búék

csak hogy legyen 1 ilyen cím is. mert ilyen még nem volt.

jól nekikészültem az írásnak: rátaláltam 1 deszkára, ez van a laptop alatt. és a fotelben ülök. a lábam alá is kéne vmi, mert ha leteszem, akkor elkezd kifelé lejteni a laptop, és az.... nem is olyan kényelmetlen. legalábbis nem annyira, mint 1folytában lábujjhegyen ülni. ez paradox. viszont igaz.

nem készítettem ö.foglalót a 2013-asévről. sosem készítettem- nem is értem, miért emelem ezt ki.
talán azért, mert 1x nem ártana.
amikor még nem gondolkoztam eleget jártam templomba, szilveszter szent napján is el szoktam menni misére. melyen a statisztika volt a legérdekesebb. a pap elmondta, hányan születtek, hányan haltak meg, házasságkötések száma, stb. ami az egyházközséget érinti. hát a falu kicsi, úgyhogy igen alacsony számok voltak ezek.
fontos dolog a statisztika. semmelweis is ezt használva jutott el az anyák megmentője címhez. 1 könyvben ceizel endre mesélt semmelweisről. könnyekre fakasztott. semmelweis mindig megríkat. olyan küzdelmes élete volt. olvastam az életrajzát. belekezdtem 1 másikba is. ez nem regényszerű, sokkal alaposabb, érzelmektől mentesebb írás. abba is hagytam vagy 50 oldal után. újrakezdem szerintem.
annyi minden kavarog a fejemben, azt se tudom, mivel folytassam.
itt asszociálgatok, és ezért megbomlik a rend. a statisztikáról jutott eszembe semmelweis. meg a biometria tantárgy az 1etemen.
no, ez felettébb érdekesen kezdődött. az elején kísérleteztünk vagy mi, meg primitív modelleket állítottunk fel, így világított rá a tanár a statisztika fontosságára. nagyon izgi volt, élveztem, hozzászóltam az órákon, kérdéseket tettem fel. aztán 1x csak elkezdett az egész biometria érthetetlenné válni. nem tudtam követni. ez elszomorított, csalódott voltam. lelombozott, hogy végre valami tantárgynak igazán tudtam örülni, tényleg érdekelt, erre kidurrant a buborék. biztos a matektudás hiánya okozta.
matekot kéne tanulni. vajon most jobban megérteném?
fizkém előadásokon jöttem rá, milyen fontosak az 1enletek, a deriválás, integrálás. hogy ezekkel valóban le lehet írni fizikai, kémiai folyamatokat. engem ez lenyűgözött. nagyon bántam, hogy csak lenyűgözött, képtelen voltam alaposan megérteni. és úgy szerettem volna, ha magamtól én is fel tudok írni 1 differenciál 1enletet valamilyen folyamatra.
mostanában nagyon erősen bennem van az igény, hogy alapvető dolgokat megértsek. mert ha azokat tudom, akkor más, bonyolultabb dolgokat is képes lennék megérteni. azonban nem vagyok 1 matekagy, ahogy megtapasztaltam. és ez annyira kibaszottul idegesítő, hogy tudom magamról, hogy bizonyos dolgokat sosem leszek képes megérteni, mert nincs meg hozzá a képességem. ez elkeserítő. amíg nem ismertem fel ezt a tulajdonságomat, szebb volt az élet. most úgy látom, hogy jobban zavar, minthogy esetleg saját család nélkül halok meg.
jesszus, most, ezekben a pillanatokban annyira közel érzem magamhoz a halált. ilyen még nem volt. és nem tudom, hogy a halált általában vagy a sajátomét. nem tudom elkülöníteni. nem jó érzés. nyomasztó. mintha 1 rettegett esemény bekövetkezését várnám. ezek szerint félek a haláltól? eddig azt hittem, h semlegesebben érintene.
...
érdekes. du, amikor jöttem haza, 1általán nem volt rossz kedvem. erről akartam írni tulajdonképpen. gyalogoltam, nézelődtem. nem voltak sokan az utcán. pont a nulla km-kőnél tartottam, amikor vmi bekattant. odamentem, és megnéztem. még sosem néztem meg. és hirtelen azt éreztem, hogy elkezdtem látni. hogy eddig csak néztem. visszagondoltam arra, hogy a szabadság hídról legyalogolva megláttam a gellért hegy oldalában 2 graffitit. ki tudja, mióta vannak azok ott, és én csak most vettem őket észre. megkérdezem majd orsit, hogy neki feltűnt -e már ez a 2 graffiti. a várost megfigyelni, úgy értem az apró részletekre rátalálni csak gyalog lehet. eddig ettől megfosztottam magam, mert folyton bicikliztem. most nehéz a szívem. olyan mintha választanom kéne a bicikli vagy a gyaloglás (látás) között. pedig nem kell. belefér mind a 2. és már nagyon szeretném, ha végre úgy működne a kezem, mint régen. és folyton rettegek, hogy túlságosan elhúzódik ez a gyógyulás. meg sajnálom magam. elbaleseteztem a szabadságomat. mintha félig megsemmisítettem volna magamat. vagy teljesen. utálom, hogy csak fekete-fehérben tudok gondolkodni. hogy most feketének látok mindent, délután meg fehérnek láttam, s rácsodálkoztam mindenre, és nem értettem, miért sipákolok néhanapján.sőt, fel sem merült bennem, hogy én sipákolok 1általán. és én addig tudok gondolkodni a fehéren, míg az fekete nem lesz, és fordítva is igaz. kezdem önmagamat megismerni. nem éppen örömteli minden 1es pillanata ennek a folyamatnak. folyamatnak nem nevezném, mert időnként csak rácsodálkozok, hogy jé, ez 1 tulajdonságom, jé, ilyen is vagyok. jé, ennek van neve vagy 1 mondatban összefoglal6ó. ez jó, hogy tudatosan -mondjuk így- is rá tudok csodálkozni. mert a gyerekkori rácsodálkozásaimra már nem emlékszem. szeretem ezt a rácsodálkozni szót. olyan kifejező. vagy én már belelátom/vetítem az egész világot?
néha eszembejut, vajon 1ik pillanatról a másikra meg lehet -e őrülni? vagy úgy szoktak? hol a 6ár? hogy egyik pillanatban oké, a másikban meg már megőrült? olyan lehetetlennek tűnik ez az egész. meghal 1 ember, az élő meg a holt állapot utolsó illetve első pillanatában ugyanaz a test. minden ugyanolyan. és mégis élő vagy halott. akármilyen kicsinek is vesszük a pillanat idejét, nem tűnik el ez a jelenség. ott van a 6ár, ami tulajdonképpen nincs is. hogy ez mennyire idegesítő. ott van pl. a bőröm, így, messziről, embernagyságban egy konkrét valami. de ha 1re közelebbről nézem, akkor már molekulák halmaza, ha szorosan is vannak. aztán atommagok és elektronok, protonok. amiket még kisebb részekre is fel lehet osztani. nemtom mik azok, de azt mondják, hogy valószínű, még kisebb részecskék is vannak, mint amiket eddig bebizonyítottak. ez elképesztő. nem csak kifele, de befele is végtelen a világ? engem ez kurvára megijeszt. felfog6atalan a kis földi agyammal. és ha még belevesszük azt is, hogy eleje se volt meg vége se lesz, hú, ez totális katasztrófa, félelmet kelt bennem. én nem csodálom, ha megőrülnek az emberek. úgy érzem, ebbe bele tudnék őrülni, ha túl sokat gondolnék rá.
a múltkor voltam cirkuszban, és nem voltak olyan brutál számok, sőt, védőhálót is feszítettek ki, ám amikor ugráltak, repkedtek a levegőben, én totál kikészültem. annyira izgultam, még a tenyerem is izzadt. azon gondolkoztam, hogy kimegyek, nem bírom ezt a stresszt. ha velem artistákat nézetnénének sokáig, abba én belehalnék. gyorsan kialakulna vmi szívbetegség és elvinne.
milyen kedves kis gondolataim vannak...
ezek után a trafóba akarok menni új cirkuszt nézni...
elkezdett vonzani a cirkusz. az állatos számokat kihagy6nák belőle. szerintem az nagyon gáz.
veszek 1 monociklit. ahhoz nem kell kéz. és mekkorát lehet vele esni! :)
a mika videón, a koncert elején vannak bohócok. olyan viccesen néznek ki. szép a ruhájuk.meg olyan varázslatos, mesebeli hangulata van az egésznek. ugyanakkor kicsit melankólikus is. igen. nem mondanám vidámnak. szép és kész.
...
(asszem ennél találóbb képet nem választ6tam volna)