Großer Speikkogel + Klippitztörl

micsoda hasonlat jutott eszembe. úgy megyek tesómmal biciklizni, követem mindenhova, mint 1 szemölcs, hahaha.

Großer Speikkogel + Klippitztörl

itt van ez a két BIG.
végre eljött a nagy nap. tesóm nagy napja. hogy meghódítsa a Großer Speikkogelt. volt izgalom.
tavaly indultunk neki először, amikor a Weinebene-t és a Speikkogelt akartuk megmászni egy nap alatt. Weinebene Nachtmusik c. bejegyzésemben a sztori.
rövid emlékezés:
a Weinebene volt az 1., ami már az elején kikészített minket. a hágóút eleje elég meredek volt, s ezzel indítani a napot, mindannyiunkat kicsinált és megingatott. végül is sikerült. a Speikkogelt nem tudtuk megmászni idő és kondi hiányában. tesóm régi hajtóműve elég brutál volt ahhoz a 16 km-hez, és kb. az 1/3-ánál feladtuk, megfogadtuk, hogy visszatérünk még.

nekem többször eszembe jutott biciklitúrán, hogy úristen, mi lesz, aktuális még ez is. vajon képes vagyok rá? tesóm azt mondta, őt nem érdekli, ha kell, feltolja a bringát. én a fájós hátamat féltettem tőle, és beleéltem magam abba, hogy végigszenvedem az egész utat.

tesóm új hajtóművet tetetett, és sokat edzett, nem feltételeztem, hogy neki nem sikerül.
én új hajtóművet tetettem, montisat, nem feltételeztem, hogy nem sikerül. lassabb vagyok, de megcsinálom, ha beledöglök is.
Gábor már az országútival nyomta, sokat edzett, meg 3 tányér van elől, tudtam, hogy sikerülni fog.
Zoli csatlakozott még. ha nyugatra megyünk, akkor ős is jön velünk. tesóm vele kezdett el komolyabban biciklizni.
Tamás a mi pereputtyunk, ő is montival, előzőleg lázasan, most kurtyogó gyomorral... ennek megfelelő lett a teljesítménye is, pedig ő aztán megy mint a motoregér. az elképzelése, hogy kiizzadja magából a betegséget, szerintem csak részben jött össze.

Wolfsbergben találkoztunk össze az OMV benzinkút mellett balra. Zoli+tesóm+én hármasunk túlment a megbeszélt parkolón, Tamás+Gábor kettes is. csak véletlenül kanyarodtak be mellénk, nem az sms-em 6ására.
a lábamban volt a bugi, már este örültem egy nagyot, amikor kimondtam magamban, hogy "holnap biciklizek, de jóóóó".

fél kilenckor indultunk el a parkolóból Maildorf irányába. ismerős volt minden. telefonokat bekapcsoltuk, megkezdtük a hágót, s hamar szétszakadozott az 5fős csoportunk. emlékeztem, hogy az 1. pár km viszonylag könnyű volt, utána jött a durvulás. mintha csak tegnap történt volna, hogy ott jártunk. vártam, hogy mikor jön el az a szakasz, ahol feladtuk. egy biztonsági fokozatot meghagytam, hátha nagyon bedurvul az emelkedő. hamar elfelejthettem, hogy van nagy és középső tányér a biciklin, de azt nem gondoltam volna, hogy lesz olyan szakasz, amin újra lehet használni a középsőt.

aztán megláttam Gábort meg tesómat, amint a szalagkorlátnak támaszkodva napoznak és trécselnek. mi van, emlékeztek? igen, itt adtuk fel tavaly, itt cserélte ki tesóm a fékpofáimat, hogy a hátsóval is tudjak fékezni. emésztgettünk, traccsoltunk, hülyeségeket szövögettünk, míg vártunk Tamásra meg Zolira. fasza idő volt. ideális biciklizéshez. jósoltak esőt, de az váratott magára.
ez volt az 1. és 1ben utolsó közös pihenőnk. a táv 1/3-ánál voltunk tehát. nehéz volt elindulni. nem az 1 db banán terhelte meg a szervezetemet, hanem a meredekség.
komolyan mondom, szinte élveztem a biciklizést. persze 20 kiló plussz cucc nélkül lehet is. és nem fárasztottam magam napokig a Speikkogel előtt bringázással. nem tűnt olyan meredeknek az út, mint ahogy ábrázolták a climbbybike-on.
úgy a táv 2/3-ánál van egy kereszteződés (kettéágazik az út), amit jó, hogy megemlített Zoli. igaz így is elmentem mellette rossz irányba. úgy tűnt, hogy van 1 épület feljebb, azt csá. de amikor ráterelődtem 1 kavicsos útra, megálltam gondolkozni. visszafordultam. gyanús volt az út a sok szép házzal, és úgy tűnt nem egyező irányban van ez a radarállomással vagy miaszösszel, ami a hegy tetején van. visszamentem a kereszteződéshez, néztem. áhh, sorompó, akkor biztos ez az, hiszen a leírásban az szerepel, hogy az utolsó szakaszra nem hajt6nak be autóval, sőt a bringások is ki vannak tiltva. aztán találtam egy sárga eligazítótáblát, meg vmi olaszokkal beszéltem (természetesen angolul, mert németül kezdtem el gagyogni, mire a nő angolul válaszolt nekem, a férjével meg olaszul kommunikált:)
a sorompó mellett áttoltam a bicajt. nézegettem, hogy szállok én fel, de aztán pont volt oldalt 1 kis emelkedő, amiről rá lehetett gurulni az útra. rettegve várta, hogy mikor lesz kavicsos, de végig jó aszfalt volt rajta. sőt, leírom, hogy kevésbé legyen fényes a teljesítményünk, hátszelünk volt, amely néha enyhe oldalszéllé módosult. tehenek, hirtelen kopárság, gyalogok.
a Koralpenhausnál találkoztam tesómékkal- Gáborral már lefele jöttek. innen már csak 2 km lehetett a radar. sajnos a végére kicsit eléheztem vagy meg- és nehezebben gyűrtem le a maradékot.
fent építkeztek. kis süti elfogyasztása után elkezdtem gurulni. a felfele tökéletesnek látszó aszfalt lefele nem volt tökéletes. dobált. a szél is fújt, nem mertem nekiereszteni. félek lefele. és hirtelen tök sok gyalog lett. pár kutya is. mehettem gyökketővel. a sorompónál vártak tesómék. napozás, kaja... Tamást megvártuk. közben a szokásos röhögés meg elemzés. tesóm felpillantott, s a hegytetőn 2 tehén futott. tök brutálisnak tűntek. nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tudnak szaladni a tehenek.
állítólag a sorompó alatti szakasz kevésbé meredek. én ezen is elég óvatos voltam.
érdekes, hogy ránézésre a felfelé út nem tűnik annyira meredeknek, mint a lefelé út. csak a lábaimban és a tüdőmben érzem. úgy meg tud indulni a bicikli. valamit biztos nem jól csinálok, hogy ennyire nem merem nekiereszteni. mind1.
az autónál még vártunk Zolira 1 db-ig, aki közölte, hogy ő a Klippitztörle nem jön fel. Tamás kész volt a vírustól, így ő sem tartott velünk, hárman vágtunk neki a 15 km-nek. 1 db-ig azt hittem, a kistányért elfelejthetem aznapra. tévedtem, a közepe körül kissé bedurvult a hágó, de a tartalékfokozatot meghagyhattam most is.
közben befelhősödött, nekiállt morogni az ég. néha 1-1 csepp eső is alászállt, de többnyire az én verítékcseppjeim hullottak a lábamra. nem villámlott. mertem reménykedni, hogy kihúzza még legalább 3/4 órát. az utolsó 2-3 km-en már rendesen esett. ekkor Gábor és tesóm már lefele száguldottak. én az eléhezés 6árán voltam, pedig nem lett volna rossz ez a hágó annak ellenére, hogy nem nyújtott nagy vizuális élményt.
miután felértem, letámasztottam a biciklit, felvettem az esőkabátot, és elmajszoltam a banánomat. aztán gurultam lefele. tesómmal a 11. km-nél találkoztam még felfele (ő már lefele), mondta, ha nagyon gáz az idő, feljön értem, csak szóljak. kis ideig eljátszottam a gondolattal, hogy felhívom, aztán letettem róla. minek? pazarlás. én már úgyis eláztam, nekem mind1, ő is elázna, amikor teszi fel a biciklit, ha már feljöttem, akkor le is megyek, annak ellenére, hogy még lassabban mentem le, mint a Speikkogelről a francos eső miatt. tesóm mégis feljött, de nélkülem tért vissza a parkolóba.
közben komolyabbra fordult az eső, folytatódott az égi színjáték immár villámokkal. lefele nem sikerül úgy lemennem, hogy ne jutna eszembe, mi van ha kiesik az 1. kerék vagy meghibásodik a fék?! ehhez hozzájött még, mi van, ha belémvág a villám? bezzeg a többiek az autóban biztonságban, mert a faraday kalitka (bár fingom nincs, hogy mi az, csak 1x olvastam, hogy az autóba nem baßik bele a villám).
a hazautunk csodálatos volt. Graz környékén elkapott minket 1 istentelen óriási eső, zivatar, felhőszakadás, ami a végén borsnyi, nem borsónyi jégdarabokkal vegyítve kopogott a kocsin. nagyon hangos volt, ennek ellenére párszor elaludtam. alig láttunk valamit, tesóm 50-nel ment. sokan kiálltak a leállósávba és bekapcsolták a vészvillogót. ilyet még nem láttam. természetesen a biciklim nem lett sokkal tisztább. talán a jég több géppuskanyomot is rajta hagyott. már mind1 neki, hogy 100 vagy 120 van rajta.

szóval ahhoz képest, hogy milyen durvának hittem ezt a Speikkogelt, nem volt az. de ugye a feltételek sem a szokásosak voltak. most fordítva gondolkodok: milyen jó lenne megmászni csomaggal is. az összehasonlítás végett. hihihi.
na mind1, megcsináltuk, legyőztük (magunkat).