késtem. amikor gyilkosságért is csak 30 évet kapnak vagy még kevesebbet, ez aránytalan. és fel sem vagyok készülve arra, hogy fél órán belül meghaljak. nagyon fura érzés volt ez. ilyen is van, hogy érzed, hogy fel kell készülni. nyomasztott. szörnyű volt. ő: hát mindenki ezt mondja.
végül azt mondták, hogy elmehetek, nem lőnek fejbe. és leléptem. rettenetes volt, akkor nekiálltam bőgni, és lefeküdtem valahova. nem szeretek ilyet érezni. majd felébredtem arra, hogy sírok.
minek álmodok ilyet? állandóan ezek a rémálmok. és most pl. semmi nem nyomaszt, nem érzem lelkileg megterhelve magam, mégis ilyet álmodtam. vagy ez 1 jel, hogy itt az id komolyan elgondolkodni a jövőmön, mert úgy járok a valóságban, mint az álmomban? azaz a halálom előtt fél órával jut eszembe, hogy nem készültem fel, mennyi mindent nem csináltam meg. és kaptam még 1 esélyt, hogy bepótoljam a dolgokat. akkor ez most pozitv kicsengésű álom? örüljek neki? bár kissé nyomaszt újra, ahogy gépelem ezeket a sorokat.
olyan természetes volt minden ebben az álomban. ez is fura. hogy a halálhírem nem 6ott meg senkit, és ezen én nem lepődtem meg. mintha csak 1 színjáték lett volna. egy vicc.
utána könnyen visszaaludtam, és szintén szar dolgot álmodtam, de leht inkább hülyeség volt. ez biciklis téma. már nem emléxem belőle szinte semmire. csak a függönyre.
na, hát ilyenek miatt nem szeretek aludni. amíg nem alszok, biztos, hogy nem álmodok. nekem a valóság szebb, mint az álmaim.
de legalább nem fulladoztam.
mikor fogom megérteni magam? vagy az álmok útján ne próbálkozzak?

a biciklitúrás megbeszélésen körvonalazódott az útvonal. a googlemapset nézegetve nem jutok előbbre. más mint a papírtérkép. áhh. nagy karika esz 4 országgal. kemények leszünk. már a fejemben van, hogy csak rohanunk. nem baj, nekem úgyis csak ennyi kell. majd ha idősebb leszek, és kevésbé bírom, akkor majd megállok cappuccinozni meg spagettizni.
kéne 1 másik állás is. a pénz be6árol. vagy 1 gazdag férj. a jólfizető állásnak nagyobb esélye van...

panna cotta

ilyet eddig nem csináltam.
a receptet fűszeres esztertől vettem: baileys panna cotta
2 dolog mozdította elő a kipróbálást:
1. a profiban már megint le volt árazva a tejszín 189 ft-ra. ez 3 dl. nekem tökéletes
2. tesóm kapott 1 üveg whiskyt, s mivel nem szereti, indítványoztam, hogy csináljunk belőle bélízt.
+1. baromi gyorsan elkészül

a házi baileys szerintem jól sikerült. a panna cotta nem kevésbé. izgultam, hogy megköt -e a zselatintól, ugyanis zselatinlapot írt, nekem meg csak porom volt, és nem tudom, mi a váltószám. így utólag nagyon örülök ennek, mert a chili és vanilia epres panna cotta receptből vettem a zselatinpor mennyiségét, és egész jól eltaláltam. szinte szol halmazállapotú lett. nem kemény kocsonyás, hanem lágy, homogén, ami szétcsúszik a tányéron, ha fél óránál tovább hagyjuk szobahőmérsékleten. de így absz. nem volt hátráltató összetevő a zselatin. féynkép nincs, mások úgyis megcsinálták már. volt hozzá mákom is, ami valóban feldobta ezt a kis édességet. szerencsére nem avasodott meg, pedig már 1 ideje tárolom. mit is készítsek majd belőle? már valamelyik szakácsnőnk gasztroblogjából néztem ki mákos receptet. ahh de be bírnék nyomni 1 mákosrétest, de csakis olyat, amilyet öreganyám süt.
tehát:
*a tészta természetesen kézzel gyúrt, kézzel húzott
*a mák szigorúan mákdarálón lehajtva. annyira szorosra állítva, hogy szinte kínszenvedés legyen ledarálni. mama nem si tudja már, mert nincs olyan ereje. ez a legfontosabb, a mák ledarálása. lehet, hogy kávédarálóval könnyebb, bár a kávédaráló késeinek is nehezen akarják megadni a mákszemek magukat. ellenben a mákdaráló képes összenyomni a szemeket, kisajtolja belőlük az olajat, így nem lesz száraz, szemcsés, hanem zsíros lesz és krémes.
*miután kinyújtottuk a tésztát, és levágtuk a szélét, olvasztott disznózsírral (természetesen saját disznó saját zsírja) meglocsoljuk. régen vajat használtak, de most szegéynség van, ezért zsír jut rá, ami tökéletesen megfelel.
*ezután a ledarált mákot összekeverjük kristálycukorral (tömegarányt nem tudok mondani, csak a jól körülírt gondolomformán kifejezést használ6om), és szétszórjuk a tésztán.
*a 2 átellenes oldalon felhajtjuk a tészta szélét, és felgönygöljük 2 oldalról.
*csigaformába hajtjuk az egészet, és átdobjuk 1 jól kizsírozott, magasperemű tepsibe.
*aztán ráborítunk annyi tejet, hogy ellepje a rétest. ez a titka a szaftosságnak
*előmelegített sütőbe toljuk, megsütjük. a mák mind felszívja a tejet, mire megsül, teteje enyhén megbarnul.
*lekenjük olvasztott zsírral miután megsült. később pedig meghintjük porcukorral

mi nem rakunk bele meggyet, ez ilyen minimál. de maximálisan finom. meggyel is lehet gazdagítani. biztos úgy is finom.

ezt a panna cottát 7végén megcsinálom. a tortilla tésztákat meg pénteken kellene elkészítenem, hogy szomaton ne legyen vele gond. elvileg kivitelezhető, úgy érzem menni fog. elérkezett az az idő, amikor nehéz batyuval térek haza vasba- szállítom a cuccot az egész családnak.

arra lennék kíváncsi, mi lelte a külföldieket, hogy megnézték a blogomat. indonézia, ausztrália, olaszország, taivan, usa kereskedelem... hova tekeregtem én a neten, hogy ilyen helyeken megnézték?

tegnap toldimoziztunk. nagyon régen voltam már ott. jó volt. 6ározottan állítom. szerencsére van scapolt soproni, ami mégsem 400<, hanem csakcsupán 360. ez van. az árak önmérsékletre buzdítanak. tulajdonképpen jót tesznek velünk? na azért ez túlzás, ne legyek ilyen szigorú senkihez sem.

torta

na, jó?
szép, ugye? telefonnal fényképezve. a művem. elégedett vagyok, mint a fülbevalóimmal. (nem saját 5let)
e. találta ki ezt a tortát a-nak. pontosabban találta meg a neten. és valóságot csináltam belőle én is.
micsoda 1 nap volt! tömegközlekedtem. tesóméknál hagytam kázmért, hogy szerelje meg, és kopogós cipőben hagytam el az otthonukat. ck-val játszottam valamennyit. hogy lehet ilyen széparanyoscukipofa 1 gyerek?! mindenki így látja a saját rokonát?
e. és gy. az ikea-ban időztek, így 2 kívánságomat is teljesítették, azaz vettek nekem sütőlemezt. ez szuper, majd könnyedén lehet kikenni az eszterházy lapokat. meg a doboslapokat. minden 7en fellángol bennem a cukrászat, a konyha iránti lelkesedés. a konyhában a helyem. nem feleségként. hanem úgy, hogy fizetést kapok érte. elmennék házvezetőnőnek is vmi gazdaghoz, aki nem sajnálja a konyhára a pénzt. mondjuk van gyereke, és nem sajnálja a gyerekeitől a jót, nem akar spórolni. hajlandó költeni ésszerű keretek közt az élelmiszerre/táplálékra.


táp-lálék... múltkor nézegettem a kólásüveg hátulját. lazán kinyögöm, hogy ez bizony 1 10 %-os cukoroldat. keresem a bizonyítékot, erre az van, hoyg 100 ml-ben >0,1 g szénhidrát. hűha, itt vmi nem stimmel. rájöttem, hogy ez édesítőszeres. találtam eg ymásikat is, amiben valóóódi cukor van. tévedtem: A KÓLA 30 %-A CUKOR! és képesek meginni belőle 2 litert. képzeljük el, hogy 2 literben uyge van 60 deka cukor, azt odatolják eléd 1 tálban, hogy tessék, edd meg. a napi kalóriaszükségletedet 1000 %, hogy fedezted, de tápértéke=0. épít (dagadsz tőle) és rombol: kivonja a calciumot, szuvasítja a fogadat. csodálatos.

kivételes dolog történt: a tortának nem az alja, hanem a teteje égett oda. de levágtam, nem volt vészes. a párizsikrémet (nem parizerkrém) kis vajjal kihabosítottam, az ment bele meg a tetejére és az oldalára. a fehér marcipánt zöldre színeztem. zöld, kék és sárga porfestéket gyúrtam bele. érdekes, az idő előrehaladtával, 1re sötétedett. a marcipán ilyen. mondjuk jót tett neki a sötétedés. nem volt nehéz kivágni a kinyújtott marcipánból a levelet, de amikor rá kellett tenni a tortára, igencsak vakartam a fejem, hogy akkor eztmosthogy? hiszen valamelyest rászáradt a sütőlemezre, amin formáztam. ám a mérnökagy beindult: cérnával alávágok, s így a kenőkéssel már alá tudok nyúlni, maybe. így is lett. odavágtam a levelet a tortára. már csak 1 dolgot kellett megoldanunk e-val. hoyg csempésszük a-hoz a tortát? végül is az ikea-s óriási papírtáskában tortadobozban, a sütőlemezek társaságában és 1 lámpabúrával a tetején jutott be a. lakásába. és meglepődött, amikor beállítottam a tortával a szobába. a kis cuki gyertya égett, tökéletesen felismerhető volt a torta, minden stimmelt :)

tegnap cseresznyét szedtem. 3 órát töltöttem a fán. 30 faktoros naptejjel kentem be magam, de így is leégett a nyakam. nem is gondoltam volna, hogy a lombok közé így be tud sütni a nap.
fantasztikus gyümölcs ez a cseresznye! kár, hogy a piacon nem lehet ilyen jóízűt kapni. vagy horror áron. ahogy mondta tegnap a rádióban az 1ik műsorvezető, a biopiacon 400 ft volt 1 db TV paprika. rettenet. a másikon csak 100.
áhh, nincs kedvem írni. nem iszok, nem történik semmi.
majd pénteken lesz a spaghettata a nyelviskolában. akkor történik talán. kéne tervezni a biciklitúrát, de internetről nehéz. nem tudok tervezni. én úgy szoktam, hogy fogom a vonalzót, lemérem, átváltom, hogy hány km, majd beszorzom kettővel. csak jönnek a dolgok. alultervezünk mindent. 1re durvábban nyomjuk, éjjel érkezünk, nem látunk semmit, csak hajtunk. rövid az idő, kevés a pénz. ez a válság odabaszott a forintnak is, sok pénzt kell eurora beváltani :(

hétfőn a petőfi laktanyában mértünk 2 katonazenekart. azt hittem, meg-süketülök. a srácok úgy fújták és ütötték, hogy kongott a fejem. legközelebb kell a fültok. azon csodálkozom, hogy bírják hallásvédő eszköz nélkül. az a sok fiatal. az értékes füleikkel. ja, az idősek már mind nyuggerek vagy megsüketültek. régen meg nem is volt semmiféle hallásvédő eszköz. szegény zenészek. ők meg azért sajnálják magukat, mert füldugózniuk kell... minden nézőpont kérdése. a zenészek vajon mind katonák? mert mind platánmintásban nyomták. nem éretm. olyan jókiállásúak voltak szinte 1től 1ig, mint n. biciklije. azért jó bemenni rendőrök meg katonák közé, mert alig találni elhízott embert köztük (a fiatalok között?). ja. van tartásuk. van előnye is a kiképzéseknek. nekem is rendőrnek kellett volna mennem vagy katonának... akkor biztos annyit edzettek volna, hogy olyan erős lenne a hátam és 1enes, hogy fát lehetne rajta hasogatni.

na meguntam az írást...

róka rege róka

a regében voltunk tegnap este. ígéretemet betartottam, csak 2 sört ittam meg 4 óra alatt. igazából radlert akartam inni, de a pincérnő közölte, hogy citrom nincs, csak fanta. kicsit elborzadtam az 5lettől (valami kevésbé látványos üdítő kell hozzá), ám mégis rábólintottam, hogy akkor legyen az. erre jön később, hogy nincs az sem. remek. ha nem lettem volna lusta ahhoz, hogy elmenjek a boltig, akkor biztos vettem volna valami citromos izét.
végre elérkezett az én időm: amikor ki lehet ülni a kerthelyiségben, és a cigifüstöt a szél hozza az arcomba a legváratlanabb pillanatokban. ez mégsem ugyanaz, mint amikor bent a tér és az idő minden irányából áramlik felém a füst.
a mu színház ivóját úgy tűnik, megnyitották. sajnos iszonyú drága. nem mintha eddig nem lett volna az. állítólag 800 ft körül van 1 búzasör. hát elég ipari ár. annyiért nem kell. utálom, hogy ennyire elszálltak az árakkal. azért váltsak állást, hogy több pénzem legyen sörözni? erős lenne. persze, nem a közalkalmazotti bérekhez igazítják a szórakozóhelyek az áraikat. én kiszorulok a jobb helyekről pénztárcámat tekintve. vagy beszorulok és kiköhögöm a sör árát. a pofátlanságnak nincs 6ára. mindent a külföldiek pénztárcájához szabnak vajon vagy tényleg ennyi pénze van a fiataloknak, s csak én meg a környezetem ilyen lúzer 8bocsánat, ha valakit megsértettem volna ezzel:), hogy szívja a fogát az 500 forintos sör miatt?

a rege este 10-kor bezárja ajtaóit... ez se volt így régebben. biztos jött vmi csendrendelet féle. szívás. talán majd a ráday utcában is hoznak 1 ilyet. csendrendelet az lesz, de az autók elmehetnek ottan... negatív képelgés ez.
na, most leírtam, hogy negatív hosszú í-vel. eddig mindig negativnak írtam, mert úgy jobban tetszett. és nem hullámozza alá... mi ez?

az évszázad fülbevalója a fülemben! elkészült! na, kell néha az önbizalom :) annyira tetszik.

7végén eperszedés. nyamm. eperevés fosásig. remélem, a kedvencem lesz odatelepítve a földre, és nem más.

és a nagykörűi cseresznye a világon a legjobb gyümölcs! még a meggynél is finomabb. nyamm!

álmok

én nem tudom, mi van velem, de megint bicikliset álmodtam. ezen a 7en már 2. alkalommal.
valami hídon mentem át, s jöttek az autók. talán toltam a biciklimet. az biztos. mert én beugrottam középre a járdaszigetre, néhagizellát (majdnem az lett), pedig elcsapta. én meg csak néztem, hova repült a bicikli. és valahol 100 m-re találtam meg beszorulva 1 idióta helyre, ami a valóságban elképzelhetetlen. úgy tűnt, nincs baja. de nem próbáltam ki. hanem bicikliszervizt kerestem volna. közben 76.58-at mutatott a telefonom, azaz minden bolt 2 perc múlva zár... és haza kellett utaznom. terveim összedőltek. soxor van az álmomban, hogy utaznom kéne, és csak kapkodás van (ami a valóságban is), és reménytelen a helyzet. csoda, hogy nem szeretek aludni, amikor mindig ilyen stresszeseket álmodok?!
tanulság: ma este nem fogok sokat inni. jobb lesz odafigyelni.

érik az eper!

fülbevaló

sí, elkészítettem az évszázad fülbevalóját. már csak a felfüggesztést kell megoldanom, és hord6om. nagyon elégedett vagyok magammal. sajnos nem árul6om el, hogy mi az, hátha lenyúljátok az 5letemet, hahaha. igen, mert tízezrek olvasnak...

tegnap megettem 1 csomó édességet. rettenetes. normális kaját nem is ettem. most haragszik a testem a lelkemre. talán este ki tudom engesztelni 1 kis rizottóval. az alaplevet megfőztem hozzá, csak bort ne felejtsek el venni.

8 napon túl vagyunk. és néhagizellát még mindig nem takarítottam le. 1részt azzal az indokkal halogatom, hogy nincs láncolajam (hova tud eltűnni 1 akkora flaska?!), s akkor mi lesz, száraz lánccal nem fut6.
konakázmér meg újra befut a szervizbe. lebeszéltem a szerelővel, csak nem emléxem rá, mit mondott. pedig józan voltam.
és elkezdhetek edzeni. le kell dolgoznom ezt a sok édességet. nem hiszem, hogy az izmaimtól nem férnék rendesen bele a nadrágjaimba. gyanítom, a zsírréteg vastagságával van a gáz. nem szabad többet híznom, mert mozgásomban korlátozottá tesz. olyan 1xű ez: nem kell annyit és olyat enni. megoldjuk. megoldjuk.

bmw- ehh

tegnap du. kellőképpen ideges voltam, úgyhogy minden megtalált.
itt van ez a térkép. jövök az üllőin befele. nekem simán zöld van. még a gyalogoknak is velem párhuzamosan. az ő zöldjük kicsit előbb kezd el villogni, minthogy nekünk sárga legyen. közben az üllőin kifelé van nemtomhány sáv 1enesen, és 1 balra kanyarodó. erre a büdösbunkótetüláda bmw-s pirosnál álló helyzetből balra nagy ívben kikanyarodik elém. ütközés nem volt messze se, de akkor is hoyg rohadna meg. ÁLLÓ HELYZETBŐL!!! nem az hogy lendületből. ezeknek piros volt már régóta, s a közelében sem volt a sárgának vagy azöldnek. fogja magát és önkényesen odakanyarodik. mert autó nem jön. és én?????? na, lettem olyan ideges, hogy azt hittem, felrobbanok. nem nyugodtam meg 1 hamar. cipletem a terhet a vállamon elalvásig.
azon gondolkoztam, milyen taktikát lehetne kifejleszteni, hogy legalább megkárosítsuk ezeket a patkányokat. az u-lakattal szívesen odavágnék a tizenkét milliós kocsijának, de mire utolérem, és kiveszem a hátizsákomból... szóval utol sem érem... megérdemelné az ilyen. ennyire magasról leszarni a többieket... nem az, én is megszegem a szabályokat, de nem autóval. és körülnézek. múltkor 2x láttam balra nagy ívben lefordulni a körútról autósokat. természetesen nem zsigulival voltak...
nekem vannak előítéleteim. és a toleranciaszintem 1re lejjebb süllyed. a városi biciklizés csak rontott a helyzeten. mindezek ellenére imádok biciklizni, és nem szeretnék bkv-ra kéynszerülni, tolókocsiba meg pláne nem. olyan mintha biciklisek magányos farkasok lennének. pontosabban én. nem érzem, hogy a biciklisek közösségébe tartoznék. engem csak a biciklizés szeretete tart velük össze. semmi más. fura. akkor hova tartozok? itt most a városi biciklisek csoportjára gondolok. na mind1.
olyan 6ással volt ez rám tegnap, hogy még este sem éreztem azt a nagy biztonságot magam körül, amit szoktam. remélem, kihevertem. soxor nagyon kevés dolog kell ahhoz, hogy megrendüljön bennünk valami. elég 1 mondaat is. minek vagyunk ilyen érzékenyek? máskor meg 1általán nem. persze ha az ember életére törnek, jó, ha érzékeny...

szombat dobogókő és dunkelbunt?, vasárnap kertiparti

szombat biciklitúrácska dobogőkőcske kerekescke dombocska
csodás volt a szombat reggel. ráértem felkelni fél 8-kor, nem legkésőbb 5-kor.
nem kicsit voltam bánatos a biciklim miatt, s ez napközben sem javult.
szóval a boltban vettem barnakenyeret. tudtam, hogy semmi köze a barnához. még színét tekintve sem. a térfogat/tömeg arány túl nagy volt. ilyenekkel mérgezem magam. és akkor még a kalácsról nem mondtam semmit. profi csíkos kalács. ennek térfogat/tömeg aránya szintén nem sok jót sejtet. többet ilyet sem veszek. akkor inkább a másfélszer vagy 2x olyan drága gyermelyi kalács, amiben van valami nehezék is, nem csak adalékanyag.kb ugyanannyifajta összetevőből áll a profi is meg agyermelyi is. hiába, ez az árban kőkeményen megmutatkozik.
a lejobb a profii kalácson: kalácsfény. ez nemtom már milyen módosított szarokból áll, 1 a lényege, tojás nincs benne. siralmas. mindjárt hányok magamtól, hogy süllyedhettem ilyen mélyre az utóbbi pár 7ben. meg kell javulnom.

nem volt vmi nagy élmény pomáztól az esztergomi útleágazásig dobogókő felé. hullámos volt. jobb az ha egyenletesen és lattomosan emelkedik .
a kereszteződéstől már jó volt. most nem mondtam magamban olasz mondatokat. eszembe sem volt. próbáltam fél lábbal tekerni, hogy megtudjam, milyen az, ha patentpedállal húzzuk is (nem csak beszélünk róla az előnyei közt, hogy ez milyen jó, lehet vele húzni, közbe meg senki sem húzza). nem sokáig kísérleteztem vele. elég fárasztó. akkor minek van patentpedálom? mind1, még csak kezdő vagyok, megtanulom előbb-utóbb.

dobogőkőre rengeteg autó ment fel. szinte budapesten éreztem magam. csak mi a fenét csinál annyi autós ott? hova szívódnak fel?
eszegettük az ebédünket, sütött a nap. a széldzsekit magamra kanyarítottam, mivel mászás tán ez kötelező, haha. nem volt épp melegem. és guruláshoz is magamon hagytam.
a kútnál van 1 trafik. elcsodálkozom, hogy ezeket mi tartja életben? valóban vásárolnak nála műanyag kerti traktort, elektromos babrit meg pókember alakú öngyújtót fent a hegyen? erre szüksége van 1általán valakinek? ott? mert a vasútállomáson még van vmi realítása.
erre tessék, odanézek, s 1 lány vmi sapkát próbál., nézegeti magát a tükörben. kellett volna vennem 1 nagy kendőt. abba jó sokáig fúj6tam volna az orromat. hiába mostam kia ruhazsepijeimet, elfelejtettem magammal vinni.

esztergomig gurulgattunk. fos az az út is. kátyú-hegyek. a kátyú tartja össze az utat, ha szabad ilyen képzavarral élnem.

esztergomban megengedtünk magunknak 1 fagyit. finom volt, csak nem helyben jkészült, brühühü. a bánatom.
a cukkrázzdából pont rá lehettt látni a bazilikára. nagyon foglalkoztatott. imádok lépcsőzni. utoljára és először áltsulis koromban jártam ott, és akkor végtelennek tűnt. végül is felkeltem az asztaltól, s mondtam, hogy sietek, felmegyek, itt a lehetőség 1 jó kis lépcsőzésre, kár lenne elszalsztani.
patentcipőben felmentem a templom aljáig a falécsőkön meg a földön. felgyalogoltam 1 kicsit, és kiderült, hogy várni kell, mert bent van 1 csoport. és az acsigalépcső csak 1irányúként használ6ó. vagy fel vagy le mindenki.
türelmetlen voltam. s nem akartam, hogy a leglassúbb ember előttem induljon, mert én haladni akartam. volt ott 1 család, ahol a kb. 12-13 éves gyerkek is így éreztek, de ők morogtak az anyjuknak, én meg magamban :)
felkpogtam gyorsan. nagyon rövidnek tűnt ez a csigalépcsőzés így 20 év után. sajnos a lemenéssle is várni kellett, mert a kupolából 1re csak bukkantak elő az emberek, tele volt az egész néppel.
lefele 2 kisgyerekkel rendelkező házaspár volt aszűk keresztmetzset. utána jöttem én meg a család. nem szóltunk semmit, de a kisgyerekesek megérezhették, hogy mi ohanni akarunk, mert 1 pihenőnél kiálltak utat engedve nekünk. az 1ik gyerek megcsúszott, nekiállt szitkozódni, hogy ez a hülye lépcső. erre az anyja morgott vele, hogy nem a lépcső hülye, a te hibád, figyelj oda. ez tetszett. ránézve arra a nőre, nem gondoltam volna, hogy ezeket a szavakat mondja.

barátnőm ulmban lakik. ott a münster. h aott laknék, vennék oda 1 bérletet, és úgy edzenék, hogy naponta többször fel-le megyek. jaaajjj, az baromijó. a csigalépcső nem is olyan fárasztó, mint a többi.
tesómék az 5.-en laktak. imádtam odajárni. olyan fantasztikus lépcsőt alkottak a házba, hogy oda öröm volt felmenni. kettesével és 1esével is. ezt bánom a legjobban az elköltözésükben. hova mehetnék lépcsőzni?

jó meleg volt egész nap. leégtem. nem kentem be magam naptejjel reggel, mert csupa felhő volt az égbolt. hiba.

dunkelbunt?
az esti program még hátravolt.
a toldiban lement 1 sör, utána el az a38-ra. természetesen késtem. n. már várt. dunkelbunt osztrák/német arc, aki nagyon ügyesen rakta a talpalávalót a che sudaka koncert után. annyira megtetszett, hogy amint meghallottam arádióban, hoyg újra jön, ezen pörgött az agyam, le ne késsek róla.
ingyenes volt, így el lehett inni az árát. haha
először a kerekes band lépett fel, de azt héttérzeneként hallgattuk a hajó ivójában. nem tudom mi történt, vmi olyasmi, hogy elvágták a színpadot, és be lehetett menni mögéje, ahol pult van, le lehet ülni. ez lényeges, mert múltkor be volt zárva akocsmarész, és elég fárasztó véigácsingózni 1 estét. a színpad mögött csoda dolgok: régi hajós műszerek, berendezések, az asztal "lába" meg olyan vol t, mint 1 nagy csapágypersely vagy micsoda. és a kis köralakú ablakok nyitva, lehetett nézni a duna vizét. fényképezőgép nélkül... ücsörögtünk és ittunk. meg persze beszélgettünk (a biciklizésről). megjött b. és á. f. és m. kihullottak.
végre letakarodott a kerekes a színpadról, s helyükbe osztrák arcok kerültek. az elején viccesnek tűnt, a végére kicsit unalmas volt. hamisitatlan németessuztrákos akcentussal beszélte a dobos az angolt, volt 1 zebracsíkosba öltözött hegedűs, viccesek voltak azért.
b. és á. leléptek, mi n-valleültünk az ivóben 1-1 székre és vártuk az est fénypontját, dunkelbuntot.
...
2 körül ébredtünk. a hajón rajtunk kívül vendég 1 sem volt. csalódottan állapítottuk meg, hogy dunkelbunt elmaradt. órákat nem al6tunk. ő meg biztos, hogy többet játszott volna. max. felet. mi történhetett vajon? kevés embert látott, sé el sem kezdett játszani? rejtély. hogy tudom ezt kideríteni? felhívom az a38-at.
így távoztunk. fogalmam nincs, hogy értem haza. feltehetően a margíthídon. még megettem a másnapi reggelimet, és lefeküdtem aludni.

vasárnap
háztartási teendőimet láttam el, siettem, mint a gép, de 4 óra alatt épphogy végeztem. áhhhhh.
meguntam.
isaszeg- sí.
e. gyermeket vár! végre összeházasodnak a-dal!

félek a fulladásos haláltól

taxisok

1. megyek hazafele az üllőin, balra sandítottam, láttam jön a mellettem lévő sávban 1 busz. dudaszó 1x. jól van, hadd szóljon. dudaszó 2x. ez már nekem szólt, s kicentizett előzés közben 1 taxis. mutogattam neki, s gondoltam a sor úgyis megfogja, majd bekopogok, s megkérdezem tőle, neki miért olyan fontos sávon belül előzni opel vectrával, miközben 1 busz halad el mellette balra. de a buzeráns sávot váltott, s nem bajlódtam vele. pedig felkészültem lelkileg.

2. megyek a szemere utcán, ugye ez 1irányú. asszem a markó utcából fordult ki balra nagy ívben a taxis a szemerére. ugye ott vmi intézmény van, ami előtt ilyen betonkerítésszerű elemek vannak kitéve. szaggatottan. baszki, odakanyarodik elém a köcsög, és beáll úgy az 1irányúba, hogy a betonelem meg az autója közt ne férjek el. sőt, láttam, hogy direkt odakormányozta a rohadék autóját. 2 betonelem között elgurultam, és hagytam a francba. a hülyéje. nem volt jó napom. pontosabban délutánom/estém.

NYÁRFAVIRÁGZAT
ez jövő 7en...

boldog névnapot gizella!

na, hát akkor eljött a biszilkim 1. névnapja. azt ígértem neki, hogy ajándékul letakarítom. nem ma kapja meg, hanem holnap vagy szombaton. addig várjon türelemmel, a +8 napba beleférek simán.

végigolvastam a szlovén beszámolómat. néhány gépelési és stilisztikai hibát kijavítottam. van még mit csiszolni rajta. amikor írtam a diplomamunkámat, a tanár is kissé lebaszott, hogy micsoda érdekes stílus ez. és akkor enyhe voltam. de hát ő csak 1x volt hajlandó elolvasni. jobb is, nagyon gáz lett. a beadás előtt pár nappal jöttem rá, hogy sokkal jobban megcsinál6tam volna, ha előbb észbekapok, és komolyan veszek valami koncepciót. a rögtönzés nem mindig a legjobb megoldás. mert szeretek rögtönözni. nem mintha tudnék...

lengyelországi és szlovén képek

szóval itt vannak mind2 túrának a képei:
természetesen a lengyel karika v milyen című bejegyzésemhez is odaírom a linket.

LENGYEL
SZLOVÉN
és a szlovén rövidített (haha) beszámoló

100. bejegyzésem. váó!

megfigyelés: hétfő és kedd du. is alig voltak autók az üllőin befele. 4 körül zsufi szok itt lenni, most meg üres volt. mi van? átültek biciklire? nincs pénzük autókázni?

néha gizella-nak holnap van az 1. névnapja. megajándékozom: letakarítom. hű, a születésnapját fel sem jegyeztem. vagy igen?

úgy tűnik, monti hajtóműve lesz a kázmérnak. meggyőznak a srácok.

most folytatom a szlovén túrabeszámoló megírását.

szlovén egynapos tekerés

a nap mottója: térképezz, ne kérdezz!

a lengyel karika után és közben is úgy éreztem, hogy én többet nem megyek tesómékkal biciklizni. szenvedtem akkor. eléhezés, amit nem tudtam helyrehozni. úgy, hogy kb. az út 1/3-ánál tartottunk.

ehhez képest
kedden már fontolgattam, hogy mégiscsak el kellene mennem szlovéniába tesómmal meg gáborral. benne volt a lábamban a bugi.
gondoltam, ha eszek rendesen, akkor simán megcsinálom, persze lassabb leszek, mint gábor meg tesóm az országútikkal (persze nem ez az 1etlen lassítótényező), de végül is képes vagyok rá. és a lehetőség, hogy eljussak csak úgy biciklizgetni 1 napra szlovéniába, hát az nem potyog hetente az égből. tesóm meg belémoltotta a hágómániát, tehát cselekednem kell.

KÉPEK ITT

pénteken felkészültem: a kocsmában csak 1 korsó és 1 pohár sör ittam meg valamint 1 kis unicumot. banánból bevásároltam, és 2/3 kg kenyeret elkészítettem szendvicsnek. ezenkívül a spájzban talált egykilós aszaltgyümölcs mixet is a hátizsákomba süllyesztettem. vésztartaléknak nem tettem be csokit (130 km volt a tervezett táv, ha jól emlékszem). tesóm szerint semmi értelme. igaz is, csak rontja a fogakat, tele van mindenféle adalékanyaggal és biztos jobban hízlal, mint a banán. természetesen imádom a csokit. főleg az étcsokikat. azokban már kevesebb a trutyi, és nem túl édesek.
az étcsokoládé keserűségét abszolút nem érzem, ezért sokáig nem is értettem, miért hívják keserűcsokinak, amikor nem is keserű...
a hátimból kidobáltam minden felesleges cuccot, csak a pótbelsőt hagytam benne, gondoltam, cipeljék a fiúk a pumpát és az 1éb szerszámokat.

szombat reggel nem mondanám, hogy könnyedén keltem. de végül is areggeli rutin ugyanúgy lezajlott, mintha 7-kor keltem volna, így jól kezdtem a napot.
tesóm és az én biciklim a tetőcsomagtartón volt már, gáboré 4 darabba szedve a csomagtartóban "végezte". a 3. helyet a tetőn zoli bringája kapta meg.
így négyesben startoltunk bajánsenye felé. jó idő volt, igaz délutánra esőt ígértek, de hát ez a hegyekben inkább kellemetlen, mint meglepő.
7 óra környékén magamba tuszkoltam a reggelit vajas-lekváros kenyér formájában. nem mondanám, hogy ízlett. a csütörtökről megmaradt szívós kenyérből készült a összes szendvicsünk. sajnos volt a boltban kenyér, így nem álltam neki sütni. kiderült még pénteken, hogy tesóm is és én is abban reménykedtünk, hogy nem lesz kenyér, és majd sütnöm kell. de szólni kellett volna, hogy inkább sütök, mielőtt a keresztapám elkerekezik a boltba. (ez is érdekes: május 1-jén nyitva van a bolt? igen. mert mellette van a kocsma, és 1 a tulaj. ha kell valami, akkor ez bizony előnyös.)
a néma reménykedés szívós kenyeret eredményezett, haha. tessék, a legalapvetőbb, személyi konfliktust nem sejtető szituációkban is ki kell mondani, ami belül van, különben póruljár6unk.

spodnje hoce-ba 8 körül érkeztünk meg. én akkor ébredtem, amikor megálltunk, el lehet képzelni, mennyire jól éreztem magam. a kocsiban való pihentető alvás... úgy szálltam ki, mint akit agyonütöttek, a lelkesedés meg belőlem szállt ki.

mariborsko pohorje 1078 m
tehát az 1. tervezett hágónk ez volt. annyit tudtunk róla, hogy 16 km-es, és ugyanazon az úton fogunk visszajönni. az út tökéletes volt, szépen gurultak a gépek rajta. középső tányéron nyomattam végig, tehát nem volt éppen meredek. pont megfelelő idő volt biciklizéshez. sütött a nap, de nem olyan bolondul. szépen be lehetett látni a tájat, autók azért jöttek bőven. na, hát lehet, hogy nem sokan, mindenesetre én kevesebbre számítottam
(az 1. útvonalat a google mapsban nem tudtam kiszerkeszteni...)
1x megálltam az elején levenni a hosszúujjút, aztán tesóm és gábor bevártak valahol. éppen teheneket fényképeztek. elégedetten nyugtáztam, hogy nekem pont ilyen meredekségű utakra van szükségem.
aztán 1x csak felértem. nem mond6nám, hogy melegem volt. néztük, merre lehet valami tábla. benyomtam 1 banánt is. jó dolog ez a banán. megun6atlan. és életemben 1x ettem igazán kirívóan rossz banánt- száraz volt. azon gondolkodtam, hogy a banán tömegének minimum 1/3-át a héja adja, jobb lenne héj nélkül vinni. jobb, azaz könnyebb. de vajon megéri -e megpucolni. és le is kéne kenni citromlével, mert megbarnul. monnyuk a barnasága nem feltétlen jelenti azt, hogy fospuha lesz. és a rázkódás sem tesz jót a banánnak, ezt mindannyian tapasztal6tuk. a héj megvédi , tompítja a mechanikai sérülések által okozott károkat. oké, megbeszéltem magammal, hogy inkább hagyományos módon szállítom a banánt, semmi értelme gramm-mániázni, ezt hagyjuk meg másoknak (amikor kb. 2 kilós acélkormányom van...)

végül felért zoli is, és elgurultunk a nemtommilyen szállóhoz, ahol meglepetésünkre 2 felvonószerkezet is volt, az 1ik működött. DH-sokat szállított a biciklijeikkel. a srácok meg áramlottak ki és rongyoltak lefele a számukra kialakított pályán. ez nagyon tetszett, hogy van nekik gyakorlási lehetőségük, és nem a védett erdőben cseszik szét a talajt vagy ijesztgetik a turistákat. még sosem láttam DH-sokat "működés" közben. hihetetlen. én nem mernék ilyet csinálni.
a panoráma csodás volt. fél szlovéniát be lehetett látni. időnként a hideg szél végigsöpört a területen, és ilyenkor hiába volt ragyogó napsütés. örömmel nyugtáztam, hogy hosszúnadrágban jöttem. nem akaródzott senkinek se leereszkedni a kutyahidegben.
a gurulás nem volt vadulós, mert felfele sem volt meredek. sőt, elég erősen fújt a szembeszél, soxor kellett tekerni.
tesóm és gábor előregurultak, én meg már a lejtőn leérve poroszkáltam a lakott területen, és majdnem kétségbeestem, hogy úristen, eltévedtem ezen az 1enes úton is?!- nem volt ismerős a táj. vártam a körforgalmat, amin jobbra kell lemenni az autóhoz. és hú, végre rátaláltam.
az autónál összecsomagoltuk a cuccainkat a következő hurokhoz.
a roglához ez lett volna az útvonal

rogla 1474 m
elindultunk zrece irányába. talán kijelenthetem, hogy slovenska bistricáig gyakjorlatilag sík volt a terep. raktuk neki rendesen, stéherben haladtunk: tesóm-->gábor-->én-->zoli
(megnyomtam vmi billentyűkombinációt, ami közzétette a bejegyzést. de még korántsem járok a végénél. 1re szószátyárabb leszek. ki bírja ezt rajtam kívül??? erősen eltérek a tárgytól, vagyis a biciklizéstől)
persze az 1. emelkedő már mindjárt 3 részre szakította a csapatot. sebaj.
kezdett felhősödni, de még mindig kiváló idő volt biciklizgetni. jöttek a 10, 12 és 18 %-os emelkedők illetve lejtők. ezek a szlovéno/ek lelkiismeretesen kitáblázzák előttünk a nehézségeket.
vártam, hogy vége legyen ennek a dombozásnak, s kezdődjön végre a hágó a folyamatos emelkedőjével. bár sokkal jobb volt ez a dombozás, mint a lengyel. ügyesen ettem, úgyhogy nem készültem ki, haladtam 1enletes tempóban.
szombaton kora délután hagyogattuk magunk mögött a településeket, de hát annyira kihalt volt minden, mintha vasárnap lenne vagy elmentek volna háborúba. sehol 1 fiatal, semmi pörgés (csak mi pörgettünk:). valahol 1 gyerek az apjával krumplit ültetett.
meg ezek a szlovén falvak! 2 ház van, az már 1 falu. nem tudom, milyen léptékű térképen van rajt az összes településük.
megbeszéltük, ha nekiáll esni, akkor nem állunk meg fölöslegesen.
zreceben megvártuk 1mást, s nekiálltuk falni a km-eket. 20-tól indult visszafele? 16-tól emléxem. na mondom, az a csúcs, remek lesz ennyit mászni. az elején még lehetett valamit látni a tájból, később semmit, csak erdő jobbra-balra. viszonylag hamar átváltottam kistányérra, majdnem a legkönnyebb fokozatba. 1-et meghagytam tartaléknak.
mit mondjak? nem volt ez rossz (megnézve 1-2 fényképet magamról, nem biztos, hogy annyira tetszett, csak megszépült az emlék). bár 1es szakaszai túl 1enesek voltak, reménytelenül 1enletes emelkedéssel, amiről az olaszországi élményeim jutottak eszembe, amikor cortina d'ampezzoból pocol felé vettük az irányt nórikámmal. csak akkor szitált az eső és hideg volt, meg fájt a térdem és 500 kiló cucc. elmond6om, hogy a rogla felé ideálisak voltak a körülmények. amúgy a 16-os km kőtől kezdtem el figyelni a táblákat, és az volt a tervem, hogy 12-nél megállok.
akkorra már rám is fért 1 kis pihenés meg banán. tesóm meg gábor már vártak, a "célfotó" is elkészült. hiába, aki lassabb, arról a barátai készíthetnek fényképet. talán 1x majd én is csinál6ok. az motivál, hogy aki fényképez, nincs rajta a fotón. dupla pozitivum. az 1. ugye az, hogy először érek fel.

(kurva rendszer aláhullámoz6ná a helyesírási/gépelési hibáimat...)

zolira vártunk 1 db-ig, aztán a srácok elkezdtek fázni, és odébbálltak. megállás után fel kellett venni a széldzsekit. ez az izzadás a legszarabb. lehűl a mez és én is. és a deréknál nem akar száradni az istennek sem.
végül én sem vártam meg zolit, elindultam. nagyon fasza idő volt, de a környéken jöttek a felhők. sejtettem, hogy csapadék nélkül nem ússzuk meg. talán tudták ezt a szlovénok is, és ezért nem jött arra már 1 biciklis sem, csak elvétve 1-1 kocsi.
a tervem az volt, hogy még megállok az 5 és a 0 km-nél. tesómat és gábort a 6 km környékén hagytam el. tesóm ült, és látszott rajta, hogy megviseli 1 cseppet az emelkedő. hát olyan áttétellel én már toltam volna a bicajt. de én lány vagyok. nekem nem kell olyan keményen nyomni. érdekes, majdnem 30 évnek el kellett telni, hogy a "de én lány vagyok" kifogást/magyarázatot alkalmazzam. előbb is rájöhettem volna.
megpróbálok inkább a túrára koncentrálni, nem mindig csak a rizsa.

ekkor már szemerkélt az eső, az esőhuzat rákerült a hátizsákomra. 5-nél vagy 5,5-nél megálltam, behúzódtam 1 nagy fenyőfa alá. félig elmajszoltam 1 szendvicset, s vártam, hogy csillapodjon az eső. sokat nem időztem, csomagoltam éppen vissza, amikor megjelentek a fiúk. namondom, talán nem maradok le annyira.
az eső közben megállt, kisütött a nap, és hófoltok kezdték el tarkítani az útszélét. valamint valamiféle sötétlila színű kikerics meg acsalapu v mifene. úgyhogy lehetett ledobni a széldzsekit.
és akkor lássunk csodát, 3,5-nél elértem a csúcsot. tetü szél volt, mindenhonnan fújt, ronda felhők, havat, esőt ígérő időjárás. koszos hófoltok. gyalogos turisták, biciklis sehol. minden vendéglátóipari 1ség zárva. reménytelennek tűnt a helyzet. indítványoztam 1 tejját, kerül amibe kerül, de ne várogassunk 1 órát a szabadban, mert az öngyilkossság. elég nagy turstaelosztónak tűnt ez a rogla. vagy inkább síelőelosztónak. de hogy május elején ilyen kihalt legyen? csak síelni járnak ide az emberek? hát nem, de az 1ségek zárva voltak. elkeserítő. elkezdtünk továbbgurulni, mert innen már gyakorlatilag lejtett, és vártuk a 0 km-es táblát, hátha ott lesz valami. a hó is nekiállt esni. a hosszúujjú kesztyű 1 elérhetetlen álom volt, s szomorúan gondoltam arra, hogy lefelé mi lesz, hogy fogok fékezni, markolni a kormányt, amikor már most szét-fagynak az ujjaim.

imáink meghallgattattak, nyitva volt 1 nagyobb étterem. biciklik le, irány befele. kínaiaknak néztek minket vagy mi. a tea megváltás volt. pincércsávó németül tudott, így tesóm lett a kommúnikációs igazgató, ahogy ő hívja. gábor 1 rántottsajtot evett, mi meg úgy tűnt vargányalevest. finom volt és meleg. kicsit felidegesítettem tesómat, mert elmentem budira, és kicseréltem a rövidujjú, átizzadt mezemet 1 hosszúujjú aláöltözetre, s találtam 1 nagyteljesítményű szárítót is, így elkezdtem szárítgatni a széldzsekimet meg a mezt. vagy 10x elindítottam. eszembe jutott, amikor nórával a passo falzaregonál szenvedtünk: 2 tea, a budiban nem működött a szárító, átfáztunk, leizzadtunk. most működött. kihasználtam.

az ebéd (uzsonna?) elfogyasztása után zoli sehol. biztos megállt, mivel 1-2x komolyabban nekiállt szakadni az eső. ő meg nem készült fel legalább részben esőálló ruházattal. a kis optimista. elképzeltem, amint rövidujjúban teker. a gondolattól is megfagytam.
aztán elindultunk végül is a fatáblával jelzett úton. persze esőben. elkezdett lejteni az út, juhéjj. elkezdett esni a hó vagy jégeső vagy mi.
elfogyott az út. rettenet. ezen végigmenni. tesóm gyanúsnak ítélte meg. én annyira nem, mert szlovéniában ért már minket ilyen meglepetés. jó ez az út? megkérdeztünk 1 autóst, aki mondta, sajnos nem tudja, ők is ljubljanaból jöttek. ok. akkor menjünk vissza. öröm volt visszamászni, legalább kimelegedtünk.

az étteremben tipródtunk 1 fél percet, majd odasétáltam turistáknak tűnő fiatalokhoz és megkérdeztem, hogy ismerősek -e erre, és hogy ha igen, lovrenc fele melyik úton menjünk, jobbra -e vagy balra. azt mondják jobbra, de mondom, minek van kiírva akkor, hogy balra. hát arra kell menni. és az út szar. bumpy. meg kavicsos. roadbike-kal grósze katasztrófe. de arra van. menjünk vissza zrece felé, arra jó az út. igen ám, de mi ugyanazon nem akarunk visszamenni (ott szivatni magunkat a 12 %-osokkal. jobb utat és könnyebbet néztünk ki)
kisétáltunk. tábla, térkép ellentétben a helyiek véleményével.
az eresz alatt dideregve és rugózva vártuk zolit, és közben nagyokat röhögtünk. már nem tudom, miken, de ez volt a túra csúcspontja. azt hittem, bele-szakadok a nevetésbe.
közben begurult zoli is. rettenet: rövidujjúban. az eső még szemerkélt. és akkor köréje gyűltünk. elnézést, de ezt le kell írnom, mert ilyet filmrendezők se talál6nak ki: látom amint a csomagtartójára odagumipókozott műanyag táskát leveszi. na mondom, végre felveszi a pulóverét, ollé. erre basszus, elővett 1 db törölközőt és nekiállt törölközni. neeeeee. azt mondtad, van nálad pulóver. igen, de a kocsiban maradt. nagyon nevettünk. és mindezt faarccal mondja. amikor volt legfeljebb 3 fok (lejjebb 3 fokot mért).
még mindig bizonytalanok voltunk, hogy jobbra vagy balra biztos jót szórakoztak az éttermesek az ablak mögül.
jött 1 autó, leintettem, ő is jobbra mutatott. oké. ha már ketten is ezt mondják, hát elhittük.
elindultunk jobbra. tesóm visszafordult, ránézett 1 10 nm-es táblára, amin lovrencet az ellenkező irányban írja. ezt a kis jelet figyelmen kívül hagytuk, és gurultunk tovább. nem kellett sokat várni, ez az út is hamar végetért, s jött ez a kemény kőalapú, kaviccsal gazdagon borított szerencsétlenség. a kavics volt számomra a limitáló tényező, gyökketővel ereszkedtem, nagyon fáztam, remegett az egész testem, a fogvacogást alig bírtam visszatartani.
jól lemaradtam.
az eső esett, hófoltok, hideg.
örültem a patentpedálnak 1 darabig.
egészen addig, míg olyan szakaszhoz nem értünk, ahol a biciklii hossztengelyére merőlegesen nagyon apró, 1enletes huplik voltak, mint amikor végigmegy 1 traktor a sárban, és megszárad. na és ez vastagon borítva apró kavicsokkal. jesszum, fékeztem, kicsúszott a bicikli, nem tudom, hogyan volt, de eldőltem, úristen nem akasztottam ki a pedált, jobbra, neki a szalagkorlátnak. ekkor kioldott a pedál. felkeltem és ideges voltam az útra meg a világra. és az örökös minek szivatom magam ilyennel, inkább mennék felfele, mint ezen az okádék úton lefele, és ez 1 közút, ahol szgk-k járkálnak, rettenet, mikor lesz vége, remélem nem mind a 15 km ilyen, mert akkor kinyúvadok....-........

még volt 1 féligesésem. aztán 1 útkereszteződéshez értünk. térkép elő. itt végleg bebizonyosodott, hogy rossz irányba küldtek minket a szlovén testvéreink. tesóm totál kiakadt. eltérítette a patakot, sziklákat borogatott, ahogy gábor visszaidézte. sok erőtartalék volt még benne. abban meg1eztünk, hogy ezen vissza nem fordulunk. és csak részben lesz ugyanaz az utunk a kocsiig.
lemondóan továbbtekertünk. valami üzemhez érkeztünk, ahol beálltunk 1 nagy kapuszerűség alá, és gyors banánevés, nyavajgás után továbbálltunk. 1-2 helyen volt 100-200 méteres aszfaltos út. engem csak az éltetett, hogy 1x vége lesz, és végre lehet rendesen haladni.
asszem oplotnica-nál lett rendes aszfaltos utunk.
elkezdett sötétedni. ahogy haladtunk lefele, melegebb lett.
következett 1-2 szivatós dombocska, és nem nagy örömmel gondoltam arra, hogy mind meg kell mászni az összeset "hazafele".
slovenska bistica 6árában gábor biciklijével történt vmi. 2 láncszem összegubancolódott vagy mi. tesóm "megmasszírozta". ez használt neki.
aztán jött a kellemes sejtés, hogy a város után már gyakrolatialg sík úton lehet a kocsihoz tekerni. a szél csillapodott, így azzal sem volt gond. tesómék lehagytak, mert asszem 1 vagy 2 domb volt, és 1ütt tekertek az autóig. én 1edül maradtam. közben lámpát kellett kapcsolni. és újra a lábamban volt a bugi. este valahogy jobban megy. a végére bele tudok dobni még 1 kis pluszt. csak kell hozzá 1 kis elkeseredettség vagy nem is tudom, mi ez.

szóval begurultam én is spodjne hoce-ba. tesóm ismét gratulált, váó!

mást nem írok. a hazautat nem merem közzétenni, mert így is rettenetes hosszú lett.

KÉPEK ITT