2020. szeptember 14., hétfő

oxigén

 egy közeli ismerősöm elkapta. pozitiv teszt. orvos ugyan nem látta, de a hivatalok meg a 6óságok majd megmondják. ha veszik a fáradságot bármire is. ha pénzt kell behajtani, akkor tuti veszik, de ha teljesíteni kell vmi kötelességet, akkor a végsőkig tolják plusz továvbb.

és már rég elültették a lelkiismeretfurdalást mindenkiben. még bennem is. elülették a politikusok és a média, miközben ők megengedhetik maguknak, hogy maszk nélkül szórakozzanak.

hogy megfertőzöd a körülötted lévőket, majd a te hibád lesz, ha meghalnak. akarod ezt? kért tőled már bárki bocsánatot, ha rádragasztta a taknyát? jajveszékelt édesanyád az ovis csoporttársaid szüleinek, hogy icakláripista ne haragudjatok, hogy a józsika átterjesztette a bárányhimlőjét a gizipanniszabikára?, vélhetően a józska. de amúgy lehet, hogy a lakótelepen a játszóról a krisztiöcsigergőke volt. érdekes, nem szoktak nyomozni ezek után. pedig az influenzának és a bárányhimlőnek is lehetnek szövődményei. és ismerek olyat, aki részesült egy fertőző betegség szövődményeiből. 

elültették bennünk a lelkisimeretfurdalást. ez 1 hamis felelősségáthárítás a többiekre, a mindenki másra.

ha olyan kibaszottul jó ez a maszk, akkor az orvosok miért félnek megvizsgálni a gyanús eseteket? mindenki hallott eseteket, amikor majdnem megpusztult valaki, és szart rá az egészségügy. de amikor statisztikát kell gyártani, akkor felhasználják az adatait. vagy meghamisítják, mint ahogy egyre több ilyen eset kerül napvilágra.

és akkor még az esztelen újságíró (inexen olvastam) tippeket ad, hogyan bírd elviselni a maszkot, ha gyűlölöd. csináltass egyedit, s büszkén vonulj abban az utcán. ezt írja. ami tükrözi a te egyéniségedet. vonulj büszkén mondja ő, én meg azt gondolom, hogy a szabadságodban aláznak meg nap mint nap, és ezt hogy tudod büszkén viselni? ma még csak ...csak... ezt kérik... kérik?... követelik tőled, holnap mit akarnak? tudod, a kisujj nem elég, a karod kell.

és akkor az egészségügyi dolgozó bemutatja, hogy dupla maszkkal se változik a vér oxigén szintje 5 mp-en belül, tehát hordjuk lelkesen, még az utcán is... 

ennek most utánanéztem. pl itt, szerintem nagyon érthetően fogalmaz a szerző.  szintjét pulzoximéterrel mérik. az ujjadra lehet csiptetni az eszközt, és 15-60 sec átlagolás után kiírja a telítettséget.idézek:

  • az oxigén telítettség maximális értéke 100% (azaz nincs olyan, hogy a szaturáció 105%)
  • 96-100% közötti érték az egészséges, azaz normál érték,
  • 90-95% közötti érték felhívja a figyelmet, hogy csökken az oxigénellátás
  • 88% vagy alacsonyabb értéknél haladéktalanul fordulj orvoshoz vagy amennyiben ismert betegség okozza, akkor a kezelőorvossal megbeszéltek szerint megkezdheted az oxigén adagolást.

a nőci 10 sec alatt megmondta, neki mennyi sima orvosi maszkban. gondolom, h az eléggé átereszti a levegőt, hiszen abban műtenek órák hosszat. rávette (nem szabályosan) az FFP2 maszkot az orvosira, ami egyéni védőszköznek minősül, és ha vki/gyártó  az EU-ban forgalmazni akarja, akkor típusvzsgálaton kell átesnie és természetesen megfelelnie. nna, ezek elég drágák, elvileg 1x használatosak. ezeknek van rendes használati utasítása (az otthon varrt rongyoknak nincs, azok nem egyéni védőeszközök. és az orvosi maszk sem egyéni védőeszköz, arra más előírások vonatkoznak), ellenőrizhetők. a maszkon CE jel és utána egy négyjegyű számkódnak kell szerepelnie. ekkor már majdnem elhiheted már, hogy az egy bevizsgált, tanúsított termék. szoktak hamisítani is... nna, nem pofázok erről többet. azért kételkedek benne, hogy dupla akármilyen maszkban jól lehet levegőt kapni, és 96%>=  lesz az oxigén szaturáció... szerzek 1 ilyen pulzoximétert (10 ezer körül már kap6ó), és megmérem. de nem 5 sec után, hanem mondjuk 15 min után. felveszek 1 görbét. mondjuk ha az jön ki, hogy így is megfelelő, akkor sem fogom vakon követni, mert a szabadságigényem nem engedi.


2020. szeptember 7., hétfő

Nézd meg

 https://youtu.be/FhICPm9VUs0

Ez komoly. És aggasztó. Pár hónapja engem is kerülget ám az elmebaj. Csak én nem az egészségemet féltem, hanem a szabadságomat. Sokkal nagyobb veszélyben van. Ha a szabadságomat elveszik, nem biztos, h tudok úgy vigyázni az egészségemre, mint ahogy szeretnék. Veszélyben van az eddigi munkám, amit beletettem az életembe. Ti nem érzitek ezt? Vagy hasonlót? Nem kételkedtek? Nem gondolkodtok? Nektek jó ez így bezárva, kizárva, elzárva?

Március óta a Föld lakossága potenciálisan fertőz. Minden egyes nap minden egyes emberről azt feltételezik, h terjeszti a vírust. Hogy folyton fröcsög a nyála meg prüszköl a többiek arcába. Agyrééém! Potenciális gyilkosok és potenciális halottak vagyunk mind. Eddig a vírusig csak potenciális halottak voltunk

Áhhh...