egy 7vége igaz története
KÉPEK ITT
belekezdek, mert az események a feledés homályába vésznek.
egy régen betervezett eseményt váltottunk valóra
... vmi zenét beteszek, hátha segít jól írni.
...
sikerült. mika. ez pont jó a kezdéshez, ugyanis kapcsolódik az úthoz. triesztben míg misi felvette a rajtszámot, lődörögtünk a parton, és 1x csak észrevettem, hogy mika szól valahonnan. feldobta a hangulatomat. tesóm kb. csóválta a fejét. nem mond6nám, hogy kedveli. a múltkor is, amikor nálunk volt az egész család, bevonultam a gyerekekkel a szobába, betettem az 1ik mika cd-t, kamilla 1ből nekiállt ugrálni meg táncolni, teljesen felpörgött, virgács is élvezte a zenét. később tamás elmondta, hogy tesóm ezt fűzte hozzá: remélem, nem ferdülnek el. mind1, legalább nem komolyzenét hallgatnak.
misi már tavaly decemberben eltervezte, hogy indul a trieszt maratonon idén május 8-án. tesóm ugyanazt a vonalat követte, mint annakidején, amikor krakkó maratont futott (LINK), azaz elviszi misit meg még 3 embert, és addig ő biciklizik a hegyekben. némi embervariálás után kialakult a végső létszám, 4 fő, név szerint tesóm, misi zoli és én. misi fut, többiek bicikliznek.
én az utazás előtt nemtom hányadán álltam. elég necces volt az időtartam, mivel tesómnak dolgoznia kellett, végül kb. szerdán derült ki, hogy szombat hajnalban utazunk el, és 7főn este jövünk vissza. izgultam a bicikli miatt, mivel a fehérrel még sosem bicikliztem külföldön, féltem az esőtől, meg nem akartam beégni, hogy esetleg tolni kell, mert nem bírom. kicseréltük tamással a hátsó sort, tehát így lényegesen pörgetősebb lett a fehérrel való tekerés, de asszem erről valamelyik előző posztban beszámoltam már. azért a 2 tányér mégsem 3. bár nem mind1, hogy megpakolt mezben tekerek csomag nélkül vagy felmálházva. szóval volt izgalom. utazás előtt 1ébként is mindig elbizonytalanodok, hogy kell -e ez nekem, aztán később már levedlem az aggódásaimat és tudok örülni a biciklinek meg a külföldnek, a jó utaknak és a teljesítménynek. ez van, szorongok meg agyalok, aztán jön a helyzet, amikor cselekedni kell és ekkor nincs már idő nyavalyogni, csk a jelen van. a jelent nem csak családállításon lehet tökéletesen megélni, hanem hegyről lefele gurulva is. nagyon kell koncentrálni, minden pillanatban figyelni, ilyenkor nem engedhetem meg magamnak, hogy a lelki bajaimon gondolkozzak, mert annak csúnya vége lehet. fölfele már lazább. de ezekről még később is beszélek, mindent a maga idejében, megpróbálom az időrendet tartani, bár a szokásos összegzések is szerepelni fognak.
tervek
szombatra utazás, crnrivec szlovéniában, fagyi
vasárnapra szlovén-osztrák volt, de szerencsére tesóm újra tanulmányozta a térképet, és talált trieszt közelében 2 BIGet. én teljesen felvillanyozódtam, hogy újra olaszországban tekerhetek, ez jó lökés volt ahhoz, hogy jobban érezzem magam
hétfőre 2 horvát BIG az isztriai-fsz-en.
előkészületek
pénteken tamás átjött, beállította a váltómat, a fékeket, felszerelte a sárvédőt. orsi is átjött, kölcsönadtam neki 7végére a gizit, hogy átérezze, milyen a fix. miután elmentek, nekiálltam szendvicseket gyártani. most gondolkozom, hogy kitérjek -e arra, hogy bevásároltam a piacon, és megint nagyon durván átvertek. hm, kitértem. legközelebb öntudatos fogyasztói magatartást kell tanúsítanom. az 1 dolog, hogy nem adnak blokkot vagy isten tudja miről adnak, de hogy 100 forintokkal átvernek 1etlen tétel vásárlása esetén, emellett nem mehetk el szó nélkül. vettem banánt, >800 ft-ot fizettem, ennyi pénzért bőven 2 kiló felett kellett volna kapnom. otthon leellenőriztem, kijött 1 100 forintos átverés. a paprikával 60 ft körül, de az tömegben kisebb volt. és a banános olyan blokkot adott, main 2 végösszeg szerepelt, összesen vagy 100 ft értékben. én meg mosolyogva megköszöntem, és eltettem. csak otthon néztem meg. olyan paprikás hangulatba kerültem, majd szét-vetett az ideg. utálom ezt. hogy mindenki mindenkit átbasz. így járjunk a piacra. az őstermelő is kínai fokhagymát kínál, agyonprmetezi a növényt. én nem csodálkozom, hogy a menő éttermek szakácsai bécsbe járnak vásárolni. tamás megpróbált nyugtatni, hogy ezen már ne idegeskedjek, mind1.
majd utánanézek, mit tehetek én, mint fogyasztó. kár volt ezt újra átélnem...
a szendvicsgyártás sokáig eltartott. felszeleteltem 1 szál házikolbászt, és nagyon feltűnő volt, hogy szeletelve mennyivel kiadósabb, mint harapva :)
cuccom annyi volt, mintha 1 7re mennék vagy több. ráadásul az autóban még ez is elfér alapon hajlamos vagyok sokkal többet pakolni a szükségesnél. na, azért örnit meg a többi plüssöt itthon hagytam.
út
szombat reggel fél 6 körül becuccoltuk magunkat. nem volt éppen meleg, el se tudtam képzelni, hogy aznap még rövidnadrágban biciklizek.
rédicsen vettük fel zolit, aki a szokásos cuccban volt. pulóvert nem láttam rajta ebben a 3 napban, de lehet, hogy sosem :) én meg fagyoskodok, mint 1 öregasszony.
haladtunk szépen, nap sütött, 1re melegebb lett. hirtelen megjelentek a kedves, nagy hegyek, ettől mindannyian jobban lettünk. szlovénia lenyűgöző és ravaszak a hegyei, nem könnyű terep.
crnivec 902 m
kamnik környékéről, stahovicából ajálja a BIG a kezdést. elég körülményes volt parkolóhelyet találni, az út mentén is megálltunk, mert láttuk, hogy ott 1 autó. mellette ált 1 ember. gondoltuk, hogy megkérdezzük, szabad -e ott megállni. megállás után, csávó odasétált, kinyitotta a jobb hátsó ajtót-itt ültem én- és benézett. gyors megkérdeztem angolul, hogy lehet -e itt parkolni. kicsit ledöbbentem, mert olyan őrült volt a tekintete. bólogatott, hogy igen. de ilyen helyen ki fog parkolni, húztunk el onnan gyorsan. utána röhögtünk, hogy milyen jó, hogy nem lettünk ujsághír, simán kinéztük belőle, hogy kinyitja az ajtót, és akit ér, azt lelövi.
stahovicaban 1 tus élelmiszerüzlet parkolójában végre megpihentünk. biciklik le, misi el, mi szintén. tesómmal csak az elejéig mentem, gyorsan lehagyott. tartalékfokozatot nem hagytam, a legkönnyebb áttételt is hamar kimerítettem. meleg volt, kitűnő idő a biciklizéshez. bringások is voltak. most növelem az önbizalmamat: én 1 nőt se láttam országútizni ebben a 3 napban. pár női biciklist láttunk, ők túrázók voltak. meg talán 1 montist, de ránézésre belőle se sokat néztem ki :)
a hegy tetjére érve máris kialakult a pánikhangulat, úristen, mi lesz,most le kell gurulnom, hálisten legalább szárazság van. a msáik hegyhez párszáz m-t kellett lefele gurulni, természetesen elfelejtettem fékezni, így a felkanyarodás sem sikeredett, visszaváltanom sem sikerült, továbbgurultam, majd nagy lelkesedéssel elkezdtem a mászást. szerencsére csak az eleje volt kemény, a nagy része könnyebb volt. a tetejére nem emléxem. 1 bringást előztem meg, de biztos öreg volt, tehát nem nagy dicsőség.
gyorsan végeztünk a 2 heggyel. tesóm nem várt meg, én meg lefele gondolkoztam, merre kell a kocsihoz menni. végül is ksi eltévedés után visszataláltam. misi meg kirándult, mi meg kocsokulcs nélkül álldogáltunk és vártunk. amúgy jó kis bemelegítés volt ez a 2 hegy, és bizalommal tekintettem a vasárnapra, hogy menni fog ez, jó az áttétel.
szállunk
a szállás szlovéniában (pliskovica) igen remek volt. 1 youth hostel. cuki falu, régi házakkal, rengeteg szőlővel. a ház rendezett, tiszta, kertben játszótér, asztalok, székek, tűzrakóhely. ideális a pihenéshez. srác, akivel tesóm lezsírozta a szállást, készséges. sört nem tudtunk venni, mert bezárt a bolt, viszont a helyi termelők borait javasolta. a szomszédba betértünk, nem szaroztunk, ahol az öregcsávó már töltötte is kifele a kóstolót. 1-1 deci tesómnak meg nekem. szlovén-olasz nyelven elbeszélgettünk. nagyon rendes volt az öreg, megtoldotta még 1 pohárral, sőt 1-1 kisüveg által készített pálinkát meg likőrt is adományozott, majd szelt párat a saját, másfél éven át érlelt sonkájából. közben misi is befutott. olyan jó hangulat kerekedett, és a bor is finom volt. könnyű, üdítő. én szeretem az ilyet. 3 euróért vettünk 1,5 litert, ami a vacsorához éppen elfogyott. 3 euro! öcsém...
a jól felszerelt konyhában elkészítettük a szokásos kirándulós vacsorát, túróstésztát. szalonnával. igaza volt tesómnak, jó sok szalonnával az igazi. nem érdemes spórolni, tocsogjon a szalonnazsírban, minden 1es falatnál legalább 5 szalonnakocka roppanjon a szájban.
az ágy kényelmes volt, és nem fáztam éjjel. reggel könnyen ébredtem.
vasárnap
gyorsan összepakoltunk, csak a reggeli kezdődött későn. nem számoltunk azzal, hogy kanyargós és ismeretlen az útvonal gradisca d'isonzóig- innen indult a maraton.
misinek legkésőbb fél 9-re a rajtnál kellett lennie, hogy leadja a cuccait, amit majd utánavisznek, és triesztben megkapja. mi kanyarogtunk a szlovén és osztrák utakon, fel s alá, az idő 1re gyorsabban telt, kezdtünk stresszelni, mi van, ha nem ér oda, kombináltunk, hogyan lehetne megoldani, hogy misi ne futócuccban lebzseljen majd triesztben a futás után órákon át. nekem is fizikai tüneteim voltak az izgalomtól. tesóm padlógázzal ment az autópályán. mikor végre jó úton lettünk volna, kiderült, hogy azt az utat már lezárták a maraton miatt, és az olasz rendőr elküldött minket másfelé. én a stressztől alig láttam, jesszum, mi zajlott vajon misiben? tesóm kidobott minket, rohantunk a rajthoz, ahol misi már az induló autót állította meg. a sofőr kb. tajtékzott, mutogatott az órájára, hogy idő van, késésben van, lezárják az utat. azért sikerült a hátizsáktól megszabadulni, mait még 1x elkért misi, mert a jelmezét benne felejtette a nagy izgalomban. mindig jelmezben fut. ő zorro azaz captain coffein. az óráját sem kellett magával cipelnie, zenét sem tudott hallgatni. ilyen indítás után nem csoda, hogy ha elmondása szerint szarul futott. belőlem is csak a biciklizés megkezdése után múlt el a stressz.
mataiur 1320 m
cividale de friuliban tettük le az autót, hogy a mataiurt meg a sella carnizzát megmásszuk. zoli előbb lelépett, később értük utol. nehézkes volt kitalálni a városból, és ilyen idegbetegen semmi kedvem nem volt biciklizni. később törlődött ez a negatívság, de ehhez jópár km-t le kellett tekerni.
sella carnizza 1085 m
zagában (tegnap is jártunk 1 zaga-ban) letértünk a 203-as útról balra. elkezdett emelkedni az út. ucceáig ez volt, onnan meg kezdődött a hágó. tesóm megvárt 1 útkereszteződésben. ekkorra már eléggé elfáradtunk és elegünk volt, számoltuk, mennyit fogunk csúszni, és hogy hazafele a zoli által kiválasztott útvonalat követjük, nem szerpentinezünk már többet, mert ennyi elég volt. és még autózni is kell. a hágóút eleje viszonylag kellemes volt, örültünk neki, számolgattuk, mi vár6ó. az út keskeny volt, kavicsfelhordásokkal, de szép. erdőben vezetett, kellemes volt amúgy. sok érdekességet nem láttunk a fáktól. közben termeltek ki fát meg láttam 1 építkezést. basszus, hogy a fenébe építenek a hegyre? hihetetlen. ki az az őrült, aki nekiáll szabadidejében a világ végére köveket rakosgatni 1másra, hogy nagy sokára ház legyen belőle?
már untam a biciklizést, szívesen az autónál lettem volna, ám tudtam, hogy még a tetejétől vagy 40 km hátravan. ráadásul 1 része ugyanazon az úton.
végre felértem. tesóm üldögélt 1 kövön, és mondta, hogy elbiciklizett a házakig, és ott talált 1 táblát, amire 12 % (?) lejtő van kiírva. naneee, még 4 km-t ezen már nem bírunk ki, és különben is: itt van a tábla.a biztonság kedvéért megkérdeztem 1 helyi arcot, aki megnyugtatott, hogy itt van a hegy teteje. ő és társai növényeket gyűjtögettek. nem kérdeztem rá, mit keresnek oly bőszen, úgysem tudtam volna, mi az magyarul. ez 1 kevésbé forgalmas hágó, nem volt gond az út keskenységével jól lehetett rajta gurulni a kavicsok ellenére is. lefelemenet 1 kisautó elengedett, intett a nő, hogy menjek. végre nem én jeleztem, hogy előzzön meg a mögöttem lévő. azért a para most is bennem volt lefele. szerencsére nem volt túl hosszú a lejtő. leértem a faluba, az út közepén ült 1 fekete macska. meglátott, totál bepánikolt, pedig elég messze voltam tőle. hirtelen balra ugrott ijedt mozdulattal, ekkor a fal mellett találta magát, és ott fel s alá (jobbra-balra?) kezdett el futkosni. szegény, olyan rosszul áll 1 macskának ez a 6ározatlanság. tesóm megvárt ott, ahol a felfele menetnél is, majd kobarid felé vettük az irányt. ezt az utat már ismertük. jó volt gurulni a széles gyérforgalmú úton. a forrásnál visszafelé is megálltunk- én eléggé kész voltam. be kellett nyomnom a power bart, amit magammal hoztam. csak ültem és nyammogtam. elég nehéz megenni 1 vackot. ráadásul minden 1es rágásnál az összes csontot éreztem a fejemben, azaz fájt. aki még nem evett power bart: ez 1 energiaszelet, olyasmi mint a maoam rágójellegű "olvadós cukor", csak keményem, és nem akar megpuhulni. szóval nehéz megenni. ám ettől mégis új erőre kaptammind2nket megnyugvással töltött el, hogy mégsem lesz eső, csak 1-2 csepp. huhh, nem kell vizen próbálgatnom a bicikliiit!
tesóm mögött mentem stéherben, így nem volt nehéz dolgom. a szlovén-olasz 6árt átlépve talán már emelkedő sem volt előttünk. régen volt, elfelejtettem. ennyiszer 1 nap 6árt még sosem léptem át. vicces. sőt hátszelet is kaptunk, így 35-40-nem lehetett haladni a vége felé. tesóm lehagyott, de ez már nem volt gond, csak 10 km volt hátra. hát nagyon vártam a végét.
cividale-ban az ösztöneimre bíztam magam (mire?), hogy odataláljak az autóhoz. sikerült. a srácok már pakoltak. zoli kihagyta a sella carnizza-t, más úton bandukolt, de tesóm előtt nem sokkal érkezett az autóhoz, így nem kellett sokat várnia ránk. neki nem volt szerencséje az esővel, többször is megeredt, lehet meg is ázott valamelyest.
a kocsiban végre normális kaját fogyaszt6tunk: sajtos és kolbászos szendvicset. már untam a müzliszeletet.
közben óriási szél kerekedett, ami mire triesztbe értünk szinte viharrá fokozódott. beálltunk a parkolóba misit várva. a szél tombolt, néha meglökte az autót is. elképzeltem amint a tetőn lévő biciklikbe belekap, és felborítja a kocsit... nem lettem ettől nyugodtabb. végre megérkezett misi, és otthagytuk a várost. este 8 lehetett. szállást kellett találnunk.
szállnánk
a következő pár óra eseményeit csak akkor tudnám felidézni pontosan, ha diktafonra vettem volna. városneveket kihagyom.
a szobában alvás tűnt opciónak, mert kivoltunk. és nem csak a biciklisek, hanem a maratonfutónk is, akinek saját bevallása szerint nem sikerült jól az aznapi futás. én szlovénia belseje felé (kelet) orientálódtam volna, mert ha trieszt tengerpartján fúj a szél, akkor minden tengerparton fúj, és ilyen időben hogy állítunk sátrat? végül mégis délnek indultunk el. arra is szlovénia van, de alatta horvátország, amit igyekeztünk elkerülni, nem akartunk pénzt váltani. kujtorogtunk az utakon, immár sötétben. kiszállás az autóból, helyi arcok megkérdezése. így telt az este. amikor az olasz- szlovén 6áron voltunk, találtunk 1 kempinget, ami nyitva volt. természetesen bungalójuk nem volt, de a portásbácsi kedvesen átirányított minket a szomszéd városba, ahol vannak olcsó szobák. ezt nem találtuk meg, mentünk tovább. én nemtom hány helyen jártunk nem1x, és érdeklődtünk kemping vagy szoba iránt. néhány példa:
*találtunk 1 ***os hotel+kempinget. épp jött a pincérszerűség. kellettlenül mondta, hogy a kemping bezárt, de van 2 ágyas szobája 60 euróért. kössz...
*vmi csilli-villi olasz tengerparti városban megkérdeztünk 1 étterem előtt pakoló pincért, aki semmi jóval nem bíztatott. nincs kemping, csak drága szobák
*kínai étterem pultosa, aki elküldött 1 kb. motelhez minket, ahol no answer. mondjuk este 10 után ne csodálkozzunk...
az autóban a hangulat változó volt, sokat röhögtünk meg poénkodtunk, ám néha letörtünk, és nem tűnt olyan vidámnak az éjjel főleg ha belegondoltunk, hogy másnap még biciklizni kell meg autózni 1 csomót.
már az is megfordult a fejünkben, hogy hazajövünk.
aztán utolsó mentsvárunk muggia lett, ahol a portásbácsi oly kedves volt. visszafordultunk megnézni, nyitva van -e még.
elképzeltük a szituációt, amint meglát minket 2 óra eltelte után. hogy nem találtuk a házat a szobákkal... mit gondol6? végül is többet nem jövünk ide, ciki, nem ciki, ez van, fizetünk, azzal hogy kacifántos úton jutottunk vissza, ne törődjön senki. jajj, de kellemetlenül éreztem magam. arcomat a tenyerembe temettem, és abban reménykedtem, hogy műszakváltás volt.
...
meghallgattak… 1 mások csóka vigyázta a kemping lakóinak álmát. nagy kő hullt le szívünkről. a fiúk felállították a sátrat, ami nem volt 1xű feladat, ugyanis köves volt a talaj, és a cövekek inkább elhajlani akartak, mint befúródni. a környéken szinte kisebb tereprendezést hajtottunk végre, elhoztam 1 nagy követ, ami le tudta nyomni a külső borítás 1ik feszítő zsinórját. tesóm 1 másik zsinórt az autó kerekéhez rögzített, zoli meg a többit 1 nagyobb kővel beleütötte a "földbe". én az autóban aludtam az előre döntött hátsó ülésen. igen jó helyem volt, nem fáztam.
alvás előtt kiültünk a teraszra megvacsorázni. a portás fel akarta kapcsolni a villanyt, hogy jobban lássunk, de nem kértük, mert volt elég fény meg a végét jártuk :)
elég igénytelenül tértem nyugovóra: fogmosás, zuhany nélkül abban a ruhában, amiben egész nap tekertem. csak még felvettem a melegítőmet meg néhány pulóvert.
reggelre a szél csillapodott és egész meleg lett. jól megtisztálkodtam, és valóra váltottam a vágyam: ittam 1 cappuccinot. ez kihagy6atlan, ha már 1x olaszban vagyok.
időben indultunk tovább horvátország felé. előtte még koper külvárosában bevásároltunk, és a parkolóban megreggeliztünk.
motovun 277 m
horvátországba a belépésünk nem volt sima, ugyanis az ellenőrző ember miközben mobiltelefonálgatott, lelkesen végignézte az útiokmányainkat, és az én papír személyimnél hosszasan elidőzött, megkérdezte, ez kié. jelentkeztem. hát igen, nem biztos, hogy az 1998-as és a mai arcom annyira hasonló. a haj meg a szemüveg, és ami a fejből kisugárzik, mind megváltoztak.
a 44-es út motovun felé vezető kereszteződésben tettük le a kocsit. csak tesóm és én mentünk fel a motovunra. ez olyan hirtelen emelkedett, semmi bemelegítés, nem volt túl kényelmes, hiába volt csak 2 km. útépítés volt 1 szakaszon. motovun faluba felérve még menni kellett 1 db-ig, fel a várba. itt az út kb. macskakövessé változott, eléggé koncentrálnom kellett, hogy biciklistül érjek fel. fent már tesóm várt, fénykép, gurulás le. én letoltam, mert nem mertem felülni a bringára, tesóm ledöcögött gyökketővel. örültem, hogy gyalog sem estem el. jó macskakő volt, nem csúszott rajta a stopli. lefele volt 1-2 necces szakasz, 1x kiakadt a csúcsszuper bal pedálom. a 10 %-os lejtő táblától fogva az út nagyon ratyi lett, alig vártam, hogy leérjek. tesóm majdnem leesett 1x.
vojak 1372 m
összecihelődtünk, s a 7vége 5., 1ben utolsó BIGje felé vettük az irányt. opatijától indultunk. itt misit kitettük turistáskodni, mi meg feltekertünk a vojakra. de ne haladjak ilyen gyorsan előre.
volt 1 fizetős alagút. tesóm a pénztárcájából hirtelen csak 1 tízeuróst tudott előkapni, amiből kunában adtak vissza. volt is anyázás a kocsiban. ám ez később nem bizonyult rossz húzásnak, mert a parkolóautomatát is meg kellett valamivel tölteni. a tengerpart melletti úton haladtunk, végül találtunk 1 parkolóhelyet. öcsém, tavasz van, és alig lehet szabad helyet találni. mi van itt nyáron? tanakodtunk az automatánál, amikor kiszólt 1 nő az kocsijából, hogy ő elintézte a dolgát, nem kell neki a jegy, tessék, itt van, használjuk. megköszöntük. rendes volt, >fél órát nekünk ajándékozott. így addig el tudtuk dönteni, hogyan tovább.
a parkolóőrök nem viccelnek horvátországban, 1folytában fel-alá mászkálnak, járőröznek, aki rossz helyen áll vagy lejárt a jegye, azt kegyetlenül megbüntetik. amikor pakoltunk, épp akkor szállítottak el 1 autót. ezért volt is izgalom, hogy minden rendben lesz -e.
misi elment még pénzt váltani, és vett parkolójegyet meg felszívódott a horvát tavaszi délutánban a nyugdíjas német turisták között. később lemondta, hogy opatija-apátia, micsoda szörnyű hely ez, örült, hogy elmenekülhetett vmi helyi várba, és nem kellett néznie a rozzant turistákat meg pénzszórást és fényűző hoteleket.
mi elgurultunk 1 cukinevű városba, icici-be (ejtsd icsicsi?), ahonnan indul a hágó. térképvázlat ugyan mindenkinél volt, de én így is mindig attól parázok, hogy eltévedek. iciciben megnéztünk 1 helyi térképet, és itt bonyolultabb volt az út, mint a kinyomtatott térképen. tesómmal 1ütt tekertem 1 db-ig, 1x elhagytam, mert féynképezett. megvártam 1 kereszteződésben, ahol beszámolt arról, hogy rosszul evett, nincs a legjobban. aztán szétváltunk. több helyet javították az utat, lámpát is tettek ki. nem volt olyan ragyogó idő, mint előző nap, ahogy feljebb értem, 1re inkább fáztam. főleg a lábfejeim. de a patentpedál azért is különösen jó, mert ha nem érzed a lábad, akkor is tudsz tekerni :) az út remek volt, széles. volt 18 % emelkedő tábla, de azt nem tudjuk, hol volt az 18. később 13 és 14 % emelkedő táblák. no, ezek környékén már meredekebb volt az út. vagy csak kezdtem fáradni. asszem 24 km volt az egész út. nekem meg takarékoskodnom kellett a vízzel, mert scak 1 kulacs fér fel a fehérre. 1x álltam meg hosszabban, benyomtam 1 banánt meg ittam. nem sokáig időztem ekkor sem, mert hideg volt. hideg plusz izzadás, nem jó kombó. hm, most nézem, a googlemaps ezt az utat nem jelöli, csak poljaneig, utána a nagy semmi van. az utolsó 9 km-en már leszűkült az út, végig erdőben vezetett. elég jó volt rajta menni. nulla forgalom, tekerőzés felfele. már nagyon vártam, hogy fent legyek, és beöltözzek. a teteje olyan, mint a grosser speikkogel: vmi radarállomás focilabda mintázatú gömbbel. végig hátszelünk volt felfelé, a szél a hegytetőn is megmaradt, jó erősen fújt. zoli később mondta, hogy mindössze 12 fok volt fent. javíts ki, ha tévedek.b enyomtam 2 müzliszeletet miután felvettem a térdmelegítőmet. nagyon jó 5let volt magammal hozni. eltipegtem a kilátóig. ez 1 robosztus torony, ahonnan kitárul előttünk a világ. szép volt.
majd gurulás le. szerencsére a szélirány nem változott, így lassított az immár szembeszél, tekerni is lehetett közben. az útfelújítások lefele továbbra is zajlottak. éppen olyan fázis volt, hogy a lefele menő sáv 2-3 cm-rel alacsonyabb volt, mint a szembesáv. ez már felfele menet is rossz érzéssel töltött el. amit elképzeltem, az valóra vált: rosszul vettem be 1 kanyart, nekimentem a magasabb résznek, és leestem. a pedál könnyedén kioldott. de azért leestem. sajnos nincs róla video, hogy kielemezzem. nemtom mennyire lehet felkészülni 1 esésre. az tuti, hogy lefele művészet biciklizni, nem fölfelé. föl csak tekerni kell. technikai tudásom nem nagyon van, bár tamás 1-2 dolgot elmondott a mészkőembr előtt, amik segítettek, de van még mit tanulnom. főleg ha belegondolok a mostani 7végére, a big day-re, hogy ott mit alkottam...
az esés megúsztam, a jobb lábszáramat zúztam le 1 kicsit, mai 1 7 után kezd zöldülni, meg a bal bokámat és a bal alkaromat ütöttem be. a széldzseki ép marad, ami igen örvendetes hír (drága volt). én megijedtem, szerencsére senki nem látott meg nem jött mögöttem. megigazítottam a sárvédőt, és továbbálltam. jó hogy a lejtőzés nagyját magam mögött tudtam, mert a stressztől úgy ugrált a lábam, hogy legszívesebben megálltam volna pihenni 5 percre. de tesóm meg lent várt, inkább továbbmentem.
újra iciciben. innen már csak 1 kis mászás volt az autóig. utána meg gurulás. mert ahol parkoltunk, az tulkép. 1 1irányú utca.
megnyugodtunk, amikor az autót a helyén találtuk, később felbukkant misi is.
elmentünk a tengerpartra kajálni vmi normálisat: sajt, vaj, kenyér, szilvalekvár.
az urbánus galambok a horvátoknál sem különbek, mint nálunk, rögtön odatotyogtak potyázni. elég nehéz őket elhajtani, nem ijednek meg 1 hess-sel 1bekötött legyintéstől. lehet horvátul kellett volna mondani a hess-t? ez mindig is foglalkoztatott, hogy akkor az állatok milyen nyelven értenek. ha én pl. 1 osztrák macskának nekiállnék cííc-egni, vajon megértené -e? vagy ha magyarul hívnám jürgen arnold nevű macskáját, odajönne -e? és nálunk a kakas azt mondja, kukorikú, ez tök hangutánzónak tűnik, közben ugyanezt a hangot adja ki 1 francia kakas is, vajon ők mit mondanak kukorikú helyett? mert magyar aggyal jobb szót nem tudok kitalálni a kakashangnak...
nos, 1 ilyen galambnak odalegyintettem, csak nem vettem figyelembe, hogy a kezemben 1 lekvároskenyér van, ami ugyan a földre nem esett le, de összelekvározta a kezemet. hát akkor mossunk kezet a tengervízben. lesétáltam, a víz hullámzott, nem akartam belemenni és vizes lenni. ezért azt találtam ki, hogy ha majd jönnek nagy hullámok, beletartom a kezem a felfröccsenő vízbe, s az majd lemossa. nem jött be ez az 5let, mindenem vizes lett, csak a kezem nem. ez túlzás. kicsit vizes lett a kezem.
közben zoli kolléga is begurult, és elmentünk fagyizni, elkölteni a maradék kunákat. mindenkinek 2 gombóc jutott. annyi édes müzliszelet után 1 kolbász mustárral sokkal jobban esett volna, mint a fagyi. ráadásul szar is volt. legalább édes lett volna. legszívesebben bevágtam volna 1 kukába.
végiggondolom, hogy mennyit írtam, és alig szól vmi a biciklizésről. hát mit írjak? tekertem, néha szenvedtem.
a ruházatot és a kajálást mind2 nap sikerült eltalálnom, más hiba meg nem lehet. a kaját úgy értem, hogy vittem eleget. az nem biztos, hogy időben ettem.
2 nap alatt rá lehet unni a müzliszeletre. az energiaszelet sem 1 csúcsfinom táplálék. hogy csinálják a versenyzők? egész nap, napokon, heteken át ilyen energiaizéken élni... talán még edzéskor is. ehhez kell 1fajta gyomor meg elhivatottság. gondolom esznek másfélét is, de hát akkor is...
a hazaút csendesebb volt meg alvósabb, és persze 1 örökkévalóságnak tűnt. erről már nem írok, mert k. unom. >1 órán át számoltam a kocsiban, hogy ki kinek mennyivel tartozik. asszem legközelebb vmi másik taktika kell. bár kijött minden okéra, de bonyolult visszaadni meg ilyenek.
szumma
meg vagyok elégedve magammal meg a többiekkel is. ez 1 tartalmas 7vége volt, komolyan úgy tűnt, mintha 1 hetet lettünk volna oda, nem 3 napot. és nem csak a költségek miatt, hehe.
beírtam a BIGjeimet, de még mindifg csak félcsillagos vagyok, 38-nál tartok.
a bicikli is jól szerepelt, a konával nem tudtam volna ennyire jól menni. lejtőn és szárazba' az outi sokkal biztonságosabb és kezelhetőbb, per me.
(ettől a modernebb blogspotos izétől nem vagyok megnyugodva, kicsit furán viselkedik, és most már a képeket sem tudom elhelyezni normálisan, ahogy eddig tettem, így hát tovább nem szenvedek vele,
itt van 1 válogatás misi, zoli és az én képeimből.)
