zöld paradicsom

a kiskertből a paradicsom kerülhetett volna ki győztesen. ám amikor biciklitúra közben dzs. írt 1 sms-t, hogy megtámadták a kártevők, tudtam, hogy ebből se lesz semmi. hazajöttem, és tele volt fekete bogarakkal. gondoltam a zöld paradicsomot megmentem, mert dzs. küldött 1 receptet, rántott zöld paradicsom, ami megvalósít6ónak tűnt. savanyúságot nem akartam eltenni 8 db-ból.
kedden kipróbáltam: felszeletel, besóz, 15 perc, lisztez, tojásostejez, kukoricadara+zsömlemorzsi+sok őrölt feketebors keverékébe beforgat, kisüt. finom lett. kicsit savanyú. a panírból könnyen kicsúszik. arra gondoltam, milyen jól be lehetne tölteni vmit a panírba. olyan mint 1 fal :)

kocsma
zoli szokása, hogy kajával érkezik, és a kocsmában eszünk. tegnap is ez volt. hátravonultunk enni meg inni. kimentünk még 1 adag kifliért meg vajkrémért a cba-ba, s amikor fecóval elhaladtunk a pult mellett, nagyon kellemetlenül éreztem magam, h itt zabálunk a kocsmában. megfogadtam, hogy többet én iylet nem csinálok.
az új kocsmárosnő rendes, tegnap is mondta, hogy nyugodtan vigyem be a bringámat, ott nagyobb biztonságban van. ui. a rácshoz szoktam lakatolni, és 10 előtt 10 perccel mindig zsól, hogy hozzam be lécci, mert bezárná az ajtót, s ekkor a kocsmából már csak kifele lehet, befele nem. mondtam neki, hogy az u-lakatot csak flexszel lehet eltávolítani. még mindig ebben bízom.

cipő
még feljebb kéne állítani a nyerget? ez a másik cipőnél nem tűnt fel. dzs. szerint görbén tartom a lábaimat, amikor tekerek, és ezért van az, hogy a nadrágszár lobogós része befele áll, és nem kifelé. asszem nincs O lábam.

hideg
van. fél évig ez lesz. kiábrándító. csak a lehűlés, csak a lehűlés. és vakítanak bennünket a CO2-dal. úgy okoz felmelegedést, hogy lehűlést okoz.

a hegeszt szót miért mondják gyakran heggesztnek? szerintem idegesítő. gáz.

cipő

rendeztem
kicsit a bal oldalt.
aktuális ez a szőlős háttér. remélem még jó db-ig lehet szőlőt fogyasztani. ez kárpótlás lehetne a szar nyárért. a szart úgy értem, hogy a meleg túl rövid volt. annyi ideig volt meleg, míg megaszaltam a meggyet- 5nap.

cipő
dilemmák. lehetőségek:
* szokásos cipőben tekerni télen, ami jól néz ki, szétfagy benne a lábam, nem kell rá költeni, mert van
*téli bicikliscipőt venni, ami ronda, valószínűleg nem fagy benne szét a lábam, nem ázik be, és már 33.000 ft-ért az enyém lehet

a rondasági faktornak van a legnagyobb súlya... biciklis cipők tekintetében rosszabb a helyzet, mint a túrabakancsoknál. többéves emésztést igényelt az, hogy túrabakancsot vegyek. hányingerkeltően rondák bírnak lenni. sajnos a praktikum ez esetben sem írja felül a küllemet. érdekes módon 40.000 fölött elkezdenek egész pofásak is lenni. sajnos a design (x) 1enes arányosságban ál az árral (y).

y=30000 + ax

tehát múlt 7en bementem megtekinteni a northwave téli cipőt. tesóm azt mondja, a futárok is ilyet használnak, ő ilyet vesz. nem néztem utána a neten, csak besétáltam a boltba, de majd' hanyatt vágtam magam a látványtól. nem 1 nőies darab. ha futár lennék, lehet vennék ilyet. de ez és 1 kordbársony nadrág nem össze1eztethető. a bicikliscipőhöz amúgy is a a) rövidnadrág b) feszülős hosszú c) feszülős hosszú + rajta rövidnadrág illik.
mire jutottam? felpróbáltam. 42-es lett jó. hangosan szörnyülködtem az eladónak, aki megnyugtatott, hogy szebbeket nemigen lehet találni. megkérdeztem, hogy nyári cipőből van -e akciós, mire körbemutatott, hogy ja, ennyi, de fogynak.
majd szombaton visszamentem lelkesen, hogy akkor veszek 1 nyári cipőt, ami lehetőleg ne egynyári legyen :) ám a nagy lelkesedésemben túl korán értem a bolthoz, ezért gondoltam elnézek a diósárok fele, kipróbálom, meddig tudok felmenni a gizivel. az erőd utcán se volt vmi jó, a dióson meg alacsonyabbig jutottam, mint múltkor patentpedál nélkül. feladtam.
aztán begurultam a boltba, és viszonylag kevés hezitálás után megvettem ezt, csak piros feketében. hát olyan időjárások vannak, hogy a nyári ruházatot lassan elfelejthetjük. nyáron is, nem csak télen. vagy vmi bajom van, hogy nem veszem észre a meleget és folyton elégedetlenkedek a hideg miatt? érdekes, álmomban nem szoktam fázni.
...
jó benne tekerni, jó kemény a talpa. sétálni fura. jó döntés volt. de szellőzik, mint az állat, úgyhogy valóban kell téli cipő...

álom
ha már szóba hoztam. most éjjel sokfélét álmodtam. pl:
*schleki nyilatkozott
*néztem otthon a falat, vmi gyanús volt. lógott 1 kép a falon, ami dióból, kukoricahéjból meg iylesmikből állt. láttam, hogy 1 molylepke kukac araszol a tetején. levettem. hát több kukac is mászkált rajta, és találtam 1 óriási kullancsot. mint 1 kisebb meggy akkora volt. nem mozgott. mit csináljak vele? szét akartam nyomni papírzsbkendőbe csomagolva. elképzeltem, ahogy rátámaszkodok, és szétfröccsen a vér, eláraszt mindent. gusztustalannak tűnt. amíg gondolkoztam, hogy megsemmisítsem vagy sem, jött apa, és mutattam neki a kullancsot. és akkor a kullancsból a következő képben már 1 pingponllabdaméretű sötét narancssárga gömb lett. tapintásra rugalmas vmi, dealaktartó. oylan volt mint 1 szivacs, mert apa (vagy ki) elkezdte kapargatni. nem fröcskölt
*a 2. albérletemben jártam, mentem fel marikanénihez. bementem az ajtón, és ott volt, totálisan megfiatalodva. fiatalabbnak nézett ki, mint ahogy megismertem. minden fiatalos volt körülötte. ott volt az 1ik menye (amúgy az életben nem láttam), ott sürgött, intézkedett, és nekem az volt az érzésem, hogy nekiállta rendezni a "mama" életét, és álmomban azt gondoltam, hogy tudtam, hogy ez lesz majd, hogy elkezd a marikanénin uralkodni. nagyon világos volt a lakásban, és csodálkoztam, hogy milyen nagy. mondták, megvették a szomszéd lakást is, ezért ekkora.
majd 1x scak átalakult a marikanéni, a feje totál más lett, bajsza volt meg szakálla- ezen igen meglepődtem. és beszélt. de nemtom, hogy férfi lett -e belőle vagy csak öregkori szőrök jöttek ki rajta. mert nem volt 1 szőrösödő típus.
még volt pár álmom, de nem emléxem rájuk. a tudatos álmodást szeretném megtanulni, de nem nagyon jutnak eszembe az alaptörvények, amiket nappal gyakorolni kell. talán hamarosan megérek erre is.

a szombati buli
...
jó volt. barbár.
volt hiphopjönvuk, pedig csak másfél üveg bort ittam meg. no meg 1 kis pálinkát.
mindent nem írok le, mert nem emléxem...
gizivel tekertem a helyszínre, ami gyak. sík. a végén kellett tolni a bicajt. de ha nem lett volna olyan szar az út a hegyen lévő nyaralóhoz, akkor simán feltekertem volna. nem is volt olyan szar, csak kavicsos, köves.
aztán szórakozás. szerénység nélkül állít6om, hogy sikerült a kb. ehetetlen gulyást feljavítanom finomra. ennek 1 része -állítólag- balázs sisakján és sisakjában landolt, akinek ezek lehettek az utolsó darabok a pohárban, mert éjnek idején -feltételezem esőben- hazatávozott annak ellenére, hogy valaki elmésen kiszedte az 1. kerekét, hogy megakadályozza a lelépését. ám nem sikerült. ez ultrabunkóság volt szerintem.
nem mintha én annyira kedves lettem volna, de úgy éreztem, ebben a társaságban nem gond ha kicsit bunkó vagyok. ezt hozták ki belőlem haha. nem fikázom őket, mert fikázódásban ők úgyis felülmúl6atlanok. igen, és még a csajok a pletykásak...?... persze jól éreztem magam (valószínűleg). főleg reggel, amikor elég hangos lehettem, mert borcsa kiszólt, hogy még aludni akar.
én reggel felébredtem arra, hogy milyen melegem van, úristen, megfulladok. kimentem klotyóra is, utána meg leültem a teraszra. tamás is felkelt, aztán dumáltunk, néztük, ahogy esik az eső, majd megáll, tisztul, beborul, minden szivasc csuromvíz, akárcsak a terítő, romhalmaz az éjszaka után. és ekkor még a kert hátsó részét nem is láttuk. én mindenféleképpen csak biciklivel akartam jönni, mert 1) edzés 2) olcsóbb 3) míg aváci vasútállomásig letekerek, addig szarrá ázok, és szarrá ázva várni a vonatra meg utazni rajta 1 órát vérfagyasztó lenne.
mondtam, hogy tiplizzünk, mert nem akarok pakolni. imre kb. 1. mondata felébredés után: ne menjetek el mind, segítsetek pakolni. ekkor megszólalt bennem a lelkiismeret, mondtam tamásnak, pakoljunk valamennyit ezzel leróva kötelességünket, s a munka maradékát hagyjuk meg a többieknek. ő összetaposta a sörösdobozokat, beszedtük a mos6ó edényeket, evőeszközöket, elmosogattam, beöltöztünk esőállóba (én ugyan nem), majd hárman léptünk le. a pakolást azért sem éreztem annyira szívügyemnek, mert a társaságot lustának láttam. a kis közösség, akik csak a poharat szeretik emelgetni, de ha munkáról van szó, csak ülnek. és untam magam, hogy osztogatom a feladatokat, hogy haladjunk. ez volt este is. kivéve a favágást, mert azt a srácok szüntelenül nyomatták, és már akkora máglyát csináltak, hogy 1 tucat boszorkányt el lehetett volna égetni rajta. a máglya méretét a bútorajtók maximalizálták, széltéban a szél tágította, a lángos szinte nyaldosták a tűzrakóhely melletti gyümölcsfát, fejszével az ajtónak vágtak afiúk, az meg milliószám szórta a parazsat a szélben- görögtűz. veszélyesnek tűnt- ekkor még nem voltam eléggé részeg. amúgy bizonyos esetekben a kontroll tökrészegen is bennem van.
szóval nem akartam leírni azt, hogy lusták voltak a többiek, de ez is a 7végi tapasztalásom volt. szubjektive. lehet igazságtalan vagyok. de akinek nem tetszik, és esetleg olvassa, majd szól. lehet bővebben kéne kifejtenem, hogy világosabb legyen.
ez télitúrán is megvolt, hoyg senki nem akart mosogatni, aztán munkaszervezés jelszóval kiadtam, hogy akkor én eddig csináltam, most csinálja más, elvégre 12en vagyunk. néha bosszantó ugrándozni velem 1korúaknak. olyan természetes nekik, hogy megcsinálom. otthon nem, mert én hívom őket, de idegenbe igen. ez van. előtör belőlem, mint áltsulis koromban, amikro minden 2. reggel hisztériáztam otthon nyári szünetben regeli után, hogy miért nekem kell elpakolnom meg mosogatnom, amikor ezt tesóm is meg tudná csinálni.
szóval leléptünk, fasza volt esőben gurulni. lazac lepattant a vonatra, mi meg tekertünk hazáig. tamás elől, én mögötte dunakesziig. az eredményt csak otthon láttam: csurom sáros arc. minden csupa sár. így mentünk a teszkóba kajáért :)
remek volt hazatekerni, nyomtuk ahogy lehetett. 45 km. nemtom mennyi idő alatt sikerült, de szerintem jók voltunk.
1ből a mosógépbe hánytam a ruháimat. sokáig tartott, mire kifürödtem magam a koszból.
kellems izomláz. juhíjj

palacsinta
tesóm vasárnap ebédre palacsintát sütött. arra gondoltam, ha hazaértem, felhívom, hogy vigyek -e még 1 palacsintasütőt. erre küldött 1 sms-t, hogy vigyek át 1 p.sütőt.
jajj, de nagyon jól esett. éhes voltam nagyon.
ebéd után aludtam vagy 2 órát. a 6 óra alvás ellenére hulla voltam. és ezt a dunakeszi tescoban éreztem már, amint leszálltam a bicikliről.

olasz
ma kezdődik. tanulnom kellett volna. nagyon sokat felejtettem. még 18.30-ig felfrissíthetem a tudásomat... megyek is frissíteni. a többi gondolatot -nem sok van- pedig holnapra hagyom. nyelvvizsgáznom kell. a motiváció csak ez lehet.

szilvileves

a szilvát ált. szilvinek mondom, és szinte mindig eszembejut róla általános iskolai osztálytársam, szilvi. akit a matektanárunk, az izanéni folyton le-szilvázott. akkor viccesnek, barátkozónak, és nem sértőnek gondoltam ezt a megszólítási módot, de nem vagyok bent biztos, hogy szilvi is így érezte.
mert az izanéni elég különös volt. szinte rettegtünk tőle. még az is, aki vágta a matekot. igazságtalan is volt soxor. vagy nem soxor? 2re emléxem:
1) f.l. osztálytárs elég gyenge volt matekból. és a tanulás sem érdekelte. 1x izanéni felszólította, s elmondta a helyes választ. és atanár nem értette meg. nem akarta megérteni. az egész osztáyl bizonygatta, hogy ő jót mondott, és nem hitte el. a jó matekosok is kiálltak mellette. tehetetlen düh. ez volt bennem. az ilyet hogy lehet megoldani 12 évesen? és ez csak 1 apróság volt.
2) ez is kb 6.-ban lehetett. betegség után voltam, kihívott a táblához. a fordított/egyenes arányosságról volt szó. ezt én nem tanultam meg, hiányoztam, amikor vettük, hát nem tudtam mit mondani. cseszegetett. és akkor kihívta m.h-t, aki rossztanuló volt meg kicsit beteg is, ő megmondta. ez alapján kikövetkeztettem a másik arányosságot, de akkor már nem voltam hajlandó megszólalni, mert oylan bunkó volt velem a tanár. ezért ő bosszúból, nem engedett a helyemre ülni, egész óra végéig az ablak előtt a radiátornál támaszkodtam. nem volt kellemes érzés. aztán jött margitnéni, az irodalomtanárunk, akit mindenki nagyon kedvelt, egy megértő, kedves nő volt. és kérdezi: mi történt? a tanáriban az a hír járja, hogy sztrájkol a 6. b.

azt akartam leírni, hogy paradicsomos szilvalevest főztem így:
50 g kimagozott szilva
400 g paradicsom. én 1 doboz hámozott paradicsomot vágtam bele
1 közepes vöröshagyma
fél liter alaplé. én húsleveskockából csináltam. inkább 4 dl legyen
kakukkfű
2 tk. cukor
1 tk. őrölt fahéj
só
bors
evéskor egész szilva

olajon megdinszteled a hagymát. rádobod a szilvát. paradicsomot levestül, ráöntöd az alaplevet. felforralod, beleteszed a fahéjat, cukrot, sót (kb 1 tk-lal tettem), borsot. kb 10-15 perc főzés, összeturmixolod. hidegen finomabb. kimagozott szilvát dobálsz bele, s megeszed. nyam

ez volt az eredeti
nagyon fincsi. izgi ízek.

a palóc rizottót immár harmadszorra is elkészítettem. ez lett a legjobb. nagyon brutálisan gazdag füstöltíz. nyamm.

nem voltam CM-en. hallom, a yard leszerepelt megint. rettenetes. mindig elbasznak valamit. helyette hajniéknál voltam gyereknézőbe. a nagyobbik kislány annyira aranyos. közvetlen, ugrál rajtam. meg tökjól nevelik. már annyi kisgyerekest láttam, hogy ha 1x lesz saját gyerekem, akkor sok nevelési trükköt tudok majd addigra.

kamilla soxor mond meglepő dolgokat. otthon kajáltunk a konyhában, és 1x csak kijelenti tesómnak meg nekem: ti 1formák vagytok.

áhh, nem jut eszembe semmi. csak az, hogy fázik a lábam. és ma megérdeklődöm a téli biciklis cipőt. hátha úgy jobb lesz nekem. szertnék 1 bírkát, amit mindenhova magammal cipelhetek, és csak ráteszem a lábam, belenyomom a szőrébe, s melegen tartja.

BIGeztünk

Ausztria - Olaszország - Szlovénia

KÉPEK ITT

a biciklitúra örömeit lehet még fokozni.
csomag nélkül, teli zsebekkel hegyet mászni.
múlt 7en este jöttem haza valahonnan, és rámjött ez a hű de imádok biciklizni, úristen, örömömben mindjárt darabjaimra hullok életérzés. ez nem enyhült a 7vége közeledtével, pedig 1re nagyobb esélye volt az esőben biciklizésnek.

szerdán este 11-kor már haza is értünk. vacsora, szendvicskészítés, alvás. előző este direkt nem ittam sokat, nehogy hátráltasson a biciklizésben. bár a kialvatlanság sem sokkal jobb a piálásnál.
gábor sajnos nem tudott velünk jönni, mert a térde bemondta az unalmast, így 3 főre csökkent a csapatunk: zoli, tesóm, én. timauban foglaltam szállást olaszul! írtam 1 emailt, hogy csak hárman megyünk, erre készüljenek.

csütörtökön hajnali fél 5-kor keltünk. gyors összecuccolás, zolit felvettük a biciklijével 1ütt, s elindultunk. zoli meglepően sok cuccot hozott, 1 sporttáskányit, s külön szilvát meg körtét. a hátsó ülésen mellettem volt az élelmiszer raktár, gyakran vettem belőle 1-1 szemet. kiváló szilva volt ez és magvaváló ellentétben az otthonival. a nemmagvaválóság n agyon megnehezíti a szilvilekvár készítését, fentmaradnak a gyümölcshúscafatok a magon. nem hiszem, hogy túl nagy veszteség lenne, szerintem csak én élem meg annak.
nyugat felé haladva kezdett kivilágosodni, de nagyrészt homály volt, ült a pára a hegyek között. de mit is akarunk szeptember közepén reggel 7 előtt? még nyáron is csak később tisztul ki a látó6ár, nem hogy most. a szélvédőt csak 1x verdeste az eső kis mértékben, mire mi azt mondtuk, ha csak ennyire esik, akkor már jó lesz. a villacher alpeenstrassera jóidőt ígértek- ebben bíztunk.
reggelire és vacsorára szendvicset terveztünk tesómmal, míg a napközbeni étkezést banánnal illetve müzliszelettel kívántuk megoldani. ezt az elképzelést 1mástól függetlenül eszeltük ki. én 2 napra 13 müzliszelettel készültem. mind csokis. banánt nem sokat ettem/vittem, ui. nehéz. bár ugyanúgy vízálló, mint a müzliszelet. rám nagyjából 1formán 6nak.
amikor ülök az autóban, közvetlenül tekerés előtt olyan gondolatok száguldoznak afejemben, hogy minek csinálom én ezt, nincs is kedvem, ki kell menni a hűvösbe, ott leizzadni, vizesen gurulni, minek ez? aztán amikor nyeregbe pattanok, szertefoszlik minden negatívság. kicsit bele kell jönni.

villach-warmbadban tettük le a kocsit. napsütés, kellemes hőmérséklet. a villacher alpenstrasse a kocsitól nem sokkal kezdődött. az elején 1ütt mentünk, aztán szétváltunk, mindenki rakta a saját tempójában: tesóm elől, én mögötte, zoli 3.nak. kicsit izgultam, hogy vajh túlettem -e magam a 2 6alamas szendviccsel vagy sem, de szerencsére optimálisan kajáltam, és a 17 km-es emelkedőt megállás nélkül teljesítettem. nem volt célom megállás nélkül, csak úgy éreztem, nem kell ennem, nem kell pihennem, minden oké, akkor minek álljak meg és kezdjek el fázni? ez kb. 1200 m szint. egyirányban lehet csak felmenni a tetejére. szinte senkivel nem találkoztunk. 1-2 turistabusz, néhány szgk., de bringás nulla. nem volt meredek a hegy, talán kistányért nem is használtam. hozzáteszem, monti hajtóművem van.. tesómnak outija, s az ő kistányérja nagyobb, mint az én 2.om. de hát én olyan áttétellel nemtok haladni, ezért tetettem montisat vizdák jános javaslatára. és milyen igaza lett. így nagyobb öröm biciklizni, mint a trekking hajtóművel.
már nem nagyon emléxem a meteorológiai körülményekre, hogy volt -e útközben köd vagy sem. kicsi eső szitált az biztos. tesóm valahol várt rám, és így láttam meg a fekete széldzsekis hátát. már bánom, hogy nem kiabáltam utána. én maradtam rövidujjú mezben, gondoltam majd fent felöltözök.
a tájból sokat nem lehetett látni. először erdőben ment az út, majd a magasság növekedésévenl a növénytakaró 1re szegényesebb lett, bokrokat, füveket láttam. a hegy tetején meg kb. semmit. kilátás nulla. örüljünk, hogy nem esik az eső.
1 banánt benyomtam, s tesómmal bevonultunk a hüttébe 1 teára. persze ez nem sokat lendített a szétfagyott lábfejemen, de valamenyire hasznos volt- legalábbis a tulajnak. zoli nem sokkal a teák megrendelése után begurult, és ő is ivott 1 teát. a mosdóban csak papírtörlő volt; a szárítónak jobban örültem volna, hogy legalább a sapkám száraz legyen, amikor legurulok. az 1 szál mez meg az aldis uultra light széldzseki nem bizonyult vmi melegnek. én hülye mutter menyasszonyi kesztyűjét hoztam el, ha hideg lesz. na el lehet képzelni, mennyit ért az lefele...
míg mi teáztunk, baromi sok régi autó jöt föl a hegyre. veteránok vagy mi. regisztrálták őket meg minden. most kerestem rá a neten, 100. jubileumi bulijuk volt. kirajzottak. szép színesek voltak. és követtek minkeeet.
lefele megálltunk vmi kilátónál. ot már sütött a nap. kilépsz 1 rácsra, és alattad 100 m szakadék. fura. 1ik sarokban mécsesek- valaki kiugrott, biztosra akart menni...
a gurulásban nem volt semmi különös, igyekezni kellett nem arra koncentrálni, hogy megfagyok.

összecuccoltunk, kaja, majd itália felé vettük az irányt, hogy a szlovén mangartot cave de predilből közelítsük meg a predel passon keresztül.
tarvisio után 1 temető előtt parkoltunk le. tarvisiora rácsodálkoztunk, hogy milyen aranyos kis város, nem ilyennek képzeltük. régen mindenki idejárt vásárolni, bőrkabétért. nekem a képzeletemben egy nagyon piacos, nyüzsgőm, sík városként jelent meg, erre hegyi és kedves.
az időjárás nem kedvezett a hangulatnak, szemerkélő esőben hagytuk ott az autót.
én magamon hagytam a térdmelegítőt. 2055 m magas lesz. ratyi idő. az aláöltözetemet betuszkoltam valahova, banánt nem is vittem. a zoknimra ráhúztam a szélálló zoknit, kamáslit az autóban hagytam. tesóm több réteg ruhával készült, hosszúujjú kesztyűt is vitt. zoli meg a szokásos nomád stílusban nyomta, melegítő, póló. már ettől kiborulok. hogy nem fagy meg? nem látszik rajta semmi, hogy fázna vagy vmi. én meg a melóban a 20fokos szobában lefagyok.
a predel passtól kicsit kell gurulni, s onnan kezdődik a mangartos történet vagy a másik irányban a vrsic. mi ezt (predel) nórával annakidején teljesítettük 1 napon a vrsiccsel meg a sella neveaval. ki is készültem akkor rendesen. ez a szlovénia elég brutál tud lenni. a mangart aljában van a predel folyó/vízesés. elég 6almasan néz ki. még volt annyi fény meg nemköd, hogy fényképezni lehetett.
a hegy aljában volt 1 tájékoztató tábla, hogy ezt a 10 km-es utat 1 év alatt megépítették, van benne 4 rövidebb alagút (franc, nem hoztam lámpát, mert elkevertem a kocsiban), és volt egy földcsuszamlás, aminek a nyomai ma is jól lát6ók.
elindultunk, s vártuk a 18 %-os szakaszt. végül is 1 15-ös tábla volt csak kint. tesóm lefele megjegyezte, hogy ezt fordítva kellett volna kitenni. nekem is gyanús volt: az emelkedőhöz a lejtős táblát tették ki és fordítva.
a földcsuszamlás helyén alig volt növényzet, meg volt szakadva a táj. amikor elkanyarodtunk mellőle, erdős rész jött. a 15 %-os szakasz és még utána 1 jó darabon nagyon szép volt meg kellemes. meghitt, őszbe hajló fák, színes levelek.
de ahogy feljebb értünk, egyre sűrűbb lett a köd -tán még esett is- akár 10 m-re is ellát6tunk. az alagútban való tekerés izgi volt lámpa nélkül. tesóm mondta, hogy ő meg fölöslegesen kapcsolta be, mert világítással sem látott jobban. félvaknak éreztem magam, ahogy mentem. szemeimmel mereven nézve a homályos világos foltot. szerencsére nem voltak az alagutakban úthibák, így falnakmenés és esés nélkül megúsztam. azt már én is tapasztaltam, hogy ködben, párában az alagútban az átlagos biciklis világítás nem ér semmit.
tényleg semmit nem lehetett látni. mondanom sem kell, hogy élőlényt alig láttunk (a növényeket leszámítva): 1 bringást, aki éppen zacskót húzott a cipőjére, egy német házaspárt és néhány bírkát. érdekes, hogy a villacher alján volt kint 1 olyan tábla, hogy piros 3szögben tehén+lepény. ide juh+bogyó tábla illett volna, mert eléggé televolt az út birkaszarral. elképzeltem, hogy milyen szépen meg lehet csúszni 1 ilyenen. kemények ezek a bírkák. meredeken caplatnak felfele. nem volt nekik sem jó idejük.
nem is tudom, miken szoktam gondolkodni felfelé. ált. semmin. vagy vmi gagyi dal jár a fejemben. kitisztítja abiciklizés az agyat. talán a negativ gondolataim nagy részét az teszi ki, hogy tör a nyereg. motivál a BIGes pipa meg a kaja.
szóval brutál volt a köd, néztem a fél km-enként felbukkanó táblákat, s meglepődtem, amikor a 9,5 után 11,0 jött. mondom ez meg mi? ilyen gyorsan abszolváltam volna az utat? aztán eszembe jutott, hogy a mangart buszforduló viccelt meg. a végén 1 sziklatömb körül csavarodik az út. van 1 bahajtani tilos tábla balra, jobbra meg a kötelező haladási irány. itt kerülhettem el tesómat. nem várt meg. mondjuk ilyen tetü időben én se vártam meg volna senkit. káromkodások közepette felvettem az aláöltözetemet meg a sapkát, megettem az utolsó müzliszeletemet, és elkezdtem gurulni. zolival találkoztam valahol. tesóm meg várt minket az utolsó alagútnál. erre emlékeztem, hogy van 1 nagyon köves rész, amire ha én rámegyek 5-nl többel, akkor lezúgok.
na itt tornagyakorlatok következtek: karlengetés, helybenfutás, a tollasról ismert taposás. a szokásos szitkok és nyavajgások, ami ennyi ruhában és ilyen hidegben elképzelhető.
azt hittük, zoli sosem ér le. nem volt éppen fényképezős idő, tehát ezzel sem húz6ta az időt. végre megjelent és csoda, pulóverben. kesztyű nélkül természetesen.
ő lemaradva gurult mögöttünk. sajnáltuk nagyon, hogy nullát lehetett látni.
megváltás volt a mangarttól felmászni a predel tetejére. már ez a kicsi mászás is melegített. amúgy a prdelhez felfelé nagyon szép folyóvölgyben vezetett az út. erre mondom, ez igen, ez olaszország. semmihez nem fog6ó, semmi nem ér fel hozzá. a világ közepe. ott 1 rongyos ház si szebb, mint itthon 1 palota. valami olyan szépérzék van az olaszokban, amitől én mindig lehidalok. nekem nincsenek rá szavaim. én csak 1xűen odamegyek, és magamba szívom meg ámulok. olaszország motivál a nyelvtanulásra. disszidálnom kéne oda...
valamelyik alagútban baleset állta utunkat. kicsit kellett várni, mire a mentő elvégezte a dolgát. semmi nyomot nem hagyott maga után :)

a temetőig már semmi különös nem volt. ettünk, pakoltunk. be az autóba, hermagor felé véve az irányt. a borús időben nem nyújtott olyan csodás látványt ausztria, mint biciklitúrán. valamennyit aludtam is.
timauba a plöckenpasson át jutottunk. az osztrák oldal útminőségével nem voltunk megelégedve. meglepődtem, hogy ilyen szar. lefele kanyargott az út, mint az állat, tele volt alagutacskákkal. ekkor azt hiszem már sejtettük, hogy a plöckent erről az oldalról fogjuk megmászni, jegyeztük az utat. a sok kanyarnak köszönhetően lassan értünk le, és nagyon hosszúnak tűnt az emelkedő. aztán végre beértünk timauba. tesóm a kis utat választotta, azon csorogtunk lefele. elég szűk utcácska volt, persze cuki meg meredek, ahogy ez 1 olasz hegyi falutól elvár6ó. az utcanévtáblát is megtaláltuk, de vissza kellett fordulni, a ristorante da otto feljebb volt. tesóm beparkolt, kiszálltunk, majd minden önbizalmamat meg olasztudásomat összeszedtem, 4 pillanat alatt átgondoltam, és beléptünk. este 7 körül lehetett. a bárban nem volt senki, hátrasomfordáltunk, az étterem részben sürgött 1 ember. ő volt a főnök. elmondtam/mondta helyettem, hogy foglaltunk szobát. és hogy az autóval nem lehet parkolni ezen az utcán, menjünk le erre és erre meg a bicikliket tegyük be a garázsba, itt a kulcs. aztán utána intézzük a többit.
értettem mit beszélt!
lecsorogtunk az alsó utcára, kiderült, hogy az a főút, s ha azon jövünk, 1ből le tudunk parkolni. sebaj. a bringákat betettük a garázsba, cuccokat kézbe, fel az étterembe. ugye 2 szobát foglaltunk, mert nem tudtam, milyenek lesznek. a főnök felkísért minket, kinyitotta. ekkor derült ki, hogy 1 franciaágy van bent meg 1 emeletes. na mondom, akkor fölösleges még 1 szoba, jó lesz ez hármunknak. a kapcsolók mind alacsonyan voltak, tesóm mondja, dejó, itt a mozgássérültekre is gondoltak. ja, de hogy jönnek fel. aztán később megláttuk a felvonót a lépcső mentén.
a szoba közepére hánytuk a motyóinkat, zoli 1ből bekapcsolta a tévét, és tanakodtunk, hogy előbb zuhany vagy evés. én szorgalmaztam az étterem meglátogatását bármennyibe is kerül, hisz olaszországban vagyunk, legalább 1 pastat megehessek. végül is tiszta száraz ruhába slattyogtunk le az étterembe, ahol időközben felpörgött az élet. kiderült, hogy a főnök 1ben bárpultos és pincér is.. rohangált a bár, az étterem meg a konyha között. nem is volt elhízva. amikor meglátott minket, mutatott 1 asztalt, hogy oda üljünk le, megkérdezte mit iszunk. később az ételrendelést is felvette. amíg vártunk rá, csodálkoztunk, hogy nem hozott étlapot. aztán megjelent, és elsorolta, mit lehet enni: carbonara, bolognai, cukkinis meg zöldségleves. furcsállottuk ezt, mert láttuk, hogy a többiek komolyabb és más kajákat esznek. sajnos elfelejtettem az olaz tanulmányaimból, hogy ők elsőnek esznek tésztát, utána jön a hús, majd a desszsert. így hát rendeltünk 1 bolognait meg 2 carbonarat. baromi gyorsan kihozta a srác. belapátoltuk. igen finom volt. én el is teltem vele. és jött a meglepetés, hogy akarunk -e enni húst vagy másodikat. belépett a költségcsökkentő üzemmód -bár az árakat nem tudtuk- és azt mondtuk, elég volt köszönjük, fizetnénk. ó, hát majd holnap reggel fizetünk. oké.
amikor távoztunk, tetőfokán volt a hangulat, a bárban is voltak, és belépett vmi focicsapatszerűség. vidámság volt, megtelt élettel az étterem. hát ez 1 vendéglátósnak gyönyörűséges lehet. csupa pozitivság, hangulat- amiért olaszországot szeretem.

zoli a szobában még megevett nemtom miket. kb. fél tízkor már aludtunk. egészen fél hétig. senki nem horkolt, nyugodtan telt az éjszaka, és végre kialudtuk magunkat.

ébredés után ugrás az ablakhoz. sejtésünk valóra vált: esett. nem durván, csak olyan áztatósan. ilyen időben francnak sincs kedve tekerni...
leslattyogtunk reggelizni. főnök még sehol, pedig 7-re kértük. 1-2 perc elteltével megjelent, leültetett minket, elnézést kért, hogy még nem tudja hozni, de a friss kenyér még nem érkezett meg. végül is hozott tegnapit meg sonkát, sajtot, cappucinot. furcsállottuk, hogy kétféle sajt van, és az 1ik széle rongyos. megfogtam, beleharaptam. könnyen málott szét a számban, hiszen ez nem sajt, hanem vaj volt :) uhh, nem jó beleharapni a vajba. margarinba még rosszabb lenne.
a reggeli nem volt olyan bőséges, mint amit a johan adott, de annakidején pieve di cadore-ban is ugyanilyen volt a hejjzet.
ki1enlítettük a számlát aztán nekiálltunk összepakolni. a felhők feljebb ugrottak, kicsit tisztult az idő, világosabb lett. a főnök megengedte, hogy az autót a ház előtt hagyjuk, és a biciklizés befejeztével átöltözzünk bent. ui. arra számítottunk, hogy nem csontszárazan fogunk visszaérkezni. egymás között ledumáltuk az útvonalat: átmegyünk sutrioba, onnan ravascletton át északról kerüljük a hegyet, és a monte zoncolant a nyugati oldalról másszuk meg, mert az a keményebb, mint a keleti. tesóm mondta, hogy ez csak 11 km kerülő és 340 szint van benne.

szóval lecuccoltunk. ekkorra a bár és az étterem felébredt, reggeliztek a vendégek, a helyi arcok meg tolták a cappuccinot és a kávét, zajlott az élet- gyönyörűséges volt.
főnök mondta, a garázskulcsot nyugodtan hagyjuk a zárban. váó. aztán világosban megcsodáltuk a garászban lévő biciklijeit. csávó nagy kerekező, jópár cikk ki volt függesztve az étterem falára, ami róla szólt.

számomra sutrioban vált világossá, hogy zoli keletről fogja megmászni a zoncolant, mi meg nyugatról. elváltak útjaink. ravasletto felé alattomosan emelkedett az út, és aggódva gondoltam az előttem lévő nagy hegyre, nem éreztem magamban azt a fergeteges erőt, amit előző nap, és főleg a túrácska előtt. az eső permetezett, tesóm hamar eltűnt a szemem elől. vmi táblánál megvárt, és ott meg1eztünk, hogy povolarloba érve nem rövidítjük le az utunkat, mert az úgyis csak szívás lenne hegyen-völgyön, hanem inkább legurulunk a folyóvölgyben ovaroig, s onnan kezdjük a hágót, ahogy a BIG is jelöli. nagyon megérte. comegliansban láttam egy házat, mainek zöld cserép volt a tetején. jó régi, ütött-kopott, mindenféle barnás és zöldes árnyalatokkal. ilyen szép tetőt még sosem láttam. a kőtetőkért is odavagyok, amiket svájci-olasz 6ár közelében láttunk, de ez mindent felülmúlt. (lehet tényleg kéne fényképező meg képek, hogy valamivel színesítsem, illusztráljam, ezt a rengeteg szöveget; képekkel igazoljam olaszország szépségét)
gyorsan elértük ovarot.
a zoncolan aljában benyomtam 2 müzliszeletet, tesóm is. még feltettem a kérdést, hogy vajh zolit megelőzzük -e. tesóm mondja, á tutira nem.
még kint volt a tábla: lenzone salute il giro. szóval erre jöttek a giron a srácok. hirtelen kezdett emelkedni az út, tesóm felemelte a hüvelykujját, hátranézett és vigyorgott, majd eltűnt a szemem elől. szintdiagram nem volt a fejemben, így feltételeztem, amikor a 14 %-os emelkedő majd a kanyargós útvonal 8 km táblákat megláttam, hogy kb. 8 km hosszan fog ez történni. nem sokáig tekertem középső tányéron. szinte végig a legkönnyebb áttétellel mentem. vagy ki tudja. összekeveredik bennem. amikor 1x megálltam kajálni, akkor biztos középsőn volt a lánc.
szerencsére az eső nem esett, csak köd volt, ami 1re erősebb lett, ahogy haladtam felfelé. az út jó volt és szűk. hogy előzött -e meg autó? ezt sem jegyeztem meg. 1 öregember jött ki az erdőből nagy fekete bőrkabátban bottal a kezében, és valamit magyarázott. nem értettem, visszakiabáltam neki, hogy magyar vagyok, nem értem.

az út mentén kis táblákat helyeztek ki régi nagymenő biciklisekkel meg történetekkel. és ott volt az is, hogy hányadik km-nél tartok. csak 1nél álltam meg. már bánom, hogy nem olvastam el a többit. viszont az út tele volt fújkálva a versenyzők nevével, bíztatással. így ezzel elszórakoz6tam, megtanultam pár olasz szurkoló kifejezést. amikből el is felejtettem mindent mára....
nem volt annyira megerőltető montihajtóművel, nem szaggattam szét magam, de azért vártam, hogy felérjek. pontosabban csak részben vártam, mert tudtam, hogyx fent még hidegebb lesz, szél, leállás, csuromvizes ruhában vacogni, s ezekben még le is gurulni...

a végefelé volt 3 alagút. a két utóbbiban jó volt a világítás - így derült ki, hogy 1általán van - mozgásomra felkapcsolódtak a villanyok. ez nagyon menő volt.
aztán felbukkant az 1ik falon az ultimo chilometro felirat. megkönnyebbültem.

ha nem is előztük meg zolit, de nem sokkal utána értünk fel. készített célfotót. közös fénykép, kaja, száraz aláöltözet felvevése a csuromvíz mezre káromkodások közepette, kaja, szörnyűlködés az időjárás miatt. a nyeregből leszállva éreztem, hogy a nadrágom is csuromvizes. ez a legrosszabb. lelkileg próbára tezs.
érdekes módon elfogyott a vizem. zoli mondta, hogy talált 1 forrást, ott megtölthetjük kulacsainkat. lecsorogtunk, végig szorongatva a féket. ez a felső 3 km a csodás időben elég kemény volt. szerencsére nulla forgalom volt.
sutrioból indultunk vissza az autóhoz. menetrend következő pontja: megmászni a plöckenpasst. az autóig visszatekerve megtettük felét, ami nem volt durva. innen sem volt vészes, a kistányért elfelejtehttem. jó kis út volt ez, tetszett. lehetett rajta menni rendesen, nem kellett végikmerülni rajta.
fent köd fogadott meg 1 német házaspár tapsa :) már megérte. sajnáltam, hogy ennyire ratyi idő volt, de legalább tekerés közben nem zavart.
tesómmal bementünk 1 boltba, mert látott vmi cuki gyapjuh kardigánt kamillának. de k. drága volt. így azt mondtuk olaszul-németül, hogy majd meggondoljuk, úgyis visszajövünk kocsival, de ha addig vki meg akarja venni, hát ne tartogassa a néni. ilyen időben ugyan ki akar6ta megvenni? teremtett lélek nem járt. vagyis igen, de ők le se álltak, hanem mentek tovább ausztriába az autójukkal. elég forgalmas volt az út a hegy tetejéig. kicsit izgultam, hogy mi lesz lefelé.
amíg tipródtunk, megjelent zoli is, aki úgy döntött, nem gurul le velünk, majd megvár minket ott, és beszáll. nem akartam hinni a fülemnek.
nem időztünk tovább, elkezdtünk gurulni. a lejtő alsó részén nekiállt esni nagyon csúnyán. mintha tűvel szurkálták voln az arcomat, szemeimmel hunyorítottam. pedig ezek esőcseppek voltak, nem hókristályok. kellemes volt leereszkedni a gyilkos esőt leszámítva. timau előtt az eső is megszűnt, a hotelhez kzelítve szárazban tekertünk.
pont jött ki a tulaj, elmondtam neki milyen időnk volt. a szöveget volt időm begyakorolni, mászások közben kitaláltam, hogy mit fogok mondani neki.
rákérdeztem még 1x, hogy akkor átöltözhetünk -e bent, mire mondta, hogy igen, sőt nyitva van a szoba, ahol aludtunk, oda menjünk be nyugodtan. hurrá. ám csukva volt. ekkor döbbentem rá, hogy reggel fizetés után valószínűleg azt mondta, hogy hagyjuk nyitva a szobát. sebaj a klotyóban is remek volt száraz ruhába bújni.
levezetésképpen megittunk 1-1 cappuccinot- ha már olaszország. jaaaj, háromcentis tejhab. cappuccino formájában én is rá tudnék szokni a kávéra. arra kíváncsi lennék, hogyan és mikor jött be mo-ra, hogy a cappuccino=kávé+tejszínhab... rettenet. az sem rossz, csak nem cappuccino.

na most befejezem, mert ez már baromi hosszú és unalmas, és nincs türelmem írni.. most nézem a képeket, zoli megtalálta a plöckenpass táblát

mondjuk kecskemét

bicikli
a lábamban van a bugi. a derekamban vmi más. meg kell kovácsoltatnom, hogy rendbejöjjek a csütörtök-pénteki olasz-osztrák bulira. már nekiálltam mozgósítani, remélem, oké leszek. nagyon szeretnék biciklizni, különös tekintettel arra, hogy így eljut6ok olaszországba. már lefoglaltam a szállást is- olaszul. persze csak emailben.
múlt 7en 2x kanyarodtak elém, be jobbra kisívben. ettől kivagyok. basszus, ha 30-cal megyek, akkor ne vágjanak be elém 35-tel, lassítsanak le 13-ra! persze megint nem mentem utána. pedig megérdemelne vmi retorziót. mert lát, hisz nem jön nekem. de gondolkodni azt nem tud. bazz, és nincs hova korrigálni. bár álló autónak még mindig jobb nekimenni, mint mozgónak.
tegnap hazatekertem kecskemétről. kis kerülőket tettem. konkrétan 20 km-rel többet jöttem, mintha végig az 5-ös úton jövök. ez 103 km lett így 3 óra 42 perc alatt. de az 5-ösön amúgy nem a legüdvözítőbb biciklizni, más választásom nem nagyon volt. 2x álltam meg enni, és párszor kérdezősködni, hogy jófelé tartok -e. az aldiban vettem 3 banánt, amiből az 1iket ki kellett dobni, mrt ehetetlen volt: alig bírtam lehámozni a héját, s belül bordó csíkok voltak meg totál száraz volt. szerencsére a másik 2 ehető volt.
tesóm tegnap ki akarta cserélni a fixijén a hátsó lánckereket 17-esről 16-osra. azt mondja, "én is felmegyek az istenhegyin, ha te is megcsináltad. ezt nem hagy6om annyiban" nem tudom szó szerint idézni, de vmi ilyesmit szólott.

jóga
nagyon régen voltam. elhanyagoltam. francba. asszem ma is kihagyom, mert 1000 elintéznivaló akadt, ezt be kell sürítenem 2 napba. tegnap amikor jöttem haza kecskemétről, épp a jógára gondoltam, erre abban a pillantban megelőzött 1 autó, mainek így kezdődött a rendszáma: JOG-...

a múlt 7végéről meg nem írtam semmit. pedig annyira jó volt. akkor közzéteszem az ennyit.

a képek + 7vége

biciklitúránk képei

egymillióóóóó dolog történt, azt se tudom, merre kezdjem. talán az időrendi sorrendet kellene tartanom.

kápia
elmentem meló után a fővám piacra. jól telepakoltam a táskámat: vettemˇ~ 3 kg kápiapaprikát, hogy majdan megsütöm, melynek 1 részéből leves lesz, a nagyobbik részét pedig elrakom üvegbe télire. malackarajról szedtem az eljárást. a hátiba már csak 1 kis szőlő fért bele, az akciós görög joghurtról és olajbogyóról le kellett mondanom.
a paprikával egészen addig nem volt gond, míg ki nem kerültek a sütőből. behánytam őket 1 műanyag zacskóba, és megfeledkeztem róluk. reggeli után aztán nekiálltam héjat eltávolítani. az elején lelkes voltam, könnyedén jött le a külső membrán. aztán rá kellett döbbennem, hogy süthettem volna még a paprikákat, mert 1re nehezebben hámoztam. tiszta paszadék volt körülöttem minden.
amikor befejeztem, átmentem tesómékhoz, georgot otthagyva. kamilla dolgozni akart meg játszva dolgozni vagy dolgozva játszani.
a paprikánál maradva: bevágtam a hűtőbe, és csak vasárnap este foyltattam a munkát. befőttesüvegbe bele, rá olaj, gőzben tartani. az olaj eltűnt kicsit- remélem nem romlik meg, mert iszonyú sokat dolgoztam vele.
a maradékból nem csináltam levest, hanem salátát. az egyszrűbb volt. hát ennek a piros kápia paprikán olyna csodálatos íze van sütve, hogy majd' el-á-jul-tam. a sülttök ízére emlékeztet, tuti édes, megbíz6ó zamat. a recept balzsamecetet és olivaolajat javasol rá, valamint nem tiltja a feta rámorzsolását sem. eszméletlen finom ízkombináció jött így létre. megéri a fáradságot. lehet vele villogni a vendégek előtt. próbáljátok ki.

folyt köv

várni

várni nem annyira jó. kórházban másfél órát vártam arra, hogy a dokinő aláírjon 10 sec alatt 1 papírt. közben 100x elment mellettem, és többször szóltam. mind1, dolgozott.

konflikt
elfele majdnem elütöttek: krisztina körúton jövök, előttem 1 áruszállító kisteher áll. a kereszteződés előtt rendesen. bal kéz kirak, kerülöm ki. én sávon belül voltam, elfértem simán. lendületből 25-tel biztos mentem. erre kerül 1 kb. audis, jön mellettem, index stb. nélkül bevág elém jobbra, és bekanyarodik. a patkófék 6ékonysága... helyem nem volt se jobbra, se balra kormányozni. csak utánakiabáltam. most már fejlődnöm kell, és utánamenni az ilyeneknek. bár ezt nemtom hoygan lehetne indulat nélkül lerendezni...

patentpedál
t áttettem a gizellára. csak ez a cipő nem illik hosszúnadrághoz. rövidhez meg feszülőshöz oké, de hosszúhoz nem. lehet átszerelem holnap reggel, ui. ki tudja, mi lesz a buliban szombaton, és nem biztos, hogy kísérleteznem kellene részegen patenttal. bár bánkon félrészegen sikerült.
ha kerekorrú cipőm lenne, az szebb lenne. nekem még hegyesebb van, kb. nyolcéves adidas. most ezért vegyek másikat? igaz szerettem volna, mert az volt az érzésem, hogy ez szar, elfáradt az anyag, kéne egy új cipő. de lehet télit kéne venni. nekem már most szét-fagynak a lábfejeim bent a melóban. hónapokat lábfázással tölteni, 1re jobban sírásra kényszerítő tényező.
tesómmal 1ik este beszéltem, mondom neki, de jó tekerni ezzel a patenttal. mire ő: na látod, végre felnőttél. naigen, ő az aki ha 1 napnál többet kell sima cipőben tekernie, rosszul van.
a gizivel sokkal jobban kijön az spd előnye, mint a kázmérral. főleg az üllői úti felüljárón. mostanában azt használom- edzek , hahaha.

szempillafesték
vízállót kellett volna vennem. meg olyan érzésem van, hogy összeragasztja a szemem. és a csipát nem tudom kipiszkálni, mert akkor elkenem az egészet. tanulság: csak 10 után festhetek szemet.

szilvigombóc
mama mondta, hogy előző nap be lehet gyúrni a tésztát, nem lesz gond. ezzel a krumplis tésztával mindig gondban vagyok, bármennyi lisztet teszek hozzá, úgy érzem, ragad. a receptes könyvek a liszt:krumpli=1:3-ban 6ározzák meg, de én eltoltam a liszt felé az arányt. túl puhának tűnt. és 2 tojást beleütöttem az 1200 g krumplihoz. na amiatt is felvehette a sok lisztet. de 1gyel meg nem akart összeállni.
ma gyorsan meg kell csinálnom du., hogy szórakozhassak kamillával. jujj, de régen láttam. 2 hete. sőt, több.
még a piacon kápia paprikát kellene vennem ipari mennyiségben. eltenni télire meg főzni belőle krémlevest. nagyon bizalomgerjesztő recept.

lecsó
holnap meg megyek györgyikével lecsót főzni. ez 1 fesztivál lesz. utána szórakozás.

aztán be kell iratkozni a nyelviskolába. ismétlem az olaszt.

biciklitúra 2010 szöveg

szóval megírtam a biciklitúrát. idén sem maradt el, csak úgy tűnt, hogy el fog maradni.
képekkel még nem szolgál6ok, és ha majd szolgál6ok, akkor sem lesz sok.
elég hosszúra sikeredett, kimásoltam wordbe, times new roman 12 betűkkel 16 oldal lett. hát.. visszafogtam magam... talán nem túl uncsi
tessék olvasni