temetésen voltam. kikészítettem a legnagyobb ruhazsebkendőmet (érdekes: zseBkendő, közben zsePi). engem a temetések mindig kiborítanak bárkié is legyen. olyan hangulat van ott, ami sírásra ösztönöz. még tán sztálin temetésén is bírtam volna bőgni. ez van. elég hamar elbőgöm magam. ezért kerülöm az olyan szituációkat, ahol esélyes 1 kiadós sírás. fura. nem értem, hogy miért van bennem ez. miért ne lehetne bőgni 1 filmen vagy akármi. nekem. mikor mások is ezt teszik.
jó meleg volt, sütötte a nap a fejemet. szerintem le is égtem 1 cseppet.
megérkezett a pap. 1 kis ember. dinamikusan beszélt, nem monoton sírbavivős hangon. rendhagyó szöveggel búcsúztatta az elhunytat. nekem tetszett. bár el tudtam képzelni, hogy sokak esetleg nem értik meg. idézett nietzsche-től meg számos nagy gondolkodótoól. tesóm mondta: ez 1 olvasott pap. nyilvánvaló. aki nyitott a világra, megérti a gyászoló rokonokat, a földön él, keresi a lelki megnyugvást, segíti az elengedést. tulajdonképpen ilyen jó temetésen még nem voltam- ha szabad ezt a kifejezést használni. olyan megnyugtatóan beszélt ez a pap. később a közeli hozzátartozók is elmondták, hogy a formabontó beszéd a meglepősége ellenére megnyugtatta őket.
igen.
és á. írt 1 emlékkönyvet - nevezzük így -, ami még jobban segítette feldolgozást. mindenkihez (minden családhoz) volt 1-1 oldala, fényképekkel. ez jó 5let volt tőle, eredeti meg minden. most már nagyon bánom, hogy nem ismertem jobban.
á. halála úgy tűnik, közelebb hozta a családot, és megerősödnek a rokoni szálak. olyan ellentmondásos, hogy egy ilyen esemény kell ahhoz, hogy újra közelebb kerüljünk 1máshoz. de hát ez van. fura ezt éppen most kimondani, hogy minden rosszban van valami jó.
a gödöllői temetőben elég érdekes dolgok vannak. nem kriptában hanem üvegházakban nyugszanak a holtak. nagyon undorító. 6 nm, benne fehér márványsír, a legkülönfélébb, az élőre 1 cseppet sem hasonlító művirágok. a "kedvencem" a kékfejű rózsa. de akkora mint 1 férfi ökle. ilyen temetkezési szokást én még nem láttam. botrányosan ízléstelen. persze cigány síremlékekről van szó. ez sejtettem is a színvilágból, aztán ránéztem a feliratra, és valóban. így történhetett meg velem életemben másfeledszer, hogy röhögtem 1 temetésen.
amikor hazaértem, pistabácsival (a földszinti lakó) beszélgettem 1 kicsit, aki elmondta, hogy az 1ik gerle berepült az ablakán, alig bírta kikergetni. mert ugye olyna könnyű berepülni, de kikecmeregni valahogy mégis nagyon nehezükre esik ezeknek a szárnyasoknak. na kééész voltam. mondom csak hozzánk ne szálljon be 1ik sem, mert akkor azon nyomban meg-ő-rülök. hiába hessegetem őket, ezek mindig odaülnek. pedig nincs nekik kaja meg semmi. a fa pont a mi erkélyünknél végződik olyan kényelmesen agerlék számára, hogy csak átugranak és bámulnak. hát ne bámuljanak, és ne fossanak össze semmit sem. vajon hol éjszakázik az asokezer galamb és gerle? mert estére ugye eltűnnek. és a varjak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése