2014. január 10., péntek

kórház poszt

ilyen volt
menjünk visszafele az időben.

a baleset 7főn, 8 óra 8 perckor történt, s szerdán du. 1-kor már "kint" voltam. e csekély idő alatt annyi minden történt, hogy azt érdemes leírni.

miután elütöttek, gyorsan felpattantam -ahogy szoktam- és megfogtam a biciklimet, hogy arrébb tolom. enyhén szutyok idő volt, ezért széldzsekiben voltam, láttam rajta, hogy a bal karommal vmi nincs rendben, mert fáj 1 kissé, és furcsán is áll. addigra a rendőr is odaért, leültettek, kérdezgettek, hívták a mentőt. én ültem, és bambultam, és nem tudtam, mi lesz. nem is érdekelt. sugallták, hogy hívjak valaki segítséget. örültem magamban, hogy tesóm itt dolgozik a közelben, és gyorsan odaér. mondjuk ha a távolban dolgozna, akkor is őt hívtam volna. az még rémlik, hogy odajött 1 ember, hogy ő orvos, kérdezte, tud -e segíteni. yard mondta, hogy nem, már hívták a mentőt, lát6óan elég jól vagyok, addig kibírom. amúgy udvariasak voltak meg minden. igaz én sem fröcsögtem. nagy stresszben kussolok (amúgy is), és nyugodt vagyok. pulzusom lemegy egy téli álmot alvó medve szintjére. türelmes is vagyok. nahát. szóval kiféle-miféle lehetett ez a doki? honnan tudta, hogy baj van? ui. a kossuth lajos utcán ültem le az árkádok alá. nem 1 feltűnő hely. és nem ömlött belőlem patakokban a vér meg nem ordibáltam, hogy odaseregeljenek 100 méterről.

1x csak megérkezett a mentő. azt hittem, sosem ér ide. óvatosan lehúzták a bal kezemről a széldzsekit. baszki, lejött vágás nélkül. és alátámasztották, rátekercseltek gézt. tesómnak közben odaadtam a táskámból 1-2 dolgot, és megkértem, ne szóljon a szülőknek- ráérnek később is idegeskedni.

mint említettem, a mentőben kihallgattak. csak 1x idegesített fel vmivel a rendőr, nemtom mi volt az. felemeltem a hangom, erre rámszólt, hogy vegyek vissza. ebben a csávóban nem sok megértés volt. nem akarta felfogni, mit magyarázok. akkor miért nem mondta azt, hogy hagyjuk a francba, mondjam el később? nyilván nem érdeke a rendőrségnek, hogy ellenük 1 jól felkészült ember valljon átgondoltam. én meg ott ültem a kis naiv, csak az volt bennem, hogy olyan 1értelmű, hogy a yard a piroson ment át, annyira világos, mint a nap. vicces, hogy aláíratnak vmi szart, hogy önként vallasz, kurvára nem tudom, mi volt az. ezek szerint sokkos állapotban voltam. és sokkosban kell aláírnod. ha nem vagy sokkosban, akkor a) halott vagy b) annyira szarul vagy, hogy írni se tudsz. tessék,előbb vagy utóbb mindenhogyan rosszul jössz ki .

az ötperces kihallgatásból -érzésem szerint- húszperces lett. a mentősök lebasz6ták volna a rendőröket, hogy ne szarozzanak, menni kéne a sérülttel.

végre elindultunk. szerencsére nincs messze az astoriától a baleseti, így nem zötykölődtem sokat.

bevonultunk az 1ik mentőssel valahova. ekkor már remegtem, mint a nyárfalevél. nem bírtam leállítani magam. a sokk. aztán elküldtek odébb. nem voltak sokan, így is ácsingóztunk egy db-ig. majd behívtak. fel az asztalra. megvizsgált 1 fiatal doki, a tanulók pedig kérdezgettek. (hű, ö.keveredik bennem minden, nem biztos, hogy tudni fogom a sorrendet). ők kedvesek voltak és magyarul beszéltek. azonban ebből nem tudtam meg semmit, hogy pontosan mi is a bajom, mit csinálnak velem.

elküldtek röntgenre. az asszisztens nagyon kedves volt, segített, óvatosan bánt velem. a jókedvem mond6ni, elhagyott. 1 beteghurcoló srác gondjaira bíztak amúgy, aki próbált poénkodni, különösen a röntgen után. azt mondta, elvisz hasi ultrahangra is, hogy kiderüljön az ikerterhességem. de várjak. és akkor vártam, feküdtem az ágyon, pattogtak a lábaim, hullámoztam a sokktól meg a hidegtől, telefonáltam is, hogy nem érek be melóba, küldjenek energiát stb. aztán a beteghurcoló visszatért, és egy vmi igen fura balesetet szenvedett férfival 1ütt betolt a liftbe, s mentünk hasi ultrahangra. közben tovább viccelt, amit már nem tudtam, hogyan értelmezzek, meg is kérdeztem tőle, most viccel valóban vagy ki van adva neki, hogy így tesztelje a betegeket. azt mondta, csak poénkodik, próbál jókedvre deríteni.

a-ha. a doki, aki felvett, r. kálmán, már a röntgen előtt pedzegette, hogy ebből nagy eséllyel műtét lesz, de biztosat csak azután tudnak mondani. na bumm. úúúú, eddig nem voltam műtve, és eltörve sem, most meg mind2? elaltatnak? jaj, mi lesz, ha nem ébredek fel, ennyi az élet? vagy: mi lesz, ha felébredek, de hülyén? pánik volt ez, pánik.

a hasi ultrahangon nem mozogtak a nemlétező gyerekek, és sejtésem beigazolódott: nincs ott baj.

a gipszelő előtt elköszönt a beteghurcoló, és mondta, hív6om tesómat, akinek el kell vinnie az összes cuccomat vagy felveszik leltárba. hívtam is. tesóm épp a szabadságát intézte aznapra. aztán jön. a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon nagyon. a gipszelő előtt páran üldögéltek, próbáltam beszélgetni, hogy ne öljön meg az unalom.

végre sorra kerültem. begurítottak. 1 idősebb és 1 fiatalabb csóka dolgozott ottan. színészkedtek -e (reméltem, hogy igen) vagy valóban ö.vesztek? ez lenne a munkahelyi hangulat? magamban jól kétségbeestem, hogy mi lesz, ha ezek annyira hisztiznek 1mással, hogy elbasszák a kezemet? 1ikük felolvasta, hogy esetemben r. kálmánnak feltétlen szóljanak, mielőtt nekiállnak. amikor megjelent a doki, megkönnyebbültem. világosan elmondta, hogy ezt bizony műteni kell, de nyugodjak meg, ez 1 jól műthető sérülés, itt, a kórházban mindenki képes arra, hogy jól megoldja. viszont helyre kell rakni a csontokat méghozzá akasztásos módszerrel (lélegzet visszatart, úristen, az mi? halálos nyugalom színlel), és a műtétig gipszben lesz, addig sem fáj annyira. ok.
igen, valahogy fellógatták, ő meg a gipszes rongyokat végigsimította néhányszor az alkaromon. kérdeztem, mikor kell ordítani. felelte, bármikor. végül nem kiabáltam, nem tűnt fel, hogy mikor pofozta helyre a csontokat. (a kezdeti röntgenfelvételt látva, nem tudom, mennyire tudta helyrepofozni. mindjárt elájulok...)
befejezés után kigurítottak a gipszelőből, s én megrohantam a klotyót. papírzsepi nem volt senkinél, lévén tesóm és én is ruhazsepit használunk.

bementem a klotyóba, s miután 1edül maradtam, akkor gondolkodtam el, vajon 1 kézzel hogy a bánatban csinálok én bármit is? ugye a bal felkötve lógott rajtam. szerencsémre az 1ik budiban volt 1 nő, akitől kértem papírzsepit, és kigomboltattam vele a nadrágomat. nagyon készséges volt,megvárta, míg végzek, a kezemet is megmosta, és felajánlotta, ha bármiben segíthet, csak szóljak, ő is itt vár kint.  nagyon megörültem neki, 1úttal ráeszméltem arra is, hogy ha igazán baj van, akkor omlanak lefele a falak meg a szégyenérzet; meg lehet szokni minden  szart.

tesómmal a folyosón vártunk nemtommire. közben -szokás szerint-felhívtam györgyikét, hogy mit kell csinálni. a biztosító miatt. ő elmondta, meg közzétette a facsebukkon is, hogy baleset ért :)
valahogy feljutottam a műtéti előkészítő nevezetű szobába- talán így hívták. elmondták, hogy meg fognak műteni most és reggel 5 között. nem tudom, mit kívántam, de feltételezem, inkább a mostot.
a nővér utasított, hogy adjak oda mindent tesómnak, majd ébredés után lehet behozni a szokásos kórházi felszerelést. a telefont is? azt is. a szemüvegemet a fejemen tart6tam- a külvilágtól ne szakítsanak el teljesen. az ápolónő felszólított, vetkőzzek bugyira. ok, de 1edül nem tudott. erre rámnézett tesómra. mi lenne, ha inkább ön segítene, mégis csak ön a nő? kelletlenül bele1ezett. csodával 6áros módon nem tépte rólam a ruhát, hanem normálisan leszedte. én beköltöztem 1 lepedő alá, s reménykedtem, hogy hamarosan megműtenek- addig se fázok.

tesómmal beszéltem még pár mondatot. technikai információk szétosztása, mi hol van, mi kell a kórházba. az ápolónő felvilágosította, hogy műtét után őt fogják hívni, ne érdeklődjön fölöslegesen, úgyis szólnak.
tesóm el, ápolónő be. vérvétel. altatóorvos is megjelent.. kikérdezett az alkoholizálási,dohányzási, drogozási (hehe) szokásaimról. meg hogy mit és mikor ettem. szerencsére csak 1 liter víz meg 1 cappuccino volt bennem reggelről, így reménykedhettem, hogy nem hajnalig kell unatkoznom az előkészítőben.
az altatástól féltem, és tartottam a gerincvelős érzéstelenítéstől is. papának is gondjai voltak vele. ez maradt meg bennem. ám az altatóorvos azt mondta, hogy kapok helyi érzéstelenítést, és el is altatnak. így kellemesebben ébredek.altatóorvos el.
ott maradtam a szobában 1 másik beteggel. 1x csak megjelent az altatóorvos: 40 perc múlva kezdhetünk.
volt ám izgalom. sőt, ekkor kezdődött igazán. felébredek vagy nem? milyen lesz? valamilyen lesz? műtőasztal? az milyen? lekötöznek? ott is bunkók lesznek?
1x csak megjelent 1 segéd, mondta, hogy elvisz, megoperálnak akkor. elindultunk. észbekaptam, hogy szétdurran a hólyagom. alig mertem szólni, de aztán rájöttem, ha nem szólok, álmomban huggy ö. magam, ami aztán igazán kellemetlen lenne. a srác visszatolt a budi elé, s 1 szál bugyóban bevonszoltam magam. hát ezt is túléltük. hogy félmeztelen futkossak klotyóra. rágondoltam az ágytálra, s mertem remélni, hogy karsérülés révén csak nem kell ráfanyalodnom a későbbiekben...
üres hólyaggal visszamásztam az ágyra, a zöld lepedő rámborult jótékonyan, s nagyobb nyugalommal, végig a plafont bámulva bejutottam a műtőbe.
könnyek homályosították el a szememet. próbáltam nem sírni, de azért látszott, hogy nem vagyok lelki magaslatokban. a srác nyugtatgatott. jött a doki, elmondta, hogy most jön a helyi érzéstelenítés. ki tudom -e tenni a karomat oldalra? igen. a gipszet nemtom mikor vágták le rólam.
hogy volt? így volt: kérdezték, épek -e a fogaim? mert altatásnál megsérülhetnek. ezért alá is írattak velem vmi papírt. aztán jöjjenek a konkrétumok. mintha árammal ütögettek volna. először a kisujjam kezdődött el vergődni. feküdtem, és figyeltem oldalra fordított fejjel a kezemet. baszki,ez ilyen? belemegy az áram a megfelelő ponton (fent, hón alatt), és akkor rángatózik a kisujjam? és aztán a gyűrűs, és így tovább. ott csapkolódtak az ujjaim 1más után az asztalon! és nem fájt. aztán megunta a doki (biztos így volt...), és a felkaromhoz érintett vmi hideget. érzi? igen. oké, akkor elaltatjuk.
közelítettek felém 1 átlátszó maszkkal. azt mondja, a doki, ez oxigén, szívjak bele. rámtette a srác, és rögtön halálfélelmem lett, úristen meg fogok fulladni, nem kapok levegőt, szegény mama az intenziven, ilyen volt a fején, hogyazistenbe nem fulladt meg? ebben nem lehet levegőt kapni! ez a pánik mint1 2 mp-ig tartott. és...
mellesleg: egész idáig azt hittem, hogy a helyi érzéstelenítés után elkezdik vágni a beteget, és ha üvölt, elaltatják...
ilyen lett

következő kép. tolnak be a szobába: az ablak mellett jó lesz? ó, itt még válogatni is lehet?
és még mindig csak du. 5 körül volt. és többször előtört az aggodalom, hogy nehogy most kezdjek el menstruálni ebben a ratyi kórházban félbénán.
jött tesóm meg orsi. vagy hogyan lehetett? ez zűrzavaros. a-ha. megettem 1 fél szilvisgombócot. már nagyon éhes voltam, ui. vasárnap este ettem utoljára.1 napja. szerintem azért nem ehetnek műtét előtt  sokáig az emberek, hogy ha észhez térnek, akkor az éhséggel legyenek elfoglalva, ne a fájdalommal.
el kellett beszélnem, hogyan is volt a baleset. a kórházban kezdett ö.állni a kép. ott voltak a látogatók 1db-ig, aztán elvonultak. magamban maradtam az önsajnálatommal meg a fájdalmammal. azonban ne feledkezzünk meg a szobatársakról, akik megszínesítették ezt az alig 2 napot.
én az ablaknál, tőlem balra dominéni. tőle balra mondjuk elviranéni. velem szemben incifincinéni (nem így hívták), mellette jobbra mondjuk maaargit, tőle jobbra a vizesblokk. később érkezett egy 6. szobatárs is, marikanéni az üllői útról. neki már csak középen jutott hely.

dominéni
ha meghal, a száját külön kell agyonütni. én nem hittem el, hogy létezik olyna ember, aki 1folytában karattyol, nem mond semmit, csak zűrzavarosakat,és 5 perc után mindez kibaszottul,idegesítő. neki mind1, hogy éjjel van vagy nappal, csak mondja, mondja levegővétel nélkül. bolgár öregasszony a lelkem. eltört a csípőcsontja, ágyba van kényszrítve, fél, nem mer felkelni, és erőlködni. azonkívül 5 napja nem kakált, pedig már kapott ezt-azt. attól retteg, hogy a ricinustól majd a röntgen felé menet a hordágy fossa ö. magát. de ezt nem mondja el konkrétan, inkább kertel helyette 10 percig. bár én már a 2. percben megértettem, mi a gondja. szorri, kicsit előrementem a történetbe.

incifincinéni
alacsony, törékeny öregasszony. van 1 termetes férje. gazdaálkodnak. mindent maguk termelnek, imádnak dolgozni. talán a pamutot is ők szövik. neki is csípőcsontja tört vagy aklasszik combnyak. ő nem adja fel, gyakorol, sétál, naponta 2x zuhanyzik, elismétli 1000x, hogy terhelni kell, különben vége, sose gyógyul meg.a férjének direkt megmondta, hogy ne hozzon kaját, max 1 kis szőlőt,kibírja a kórházi kosztot, bár az érettségi találkozón az étteremben se szokott enni, mert azt nem ő főzte. amúgy ő a legkibír6óbb a csapatban

marikanéni
szinte orsiék szomszédságából. gyorsan behozta a mentő, éppen 1 pizsama van nála meg a retikülje. nincs itt senkije, csak a barátnője, a gyerekei külföldön- hát ezért tanítatta őket?! igen jó a lakóközösség: nyáron leül a padra, és nem tud olvasni, mert folyton szól hozzá valaki. az ő édeskicsi unokája milyen szépet rajzolt neki. ezek a gyerekek imentek külföldre, senkije nem maradt, 1edül van, a barátnője is pasizik télen, télen nem lehet kint ülni a padon a hidegben, akkor méginkább 1edül van. lehet kiköltözik németországba a lányához. bár nincs kekdve menni...

maaargitnéni
semmi életelleneset nem művelt ellenem, és kedden reggel elbocsátották.

elviranéni

valaha 1 okos, művelt, elismert nő lehetett, de öregségére hányatott élete lett. azt hallottam, mikor mondták, hogy demens. őt is műtötték. eléggé katasztrofális 6ással volt rá az operáció, mert félelmetes dolgokat művelt 2. este. aztán kitisztult. nem is tudom, ott volt -e 7fő este.

itt volt ez a kis közösségünk. incifincitől megtudtam, hogy van a szobában 1 db nővérhívó, ami működik. azonban nem tudtam, melyikünk ágya fölött.
villanyoltás környékén jött a nővér, ránézett mindenkire, kaptam fájdalomcsillapítót is, 2 db zöld-sárga bigyót.
valamikor beviharzott r. kálmán, aki épp ügyelt, s szép 1enletes fogsorát megvillogtatva boldog mosollyal közölte, hogy látta a műtét utáni felvételeket, gyönyörűen sikerült. ennél megnyugtatóbbat nem is mond6ott volna. azonkívül megkérdezte hogy vagyok. angyali arccal készülődtem neki az éjszakának.
dominéni formában volt, nyomta a szöveget keményen.ezt nem hiszem el, ennek egész éjjel fújnia kell ugyanazt?! tényleg nem lehet a kórházban nemhogy meggyógyulni, de még pihenni sem... valamelyik szobatársamnak szüksége volt az  ügyeletes ápolóra. én voltam a legmobilabb, ezért szétnéztem, merre lehet a hívó. senkiből nem tudtam értelmes választ kiimádkozni. oké, akkor felkeresem az ügyeletes szobát, ha megmondják, hol van. kimegyek balra, csak pár métert kell menni. kimentem, nem láttam semmit és senkit. tovább gyalogoltam a folyosón avgy 100 métert. semmi. visszafele nem éreztem túl stabilnak magam, mertem remélni, hogy nem csuklok ö. a másik gondom az volt, hogy nem jegyeztem meg, melyik szobából jöttem ki. bementem 1be, de ismeretlenek voltak azok az arcok, így kifordultam. az rémlett, hogy a folyosó vége felé van a szobánk, így másodikra talált.
és akkor valahogy kiderült, hogy dominéni birtokolja az 1etlen mobil hívót. ész megáll. ezt nem bírja kinyögni, hanem engem futkostat. annyit pofázott, hogy azt hittem, szétvet az ideg, lehurrogtam, hogy fejezze be, hagyjon minket pihenni.
volt 1 nővér, aki viszonylag kedves volt. a többiekhez képest. megnézett este, és kaptam tőle szurit, mivel úgy éreztem, a fájdalomcsillapító nem használt semmit. nekem ez idő tájt kezdtek előtörni az érzelmeim, azaz bőgtem. úgy rámszakadt ez az egész. olyan hirtelen megváltozott az életem. hiába sejtettem, hogy ez ideiglenes, de akkor és ott abban az állapotban voltam, ami nagyon eltért az addig megszokottól. mozgásomban korlátozva feküdtem a kórházi ágyon. örültem, hogy ennyivel megúsztam, de akkor sem tetszett amiben voltam. ezzel nyilván mindenki így lenne. ki szeret kórházban lenni, kiszolgáltatva az egészségügynek? igen, kiszolgáltatva neki, nem csak ellátva általa.
nagy nehezen elcsendesedett dominéni is, és bele lehetett süllyedni a kórház meleg csendjébe. nehezen és szarul aludtam, 40x felébredetem, s rácsodálkoztam a telefonra, jé, még csak ennyi idő!

reggel, a megváltó reggel is eljött. a takarítónő felmosott úgy-ahogy. ahol a papok táncolnak- ez a helyes kifejezés. ezen nem lepődtem meg, ui. ahogy mozgott, inkább a betegek között lett volna helye, nem a dolgozóknál.
a vizit gyorsan lefutott. az orvosok és nővérek alig fértek be a kórterembe, annyian voltak. tevékenységük sebessége 1enesen arányos a számukkal. nem mondtak semmi lényegeset. gondoltam magamban, ha ilyen 1 vizit, akkor a betegek akár meg is hal6nának. vagy: ha ilyen 1 vizit, akkor itt nincs problémás beteg, azokat máshol őrzik.
kaptam reggelit, párizsis kenyeret. 1 egész szelet kenyér.meg is volt kenve az enyém. ezek szerint figyelnek rá, hogy jelen állapotomban nem tudok kenni. mond6om, igen jólesett ez a reggeli. gyakorlatilag 2 napja nem ettem, s tán még a halat is megettem volna, annyira éhes voltam.
megtudtam, hogy én nyugodtan felkelhetek klotyóra, ezért bátorkodtam többet inni. de csak du. keltem fel az ágyból, addigra 6ott a víz. már paráztam, hogy vmi bajom van, amiért még mindig nem kell mennem, gyülemlik bennem a víz valahol alattomosan.

a takarítás, reggeliosztás, betegek ellenőrzése után következett 1 viszonylag nyugodtabb időszak, amire végre minden beteg annyira elfáradt, hogy aludni is tudtam. igen, a tapasztalat azt mutatja, hogy de. 10-től ebédig, és du. 3-tól valameddig lehet leg6ékonyabban pihenni a kórházban.

a telefonom szinte folyamatosan csörgött, 1folytában telefonáltam. már kezdett elegem lenni belőle. fárasztott, na. nem gondoltam volna, hogy ilyet is lehet érezni. természetesen nagyon jólesett a gondoskodás, az érdeklődés, mégis kipurcantam tőle agyilag. ellentmondásos érzések kavarogtak bennem.

du. bejött meglátogatni a munkatársam, tesóm, orsi és gábor. orsival megvacsoráztunk, az vicces volt. alapjába véve vicces volt az egész. néha nevetséges.
pl. a vizesblokk. ha nekiestem volna a fürdőszoba falának, szerintem kidől/bedől. a burkolata valami tapéta volt, még cska nem is festett fal- agyelhagyás. 1általán nem volt gusztusom zuhanyozni, még klotyóra menni sem. pedig vasárnap este fürödtem utoljára, és már kedd délután volt. orsi javasolta, hogy már ne izgassam magam ezen, majd otthon, tiszta fürdőszobában megfürdök. igazat adtam neki. és amúgy sem jött meg a dél környékén kért műanyag zacskó, amivel letakar6tam volna a gipszes felemet. amikor este rákérdeztem, annyit mondtak, miért nem kértem (de hisz kértem), hogy ők nem tudnak adni, majd holnap reggel a takarítónőt kérdezzem.

jó sokat beszélgettünk. tesóm elmondta, hogy beszámoltak a gyerekeknek arról, mi történt velem, és kamilla megkérdezte: andi meghalt? ezen jót röhögtünk. szegénykének, mindenféle rémálmai voltak a balesetem után. ő nagyon magára veszi a történéseket, álmában dolgozza fel. amikor karácsonykor velem aludt, akkor is annyira és oly intenziven álmodott, hogy nem bírtam felébreszteni- elképesztő.
gábornak eszébe jutott, hogy a margithídon is volt nekem sztorim, az még bejátsz6. ó, jaj, erről megfeledkeztem, csak az évszámot tudtam. otthon utána is néztem a papírok között, és laza mosollyal tudattam a vendégekkel, hogy az pont 2 éve és 1 napja történt, ezt megúsztam. ehhez képest: a szabálysértési 6ározatban halmozottan lettem büntetve, ui. nem az elkövetés, hanem a 6ározat ideját számítják kezdő időpontnak. ha szerencsém lesz, akkor ez az ügy is elhúzódik áprilisig, és 2 éven túl leszek. a legnagyobb szerencse persze az volna, ha visszavonnák a 6ározatot.
vissza a kórházhoz. így foglaltam el magam: telefonálgattam. még este 8 körül is, amikor már lenyugodtak a betegek. értsd ez alatt, hogy kevesebb villany égett. azaz dominéni nem vett vissza a beszédből, max. a hangerőből. az ügyeletes ápoló 1 cingár srác, és egy fiatal, husi leány volt. kiosztották a pirulákat, én nem kértem fájdalomcsillapítót. minek? eddig se használt. az elcsendesedés csak részben valósult meg, ui. elviranéni a műtét után lehetett még sokkban, ö-v beszélt, kitépte a katétert. kiabált is, én szerepjátékoztam vele 1 db-ig, majd amikor nem bírtam tovább, s úgy láttam elkéne a szakszerű segítség legalább a katéter széthullása miatt (van cucc, hisz az infúzió folyamatosan csöpög), meg vmi altató is vagy nyugtató, hogy ne piszkálja szerencsétlen azt a bigyót. a lány idegbetegen jött be, hogy nem hiszi el, minek piszkálja  a katétert, majd lekötik, s akkor nem fogja, nincs annyi lepedő, hogy 1 éjjel emiatt többször áthúzzák az ágyat, majd reggel. és ne kiabáljon, mert zavarj a betegtársait.
ennyi.
nem akart szűnni ez a sivalkodás, és elgondolkodtam, ne hagyják már saját hugyában, csináljanak vele valamit, szólnom kéne. mégse szép viselkedés ez. és mivel nem nagyon aludtam, hallottam, hogy nem gyakran csöngették a betegek az ügyeleteseket, talán ennyi beleférne. és baromira mérges voltam a többi szobatársamra, hogy ezek meg alszanak, csak engem zavart fel elvira?! altatót kaptak én meg semmit? aztán kiderült, hogy ők is felébredtek, csak lapítottak :)
a 2. jelzés után már odafáradt a srác is, és bekötötte rendesen a katétert valamint áthúzták az ágyat. akkor végre szétoszlott a nyugalom. a csend. én meg ott fetrengtem magamban, és ötpercenként ellenőriztem, mennyi az idő. bőgtem is, mert fájt a karom. bőgtem is, mert tehetetlen voltam, sajnáltam magam, hogy ilyen helyzetbe hoztam magam. nem tudom, milyen lett volna úgy megélni, hogy abszolút vétlen vagyok.
végül odabotorkáltam dominéni éjjeliszekrényéhez, és harmadszorra is megnyomtam a csengőt. a srác jött be, suttogtam neki, hogy kivételesen nekem van bajom, kérek mégis fájdalomcsillapítót, hátha használ. vissza is tért hamarosan 2 db zöld-sárgával- ez ismerős. meg hozott 1 fehéret is. nem kérdeztem, bevettem őket, és figyeltem az időt, kb. fél óra múlva kell 6nia. bevettem tehát és közben sírtam. az idő araszolgatott előre, s 1x csak feltűnt, hogy ugyanúgy fáj, abbahagytam a sírást, ÉS MÁR NEM ÉRDEKEL. nem érdekel? úristen! nyugtatót kaptam?! felettébb érdekes. ez dúrva. ilyen a nyugtató? félelmetes. fél életeket nyugtatókon tengetnek emberek? hiszen ez a teljes kifordulás a tudatosságból. hát ez volt a kórházi élmények közül a legdöbbenetesebb. aztán elaludtam.

reggel vártam a vizitet meg a dokit, aki műtött. bíztam benne, hogy hazaengednek. d. józsef átkötözte a karomat. kérdeztem, mikor veszik ki a vasakat. azt felelte, nem veszik ki, csak ha zavar. ó szuper, nem lesz még 1 műtét!
az idő lassan telt, próbáltam beszélgetni az öregasszonyokkal. aztán felhívott a rendőr, aki elütött. hogy vagyok meg ilyenek. ettől kiborultam. rám akarnak mindent kenni, kurvaélet, ez szar, nem elég a bajom, még ez is? így az egész délelőttöt átbőgtem. a viszonylag kedves szőke nővér nem értette ezt, és a szobatársaim sem.  hát öcsém, még szomorkodni se lehet egymagamban, azt is zokon veszik? legszívesebben elsüllyedtem volna valahova jó mélyre, hogy ne lásson, ne halljon senki. aztán jött valaki: le tud menni a gipszelőbe? igen. leslattyogtam, hogy új gipszet rakjanak fel a karomra. benyitok, hát ott van 40 külföldi orvostanhallgató! d. józsef elmondta nekik angolul, hogy milyen sérülésem volt, és most szépen átgipszelik. ezt 1 másik ürge végezte. nem volt éppen fájdalommentes. 1 db-ig próbáltam követni az angol szöveget,  majd már csak arra koncentráltam, hogy el ne bőgjem magam. így legalább megtudtam, hogy gipszelnek. kimártják a gézt a gipszmasszában, majd rásimogatják a sérült testrészre. meglepően hamar megköt. aztán megszilárdulás után d. józsef széjjel vágta, hiszen kellett neki a levegő, mert nyílt törés volt.
ott voltam az új gipszemmel, néztem, hogy ez meg mi, akkor most hogyan lesz? kértem 1 3szögkendőt, mire felvilágosítottak, hogy azt az osztályon kap6ok. csodával 6áros módon pár percen belül megkaptam, és még segítettek is felkötni.
aztán visszamentem az ágyamba szomorkodni. pont ebédidő volt. nekem már az sem járt, mert megyek haza. én ezt nem tudtam, és értetlenkedtem. aztán megmagyarázták. majd valamelyik szobatársam (nyilván dominéni) nekiállt pörölni, hogy én miért nem kapok ebédet? elmagyaráztam neki, azonban nem bírta felfogni. a másikuk meg felajánlotta nekem az ebédjének a felét. köszöntem szépen, visszautasítottam. 1általán nem vágytam a kórházi kosztra, meg a kórháztól semmire sem, csakhogy végre hazamehessek, és beletemetkezzek az ágyamba, ne halljak emberi szót, ne lássak emberi testet.
marikanéninek odaadtam a wc papíromat, használjon belőle amennyit akar, sőt meg is tart6ja. ugye ő semmit nem tudott magával hozni a kórházba. odasétált az ágyamhoz a wc papírért, elvette a szekrényről, erre dominéni kikelt magából, hogy el-lopja szegény kislány klotyópapírját. na, kész. ö.vesztek természetesen, én nem bírtam megmagyarázni dominak, hogy nem el-vette, hanem neki-adtam... na ezen marikanéni kiborult, pörgette rajta az agyát rendesen. majdnem elátkozta a másik öregasszonyt. hú, ez fárasztó volt. nem csoda, ha kivannak az ápolónők. bár az én esetemben nem értettem őket, miért idegeskednek velem, amikor 1általán nem szolgáltam rá, hogy bunkók legyenek velem. a dokik szívélyesebbek voltak, sőt kedvesnek is mond6nám őket. az orvosok átlagéletkora szerintem az ápolók é alatt lehetett. új generáció? mit bánom, csak ne gyakran kelljen velük találkoznom.
megérkezett nagynéném, és segített ö.pakolni. azaz ö.pakolt helyettem. a nadrágomat nem tudtuk begombolni, ami még jobban elkeserített, hiszen tavaly ez alá befért a futónadrág is úgy, hogy nem fulladtam meg. a tibor vitt haza, akit megkértem, ne baszogasson, ne szidja a bicikliseket legalább ezen a rövid úton. meg se hallotta, amit kértem, nem tűnt fel neki, hogy nem vagyok jókedvemben, és az ingerküszöböm nagyon lement. így végigbőgtem a hazafele utat, nem szóltam 1 szót se. talán 1 köszönömöt kinyögtem a végén....ja, ezt már leírtam. mind1. ennyi. ez kicsit hosszú lett.

2014. január 2., csütörtök

búék

csak hogy legyen 1 ilyen cím is. mert ilyen még nem volt.

jól nekikészültem az írásnak: rátaláltam 1 deszkára, ez van a laptop alatt. és a fotelben ülök. a lábam alá is kéne vmi, mert ha leteszem, akkor elkezd kifelé lejteni a laptop, és az.... nem is olyan kényelmetlen. legalábbis nem annyira, mint 1folytában lábujjhegyen ülni. ez paradox. viszont igaz.

nem készítettem ö.foglalót a 2013-asévről. sosem készítettem- nem is értem, miért emelem ezt ki.
talán azért, mert 1x nem ártana.
amikor még nem gondolkoztam eleget jártam templomba, szilveszter szent napján is el szoktam menni misére. melyen a statisztika volt a legérdekesebb. a pap elmondta, hányan születtek, hányan haltak meg, házasságkötések száma, stb. ami az egyházközséget érinti. hát a falu kicsi, úgyhogy igen alacsony számok voltak ezek.
fontos dolog a statisztika. semmelweis is ezt használva jutott el az anyák megmentője címhez. 1 könyvben ceizel endre mesélt semmelweisről. könnyekre fakasztott. semmelweis mindig megríkat. olyan küzdelmes élete volt. olvastam az életrajzát. belekezdtem 1 másikba is. ez nem regényszerű, sokkal alaposabb, érzelmektől mentesebb írás. abba is hagytam vagy 50 oldal után. újrakezdem szerintem.
annyi minden kavarog a fejemben, azt se tudom, mivel folytassam.
itt asszociálgatok, és ezért megbomlik a rend. a statisztikáról jutott eszembe semmelweis. meg a biometria tantárgy az 1etemen.
no, ez felettébb érdekesen kezdődött. az elején kísérleteztünk vagy mi, meg primitív modelleket állítottunk fel, így világított rá a tanár a statisztika fontosságára. nagyon izgi volt, élveztem, hozzászóltam az órákon, kérdéseket tettem fel. aztán 1x csak elkezdett az egész biometria érthetetlenné válni. nem tudtam követni. ez elszomorított, csalódott voltam. lelombozott, hogy végre valami tantárgynak igazán tudtam örülni, tényleg érdekelt, erre kidurrant a buborék. biztos a matektudás hiánya okozta.
matekot kéne tanulni. vajon most jobban megérteném?
fizkém előadásokon jöttem rá, milyen fontosak az 1enletek, a deriválás, integrálás. hogy ezekkel valóban le lehet írni fizikai, kémiai folyamatokat. engem ez lenyűgözött. nagyon bántam, hogy csak lenyűgözött, képtelen voltam alaposan megérteni. és úgy szerettem volna, ha magamtól én is fel tudok írni 1 differenciál 1enletet valamilyen folyamatra.
mostanában nagyon erősen bennem van az igény, hogy alapvető dolgokat megértsek. mert ha azokat tudom, akkor más, bonyolultabb dolgokat is képes lennék megérteni. azonban nem vagyok 1 matekagy, ahogy megtapasztaltam. és ez annyira kibaszottul idegesítő, hogy tudom magamról, hogy bizonyos dolgokat sosem leszek képes megérteni, mert nincs meg hozzá a képességem. ez elkeserítő. amíg nem ismertem fel ezt a tulajdonságomat, szebb volt az élet. most úgy látom, hogy jobban zavar, minthogy esetleg saját család nélkül halok meg.
jesszus, most, ezekben a pillanatokban annyira közel érzem magamhoz a halált. ilyen még nem volt. és nem tudom, hogy a halált általában vagy a sajátomét. nem tudom elkülöníteni. nem jó érzés. nyomasztó. mintha 1 rettegett esemény bekövetkezését várnám. ezek szerint félek a haláltól? eddig azt hittem, h semlegesebben érintene.
...
érdekes. du, amikor jöttem haza, 1általán nem volt rossz kedvem. erről akartam írni tulajdonképpen. gyalogoltam, nézelődtem. nem voltak sokan az utcán. pont a nulla km-kőnél tartottam, amikor vmi bekattant. odamentem, és megnéztem. még sosem néztem meg. és hirtelen azt éreztem, hogy elkezdtem látni. hogy eddig csak néztem. visszagondoltam arra, hogy a szabadság hídról legyalogolva megláttam a gellért hegy oldalában 2 graffitit. ki tudja, mióta vannak azok ott, és én csak most vettem őket észre. megkérdezem majd orsit, hogy neki feltűnt -e már ez a 2 graffiti. a várost megfigyelni, úgy értem az apró részletekre rátalálni csak gyalog lehet. eddig ettől megfosztottam magam, mert folyton bicikliztem. most nehéz a szívem. olyan mintha választanom kéne a bicikli vagy a gyaloglás (látás) között. pedig nem kell. belefér mind a 2. és már nagyon szeretném, ha végre úgy működne a kezem, mint régen. és folyton rettegek, hogy túlságosan elhúzódik ez a gyógyulás. meg sajnálom magam. elbaleseteztem a szabadságomat. mintha félig megsemmisítettem volna magamat. vagy teljesen. utálom, hogy csak fekete-fehérben tudok gondolkodni. hogy most feketének látok mindent, délután meg fehérnek láttam, s rácsodálkoztam mindenre, és nem értettem, miért sipákolok néhanapján.sőt, fel sem merült bennem, hogy én sipákolok 1általán. és én addig tudok gondolkodni a fehéren, míg az fekete nem lesz, és fordítva is igaz. kezdem önmagamat megismerni. nem éppen örömteli minden 1es pillanata ennek a folyamatnak. folyamatnak nem nevezném, mert időnként csak rácsodálkozok, hogy jé, ez 1 tulajdonságom, jé, ilyen is vagyok. jé, ennek van neve vagy 1 mondatban összefoglal6ó. ez jó, hogy tudatosan -mondjuk így- is rá tudok csodálkozni. mert a gyerekkori rácsodálkozásaimra már nem emlékszem. szeretem ezt a rácsodálkozni szót. olyan kifejező. vagy én már belelátom/vetítem az egész világot?
néha eszembejut, vajon 1ik pillanatról a másikra meg lehet -e őrülni? vagy úgy szoktak? hol a 6ár? hogy egyik pillanatban oké, a másikban meg már megőrült? olyan lehetetlennek tűnik ez az egész. meghal 1 ember, az élő meg a holt állapot utolsó illetve első pillanatában ugyanaz a test. minden ugyanolyan. és mégis élő vagy halott. akármilyen kicsinek is vesszük a pillanat idejét, nem tűnik el ez a jelenség. ott van a 6ár, ami tulajdonképpen nincs is. hogy ez mennyire idegesítő. ott van pl. a bőröm, így, messziről, embernagyságban egy konkrét valami. de ha 1re közelebbről nézem, akkor már molekulák halmaza, ha szorosan is vannak. aztán atommagok és elektronok, protonok. amiket még kisebb részekre is fel lehet osztani. nemtom mik azok, de azt mondják, hogy valószínű, még kisebb részecskék is vannak, mint amiket eddig bebizonyítottak. ez elképesztő. nem csak kifele, de befele is végtelen a világ? engem ez kurvára megijeszt. felfog6atalan a kis földi agyammal. és ha még belevesszük azt is, hogy eleje se volt meg vége se lesz, hú, ez totális katasztrófa, félelmet kelt bennem. én nem csodálom, ha megőrülnek az emberek. úgy érzem, ebbe bele tudnék őrülni, ha túl sokat gondolnék rá.
a múltkor voltam cirkuszban, és nem voltak olyan brutál számok, sőt, védőhálót is feszítettek ki, ám amikor ugráltak, repkedtek a levegőben, én totál kikészültem. annyira izgultam, még a tenyerem is izzadt. azon gondolkoztam, hogy kimegyek, nem bírom ezt a stresszt. ha velem artistákat nézetnénének sokáig, abba én belehalnék. gyorsan kialakulna vmi szívbetegség és elvinne.
milyen kedves kis gondolataim vannak...
ezek után a trafóba akarok menni új cirkuszt nézni...
elkezdett vonzani a cirkusz. az állatos számokat kihagy6nák belőle. szerintem az nagyon gáz.
veszek 1 monociklit. ahhoz nem kell kéz. és mekkorát lehet vele esni! :)
a mika videón, a koncert elején vannak bohócok. olyan viccesen néznek ki. szép a ruhájuk.meg olyan varázslatos, mesebeli hangulata van az egésznek. ugyanakkor kicsit melankólikus is. igen. nem mondanám vidámnak. szép és kész.
...
(asszem ennél találóbb képet nem választ6tam volna)