szlovén egynapos tekerés

a nap mottója: térképezz, ne kérdezz!

a lengyel karika után és közben is úgy éreztem, hogy én többet nem megyek tesómékkal biciklizni. szenvedtem akkor. eléhezés, amit nem tudtam helyrehozni. úgy, hogy kb. az út 1/3-ánál tartottunk.

ehhez képest
kedden már fontolgattam, hogy mégiscsak el kellene mennem szlovéniába tesómmal meg gáborral. benne volt a lábamban a bugi.
gondoltam, ha eszek rendesen, akkor simán megcsinálom, persze lassabb leszek, mint gábor meg tesóm az országútikkal (persze nem ez az 1etlen lassítótényező), de végül is képes vagyok rá. és a lehetőség, hogy eljussak csak úgy biciklizgetni 1 napra szlovéniába, hát az nem potyog hetente az égből. tesóm meg belémoltotta a hágómániát, tehát cselekednem kell.

KÉPEK ITT

pénteken felkészültem: a kocsmában csak 1 korsó és 1 pohár sör ittam meg valamint 1 kis unicumot. banánból bevásároltam, és 2/3 kg kenyeret elkészítettem szendvicsnek. ezenkívül a spájzban talált egykilós aszaltgyümölcs mixet is a hátizsákomba süllyesztettem. vésztartaléknak nem tettem be csokit (130 km volt a tervezett táv, ha jól emlékszem). tesóm szerint semmi értelme. igaz is, csak rontja a fogakat, tele van mindenféle adalékanyaggal és biztos jobban hízlal, mint a banán. természetesen imádom a csokit. főleg az étcsokikat. azokban már kevesebb a trutyi, és nem túl édesek.
az étcsokoládé keserűségét abszolút nem érzem, ezért sokáig nem is értettem, miért hívják keserűcsokinak, amikor nem is keserű...
a hátimból kidobáltam minden felesleges cuccot, csak a pótbelsőt hagytam benne, gondoltam, cipeljék a fiúk a pumpát és az 1éb szerszámokat.

szombat reggel nem mondanám, hogy könnyedén keltem. de végül is areggeli rutin ugyanúgy lezajlott, mintha 7-kor keltem volna, így jól kezdtem a napot.
tesóm és az én biciklim a tetőcsomagtartón volt már, gáboré 4 darabba szedve a csomagtartóban "végezte". a 3. helyet a tetőn zoli bringája kapta meg.
így négyesben startoltunk bajánsenye felé. jó idő volt, igaz délutánra esőt ígértek, de hát ez a hegyekben inkább kellemetlen, mint meglepő.
7 óra környékén magamba tuszkoltam a reggelit vajas-lekváros kenyér formájában. nem mondanám, hogy ízlett. a csütörtökről megmaradt szívós kenyérből készült a összes szendvicsünk. sajnos volt a boltban kenyér, így nem álltam neki sütni. kiderült még pénteken, hogy tesóm is és én is abban reménykedtünk, hogy nem lesz kenyér, és majd sütnöm kell. de szólni kellett volna, hogy inkább sütök, mielőtt a keresztapám elkerekezik a boltba. (ez is érdekes: május 1-jén nyitva van a bolt? igen. mert mellette van a kocsma, és 1 a tulaj. ha kell valami, akkor ez bizony előnyös.)
a néma reménykedés szívós kenyeret eredményezett, haha. tessék, a legalapvetőbb, személyi konfliktust nem sejtető szituációkban is ki kell mondani, ami belül van, különben póruljár6unk.

spodnje hoce-ba 8 körül érkeztünk meg. én akkor ébredtem, amikor megálltunk, el lehet képzelni, mennyire jól éreztem magam. a kocsiban való pihentető alvás... úgy szálltam ki, mint akit agyonütöttek, a lelkesedés meg belőlem szállt ki.

mariborsko pohorje 1078 m
tehát az 1. tervezett hágónk ez volt. annyit tudtunk róla, hogy 16 km-es, és ugyanazon az úton fogunk visszajönni. az út tökéletes volt, szépen gurultak a gépek rajta. középső tányéron nyomattam végig, tehát nem volt éppen meredek. pont megfelelő idő volt biciklizéshez. sütött a nap, de nem olyan bolondul. szépen be lehetett látni a tájat, autók azért jöttek bőven. na, hát lehet, hogy nem sokan, mindenesetre én kevesebbre számítottam
(az 1. útvonalat a google mapsban nem tudtam kiszerkeszteni...)
1x megálltam az elején levenni a hosszúujjút, aztán tesóm és gábor bevártak valahol. éppen teheneket fényképeztek. elégedetten nyugtáztam, hogy nekem pont ilyen meredekségű utakra van szükségem.
aztán 1x csak felértem. nem mond6nám, hogy melegem volt. néztük, merre lehet valami tábla. benyomtam 1 banánt is. jó dolog ez a banán. megun6atlan. és életemben 1x ettem igazán kirívóan rossz banánt- száraz volt. azon gondolkodtam, hogy a banán tömegének minimum 1/3-át a héja adja, jobb lenne héj nélkül vinni. jobb, azaz könnyebb. de vajon megéri -e megpucolni. és le is kéne kenni citromlével, mert megbarnul. monnyuk a barnasága nem feltétlen jelenti azt, hogy fospuha lesz. és a rázkódás sem tesz jót a banánnak, ezt mindannyian tapasztal6tuk. a héj megvédi , tompítja a mechanikai sérülések által okozott károkat. oké, megbeszéltem magammal, hogy inkább hagyományos módon szállítom a banánt, semmi értelme gramm-mániázni, ezt hagyjuk meg másoknak (amikor kb. 2 kilós acélkormányom van...)

végül felért zoli is, és elgurultunk a nemtommilyen szállóhoz, ahol meglepetésünkre 2 felvonószerkezet is volt, az 1ik működött. DH-sokat szállított a biciklijeikkel. a srácok meg áramlottak ki és rongyoltak lefele a számukra kialakított pályán. ez nagyon tetszett, hogy van nekik gyakorlási lehetőségük, és nem a védett erdőben cseszik szét a talajt vagy ijesztgetik a turistákat. még sosem láttam DH-sokat "működés" közben. hihetetlen. én nem mernék ilyet csinálni.
a panoráma csodás volt. fél szlovéniát be lehetett látni. időnként a hideg szél végigsöpört a területen, és ilyenkor hiába volt ragyogó napsütés. örömmel nyugtáztam, hogy hosszúnadrágban jöttem. nem akaródzott senkinek se leereszkedni a kutyahidegben.
a gurulás nem volt vadulós, mert felfele sem volt meredek. sőt, elég erősen fújt a szembeszél, soxor kellett tekerni.
tesóm és gábor előregurultak, én meg már a lejtőn leérve poroszkáltam a lakott területen, és majdnem kétségbeestem, hogy úristen, eltévedtem ezen az 1enes úton is?!- nem volt ismerős a táj. vártam a körforgalmat, amin jobbra kell lemenni az autóhoz. és hú, végre rátaláltam.
az autónál összecsomagoltuk a cuccainkat a következő hurokhoz.
a roglához ez lett volna az útvonal

rogla 1474 m
elindultunk zrece irányába. talán kijelenthetem, hogy slovenska bistricáig gyakjorlatilag sík volt a terep. raktuk neki rendesen, stéherben haladtunk: tesóm-->gábor-->én-->zoli
(megnyomtam vmi billentyűkombinációt, ami közzétette a bejegyzést. de még korántsem járok a végénél. 1re szószátyárabb leszek. ki bírja ezt rajtam kívül??? erősen eltérek a tárgytól, vagyis a biciklizéstől)
persze az 1. emelkedő már mindjárt 3 részre szakította a csapatot. sebaj.
kezdett felhősödni, de még mindig kiváló idő volt biciklizgetni. jöttek a 10, 12 és 18 %-os emelkedők illetve lejtők. ezek a szlovéno/ek lelkiismeretesen kitáblázzák előttünk a nehézségeket.
vártam, hogy vége legyen ennek a dombozásnak, s kezdődjön végre a hágó a folyamatos emelkedőjével. bár sokkal jobb volt ez a dombozás, mint a lengyel. ügyesen ettem, úgyhogy nem készültem ki, haladtam 1enletes tempóban.
szombaton kora délután hagyogattuk magunk mögött a településeket, de hát annyira kihalt volt minden, mintha vasárnap lenne vagy elmentek volna háborúba. sehol 1 fiatal, semmi pörgés (csak mi pörgettünk:). valahol 1 gyerek az apjával krumplit ültetett.
meg ezek a szlovén falvak! 2 ház van, az már 1 falu. nem tudom, milyen léptékű térképen van rajt az összes településük.
megbeszéltük, ha nekiáll esni, akkor nem állunk meg fölöslegesen.
zreceben megvártuk 1mást, s nekiálltuk falni a km-eket. 20-tól indult visszafele? 16-tól emléxem. na mondom, az a csúcs, remek lesz ennyit mászni. az elején még lehetett valamit látni a tájból, később semmit, csak erdő jobbra-balra. viszonylag hamar átváltottam kistányérra, majdnem a legkönnyebb fokozatba. 1-et meghagytam tartaléknak.
mit mondjak? nem volt ez rossz (megnézve 1-2 fényképet magamról, nem biztos, hogy annyira tetszett, csak megszépült az emlék). bár 1es szakaszai túl 1enesek voltak, reménytelenül 1enletes emelkedéssel, amiről az olaszországi élményeim jutottak eszembe, amikor cortina d'ampezzoból pocol felé vettük az irányt nórikámmal. csak akkor szitált az eső és hideg volt, meg fájt a térdem és 500 kiló cucc. elmond6om, hogy a rogla felé ideálisak voltak a körülmények. amúgy a 16-os km kőtől kezdtem el figyelni a táblákat, és az volt a tervem, hogy 12-nél megállok.
akkorra már rám is fért 1 kis pihenés meg banán. tesóm meg gábor már vártak, a "célfotó" is elkészült. hiába, aki lassabb, arról a barátai készíthetnek fényképet. talán 1x majd én is csinál6ok. az motivál, hogy aki fényképez, nincs rajta a fotón. dupla pozitivum. az 1. ugye az, hogy először érek fel.

(kurva rendszer aláhullámoz6ná a helyesírási/gépelési hibáimat...)

zolira vártunk 1 db-ig, aztán a srácok elkezdtek fázni, és odébbálltak. megállás után fel kellett venni a széldzsekit. ez az izzadás a legszarabb. lehűl a mez és én is. és a deréknál nem akar száradni az istennek sem.
végül én sem vártam meg zolit, elindultam. nagyon fasza idő volt, de a környéken jöttek a felhők. sejtettem, hogy csapadék nélkül nem ússzuk meg. talán tudták ezt a szlovénok is, és ezért nem jött arra már 1 biciklis sem, csak elvétve 1-1 kocsi.
a tervem az volt, hogy még megállok az 5 és a 0 km-nél. tesómat és gábort a 6 km környékén hagytam el. tesóm ült, és látszott rajta, hogy megviseli 1 cseppet az emelkedő. hát olyan áttétellel én már toltam volna a bicajt. de én lány vagyok. nekem nem kell olyan keményen nyomni. érdekes, majdnem 30 évnek el kellett telni, hogy a "de én lány vagyok" kifogást/magyarázatot alkalmazzam. előbb is rájöhettem volna.
megpróbálok inkább a túrára koncentrálni, nem mindig csak a rizsa.

ekkor már szemerkélt az eső, az esőhuzat rákerült a hátizsákomra. 5-nél vagy 5,5-nél megálltam, behúzódtam 1 nagy fenyőfa alá. félig elmajszoltam 1 szendvicset, s vártam, hogy csillapodjon az eső. sokat nem időztem, csomagoltam éppen vissza, amikor megjelentek a fiúk. namondom, talán nem maradok le annyira.
az eső közben megállt, kisütött a nap, és hófoltok kezdték el tarkítani az útszélét. valamint valamiféle sötétlila színű kikerics meg acsalapu v mifene. úgyhogy lehetett ledobni a széldzsekit.
és akkor lássunk csodát, 3,5-nél elértem a csúcsot. tetü szél volt, mindenhonnan fújt, ronda felhők, havat, esőt ígérő időjárás. koszos hófoltok. gyalogos turisták, biciklis sehol. minden vendéglátóipari 1ség zárva. reménytelennek tűnt a helyzet. indítványoztam 1 tejját, kerül amibe kerül, de ne várogassunk 1 órát a szabadban, mert az öngyilkossság. elég nagy turstaelosztónak tűnt ez a rogla. vagy inkább síelőelosztónak. de hogy május elején ilyen kihalt legyen? csak síelni járnak ide az emberek? hát nem, de az 1ségek zárva voltak. elkeserítő. elkezdtünk továbbgurulni, mert innen már gyakorlatilag lejtett, és vártuk a 0 km-es táblát, hátha ott lesz valami. a hó is nekiállt esni. a hosszúujjú kesztyű 1 elérhetetlen álom volt, s szomorúan gondoltam arra, hogy lefelé mi lesz, hogy fogok fékezni, markolni a kormányt, amikor már most szét-fagynak az ujjaim.

imáink meghallgattattak, nyitva volt 1 nagyobb étterem. biciklik le, irány befele. kínaiaknak néztek minket vagy mi. a tea megváltás volt. pincércsávó németül tudott, így tesóm lett a kommúnikációs igazgató, ahogy ő hívja. gábor 1 rántottsajtot evett, mi meg úgy tűnt vargányalevest. finom volt és meleg. kicsit felidegesítettem tesómat, mert elmentem budira, és kicseréltem a rövidujjú, átizzadt mezemet 1 hosszúujjú aláöltözetre, s találtam 1 nagyteljesítményű szárítót is, így elkezdtem szárítgatni a széldzsekimet meg a mezt. vagy 10x elindítottam. eszembe jutott, amikor nórával a passo falzaregonál szenvedtünk: 2 tea, a budiban nem működött a szárító, átfáztunk, leizzadtunk. most működött. kihasználtam.

az ebéd (uzsonna?) elfogyasztása után zoli sehol. biztos megállt, mivel 1-2x komolyabban nekiállt szakadni az eső. ő meg nem készült fel legalább részben esőálló ruházattal. a kis optimista. elképzeltem, amint rövidujjúban teker. a gondolattól is megfagytam.
aztán elindultunk végül is a fatáblával jelzett úton. persze esőben. elkezdett lejteni az út, juhéjj. elkezdett esni a hó vagy jégeső vagy mi.
elfogyott az út. rettenet. ezen végigmenni. tesóm gyanúsnak ítélte meg. én annyira nem, mert szlovéniában ért már minket ilyen meglepetés. jó ez az út? megkérdeztünk 1 autóst, aki mondta, sajnos nem tudja, ők is ljubljanaból jöttek. ok. akkor menjünk vissza. öröm volt visszamászni, legalább kimelegedtünk.

az étteremben tipródtunk 1 fél percet, majd odasétáltam turistáknak tűnő fiatalokhoz és megkérdeztem, hogy ismerősek -e erre, és hogy ha igen, lovrenc fele melyik úton menjünk, jobbra -e vagy balra. azt mondják jobbra, de mondom, minek van kiírva akkor, hogy balra. hát arra kell menni. és az út szar. bumpy. meg kavicsos. roadbike-kal grósze katasztrófe. de arra van. menjünk vissza zrece felé, arra jó az út. igen ám, de mi ugyanazon nem akarunk visszamenni (ott szivatni magunkat a 12 %-osokkal. jobb utat és könnyebbet néztünk ki)
kisétáltunk. tábla, térkép ellentétben a helyiek véleményével.
az eresz alatt dideregve és rugózva vártuk zolit, és közben nagyokat röhögtünk. már nem tudom, miken, de ez volt a túra csúcspontja. azt hittem, bele-szakadok a nevetésbe.
közben begurult zoli is. rettenet: rövidujjúban. az eső még szemerkélt. és akkor köréje gyűltünk. elnézést, de ezt le kell írnom, mert ilyet filmrendezők se talál6nak ki: látom amint a csomagtartójára odagumipókozott műanyag táskát leveszi. na mondom, végre felveszi a pulóverét, ollé. erre basszus, elővett 1 db törölközőt és nekiállt törölközni. neeeeee. azt mondtad, van nálad pulóver. igen, de a kocsiban maradt. nagyon nevettünk. és mindezt faarccal mondja. amikor volt legfeljebb 3 fok (lejjebb 3 fokot mért).
még mindig bizonytalanok voltunk, hogy jobbra vagy balra biztos jót szórakoztak az éttermesek az ablak mögül.
jött 1 autó, leintettem, ő is jobbra mutatott. oké. ha már ketten is ezt mondják, hát elhittük.
elindultunk jobbra. tesóm visszafordult, ránézett 1 10 nm-es táblára, amin lovrencet az ellenkező irányban írja. ezt a kis jelet figyelmen kívül hagytuk, és gurultunk tovább. nem kellett sokat várni, ez az út is hamar végetért, s jött ez a kemény kőalapú, kaviccsal gazdagon borított szerencsétlenség. a kavics volt számomra a limitáló tényező, gyökketővel ereszkedtem, nagyon fáztam, remegett az egész testem, a fogvacogást alig bírtam visszatartani.
jól lemaradtam.
az eső esett, hófoltok, hideg.
örültem a patentpedálnak 1 darabig.
egészen addig, míg olyan szakaszhoz nem értünk, ahol a biciklii hossztengelyére merőlegesen nagyon apró, 1enletes huplik voltak, mint amikor végigmegy 1 traktor a sárban, és megszárad. na és ez vastagon borítva apró kavicsokkal. jesszum, fékeztem, kicsúszott a bicikli, nem tudom, hogyan volt, de eldőltem, úristen nem akasztottam ki a pedált, jobbra, neki a szalagkorlátnak. ekkor kioldott a pedál. felkeltem és ideges voltam az útra meg a világra. és az örökös minek szivatom magam ilyennel, inkább mennék felfele, mint ezen az okádék úton lefele, és ez 1 közút, ahol szgk-k járkálnak, rettenet, mikor lesz vége, remélem nem mind a 15 km ilyen, mert akkor kinyúvadok....-........

még volt 1 féligesésem. aztán 1 útkereszteződéshez értünk. térkép elő. itt végleg bebizonyosodott, hogy rossz irányba küldtek minket a szlovén testvéreink. tesóm totál kiakadt. eltérítette a patakot, sziklákat borogatott, ahogy gábor visszaidézte. sok erőtartalék volt még benne. abban meg1eztünk, hogy ezen vissza nem fordulunk. és csak részben lesz ugyanaz az utunk a kocsiig.
lemondóan továbbtekertünk. valami üzemhez érkeztünk, ahol beálltunk 1 nagy kapuszerűség alá, és gyors banánevés, nyavajgás után továbbálltunk. 1-2 helyen volt 100-200 méteres aszfaltos út. engem csak az éltetett, hogy 1x vége lesz, és végre lehet rendesen haladni.
asszem oplotnica-nál lett rendes aszfaltos utunk.
elkezdett sötétedni. ahogy haladtunk lefele, melegebb lett.
következett 1-2 szivatós dombocska, és nem nagy örömmel gondoltam arra, hogy mind meg kell mászni az összeset "hazafele".
slovenska bistica 6árában gábor biciklijével történt vmi. 2 láncszem összegubancolódott vagy mi. tesóm "megmasszírozta". ez használt neki.
aztán jött a kellemes sejtés, hogy a város után már gyakrolatialg sík úton lehet a kocsihoz tekerni. a szél csillapodott, így azzal sem volt gond. tesómék lehagytak, mert asszem 1 vagy 2 domb volt, és 1ütt tekertek az autóig. én 1edül maradtam. közben lámpát kellett kapcsolni. és újra a lábamban volt a bugi. este valahogy jobban megy. a végére bele tudok dobni még 1 kis pluszt. csak kell hozzá 1 kis elkeseredettség vagy nem is tudom, mi ez.

szóval begurultam én is spodjne hoce-ba. tesóm ismét gratulált, váó!

mást nem írok. a hazautat nem merem közzétenni, mert így is rettenetes hosszú lett.

KÉPEK ITT