2012. február 29., szerda

gizi
elfelejtettem megemlékezni arról, hogy gizi  >1 éve fix. igen, valamikor januárban volt 1 éve. összegezve: nem sokkal lettem ügyesebb az örökhajtós terén. bár 7főn felbuzogtam, és este kimentem az utcára trackstandet gyakorolni. patentpedál + túrabakancs. így nem estem le. kb. 2 másodperc volt a maximális időtartam, amíg nem kezdtem el dőlni. a végén jöttem rá, hogy valószínű úgy jobban megy, ha jobbra fordítom az első kereket- mindenki féloldalas.
eltüntettem 1 pedált, sehol nem lelem. asszem veszek 1 másikat, mert tesómét használom már hónapok óta. állítólag előtte 1 szintén shimanot használtam, na ezt nem találom. és azt se értem, miért tesómét hazsnálom, ha volt nekem is. már ha az az én tulajdonom volt 1általán. szerintem ezt rajtam kívül senki nem érti...
tegnap du. igénybe vettem a nagykörút aszfaltját. nem kellett volna. ezzel a lámpaátállítással igazán szar lett rajta biciklizni. nem tudom, hogy lehet ezt megszokni. semmi logikát nem látok benne. zé azt mondja, ha beáll 25-re, akkor zöldhullámban halad6. hát nemtom. én is mentem sztem annyival, de 2 lápányi távot tudtam megállás nélkül megtenni. szigorúnak kell lenni magamhoz, és nagy ívben kerülni a körutat.
a másik az, hogy k. sok rendőr van, nem lehet nyugodtan lenni tőlük. bármikor felbukkan6 1 rendőrautó. szóval sasoljon mindenki, mielőtt bármi tilosat csinál. visszagondolva, baromi nagy mákom volt, hogy elengedett múltkor a yard. ha meg nem megyek át néha a piroson, nem vagyok sokkal előbbre, mint az autók...
itt a melóban mindig megy a hiszti, hogy miért bicikliznek az üllői úton. kérdezi ezt a sofőr. aki maga is biciklizik, és el szokta kerülni a "kerékpárutakat". 1esek számára nem emészthető, hogy kerülgetni kell a bicikliseket. pont az üllői utasokat szidják, amikor szerintem ez 1 széles, tök jól biciklizhető út. jól megfér 1más mellett a teherautó, szgk, biciklis és motoros. amúgy meg pont leszarom az egészet, megyek ott, ahol jól érzem magam és nekem tetszik, és 1üttműködök, ha lehet. közlekedni jó.

állatkert
tragédia, lassan csak erről tudok írni :)
tegnap figyeltem a kutyákat, amint játszottak. a kicsi rafinált nagyon, mert mindig úgy helyezkedett, hogy a lábam közelében legyen, fedezékben, így a borkának is vigyáznia kellett, hogy ne harapjon meg engem. trükkös. arrébb mentem, amikor azt hittem, hogy nem tud menedéket találni a közelemben, és úgy is odajött. nem csoda, ha elfárad meg éhes, mert ugrál, mint 1 nikkelbolha és ö-v futkos. a legviccesebb, amikor megfog 1 plüsst, és elkezdi rángatni a fejét jobbra-balra. csoda, hogy nem kap agyrázkódást. a felugrálásról egész jól leszokott.
tegnap kötöttem be a cipőmet, és ahogy fogtam a két kezemmel a cipőfűzőt, ott ugrott keresztül. ilyet...
amikor este elegem lett abból, hogy az ágyból fekve fegyelmezem a kiskutyát, akkor a borka rendes volt, mert odaállt az ágyhoz, eltakarta a testével, hogy ne tudjon molesztálni.
tessék, ilyeneket figyelek meg, és következtetéseket, okokat fejtek meg. ki gondolta volna ezt? szóval önmagamtól rájövök dolgokra. ez reménykeltő az agyamra nézve, és 1ben szórakoztató is. era már azon izgul, majd ha elköltözök, véletlenül becsomagolom magamnak a borkát :)
tegnap azt hittem, hogy 1 kenny öngyilkos lett: belefulladt geri ivóvizébe. szóltam erának. kérdezte, lélegzik -e? honnét tudjam? a potroha mozog. nem mozgott. halott? era megpiszkálta, erre 1ből reagált, tehát él. kipiszkálta a vízből. megmentettünk 1 kennyt. azt nem tudni, hogy ő ennek örült -e vagy sem. itt van, ni.

farsang
erről sokat nem tudok írni, mert ott kellett volna lenni, kedves olvasó. anynira jól éreztem magam, sokat nevettem. a guns'n'roses koncert volt a legjobb! igazi punk, r'n'r volt. ritkán vagyok ilyen jó buliban.
hm. azért szomjas nem voltam, amikor 5 után hazaindultam...

nap
megint süt a nap. persze feltámadt a szél is. ezt sajnálom, mert alattomosan kúszik be a réseken. mint 1 rossz légkondi. az utcán sokkal könnyebb a szelet elviselni. melegben. 16 fok van. hihetetlen, hogy tegnap ez idő tájt nagy pelyhekben sűrűn hullt a hó. reggelre ennek semmi nyoma nem maradt itt, pesten (a környékemen). hát csoda, hogy tönkremennek az utak? :)
itt van 1 szeglet, éppen idesüt a nap, jajj de szuper. nyarat idézi. lelket melengeti.

2012. február 23., csütörtök

állatkert
hétfő éjjel megérkezett az újabb példány poldi személyében. a gekkó úr. pont úgy néz ki, mint geri, csak picivel nagyobb. mire elért hozzánk, teljesen átfagyott, így a terráriumban töltött első fél órája eseménytelenül telt. geri végigmérte, sétálgattak, más különös nem történt. egyszercsak hirtelen mozgolódás támadt, poldi és geri 1más torkának estek. borcsa kiszedte őket, szétválasztani nem bírta a gekkókat. azok meg merev állkapoccsal kapaszkodtak 1másba. végül engedtem rájuk hideg vizet borcsa javaslatára, így szétváltak. külön terráriumba kerültek.
poldi már vagy tízéves, és borcsa 100 %-ban biztos benne, hogy ő fiú. geriről a volt gazdái azt hitték, hogy fiú, aztán megállapítást nyert, hogy geri valójában nem geri, hanem inkább geriNÉ. de ez az összeakaszkodás megkérdőjelezte geri nőiségét. borcsa megvizsgálta, és elbizonytalanodott, barátunk a google sem szolgált plusz információkkal a gekkók nemének meg6ározását illetően, így a biztonság kedvéért külön tartjuk őket.
hajnalban amikor hazaértem, poldinál égett a lámpa. kapott kennyket. ezek elég furán néztek ki: ghost-kennyk. mintha lefújták volna őket fehér festékkel.
joya a legnagyobb hajléktalan a lakásban. folyton kukázik. talán borkától tanulta. bár nem emléxem, hogy látta volna borkát a kukában turkálni. joya kedvence a teafilter, de evett már kolbász műbelet is. túlélte. bolhás vagy mi. vagy ő maga a bolha, mert folyton ugrál. elég nehéz leszoktatni az ugrálásról. mondjuk ez aranyos tőle, hogy így rajong. borkától megtanulta, hogy reggel köszön.
...hazaértem, és mondtam erának, hogy elég rémisztőek a tücskök ezzel a fehér testtel. mégis milyen fajták? beszórta őket fehér porral, és a zacskóban rájuk rakódott. ok, gondoltam magamban biztos azért kellett, hogy nehogy összetapadjanak vagy ilyesmi; ki érti ezeket a táplálékállatokat? ... este beszélgettünk újr a tücskökről, és már nemtom hogy, de kiderült, hogy az nem Mg-por v ilyesmi, hanem a gekkóvitamin a tücskök testén. így juttatja be a gekkó a szervezetébe a vitamint, hogy a tücskök meghemperegnek benne.hahaha. amúgy ez a poldi elég falánk, 1 éjszaka alatt megevett vagy 6 kennyt. falánk vagy éhezett? geri otthonában sem találtam 1etlen példányt sem. igaz csak félhomályban néztem körül. bár ezzel a fehér vitaminnal elég jól lát6ók a tücskök.

kocsma
tegnap du. a rezedában kezdtünk fecóval. múltkor vikivel meg zolival voltam ott, és örömmel nyugtáztam, hogy nem lehetett bent cigizni. ehhez képest. megenyhült az idő, és amikor beértünk, enyhe cigarettaszag lengte be a helyiséget. ez sajnos fokozódott. közben megjött viki, aztán zoli, majd tihanyi és n.zoli 1ütt. attilával nagy baj volt, csak szénsavmentes ásványvizet bírt inni. azért bevásárolt kajából: 1 kiló kenyeret meg 1 doboz medve sajtot és felvágottat. később visszament még sajtért. mind elfogyott. az igazat megvallva, mi is ettünk a kajájából. 10-kor kidobtak minket, mondván záróra. csökkent létszámban átvándoroltunk a pingvinbe, ahol 11-kor volt záróra... akkor tomi javaslatára a gellért térig mentünk volna, de P7-re szálltak fel, ami a ferencieken tette ki őket, így én is addig tekertem. mire odaértem, már a keltában voltak. ott éjfélkor csuktak be. fizetéskor tomi felborította a poharát, ami nagy hanggal darabjaira hullott. a pincér szó nélkül feltakarította. a szomszédos ibolya zárva volt. és van ez a kocsma ez a ...rákeresek a neten a nevére... tehát a grinzingi a verespálné irányi utca sarkán. bementünk, közölték, hogy zárnak. éjfél volt kb. és 1-ig vannak nyitva. utána az út túloldalára mentünk, ahol van 1 nonstop kocsma. nevét nem tudom. n.zoli felfigyelt 1 ballonos arca, aki a volt barátnőjének a faterja. odaült hozzá meg a haverjához, majd a fater, feribácsi -miután lelépett a haverja- csatlakozott hozzánk. előtte kaptunk tőle 1 zacskó fehércsokival és kókusszal bevont mandulát. ez volt az 1etlen jó húzása az est folyamán. odaült, és nyomta a bohém szövegét. közben -legalábbis én úgy érzékeltem- 1x sem nézett rám, talán csak tomira meg n.zolira. ettől nagyon ideges lettem. baromira idegesít, ha levegőnek néznek. pedig bemutatkoztunk. régebben én se nézegettem beszélgetés közben gyakran a beszélgetőpartnerek arcát, de most már erőltetem, és megy. nem volt kedvem koncentrálni a dumájára, és elaludtam. ezt este 6-kor is megtettem. ha álmos vagyok, nincs semmi és senki, ami ébren tartana. szóval úgy felhúztam magam ezen a feribácsin, hogy elviharzottam haza. jól tettem, mert így is 2:22 volt, mire hazaértem. éppen mínusz volt, és nem fázott a lábam kamásli nélkül. ez a zokni nagyon tuti. plüsszokni. ilyet kell venni. lányos 1 anyag, de megéri.

elutazás
borcsa kedd hajnalban elrepült londonba. kálmán követi pénteken. fáj nagyon. vagyis még csak 1 napja nincs itt, ezért nem érzékelem úgy a fájdalmat. attila is elhagy. nyugdíjba megy. orsi pedig berlinbe távozik március elején. megint nehéz időszak elé nézek. magamba kell majd szállnom. nem lehet mindig elfoglalni magam valamivel. nem hagyok magamnak elég időt gondolkodni. gondolkodni, nem agyalni. hát fura, hogy ilyen az élet. hogy jönnek-mennek az emberek. változás van, változás van. folyamatosan. fel kell venni a ritmust, különben idejekorán törlődök a földről. alkalmazkodni kell valahogy, ha nem is úgy. ez nagyon érthető lehet... az egészséges alkalmazkodás nem = a megalkuvással. talán így érthető
túl drámain tudom megélni azt, hogy valaki távozik (ideiglenesen) az életemből. mintha teljesen magamra maradtam volna. 1edül a világban. kirekesztve, elhagyatva. valahogy felerősödnek ezek az érzések. lehet mindenkinek van olyan rossz érzése, ami a többi érzésénél sokkal erősebben jelentkezik. a mumus érzés. nyilván jelent valamit. a cél: rájönni, hogy mitől van, és leszorítani átlagos erősségűre. ezeket hirtelen gondoltam.

bank
jól megszivatott a cib: utánajártam, eldöntöttem, hogy az ügyfelük leszek, hiszen a magyar kerékpáros klub tagjait nagy kedvezményben részesítik: gyakorlatilag minden ingyen van. még a biztosításnak néztem utána, azonban ez a kis idő elég volt ahhoz, hogy ezt kapjam: pénteken bementem a bankba, eldaráltam, mit szeretnék, a csaj alig bírt félbeszakítani ,de megtette, hogy sajnálja, de pont tegnap küldtek körbe 1 levelet, amelyben központilag meg van tiltva, hogy kedvezményes számlákat nyissanak az ügyfelek. saját nyelvemre lefordítva: adminisztrációs kupleráj van a cib bankban, amire most jöttek rá. így elkullogtam szomorúan és dühösen és csalódottan és majdnem bőgtem. tessék, ebből is látszik, hogy a döntéseket hamar meg kell hozni, különben cseszhetjük az egészet. nagyon jó, hogy nem vettek fel az orvosira. amúgy se tudtam volna elvégezni, de jó orvos se lett volna belőlem, az tuti... marad a gránit bank a dolgok jelenlegi állása szerint

bicikli
gizinek ma jó napja volt: letakarítottam és beolajoztam. rettenetesen dzsuvás volt, de most viszonylag csillog. jó, hogy megerőltettem magam, mert észrevettem, hogy a hátsó kerékben 2 küllő ki van lazulva.

alvás
tegnap már tök hulla voltam. megfogadtam, hogy legkésőbb 10-kor ágyban leszek. mivel nem festettem, és nem kellett tortát sütnöm, már 9 után pár perccel vízszintesben voltam. gyorsan elaludtam, majd felébredtem, hogy rendesen le kell feküdni, és zutty, mély álomba zuhantam. >9 órát aludtam. annyira rámfért. múltkor is ki voltam ütve, jógán már a légzőgyakorlat közben elaludtam. az utána következő relaxról nem is beszélve.
itt ejtek pár szót a legutóbbi tudatos álmomról. az volt, hogy otthon voltam, és kergetett 1 tehén. nagyon megijedtem meg féltem, hogy úristen, ez most nekemjön és kinyír. aztán felismertem, hogy én álmodom, akkor el tudok vele bánni. így elkezdtem fojtogatni. a nyaka 1re vékonyodott, egészen ujjnyi vastagságig. amikor kimúlt nagymacska feje lett. igazából 1 rajzfilmfigurára emlékeztetett. macskafej, aminek oldalt kiáll az arca. mint pl. a csőrike ellensége, akit nemtom hogy hívnak.

2012. február 17., péntek

vigyázó szemetke a lámpákra vessétek

jövök befelé az üllőin. klinikák után 2 lámpával. arra leszek figyelmes, hogy mellémgurul 1 rendőrautó, lassít... ajaj... legyen szíves álljon meg.... megállok.  átmentem a piroson. kettőn is...  franc 1x nem nézek hátra, hogy jön -e rendőr. semleges arccal nyugtáztam, hogy ebből nagy baj lehet. nem vagyok immár tiszta... elkéri a személyit. keresem. nem találom. nem értettem, ui. betettem a táskámba emlékezetem szerint. mind1, fejből megmondtam az adataimat, ezt le is kérdezte a csávó. közben pörögtek a szemem előtt a 6számjegyű összegek, hogy mekkora marharépa vagyok én. mondta a yard, látta, alaposan körülnéztem, mielőtt átmentem a piroson. és hogy legközelebb legyen nálam személyi, ha elütnek, tudják, ki az. és vigyázzak magamra. azért elmondtam neki, hogy a biciklisek így csinálják. idővel 1 részük rászokik a piros lámpázásra... elengedett. huhh.
nyugodtnak kell maradni, és nem fröcsögni. szerintem ez 1 jó pont. meg alaposan körülnézni,mielőtt szabálytalanságot csinálunk.

hóember
a szezonban ez az 1. szegény alacsony lett. ennyire tellett tőlem. amikor arrébsöpörtem a havat, úgy tűnt, hogy jó hóember alap, ám hiába görgettem a hógolyót, alig tapadt rá valami. így tapasztásos módszerrel dolgoztam. ennyi hó után még éppen nem fagyott le a kezem.
ez a művelet szerdán történt. meglepődtem, hogy mennyi hó leesett az udvarban. az utakon alig volt hó, este 1 kis latyak. persze az üllői úton meg a felüljárón hülyeség lenne havat keresni. ott max. víz van.
most már péntek van, és reggel fél 8 óta havazik. szép csendben. a hóban az a nem jó, hogy beesnek a pelyhek a szemüvegem mögé, és szúrják a szememet. vagy ráesik kívülről a lencsére, és azért nem látok.

örülök neki, hogy tegnap mind2 hátsó villogómba vettem új elemet. ilyen rossz látási viszonyok között nagyon hasznos lehet az autósoknak és ezáltal nekem is. és az elemvásárláskor jól indult a nap. ugyanis kiderült, hogy a varta üzletpolitikai megfontolásból lejjebb vitte az árait, és 2 db pici elemért 500-at fizettem az eddigi kb. 1400 helyett. sőt, visszanéztem, tavaly februárban 1800 ft-om bánta, hogy mindezt a photo hallban kényszerültem megtenni. a cr2032 3V gombelem pedig csak 125-be került. a kínai piacon sem lehet sokkal olcsóbb.

hitel
bementem 1 boltba. háztartási gépet néztem. hűtő, sütő. hallottam, hogy az eladó nyomja 1 faszinak a szöveget, aki hűtővásárláson törte a fejét. majd hozzám is elért a hangja. jól nyomta a marketinget, és megerősített abban, hogy milyen hűtőt vegyek. és akkor jön ez a duma, ez most a divat. költs plusz tizenezret, és akkor még 4 évig extragarancia lesz a terméken. ez összesen 5 év. és pont addig tart ki 1 hűtő, ahogy 1esek állítják...
srác löki a szöveget, ha nincs rá elég pénz, amúgy nem akar a pénztárcában turkálni, lehet hitelbe is venni, nagyon kedvező konstrukciók vannak. úgy adta elő, mintha kevesebbet kéne fizetnem a hiteles vásárlás esetén összehasonlítva a készpénzessel.
namondom, erre kíváncsi vagyok, meghallgatom, mit mondanak. leültem. kolléganő nekiállt számolni. én is vele. nem volt bonyolult, osztottam, szoroztam, a végén kijött, hogy 15.000-rel többet fizetnék. de hát ez több. (nekem megvolt a pénzem a cuccra). sértődött arccal vette tudomásul, hogy nem tetszik a dolog. amúgy kezelési költségnek hívják azt a bigyót, amitől több- ha jól vettem ki a szavaiból. még mondott 2 lehetőséget. aztán megköszöntem, és ott hagytam, kifizettem kp-ben az egészet. extra garancia nélkül. ezek szerint nem kell túlzottan odafigyelni ahhoz, hogy megtudjuk, mennyibe is kerül nekünk a hitel. az biztos, hogy többe, mintha kp-ben kifizetjük a vételárat. érdekes volt belemenni 1 ilyen párbeszédbe.

ha már a pénzügyeknél tartunk. ezt valószínűleg megveszem. szinte görcsbe rándul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy a pénzügyi intelligenciám konvergál a nullához, bár mostanában kezdek ezen javítani. olvasom tóth andrás hírleveleit, sőt előadáson is voltam már. azért még mindig elég emészthetetlennek tűnik. pedig az én életemről, az én pénzemről van szó. ebben is tudatosodni kéne, de baromira. de tiszta homály még így is. már magam sem tudom, hogy mire van ráállva az agyam, de a pénzügyekre biztos nem. most új korszak kezdődik, azt mondják. a varázslatos 2012. én váltottam telefoncsomagot, most a bankon dolgozok.

gondűzőben van 1 vaskályha. szerdán égettünk benne fát meg papírokat.

2012. február 16., csütörtök

vegyi

szappan
szappannal fürdök évek óta. hozzászoktam, és most már nagyon zavar, ha tusfürdőt kell hazsnálnom vmi oknál fogva, ui. tusfürdő után csúszik a bőröm. lemos6atlannak tűnik.
és most arra jöttem rá, hogy a szappan miután kb. 3/4-ét elhasználtam, alig habzik. ezt már előzőleg is észrevettem. alig habzik azaz többet kell forgatni a kézben, hogy felhabosodjon.

mosogatószer
ha már a habosodásnál tartok. ugye 7végén disznót vágtunk, ami sok mosogatással jár. jar-ral jobban jártunk volna, ha nem ürül ki a flakon, ui. a spar budget mosogatószernek gyakorlatilag fele (0,5 liter) elment a 2 mosogatóvízhez. nyomtam-nyomtam kifele a flakonból, azt hittem, sosem habosodik fel. erről ennyit. van különbség. arról nem beszélve, hogy a noname mosogatószerek csontig leszedik az ember kezéről a bőrt illetve a húst. lehet ez 6 ki az arcomra is. széjjel-foszlok a hónap végére...

mosószer
ha már takarítok hehe.
ja, nem is. öblítő: én nem használok öblítőt. mutter használ. érdekes, hogy ha ő kimossa a ruháimat, rögtön észrevenni, hogy az öblítő valóban puhít rajtuk. ennek ellenére maradok az öblítőmentes változatnál, az környezetkímélőbb.

feltöltődés
(lásd kép, haha)

melóban linóleum padlóborításunk van. remek ez, amikor papucsban csoszogok, és van rajtam némi műszál: feltöltődök. jaj, de hogy. elérek az ajtóig, és megráz a kilincs. úgy utálom. tudom, hogy meg fog rázni. mostanában ilyen elektromos vagyok. odáig jutottam, hogy otthon sétáltam a kövön meg a lakkozott parkettán a tahiti szivacspapucsomban szemüveg nélkül, és megérintettem bori sapkáját, mert azt hittem, hogy nemezből van, de megrázott- tehát valami plusz műszál...

2012. február 13., hétfő

vágás

a disznóé.
csak részleteket írok.
várakozásainknak megfelelő hőmérsékleti viszonyok alakultak reggel: -10 környéke. ez persze nem feltétlenül kényelmes volt kényelmes, de hát ez volt. szél csak később kerekedett, a hó pedig csak du. kezdett el szállingózni, mindössze 2 centire tudta beborítani a talajt. ez igazi porhó volt. vasárnapra nem olvadt fel, így könnyedén arrébb tudtam volna söpörni.
a disznó hálás 1 jószág volt, kettőt nyikkant, és már ki is múlt. utolsó rángatózásait csendben végezte a földön. ilyet még nem láttam.
alig vártam, hogy a pörzsölés után lekotorjuk, lemossuk, és végre a garázsban tevékenykedjen az egész csapat. végre vág6tam szalonnát a jóska bácsival. elég jól megéleztem a késemet, bár azt a puha, göröngyös zsírt, ami a szalonna bőrössel átellenes oldalán talál6ó amúgy nehéz felvágni, nem akar belekapni a kés. ha negyed órát állna kint a hidegben, könnyebb lenne vágni. mint a hájat. a hájat nagyon bírom. télen pillanatok alatt megkeményedik, és 1 könnyen szeletelhető, darál6ó zsírtömböt kapunk, amivel akár gyurmáz6nának a gyerekek. bezzeg amikor meleg, akkor éppoly kezelhetetlen, mint az előbb említett göröngyös zsír. ilyenkor frissen szétválogatjuk a szebbjét, amit rögtön darálunk is. tettem félre magamnak 1 darabot. ha minden stimmel, du. megcsinálom a hájastésztát. ilyenkor frissen mennyi kráfli készíthető belőle. erről múltkor írtam, azonban fényképekkel nem illusztráltam. a 7en pótolom.
ez a disznó kisebb volt, mint a testvére, melynek életét decemberben oltottuk ki. mégi srengeteg zsírja lett. az 1. sütésnyi adagból petivel jónéhány szalonnakockát kikevertünk az üstből, mivel annyira tele volt. múltkor későn öntöttük hozzá a tejet, és ezért mama stresszben volt, nehogy elfelejtsük. így megtapasztal6tuk, hogyha nem öntünk a sülő zsírhoz tejet időben, vagy kifelejtjük, akkor a töpörtyűnek halvány, élettelen színe lesz. így is fakul valamennyit a préselés során. pedig olyan gyönyörű aranybarna, amikor levesszük a tűzről. peti unokatesóm jól megtanulta: amikor szalmás a töpi, akkor le lehet venni. olyan cuki, ahogy úsznak a töpörtyűk a forró zsíron.
a másik észrevétel a zsírral kapcsolatban: amikor még alig engedett levet, és minden szalonnakocka fehér, és elkezdem 1 irányban középen keverni, úgy mozdul ki az egész, mintha 1 körlap volna.
most menjek végig a zsírsütés fázisain? tehát sorrendben
  1. feltesszük főni a szép, bőrtől megszabadított szalonna kockákat. hozzáöntünk 2-3 deci hidegvizet. azért hangsúlyozom a szépet, mert a 2. sütésben kerül bele a háj, a kikövesztett (gyengébbek kedvéért: abált), zsírba szánt szalonnák, a szedett zsír (ez meg a húsokról lefarigcsált zsír)
  2. az elején igen nehéz keverni, a szalonnáknak még rózsaszín árnyalatuk van, tömörek.
  3. később elkezd kiolvadni a szalonna, a rajtamaradó húsrészek bebarnulnak.
  4. egyre több levet enged, szotyogó hangot ad, miközben keverjük. még mindig karizmot próbáló tevékenység a zsírsütés. a keverést csak másodpercekre lehet abbahagyni, különben odaég. és ha odaég, nemcsak a mama lesz ideges, hanem a sok munkával mégis 1 elégett zsírt hozunk létre, rossz mellékízzel. tehát nem érdemes otthagyni, vagy jól aládurrantani és siettetni a kisülést.
  5. már elég sok leve van, ha nyugalomba hagyjuk az elegyet, akkor buborékol, sárgásbarnás szappanlé-szerű a folyadékfázis, és mondjuk úgy, ellepi a szalonnát. ekkor jöhet bele 1-1,5 deci tej. ettől lesz u. piros a töpörtyű. ezt sokáig nem értettem. talán a tejben lévő tejcukornak köszönhető a szín. de ez oly csekély mennyiség, hogy szerintem inkább a tej mint katalizátor működik a barnulási folyamatban.
  6. a sülés közben a kisülő zsír 1re tisztább lesz. lassan eltűnik az a szappanlé szín, és a végére egy átlátszó, sárgás-barnás/aranyló folyadékot folyadékot kapunk. ez a zsír. a szilárd fázis a töpörtyű képviseli. a töpörtyűkockák a zsír tetjén versengve úszkálnak. ha nyugalomba hagyjuk, azaz nem kevergetjük, akkor valóban szalmás lesz, leszárad a teteje. a hangja is megváltozik, másképp sül, apró buborékokat vet. és ilyenkor nem kell folyamatosan keverni, akár 1-2 perc nemkeverés sem árt6 neki. nyomópróbával ellenőrizzük, hol  tart a kisülési folyamat: kiemelünk 1 kockát, és fakanállal nekinyomjuk az üst oldalának. ha még fehér, kukacszerű izé jön belőle, sütni kell. amikor elkészült a zsír, a megnyomott töpörtyűből nem trutymócska jön ki, hanem folyékony arany.
  7. ha a mama áldását adta, levesszük az üstöt a tűzről, és átmerjük (peti) 1 szűrőn keresztül 1 nagy, zománcos fazékba. közben valaki kevergeti még a földön lévő üst tartalmát, ui. simán odaégne, ha ezt nem tenné meg senki. 
  8. amikor peti végzett az átmeréssel, én előkerítem jóska bácsiéktól jancsit, aki krumplinyomón átnyomja a töpörtyűt. nagyon igyekeznie kell, mert ha lusta, és nem szoríjja erősen a krumplinyomót, akkor madör szúrós tekintetével kell szembenézni és csípős nyelvéből áradó szavait hallgatnia. de mi jól kiszúrunk vele, mert a töpörtyű állaga évek óta kifogástalan :) míg jancsi nyomorgatja a töpörtyűt, peti szétpiszkál villával minden 1es adagot.
  9. a zsír fázis pihen még 1 jó darabig a fazékban, és apa áttölti később a vindőbe a tetejét. az alját később összeöntjük a szedett zsírból származó zsíraljával, és áttöltjük befőttes üvegekbe, amit magdi és/vagy  rita boldogan visznek haza.
ennyit a zsírsütésről.
kérdezte valaki: menny zsírja lett a disznónak? mire én: egy disznó sosem lehet elég zsíros.
ez a zsír nagyon szép lett, selymes, sima, nem ikrás. érdekes, hogy a zsír folyadékként sárga, szilárdulás után meg fehér.

cindy kismacska nem lebzselt körülöttünk, a másiknak színét sem láttuk egész nap. cindy disznóvágáskor képes volt magának valami rigót fogni, ahelyett, hogy dőzsölt volna a röfiből. múltkor vagány volt, és megevet mindent, azonban most kivonta magát az élvezetek alól. csakúgy mint az anyja meg a testvérek. micsoda macskák. néha nem csodálkozom, hogy szidják őket :) pedig annyira cukik. csak éppen megsimogat6atlanok kivéve mucit, az anyjukat.

a presszborsot (préshurka, disznósajt) lett volna legfontosabb lefényképeznem. ui. úgy nézett ki, mint 1 magzat. miután kifőzte keresztapám, vasárnap kilógattuk, ott csüngött az ereszcsatornán. amikor mentünk hátra, mondtam magdinak, vigyázz, nekimész. ő elhajolt és kikerülte. viszont én du. úgy lefejeltem a kisgömböcöt, hogy azt hittem. leesik, és szétloccsan :) apa arrébb is akasztotta.

elmúlt az ihlet, csak a zsír miatt volt az is. még az
utazás
ról is ejtek néhány szót. most vonattal mentünk haza, tesóm otthon hagyta a családot. utoljára kb. 5 éve vonatoztunk 1ütt. zoli szint e2ségbe volt esve, úristen, hogy bírja ki, vennie kellett volna 1 láda sört. minden rendben ment, mindössze fél órát késtünk, és inkább hűtöttek, mint fűtöttek. olyannnyira, hogy én egész úton nagykabátban kucorogtam a helyemen. még világosban indultunk el a keletiből. amikor átkeltünk a duna fölött, látszott, hogy a folyó tele van jéggel, úszkálnak rajta a különböző méretű és formájú jégtáblák.
-nézd, de szép...
-aha.
-olyan, mint a penész.
-aha, tényleg, mint a káposztán*
hahaha. remélem ezt érti valaki rajtunk kívül :)

*savanyúkáposztára gondoltunk.

2012. február 10., péntek

paprika

MI EZ?
most hogy ferkó feladta, én megválaszoltam neki a kérdést: mi az a mikulászacskó az 1ik előző bejegyzésben?
az kérem, sült kápia paprika héja.
nagyon állat volt ez a paprika. betettem 3 darabot a sütőbe, és a nagyfelületű grillt kapcsoltam be. közben rápillantottam. és igen érdekes változáson ment keresztül a paprika. a fűtőszálhoz közelebb eső fele szinte megüvegesedett, áttetsző lett. ilyet még nem láttam. aztán megfordítottam, és ez a tulajdonsága eltűnt, hiszen elkezdett összeszottyadni. sütés után bevágtam 1 műanyagzacskóba, majd 20 perc múlva erőt vettem magamon, és kibontottam, hogy akkor most megpucolom. és láss csodát: nem kellett erőlködni, a paprikák gyakorlatilag kicsúsztak a külső héjukból. fél perc alatt készen voltam. pontosabban több, mert forró volt még a paprika, és kapkodtam a kezeimet. amikor csíkokra vágtam, éreztem, hogy még sülhetett volna, ám olívaolajjal és fetasajttal összekeverve tökéletes lett. vmi fantasztikus ez a 3 élelmiszer összekapcsolva.

hideg van. ha kimegyek, már csak a fejemre húzok 1-2 dolgot meg felveszem az aldis futódzsekimet. brrr. ezt akartam, hogy tél legyen. jól megkaptam :) hát minek? úgysem megyünk túrázni...

...

elfelejtettem közzétenni. sebaj, folytatom.

vér
a lehel piacon időztem pénteken, amikor arra lettem figyelmes, hogy véradás van a galérián. hát felkopogtam. csattogtam össze-vissza, nem találtam a helyet. a búcsú utcai oldalon. ja, csak nemtom ki tudja, melyik a búcsu utca... végül levándoroltam az alagsorba, mert olyan plakátot talláltam, hogy ott lesz, és a hangosbemondógép pont ekkor tartott szünetet. én meg elbizonytalanodtam: lehet alagsort szajkózott, nem is galériát? már untam a patentcipőben való gyaloglást nagyon, de mondom, ha minden vágyam az volt, hogy a piacon adhassak vért, akkor megkeresem már akármennyi időbe is telik. végül a galérián volt a véradás 1 eldugott helyen. kivártam a soromat, megküzdöttem az adminisztrációval (felhívta a hölgy a figyelmemet. úristen, így néz ki a taj kártyája! jézusmáriaúristen! ideje lenne újat csináltatni. megnyugtattam, hogy el lehet olvasni, akkor minek csináltassak újat? azt nem tettem hozzá, hogy nem költök rá, amíg nem muszáj). elkezdtem kitölteni az 1oldalas kérdőívet. a szokásos kérdések szerepeltek. persze amikor rákérdeztek: egészségesnek érzi magát? akkor beikszeltem, hogy igen, azonban az igazat megvallva nem éreztem ezt 100 %-ban. ujjbökés után ez be is igazolódott: alacsony a hemoglobinom, így 3 hónapra kizártak a véradásból :( azért még be kellett mennem szerjózsához, a szovjet orvoshoz, aki ezt felvéste a papíromra. így lógó fejjel hagytam el a helyiséget. az 1ik vérellátós nő vígaszképpen adott 1 almát meg 1 rejtvényújságot- mindneki ezt kapta.

lógó fej
mostanában, úgy 3 hete, fájt a nyakam. nem tudtam előre hajtani. oldalra mozgott, de előre nem. enyhén korlátozottá vált a mozgásom. bosszankodtam miatta, és nem értettem. javasolták, hogy keressem fel a  keleti pu. környékén működő akkupunktúrás kínai orvost, aki nagyon szuper. a tanfolyamon az 1ik társam megmasszírozta, de akkor k. nem használt neki.
aztán érlelgettem magamban ezt a kínai arcot. vajh mennyibe kerülhet? hányszor kell majd elmennem? mi a fenétől fáj? megkerestem a neten, elkezdtem elolvasni a kezei alatt meggyógyult betegek hálálkodó leveleit, s úgy döntöttem, akkor ezen a 7en felkeresem. erre mi történt? elmúlt a nyakfájásom!
... közben újra elfeküdtem a nyakam?

és: ...
baromi régen írtam. ez az inaktivitás hete. elmentem téli álmot aludni. nemkéne. ilyen hidegben aludni? no, szánjunk pár sort a hidegnek. gondolom, mindenki -vagyis sokan- foglalkoznak vele. én nemtom, mert nem nézek híradót, semmi információm, csak az emberek szájából hallom. a koponyeg.hu-t persze időnként meglátogatom, és bízom benne, hogy -15-nél melegebb lesz 7végén, amikor is kimond6juk: pig-ment.
1 hete azt mondtam, hogy minek ez a pánik, tél van, ez régebben hideggel járt. azonban tegnap megváltozott a véleményem. budáról a nagyváradtérig tekerve -nem is volt túl hideg, kb -7 fok-, széjjel-fagytak az ujjaim, és mérges voltam, dühös voltam, hogy nincs olyan kesztyű, amiben ne fáznának az ujjaim, hát az eszkimók mit viselnek? hol vegyek kesztyűt? ezt a síkesztyűt esztergomban turkáltam. sajnos gyaloglás közben is ugyanúgy fázik/fáj benne a kezem, mintha bicikliznék. csak később következik be a fájdalom. igen, a fázás fájásba megy át. azt elmondom, hogy hamar kiengedett a kezem, ui. engedtem rá fél percig hideg vizet, miközben még rosszabb volt, ám 1-2 perc múlva átforrósodtak a kezeim. melegvízzel ne próbálkozzunk, az katasztrófa- én tudom, kísérleteztem.
szóval 1 7 alatt a hidegtűrőképességem a nullához közelít. és nem várnak ránk sokkal melegebb napok...
amikor kinyitom az ajtót, és kiteszek 1 ételt/italt hűlni, mindig hálás szívvel gondolok arra, hogy milyen jó, hogy nem vagyok hajléktalan, milyen jó, hogy tudunk fűteni.

ó, franc. otthon hagytam a fényképezőgépemet, pedig olyan jó képeket csináltam. így csak 1 kép lesz, a szokásos rejtvény.

bicikli
a hidegben kis rész volt a biciklizésről. a nyavajgásom, hogy mennyire fáznak a kezeim. megoldást kell találnom
orsi javaslatára letakarítottam gizit. a mediline előtt parkoltam fél napot, közben az idő engedett, nekiállt olvadni. amikor megláttam gizit, majd hanyattvágódtam. néhol több mm vastagon borította a só. elképzeltem, ahogy szétesik alattam a bringa, mert nem törődök vele, csak használom. hazafele bementem 1 benzinkúthoz, és nagynyomásúval lecsapattam róla sót. más tartós koszokat ez sem vitt le. mielőtt nekiláttam volna a munkának, 5 percig tanulmányoztam, mit kell csinálni. azt írja, ne tartsa merőlegesen a pisztolyt (?), mert visszafröcsöghet a víz. elképzeltem, hogy csupa víz leszek a mosástól ebben a hidegben. akkor 10 vagy 50 cm-es magasnyomásút válasszak? legyen 10. félelmeim nem igazolódtak be: nem fröcsögött a víz a testemre, sőt úgy láttam, hogy alig jön. de vitte a koszt, úgyhogy a látszat ellenére jól működött. nem tudom, hogy hideg- vagy melegvizet nyom ki a gép, nem értem hozzá, nehogy lyukat fúrjon a kezembe. a só eltűnt. otthon villámgyorsan letörölgettem a gizit, majd beolajoztam a láncot, és behúztam a lakásba. ekkorra már totál átfagytam, órák múlva melegedtem fel rendesen.
továbbra is ezt gondolom: a kamásli 1 istenáldása.

gyerekek
jó játszottunk szerdán. nincsenek szavak. virággal nemtom mi történt, felkéredzkedik a kezembe, sőt, ezt még nem is írtam, múltkor elaludtam a karjaimban.még sosem aludt el kisgyerek a kezemben. annyira bírom, amikor nekiállnak futkosni zenére a szobában. körbe-körbe. én vagyok középen, fogom a gyerekek kezét, és áramlanak körbe. néha én is beállok, és hárman pörgünk. aztán felülnek a hátamra, és elmegyünk a sivatagba. virág mindig zsip-zsupolni akar, kamilla meg 1 táncművész, hajlik, mint a gumikötél :)

állatkert
ma ismét kibővített kínálattal várja a látogatókat az állatkert wekerlei kihelyezett tagozata:
+borzas: bori kölcsönbeadta 7végére a kutyáját
+borka: őt már ismerjük, az 1. kutya
+geri: őt is. az 1. gekkó. a 2. folyamatban
-kennyk: a tücsköket felfalta geri
+joya: a 2. kutya
igen, már 2 állandó kutyánk van. többesszámot használok, amíg erával lakom.
összefolyik az idő. nem is tudom, mikor jött joya. 2 hete vagy 1? a kis labrador. vagy keverék? nevéhez hűen keresi a földi élvezeteket: szereti a bort és szívesen turkál a kukában. bár ez utóbbiról 1 hajléktalannak nyilván más lenne a véleménye. vizeletét nehezen tartja. de ki fog gyógyulni az inkontinenciájából. tanulékony: már visszahozza a kesztyűt, sőt a papucsot is arrébb cipeli- igaz kérés nélkül.  borkától megtanulta: ha ők kelnek korábban, akkor odajön üdvözölni. én megsimogatom a kutyákat. igaz van még javítanivaló joya jóreggeltjén, ui. a fejemet kezdte el harapdálni 10 sec után. kénytelen voltam felkelni, és rászólni. lenyomtam a földre. a kutyáknak nem lehet mérgesen mondani a nevüket. azt kell mondani nekik, hogy nem, nem szabad. a nevükkel nem lehet rájuk szólni, mint 1 gyerekre/emberre. bár lehet gyerekre sem kéne, de ezt tanultuk meg.
era szerint elég gyorsan hízik a kiskutya. én nem látom. úgy néz ki, mint 1 malac. vicces.
közben meg darabokra törik az imidzsem- megszeretem a kutyákat... mindig felül kell vizsgálni a gondolatainkat, nézeteinket. jogunkban áll megváltoztatni. az asszertiv kommunikációban is benne van ez. végül is rugalmasnak kell lenni, nem topog6unk 1 helyben. változunk. és ez nem feltétlenül jó, nem feltétlenül rossz, csak ez van.

feldmár
olvasom a srác könyvét, és nagyon érdekes dolgokat ír. átértékeltem a gondolataimat az LSD-ről. feldmár terápiás célra használja az LSD-t. igazából eddig semmilyen információm nem volt a szerről. ilyen megközelítésre nem számítottam. tetszik ahogy a faszi gondolkodik.

dió
gyanúsan jó az arcbőröm. persze pizlik meg száraz, mert a menetszelet nem bírja, de alig vannak rajta pattik. először azt gondoltam, hogy arctisztítót váltottam, s emiatt ez a (+) változás. aztán arra jutottam, hogy amióta naponta 10-15-20 szem diót megeszek, azóta nézek ki így. tehát segít rajtam a dió. mivel magam pucolom, ezért nem tudok megenni annyit, mintha már héjatlan lenne, így nem adagolom túl. ennyi olajosmagv szépít. már csak a hajammal kéne vmit csinálni. most nagyon nem jó. levágattam, de jól megszárítani nem tudom... csak ha 5x beleizzadok meg 2x belefüstölődök, akkor áll jól... és szerencsére a füstös kocsmák száma jan. 1. óta csökken. a hajamnak gáz, viszont a tüdőmnek kellemes.

málé
írok vmit kajáról is. tegnap rögtönöztem 1 kukoricamálét. ha már 1x megvettem a kukoricadarát, ui. felbuzogtam n.zoliék kemencében sütött máléján. era kinézte a neten, hogy a puliszkában a
víz : kukoricadara = 3:1.
felütöttem 5 megfagyott és kiengedett tojást, fehérjét habbá vertem, kitettem a teraszra hűlni, s reménykedtem, hogy borkára nem jön rá a szükség és rohan ki útközben megkóstolva a tojáshabot (a húslevessel így tett:). a sárgákat 5 ek. cukorral és 1 cs. van.cukorral kihabosítottam, a végén csurgattam bele 1 kis olvasztott margarint is. beleborítottam 1 romlástól megmentett cserpes natúrjoghurtot. ez 1-1 bögre. még 1 bögre vizet hozzáadtam, aztán belezúdítottam 1,5-2 bögre kukoricadarát. végül beleforgattam atojáshabot. kizsírozott és lisztezett tepsibe öntöttem, pötyögtettem rá lekvárt, majd 200 fokon 25 perc alatt megsütöttem. sikerült eltalálni az arányokat, igen finom lett. nem akarom megmondani, hogy mennyit ettem meg belőle :)

most pedig abbahagyom.