képek itt
előzményekjesszum, ki tudja, hány éve bicikliztem szlovákiában. akkor még csak féltudatosan.
szombat este csak 1 sört engedélyeztem magamnak, de azt -sajnos- jó hosszan ittam. este 10-re értem haza. át kellett tenni a giziről a pedált a kázmérra,, pumpálni, összekészíteni a ruházatot. ez mindig komoly dilemma. bár annyi segítség volt, hogy az autóban elfér. este a cba-ban vásárolt zsömléket keménynek ítéltem meg, gondoltam, reggel alkotok belőlük szendvicset, a zsömlék műanyag zacskóban való 1 éjszakán át tartózkodása megpuhítja a tésztát. ebben elég nagyot tévedtem. az 1ik konkrétan betonkemény volt reggel 4-kor is. lehet a szárazzsömlés rekeszből vettem ki az összeset? nem volt rá kiírva. érted, a liliom v milyen utcában, a rehabilitált ferencvárosban ilyeneket adogatnak el. 1 (+) azért volt a boltban: a briós. akkora volt, hogy eltakarta az egész tenyeremet, pedig elég nagy kezem van. és a tésztája is kellemes, nem megszáradt. borcsát megkínáltam belőle, persze a közepéből tört le 1 db-ot. én rögtön le is basztam, hogy sorba menjen (úgy eszem a brióst is, mint a kakaóscsigát, hogy tekerem lefele, és a végére marad a közepe. ha normális kakaóscsigákat lehetne kapni, akkor harapnám. de a széle nem akkora élvezet. a táblás csokit szinte mindig töröm, pedig az 1enletes mindenhol, akár harap6nám is. oké, ha legközelebb veszek, akkor harapni fogom, ahogy a reklámban csinálják), ne zabálja ki a közepét :)
na jó, írok inkább a biciklizésről.
indulásbeszórtam a ruhák mellé a kajákat, még 3x kipakoltam, hogy az legyen fölül, ami rögtön kell, a kulacsot sem felejtettem otthon. tesóm már feltette a biciklijét, jött az enyém, 5-kor úton voltunk.
elgondolkodtam, szükségem van -e erre a túrára, nem éreztem magam kirobbanó formában, sőt. az olaszországi -ami ugye inkább volt osztrák, kevésbé szlovén és olasz- biciklizés előtti izgalmat, tetterőt nyomokban sem leltem meg magamban. persze a napfényes itália elég nagy motiváció nekem, segít leküzdeni az akadályokat már a gondolat is, hogy olaszba' tekerhetek/lehetek. kialvatlanságom lehetett az 1ik visszahúzóerő. 4 óra, előző este 4,5 óra, sőt a 7en is elég kevés. hiába nem ittam sokat, a kevés pihenés mégis számított. ezt főleg később gondoltam végig számtalanszor, hiszen a teljesítményemben is megmutatkozott a fáradtság. érdekes, hogy ez konkrétan nem fáradtság érzésben mutatkozik meg először, hanem úgy, hogy szarul tekerek.
pétert a népstadinál, nórát az oktogonnál vettük fel.
tesóm 3 órás autóutat becsült, na mondom, fasza, akkor legalább a kocsiban alszok. természetesen ez nem következett be, mert pofáztam meg álmosnak sem éreztem magam. nóra még párnát is hozott- készült :) péter előző este 10-ig játszott vmi lövöldözőset, ő sem kipihenve érkezett. tesóm a spar budget energiaitalt a hazaútra tartogatta.
hideg volt, 6 fok lehetett. útközben folyamatosan figyeltük a hőmérsékletet, volt ahol nulla fokot mutatott.
a táj tipikus őszi volt. a reggel elképesztően ragyogó, tiszta és színes. most jó lenne költővé válni és természeti leírásokkal szórakoztatni/untatni az olvasót. ezen költői képességek híján csak az íróira támaszkodva folytatom. azt gondoltam, a legszebb dolog az évben az októberi naplemente előtti időszak, amikor a nap aranyoz még, és nem narancssárgít. ezt
ez az októberi reggel megdöntötte. csupa harmat/dér volt a fű, a fák. csillogtak a reggeli napfényben. szerencsére ilyenkor lassan melegszik az idő, így a reggeli fényesség megnyúlik, akár 1 órán át is élvezhető (a fűtött kocsiból:) komolyan mondom, nagyon lassan kelt fel a nap. én csodálkozva tekintgettem körbe, bámultam a színes fákat és bokrokat az óriási árnyékukkal, a gőzölgő trágyadombokat, sőt gőzölgő szénaboglyákat. nekem ez akkora flash volt. gőzölög a széna! akkor mennek benne a biokémiai folyamatok vagy csak tiszta fizika az egész? közben a hőmérsékleti adatok visszarángattak a földre.
király-hegy (kral'ova hol'a) 1946 mtisovecben a főtéren 1 étterem mellett tettük le az autót. pont árnyékos részen álltunk meg. emiatt hűvösebbnek mutatkozott az idő, mint amilyen valójában volt. érted amikor kiszállsz a meleg autóból, logisztikázol a ruhákkal, már az elején pokolba kívánod az egészet, na akkor csinálsz hülyeségeket. konkrétan én. szarul öltöztem. ez az elején kiderült, legszívesebben visszamentem volna a kocsihoz átrendezni az egész göncöt.
tudtuk, hogy emelkedővel kezdünk, mégis magunkra húztunk 1 csomó ruhát. ilyenkor ősszel a legnehezebb öltözködni (gyalog is. vagy városban biciklivel). reggel hideg van, a hegyekben hideg van, gurulni lefele hideg van, délben esetleg meleg.
a ragyogó kék ég és a színes levelek megérlelték azt a gondolatot bennem, hogy ide érdemes volt eljönni. ám ekkor még csak egy lokális maximum, muranska huta felé tartottunk. az út mesés volt, és nem túl meredek, kistányér nem is kellett. mindig hálát adok a vizdákjánosnak, hogy rábeszélt a monti hajtóműre.
épp miseidőben tekeregtünk, mentek a népek templomba. sok gyalogost láttunk egész nap, itt nincs mindenkinek autója. és a forgalom is elég gyér volt, nem kellett kamionokat, terepjárókat szagolni. ennek ellenére egész nap csöpögött az orrom. ez általános nálam: ha kimegyek a természetbe, folyik az orrom. gyalogosan is. törölgetem a kesztyűbe folyamatosan (már ha van rajtam) tökmind1 hogy milyen idő van. zavaró, mert folyamatosan szipogok, és nem tudok mély levegőt venni. tesóm azt mondja, hogy tisztul. oké. na de a hatnapos biciklitúra 6. napján is tisztulok? neked is csöpög az orrod? vagy csak én vagyok ilyen szennyezett?!
cervená skala város után dobtunk 1 jobbost sumiac felé. tábla is jelezte, hogy erre van a király-hegy. a kereszteződés után nem sokkal felbukkant 1 dombnak látszó tárgy -ami valójában 1 hegy volt
, csak szép íves-púpos-, valamint annak a tetején 1 torony- na oda megyünk. a szél felélénkült és szomorúan, inkább szitkozódva, vettem tudomásul, hogy ez a mai nap ilyen, szél, szél mindig lesz.
sumiac tündibündi falu jellegzetes hegyi házakkal. kívülről a rétegrend függőleges irányban: fagerenda - vályog/sárgaföld/agyag, de láttam olyat is, ami purhabbal volt kitöltve :) a kedvencem ez a fekete-kék csíkos volt. számos pléhtetőt is láttunk, sok közülük frissen festve (itt pléh program volt panelprogram helyett?) a pléhtetőktől kikészülök. (+) értelemben. nagyon tetszenek főleg akkor, amikor már kopottak. ennél menőbbek már csak a tavalyi túrán olaszországban látott kőtetők voltak. az is baromi jól néz ki, amikor a házsor előtt folyik 1 patak, és hídon kell bemenni. ilyet szentendrén is lát6sz, nem kell elautózni 300 km-t.
a király-hegyre úgy készültem, hogy györgyi gábor túraleírását elolvastam, így nem ért arculcsapásként, amikor az aszfaltos utat kavicsos váltotta fel a falu végében. arra nem emlékeztem, hogy milyen hosszan tart, de azt tudtam, hogy a vége újra aszfaltos lesz.
tesóm hamar előrecsörtetett, péter később tűnt el a szemem elől. nóra 1 db-ig mögöttem jött, néha tolta a biciklijét- ugye országútival nehezebb témosz, főleg úgy, hogy előtte nem nagyon gyakoroltál ilyen terepen. szidtam magamban én is az egészet. mondom, ezen lejönni? inkább letolom! annyira azért nem volt durva, de lefele izgalmasabbnak ígérkezett. párszor leálltam, mert leállt a bicikli. ilyenkor felváltottam, kézzel tekertem 1et, hogy újra el tudjak indulni. volt 1 szép kanyar, amire -mint később kiderült- nóra is és én is azt hittük, hogy kezdődik az aszfalt- közben csak 1 nagy fenyőnek az árnyéka volt...
amikor végre megjelent a hőn áhított aszfaltszerűség, eltűntek a fák is, rá lehetett látni a "dombra". nagyon közelinek tűnt, viszont baromi messze volt. ez a szilárd burkolat elég lyuggatott volt, de legalább nem repültek percenként kavicsok a kerekek alól oldalra. áldás békesség a patentpedál feltalálójára.
aztán nóra is elhagyott még a murvás szakaszon. pár biciklis azért akadt. hűvös volt, időnként bevadult a szél. meg kellett állnom kajálni. 8 müzliszeletet tettem el. az autóban megettem 3 sajtos szendvicset, a parkolóban 2 banánt, és úgy ítéltem meg, nekem a breznoi tesco fölösleges lesz majd. evés után sem ment sokkal jobban a tekerés, már k. untam, alig vártam, hogy vége legyen. a panoráma csodálatos volt. szép tiszta idő, lábam alatt törpefenyő, körülöttem kopár dombok, szédelgő turisták. de én ennek akkor nem tudtam örülni. csak az akadályt láttam magam előtt. a toronyról meg a dombról a speikkogel jutott eszembe, hogy milyen hasonló ez a 2. a kopár domb, a szél. azt mondják, a speikkogel durvább, ám én ezt éreztem nehezebbnek. ennyit számít a forma.
1x csak megjelent az aszfalton felfestve: 2 km. el sem hiszem. még ennyi? hova fér az út? hiszen annyira közel van! aztán megláttam a korlátokat kanyarodni. gondoltam, a többiek már ott kuksolnak a házban és neadjisten türelmetlenül várnak. nem húztam bele jobban. enyhülést a hirtelen előbukkanó tátra hozott a havas csúcsaival. elég 6almas látvány volt. szépen lehetett látni a növény- és hó6árt. átsuhant az agyamon, hogy megérte. nem minden nap lehet ilyet látni. a hegytetőről látszik, hogy van tér, nem csak 1 kis dobozban élünk, hanem nagy a világ. érezni, hogy mennyire porszemek vagyunk. ezzel nem azt akarom mondani, hogy fölöslegesek vagyunk, hanem azt, hogy a tágasság miatt a viszonyrendszerünk is megváltozik nem csak a térben, hanem a fejben is. eltörpülnek a problémák. mondjuk ebben benne van az is, hogy oda kell figyelni a biciklire. de szerintem ez benne a kikapcsoló, hogy csak erre az 1 dologra koncentrálok, minden energiámat ide összpontosítom, nincs munkahely, nincs magánélet (az amúgy se:), nincs senki, csak én+bicikli+természet szentháromság. nem olyan mint az irodában ülve álmodozni/tipródni. ez különösen lefele igaz. ekkor nagyobb esély van rendellenes módon leszállni a bringáról.
na tartom az időrendet.
nehezen, de felértem. izzadtam meg fáztam- a szokásos. az épület naptól védett részénél jégdb-ok voltak. a napos felénél turisták szárogatták ruháikat, ettek, nézelődtek. a többiek már kijöttek a melegedőből. én le se néztem a hegyről, csak bementem, felrángattam még 1 mezt az átizzadt testemre, benyomtam 1 müzlit, majd kimentem. minek várakoztassam a többieket, megszáradni úgysem fogok.
lábaimat alig éreztem, azért felapplikáltam a kamáslimat. hogy úgy nézzek ki, mint 1 lovag (nóra mondta). gurulás a harctérről haha.
vízkészletünk megcsappant.
izgultam mint a fene. murva 5 km-en. kinek hiányzik ez? és nem is a murvás szakasz volt brutál, hanem az aszfaltos lenti vége. annyira rázott a bicikli, hogy azt hittem, meg kell állnom. éreztem ahogy rezegtek az izmaim és zsírjaim. de mindenhol. talán az arcizmaim nem. de csak azért, mert a nagy koncentrálásban megfeszítettem őket. ez 1 igazi egésztest-rezgés volt. nem mondom azt, hogy szeretettel gondoltam lefele jövet a biciklizésre. tesóm 1 helyen bevárt minket, közösen dohogtunk az út miatt.
sedlo certovica 1238 m
ahol az út ismét normálra váltott, ott találkoztunk újra. megváltás volt ez. innen 1 szuper gurulás következett a kereszteződésig, ahol brezno felé folytattuk utunkat. úgy sejtettük, hogy nagyjából lejteni fog a terep meg szintben megyeget. kis könnyebbség volt így, ám azért felmerült bennem, hoyg én a 2. hegyet meg se mászom. még a BIG-volta sem növelte bennem a motivációt. jó lett volna 1 forrásra lelni, de nem volt semmi. legalább a nap sütött. még. a király-hegyről kb. fél 3-kor értünk le, és akkor még hátra volt 100 km. hajaj.
péterrel 1 napsütötte helyen megvártuk nórát meg tesómat. kiderült, hogy a benzinkútnál vételeztek vizet. ebből kaptam én is, és tesóm lebaszott, hogy micsoda felelőtlenség 1 kulaccsal útnak indulni. én meg válaszoltam, hogy nincs családom, nincs felelősségtudatom, és 1ébként is nyugat-európában hozzászoktam, hogy mindig van valahol víz.
továbbindultunk, én lemaradtam. a kázmérral nemtok 40-nel menni. valószínű outival sem tudnék- talán majd 1x megbizonyosodok felőle.
brezno előtt egy jobbkanyarban vártak meg a többiek. kicsit furcsán néztünk, hogy 1 hágóra ilyen szűk úton kell továbbmenni, de azért bekanyarodtunk.
1 helyi archoz közeledtem a térképet lengetve, mutatom, hogy sedlo certovicat keressük. szerencsé(jé)re jött a fia, aki kedvesen útbaigazított minket -nóra szerint a magyar kiejtése jobb volt, mint a német :)- , (mennyi jel:) s rögtön terelt, altatott volna minket a jarabában lévő panziójába. elmondta, hogy az utat lezárták, de biciklisek mehetnek rajta. namondom, akkor miylen út lehet ez? föld?
minden úgy volt, ahogy mondta: mászás, majd 1 nagy lejtő, és lezárás a hágó aljában. nem mintha ez a lezárás bármiylen autóst zavart volna...
még mindig fantasztikus volt a táj. most a délutáni lemenő nap nyújtogatta az árnyékokat. imádom, amikor 1 fa árnyéka 3x olyan hosszú, mint amilyen magas.
a lezárástól indultunk közösen, amjd leszakadtam. az út szées volt, jó minőségű, gyérforgalmú, nem meredek. ettől nem tekertem vidámabban, és 1re többször merült fel bennem, hogy feladom. csak a BIGség miatt szedtem össze magam. láttam, hogy nóra és tesóm 1ütt tekernek, aztán a távolság meg a kanyarok miatt eltűntek a szemem elől. péter kicsivel később. lassú voltam, hol volt a múltkori formám? sehol. vajh eléheztem? eléheztem úgy, hogy észre se vettem? széthulltam, leálltam hólyagüríteni és benyomtam az utolsó előtti müzlimet. na, nem csak az öltözködést szúrtam el, hanem a kajálást is. remek. szerencsére péter túladagolta magát kajával, így számít6tam az ő segítségére. csak utol kellett érnem a hegyen... :)
nem mondanám, hogy nagy 6ással volt rám a müzliszelet. néha ha megfelelő szögben voltam, láttam 1 tornyot, azt hittem, oda kell felmászni. kiábrándítóan messzinek tűnt. aztán leálltam még 1x a szalagkorlátnak támaszkodva megettem az utolsó kajámat is. nórának írtam 1 sms-t, hogy ne várjanak meg. majdnem beleírtam, hogy lehet fel sem megyek. ekkor jelentek meg tesóm és nóra ugye immár lefele. eléheztem. mi is. mennyi még? másfél km, lent a lezárásnál találkozunk. oké. elindultam, megláttam az 1 km felfestést, majd 500 m, 300 m, parkoló tábla, kiszélesedő út, ház, péter. nem diadalittas mosollyal értem fel, ő sem repesett a boldogságtól. tehát mindannyian kikészültünk. vagyis nórát nemtom, ő nem nyilatkozott. péter odaadott 1 több túrát megjárt sportszeletet, amit gyorsan az arcomba tömtem. 1ütt indultunk lefele. a hátsó villogómat bekapcsol6tam volna... amúgy igan szuper volt ez a hágó lefele. féket nem nagyon kellett használni. sajnálom, hogy felfele így kivoltam. a nem összezipzárazott zsebemből kiesett a mellényem, amit a számba vettem, s úgy gurultam tovább, nem akartam megállni. 1x pétert meg is ijesztettem a mellényes fejemmel :)
mire leértünk, mond6ni, besötétedett. ez azt jelenti, hogy tartalék energiák bújnak ki belőlem. mondjuk sportszelet nélkül nem bújt ki volna semmi.
tisovecig sötétben
hideg is volt, hajtani kellett. próbáltam 1ütt tekerni a többiekkel, de nem ment, ők gyorsabak. a lokális maximum elérése után annyi volt a dolgunk, hogy beguruljunk breznoba, majd a tescoba. természetesen nem találtuk meg, így a helyiek segítségét vettük igénybe, akik 1 cba-hoz irányítottak minket. jó volt már leszállni meg olyna kaját enni, ami nem müzliszelet.
ugye ez szlovákia, nem nyugat-európa- tesóm felvállata, hogy kint marad a biciklikkel. becsattogtunk a boltba, vásárlás, ki. végül is az előtérben fogyasztottuk el az elemózsiát. 2féle péksütit vettem, szezámos, brokkolis krémmel töltött párnát, meg talán almás valamit, ami pörkölt rendes mogyoróval volt megszórva. annyira jó volt érezni ezt a tiszta mogyoróízt, nem a hulladék amerikait. ez a finomabb és a drágább. a brokkolis is finom volt. a rövid regenerálódás után nem rajongtunk a biciklizésért abban a hidegben. breznotól tisovec még kb. 30 km volt. a térképen ráadásul jelöltek 1 >> felfele és 1 <<<>>t. lefele tartottuk végig a sorrendet: péter->nóra->én->tesóm. msot a 3nyilas szakaszt vártuk, de nem volt ez annyira meredek. forgalom gyak. nulla volt, út közepén raktuk a fehér csík mentén. ha autó jött, lassítottunk, lehúzódtunk. ez tök menő volt. a buszos megköszönte, amikor megelőzött minket. némán gurultunk, a széldzsekik sem ropogtak, néha péter szólt, ha vmi gyanúsat látott az úton. utólag olyan érzést kelt bennem, mintha jól összedolgozó tolvajok lettünk volna. vagy a világ 1ik legjobb filmje, az ember a magasban. ezt a 2 mondatot nem tudtam összekapcsolni értelmesen...
nagyon szép úton mehettünk. 1 szakaszon leszűkült, látszott/éreztük, hogy sziklafal van mellettünk jobbra. a 3nyilas szakasz is olyan félretájékoztató volt, mint a 2nyilas. és akkor, juhéjj, felbukkant a tisovec tábla! kutyaugatás fogadott minket, szerencsére csak a kerítések mögül. az autó 1ben megvolt, tesóm megnyugod6ott.
hazafelé
hát többet nem nagyon bírtam volna. pakolás, cuccok ide-oda, keresgélés, spar budget, go home.
nóra a hazafele utat nagyjából végigaludta, én csak pár percen keresztül éreztem magam kiütöttnek. beszélgettünk. ezt nem lehet visszaadni. amikor közösen véghez viszel valami nagyot (bár senki nem tekint hősnek minket, amikor hazaérünk, hiába is vágyunk rá vagy főleg vágyik rá tesóm :)...hm akkor kialakul vmi másik energiamező. jó hogy biciklizés után van 1 kis 1üttautózás vagy vonatozás. ez segít feldolgozni; megszépíti a kellmetlen emlékeket, a kellmeseket még szebbé teszi, többet megtudunk a másik emberről, tapasztalatot cserélünk. lehet én ezt szeretem az egészben a legjobban, és ezért nem szeretek 1edül biciklizni?
