vagyok...

tudom, homájus

jó régen nem írtam. lassan 2 hónapja. ideje összeszedni magam, mert írni jó. és mi marad meg a kurta kis emlékezetemben? semmi. hová nyúlok 1 jó sztoriért, ha nem jegyzetelek ide a virtualitásba?

annyi minden kavarog a fejemben.
tévedtem. nem kavarog semmi. csak bánom, h nem írtam semmi bicikliset.
most fogok

visszatérés
szeptember 22-én lejárt az utolsó bkv-bérletem, így visszaültem a bringára közlekedésileg is, nem csak sportilag. nem volt zökkenőmentes, sőt, még most is azt állítom, hogy ez nem múlt idő, hanem jelen. volt bennem autós para. folyton attól féltem, hogy hátulról belémjön vki. pedig az uccsó baleset nem ilyen típusú ütközés volt. állandóan hátra figyeltem, és nem akartam elhinni, hogy ha én 1.nek megállok a pirosnál, majd  a mögöttem lévő autó is ezt teszi. ezért mostanság igyekszem úgy megválasztani a sebességemet, hogy ne én kerüljek a piros elé 1.nek.
szóval nem volt az a nagy lazaság az utakon, ahogy ezt megszoktam magamtól. ezen nagyon meglepődtem, mert eddig ilyen 1x sem fordult elő. beindult a paragép, s úgy tűnt, le se áll sosem. ez nagyon rosszat tett a lelkemnek nagy általánosságban, mert 1 kapaszkodót szedett ki a kezemből. a bicikli által meg voltam 6ározva. most hogy ez helyes vagy nem helyes, ne taglaljuk. ez volt a biztos pont. amíg évi nem mondta ezt, hogy túlzott szerepe van a bringának az életemben, addig azt gondoltam, hogy az totál én vagyok. de lehet csak találtam 1 olyan valamit, ami mögé elbúj6tam? nemtom ezt ki érti. én érzem. t a biciklizésben merült ki minden kockázatviselési hajlandóságom. leszűkítettem: bicikli=életem. azonban sok beszélgetés és önvizsgálat után ráöttem, hogy ez nem biztos, hogy annyira jó. mivel jobb ez, mint a cigi vagy a nassolási szenvedély? látszólag kevésbé ártalmas, egészséges, de mint látHATTYÚK van kockázata.  persze nem akarok és nem is fogok a bringa ellen beszélni, mert nagyon fontos, a szabadságindexemet növeli, de talán már képes vagyok leszállni róla, ha az élet úgy kívánja.
most kezdek visszatérni a városi vérkeringésbe, jobban érzem a biciklit, nem fáj, pörög a pedál. ez megnyugtató. az önbizalmam is növekedett. nagyon aláásta ez a baleset következtében előállt autópara. nem találtam a helyem, még most is sokszor elárvultnak érzem magam, pedig történt 1 olyan dolog, ami kicsit megforgatta az életemet, és jó is. azonban ezt is beárnyékolta az önbizalomvesztés- nem mintha amúgy is olyan sok lett volna. de azért volt. elfelejtettem hirtelen, hogy mostanában úgy láttam magam, mint aki kívül-belül oké csinálni az életet. visszajelzésként is megkaptam. a visszajelzésre persze nem lehet alapozni 1 életet, de azért nem árt, ha mások is elismerik a jó-ságomat, nem csak én magam (:

pilis 2 kupa
gondoltam, hogy az amatőr kupa utolsó versenyére csak elmegyek, megnézem, mennyit épültem le vagy fejlődtem, nem mintha 1x is lemértem volna, mennyi idő alatt jutok fel a két bükkfáig esztergomtól. tesóm erre készült vagy fél éve, még edzőt is szerzett magának. én a szokásos koncepciónélküli (magyar vagyok...) hozzáállásommal indultam neki.
reggelhajnalban kiautóztunk a két bükkfához. itt kocsi letesz. pisi.  majd legurultunk esztergomba. jó hideg volt szeptember 25-én reggel. az úton megáll. pisi. esztergomban megtaláltuk a rajthelyet, felvettük a rajtszámot, és elcsodálkoztunk, hogy a bringásoknak mi a fenéért adnak mindig feliratos pamut pólót, ami ráadásul 1 számmal nagyobb. ennyi alvópóló 1 óvodának se kell, amennyi ö.jött már a versenyek, teljesítménytúrák miatt. jobb lenne, ha adnának  1 kulacsot vagy 1 pár zoknit. tesóm szerint biztos tele van reklámmal. hát ezen még reklám se volt.
a szervezők már nekiálltak főzni, mentek az előkészületek. kis részlet a beszélgetésből, amit 1 idősebb nő mondott a körülötte állóknak: "... ketten vagyunk, és bográcsban főz (a férjem)..." várakozás. tesóm pisi. bemelegítés az ő receptje szerint. egészen addig azt éreztem, hogy a lábamban a boogie és hogy újra erős vagyok. pisi.
bazz, ez hihetetlen, tesóm utánam rajtolt, és ő még 1x elment budira... (: annyit nem ittam, mint amennyi kijött. mindig ezt mondom.
szóval a bemelegítés során gyanút fogtam magammal kapcsolatban.
aztán jött a rajt. előtte benyomtam 1 gélt. és bántam, hogy ha már 1x az elromlott km-órát letéptem a bicikliről, legalább a karórámat felcsatol6tam volna, hogy kb. tudjam, hol tartok időben. mondjuk min1 is, mert olyan szar időt tekertem, hogy le se írom. nem fogyott alattam az út. a víz szakadt rólam. tesóm az erdőben ért utol vhol. erdőben... majdnem az egész táv erdő. ez se motivált, hogy gyorsabban menjek. a végén már szenvedtem is, pedig benyomtam kb. féltávon még 1 zsellét. sőt, nagyon meredeknek találtam a végét, amit eddig nem szoktam ennyire megérezne. kiabáltak a befutónál az emberek, tesóm poénkodott, hogy már csak 1 km van hátra, és azt éreztem, ha még 10 métert kellett volna mennem, leégnek a lábaim, és kidőlök. erősen elgondolkodtam, mennyire szeretem a hegyeket, milyen gyenge vagyok, és van -e elég kitartásom a jövőt illetően, hogy versenyezzek vagy feladom? régebben azt hittem, hogy van, de amikor nagyon oda kéne tenni magam, akkor megtorpanok. ja. általánosban is ez volt kosárlabdázáskor. nem dobtam be a ziccert, hanem lepasszoltam. szóval szoftverhiba az van ehehe.
tesóm  elégedett az eredményével. ez is vmi.
én annyira leizzadtam a küzdelemben, hogy úgy néztem ki, mint aki az uszodából jött. végül is a pamutpóló jól jött (ha nem kaptunk volna, viszek magammal másik szárazat)
aztán bementünk pomázra almát szedni. majd szilvát. elég furcsa szilvák voltak ezek: nagy, lila, puha és éretlen. semmi szilvaíz. tesóm talált letermett szilvafákat távolabb, innen szedtük le az ottfelejtett gyümölcsöket. ezeknek legalább volt íze. nekem meg nem volt pisi. már majdnem csillagokat láttam, azonban a terep adottságok nem tették lehetővé, hogy leguggoljak (: igen, ez központi kérdés nálam. kicsi a húgyhólyagom vagy mi...

andrész
még kb. javában a nyárban vagy a meleg őszben voltunk, amikor balázs javasolta, hogy pl. 1ik péntek du. tekerjünk ki biatorbágyra az andrész cukkrázdába 1 jó fagyira. megbeszéltük, hogy így is lesz. végül 7vége lett belőle, kb. október 8 (amúgy fogalmam nincs).
már nem volt éppen meleg, így 10 órás indulást beszéltünk meg. orsi is velünk tartott. azt mondta, hogy ő kivan, előző nap versenyzett, majd rajtunk fog utazni. ehhez képest:
én balga kitaláltam, hogy a nagyszőrös#karolina-ben találkozzunk. hát  a nagyszőrösről besorolni a budaörsi útra nem 1 életbiztosítás. jönnek, mint a tank... túléltük. a budaörsi rendőrség előtt találkoztunk balázzsal. pár percet vártunk rá, közben kijött 1 rendőr, hogy segíthet -e. nem, köszönjük, csak várunk. igen jó idő volt, én megszabadultam pár ruhától, nem mintha sokat vittem volna.
orsi nagyon bevadult biatorbágy előtt, megindult az emelkedőn kb. nagytányéron meg alsófogásban, balázs is elhúzott, én meg néztem, hogy mi a bánat van már most, az elején?! útközben megbeszéltük, hogy csinálunk 1 karikát, és visszafele megyünk be a cukkerájba.
orsi útközben néhányszor még rásprintelt, én még a nyomába se értem. namondom, így legyengültem, kéész. ő meg mennyire megerősödött. hát biciklizett is eleget a nyáron, így nem csoda, hogy a lábában a bugi.
asszem úgy mentünk, hogy biatorbágy --> páty --> biatorbágy. azért a végefelé éreztem a seggemet. ja, biatorbágyról haza is kellett még menni. ugyanazt az útvonalat választottuk.
a cukkrázzda nyitva volt, többféle fagyit kínáltak. csodálkoztam a 300 ft/gombóc áron. mondom ez drágább, mint a vári, balázs felhívta a figyelmemet, hogy ezek nagy gombócok, felet is lehet kérni, ő úgy tette. én bevállaltam 3 gombócot úgy, hogy közben becsavartam magam a fedett kiülős részen a pokrócban, és a felénél már majdnem megfagytam. valóban képes a fagyi lehűteni, ha már amúgy is fázol. melegben még sose érzetem, hogy a fagylaltnak bármilyen hűtő 6ása lenne. hát hidegben van!
aztán miután mindenki a fagyhalál közeli állapota ülte magát, elindultunk. nem emlékszem, hogy visszavettem volna a kamáslimat, mert úgyis lefagytak a lábaim.
mire pestre értünk, újra jobb idő lett, napsütésben köszöntünk el orsitól. balázs felém kanyarodott, karolina-villányi-akotás... valahol elment mellettünk 1 mama a csotrogányával. persze a telefonját nyomogatta, és az oldaltávolságot nem ellenőrizte... balázs mondta, hogy ki kéne nyitni az ajtaját (bosszúból). mondjuk a jobb hátsót. tényleg meg kéne csinálni ezt az ilyen gyökerekkel. csak ha meg kivágódik, akkor esetleg más is rosszul jár, nem csak az ilyenek...
mire a hozzám közeli cba-hoz értünk, elkezdett esni... éppen jókor. bár a colnagonak kb. mind1, hogy mi éri, mert olyan dzsuvás, mintha cyclocross gép lenne. ráadásul ragacsos is, ui. még nem sikerült feltalálni azt a kulacsot, ami tökéletesen zár (közben a rakéták centi pontosan csapódnak be többezer km távolságról), és kilötyög a lötty a vázra. na, pont elég volt ez a 80 km.

fix
közben telt-múlt az idő, és én újra elkezdtem ráérezni a biciklire. stabilabban ülök a fixen, az outival nem volt akkora para, mert nagyrészt többen mentünk, és akkor valahogy a tömegérzés miatt (ha csak ketten is) biztonságban éreztem magam. szóval jól ülök a bringán, teccik a nyereg, 1ségben érzem magam. főleg most, hogy letakarítottam. bár lehet hátszelem volt reggel, és azért hiszem azt, hogy mekkora tekerni... azt bevallom, hogy párszor volt rajtam szivacsos nadrág az esőnek köszönhetően (funkcionális ruházat: endura vízlepergetős lábmelegítő+szivacsos gatya+vízlepergető rövidgatya), és abban fixizni is jobb, mint pl. 1 szoknya+harisnya kombóban. nem hiába vannak a betétes nadrágok.

sidi
még tavasszal vettem 1 új bringás cipőt, ui. a northwave-t 2010 szeptembere óta használom, és bármikor széteshet. oké, nem fog, mert nagyon jól bírja. párszor azért megfordultam vele a cipésznél, hogy itt és itt tegye rendbe, de alapvetően meg vagyok vele elégedve. 5 év alatt ezt az 1 pár cipőt vettem. aztán tavaly rámtört a női vásárlási láz és vettem vagy 5 pár cipőt. magam is meglepődtem, hogy ily hirtelen felment a használ6ó cipőim száma. lássuk, fel tudom -e sorolni őket:... segít az excel tábla... kicsit ö.keveredtem. mert kb 1 éve mondtam, hogy 1 éven belül vettem 5 pár cipőt. tehát 2010 ősze óta 12 pár cipőt vettem. ebből 5 bringás, amiből 2-t eladtam. egy túracipő, amit elajándékoztam. 1 ünnepi. 1 eccőterembe. 3 utcai. 1 túrabakancs. 1 évben átlag 29.000 ft-ot költöttem cipőre.
és akkor írok a sidiről, ha már 1x ezt a címet adtam a bekezdésnek. ez szintén 41-es, mint a többi bringás cipőm. most, hogy ráhúztam a kamáslit múlt 7en, vettem észre, hogy mennyivel kisebb, mint a nw cipőm. kívülről legalábbis. belülről teljesen jól beleférek. olyat akartam, aminek az utolsó zárja nem tépő, hanem csat. mert az stabil. sose volt 3 tépőzáras cipőm, mert a nw is már 2 tépő+1 csat kombinációja... aztán tesóm mondta, hogy igazából a csat 1 sérülékeny pontja a cipőnek. a jóminőségű tépőzár uo. biztonságos, mint a csat. elgondolkodtam. és valóban így lehet. ui. ha számításba vesszük, hogy én 6 éve az év 365 napjából kb. 300-at a nw-ben töltöttem, rángattam a tépőzárat naponta min. 2x, és már alig tapad, viszont ha le akarom vetni a cipőmet, és véletlenül visszafittyed a kinyitott tépőzár félig/negyedig a helyére, és akkor se tudom lerúgni a lábamról, le kell hajolnom, és kézzel kinyitni... szóval akkor állít6om, hog y atépőzár megbíz6ó. bár 2ségkívül van vmi felemelő, amikor jóga után csak az én cipőm recseg, ahogy meghúzom a csatot (:
szóval ez a sidi új, nincs betörve, furcsa, és orsi szerint nagyon csajos. én még nem látom. ez is személyiségfüggő. nemtok ojjan csajos lenni sehogysem...
múltkor elázott a nw a piacról hazafele. persze nem száradt meg estére, így kénytelen voltam a sidiben menni. belegyalogoltam 1 pocsolyába mondjuk 8-kor és hajnali 5kor értem haza. a cipő beázott természetesen,mert mély volt a tócsa, azonban nem fáztam meg, nem lett semmi bajom a vizes cipőben tüllögetve, pedig az este nagy részét ülve töltöttem, nem bicikliztem vagy sétálgattam. jó, ittam, ilyenkor tompulnak az érzékek, de nem a fázás. szóval jól vizsgázott. mielőtt használni kezdtem volna a sidit, azt gondoltam, hogy szutyok időben majd a nw-t veszem fel, tisztaságban pedig a sidit, ám ezek után pont fordítva fogom csinálni. mert jó jó, kurvára tartós ez a nw, de 6 év nyúzás alatt csak elöregedett az anyaga.


warmshowers

monona
argentínából.
akit én elkereszteltem monica brazíliából (:
54 éves 4gyerekes nőci katona férjjel. szóval viszonylag lazaság. elmesélte, hogy önállóságra nevelte a gyerekeit, ami 1ébként náluk sem divat, nem csak nálunk. úgyhogy minden szabadon jár-kel, jó állásuk van, élik a világukat, szeretik 1mást. monona elrepült brazíliából spanyolba, ott nemtom mit csinált, de többek közt vett 1 bringát, amit elküldött pestre, elutazott olaszországba, és onnan repült pestre, hogy innen indítsa a 40napos bringatúráját 3 török faszival, akikkel még sose találkozott (: de elmondása szerint minden szuper, nagyon jó emberek. igaz ebben 1 pillanatig se kételkedtem. azt mondja, hogy jövőre ázsiába szeretne menni 1 nagy bringatúrára. és azt érzi, hogy vmi húzza, mennie kell, és az egész eddigi élete felkészülés volt ázsiára. nagyon lelkes és bizakodó. mindig szembement a nehézségekkel meg a félelmeivel. és lám, megérte. vidám, szeretik az emberek és viszont...

mika
brazíliából.
ő már igaziból. dániában dolgozik, de alapba' brazil. 3 napig maradt nálam. nagyon szórakoztató társaság. isztambulba tart. ez nagyon kedvelt célpont/állomás. soha jobbkor felkerekedni, mint mikor sötétednek a nappalok- ezen röhögtünk.
röhögtünk mindenen, tényleg jófej srác. nagynéném elszörnyülködött, hogy ízlett neki a spenótom. mert sokszor főztem ezt az indiai spenótlevest. annyiszor, hogy ez már rácsodálkozásra ad okot. érdekes, hogy a nálamjárt warmshowersesek nagy része nem eszik húst. tehát milyen jó 5let is zöldséges kaját főzni!
a tegnapi napom valahogy szarul indult. éjjel alig aLÚDtam, mert rámtört a nyugtalan láb szindróma (igen, van ilyen. én diagnosztizáltam magamnak, csak azt nem tudom, hogyan tudtam rátalálni erre a "betegségre" a neten, milyen keresőszavakat használtam?) meg émelyegtem, azt hittem, hányok. ha lett volna a közelben 1 liter hohesc, meg is teszem, de nem volt érkezésem durvább eszközökhöz folyamodni, így maradt bennem minden. szóval hajnalban hazatekertem fixen taposópedállal! mert a biciklis cipőm horányban maradt, így gábor pedálját átszereltük a fixre, és gyökketővel hazaporoszkoáltam. a stripet természetesen leoperáltam a pedálról. az 1 veszélyforrás. épeszű ember hogy tud ilyet használni?! (: szóval fél 7-kor lefeküdtem, 9 után keltem, ahogy mika.
mika.
nem hallott még mikáról. vagyis hallott róla, azonban nem hallgatott. ő az én emberem, nagyon megtetszett neki a csávó, hallgatni fogja a továbbiakban.
mika elmondta, hogy kéne írnia a blogját meg találkozni 1 középiskolai osztálytársával, aki éppen pesten van- kicsi a világ. végül nálam írta a blogot,nem vmi starbucksban, mait utál, akár a turistákat, de erről majd később, mert az ő mondanivalójából a turistás gondolatokat jegyeztem meg. mindenkitől meg ragad vmi esszenciális- remélem, 1x kurvára ott leszek majd fejben, s a sok tudás 1xre kiviláglik az egész lényemen.
szóval kérdezte, mik a terveim mára. biciklitakarítás, mivel semmi erőt nem érzek magamban ahhoz, hogy tekerjek 1et, pedig este még azt mondtam a többieknek, hogy majd elhívom magammal bringázni minimum az óbudai víztornyokhoz. aztán csak dumáltunk. azt mondja, ha biciklit takarítok, akkor velem tart, mert neki is kéne. aztán csak halogattam, végül felpattant, és azt mondta, gyerünk takarítsunk biciklit. így nekiálltunk. hát, kibaszott vicces volt, 1 csomót mókáztunk közben. a takarítási sebességem ugyan 1re csökkent, így csak a fix lett tiszta, a colnagon maradt a dzsuva. ő először csak szárazon pucolt, majd meglátta, hogy az ultrás melegvízzel milyen jó eredményeket lehet elérni, és elkérte. mutattam neki az öblítési technikámat (mérnök-agy): öntözőkannából öntöm a vizet, és a végén természetesen fent van a rózsa. ez jobb, mint a slag, mert nem kell odahurcolni, és szerintem így kevesebb vizet fogyasztok meg a nagy nyomás veszélye sem fenyeget. 1úttal leteszteltük a felújított udvart is: végre arrafelé folyik a víz, amerre kell.
mika  tehát azt mondta, hogy nem szereti a turistákat, és sem szeret az lenni. ő 1ütt akar lüktetni a helyiekkel anélkül, hogy zavarná őket. mert milyen szar lehet amsterdaminak lenni, vmi híres hely közelében lenni, és naponta 200x válaszolni a kérdezősködő turistáknak, akik csak gyűjtik a látványosságokat azért, hogy el tudják mondani, már itt és ott is jártak, böööö. és ő is ideges lenne rájuk, hogy csak munkába akar menni, és 1folytában megállítják a buta kérdéseikkel. ez most lehet nem jött át pontosan, de értitek, ugye?
ezért nagyon örült, amikor átküldtem az erzsébet-hídon, hogy az a kedvencem, nézze meg azt, és elsétált a margitszigeti víztoronyhoz, s közben látta a népeket (nem a turistákat) élni.
szóval így.
sajnos a király fürdőbe nem jutott el, mert az osztálytárs ö-v variált. pedig biztos tetszett volna neki.
még beszélgettük millióféle dologról, nagyon sokat röhögtünk. h á l á s   vagyok, amiért amikor a hermanba mentem, az új osztálytársak meggyőztek, hogy az angolos csoportban a helyem. a nyelvtudás kinyitja a világot, szabadságot ad. a warmshowersnek köszönhetem, hogy tudok és merek angolul beszélni. tudok... a magam módján. nem tökéletes ez, de arra kiváló, hogy tudjak kapcsolódni más népek fiaival és lányaival, és ez annyira jóóó. rengeteg energiát ad, hogy a világban mennyi(féle) ember van, akivel 1 (mégis) 1 hullámhosszon vagyunk. a nyelvi korlátokat azonban át kell hidalnunk. ehhez itt van az angol. annyi (+) élményem van ebben a lakásban a világról, hogy azt el se tudom mondani. érdekes és jó emberek.
múltkor pl. az osztrák lánytól kaptam 1 igazi képeslapot a duna-deltából, és arra is ügyelt, hogy ráragasszon 1 pöttyös matricát a lapra (:
hasznos dolog ilyen emberi élményekkel gazdagodni. visszaadja a reményt, a bizodalmat, hátha mégiscsak jó irányba változik a világ, csak ezt az átmeneti 100 évet kell valahogy kibírni, hahaha.

még 1 posztot kiizzadok magamból a 7en (: