2017. január 27., péntek

lassan

itt a napforduló (: ezt beszéltük tegnap nagynénémmel. jelezve, hogy milyen gyorsan telik az idő. lám 2 hét< eltelt az évből. el-szaladt.

kemping
tavaly decemberben vettem magamnak 1 kemping biciklit. gondoltam, hogy néha jó lenne nem biciklis cipőben tekerni, mert nem az összes szoknyámhoz illik a biciklis cipő. a másik előnye később jutott eszembe: sokkal lassabb, mint a fix, ezért a menetszél kisebb, és rendes cipőben tekerhetek, így nem hűti a stopli a lábamat. mert bizony elegem lett abból, hogy nagyon hamar lehűl a lábam. hiába megyek be a hidegből melegbe, a stopli még jobban sugározza szét a hideget a talpamba.
van rajta elől és hátul kosár, a nyereg mondjuk szakadt, ki kéne cserélni, mert kényelmetlen néha, meg hátha kárt tesz a ruháimban. nagyon vicces rajta menni, folyton elröhögöm magam. ebből a szempontból kész nyereség. kempingen a világ más, mint fixen. megengedem magamnak a bicikliutat és nem zavar. érted, ha max. 15-tel megyek, akkor minek jaszkarizzak a felső rakparton?
és kellemes meglepetésként ért, hogy az ún. téli cipőm egész meleg. azt gondoltam róla, hogy ez csak őszi. viszont a kempingen 1általán nem fázott benne a lábam még -10-ben sem. kamásli? felejtős! a bringán jó így, azonban ha a hideg betonon sétálgatok benne, akkor hamar elkezd fázni a talpam. tehát érdemes télen is biciklizni tömegközlekedés helyett.
a kezeim a báránybőr kesztyű ellenére majdnem uo. gyorsan lefagynak, mintha fixen mennék.
és persze rohadt fárasztó. múltkor tekertem vagy 20 km-t a városban, és mire odaértem az edzőterembe, azt hittem, elalszok. olyan fáradt voltam, hogy ültem vagy 20 percet, s közben elmajszoltam 1 egész giant bart. végül összeszedtem magam, és fel bírtam mindent emelni.
a lábaim/lábszáram/térdem se fázik a kempingen. elég 1 bringás nadrág plusz 1 másik kívülre. mondjuk nem mind1, hogy kordbársony vagy farmer.
a kosarat nem használom ki, mert a hátizsákomba pakolok, és az meg pont nem fér bele, de múltkor a piac után töltöttem bele némi árut. sőt a kosár miatt nehezebb odalakatolni...

gyömbér
enikő hívta fel a figyelmemet a gyömbérre pár éve. azonban csak nemrégiben kezdtem el igazán használni. meghűlés, megfázás, torokfájás esetén hasznos növény.
ált. teát szoktam belőle főzni, de az kicsit macerás. a toldimoziban ittunk óriás gyömbérteát, ami nekem nagyon bejött, csak nem tudtam, hogyan lehetne utánozni. 1 koncentrátumot készítettek gyömbérből, mézből és akármiből, amire a pultos forróvizet engedett, beledobott 1 szelet narancsot, és issteni teát kaptunk. a gyömbért nem értettem, ui. valahogy oldatba kell vinni, ha reszelik, akkor is darabos marad, a toldis teában meg csak 1-1 db gyömbér úszkált. na, és megfejtettem: szerintem lereszelik, és utána kinyomkodják a levét.
múltkor amikor reszeltem a gyömbért, feltűnt, hogy milyen sok leve van. szombaton este hirtelen nekiállt kaparni a torkom, és el6ároztam, ha hazaérek, nyomok 1 gyömbérteát vagy simán önmagában megeszem. az elég dúrva, viszont 6ásos. és reszelgette, és beugrott, hogy nem rágcsálok gyömbért. a reszeléknek kinyomkodtam a levét, összekevertem fél narancs levével, két kis vendéglátós mézzel, pici citromlével, és ezt kanalazgattam el. csípet, mint a veszedelem, de nem ittam 2 kanál között vizet, hagytam, hogy a tömény cucc lecsorogjon a torkomon, és kb. végigmarja (: reggelre semmi bajom nem volt!
tehát azt javaslom, mindig legyen télen otthon friss gyömbér.

súrolt
tegnap este 6 után mentem haza. töksötét. fixivel, tehát fel vaoltam fényvisszaverőzve, mint az állat (sárvédő, kamásli) plusz friss elemes piros hátsó villogó. helyszín: andrássy # bajcsy. a legszélső sávban még a bajcsyn parkoló autók vannak, de előttük ált. van hely, úgyhogy én oda szoktam állni, mert akkor aki a bajcsyról az andrássyra akar jobbra kis ívben kanyarodni, az így nyugodtan megteheti. nem állok bele a busz/biciklisávba, mert jófej vagyok.
felvillan a zöld jobbranyíl, 1x csak érzem, hogy a bal oldalamat (hátizsákomat) súrolja vmi. hát, 1 autó. elöntött a pulykaméreg, utánamentem, és az andrássyn 1 pirosnál utolértem. bekopogtam. vmi öreg fószer volt a söfőr, az anyósülésen meg 1 fiatal gyerek. sajnos csak annyi időm volt, hogy udvariasan felhívjam a figyelmét, hogy használja a szemét. persze az acéldobozával nem érzékelte, hogy hozzám ért. csak csodálkozott. legközelebb odavágom a biciklit az autó elé és elbeszélgetek vele, hogy miakurvaannyának használ autót meg szemüveget, ha 1általán nem is lát. vagy 1x ö.szedem magam és letöröm a kurva visszapillantót, és lelépek. csináltassa meg, azt gondolkodjon el rajta. vagy u-lakattal vágjak oda a motorháztetőnek? remélem, nem lesz legközelebb. be kell látni minden 2 lábbal a földön járó embernek, hogy van akivel szemben nem használ a szép szó, van, akit meg kell verni, vagy kárt tenni a vagyonában, hogy eljusson a tudatáig, hogy valamit kurvára rosszul csinál(t).
amúgy a minap olvastam, hogy japánban az öregek annyi balesetet okoznak, hogy államilag próbálják őket rávenni arra, hogy ne vezessenek. hááát, igen, 1re inkább úgy tűnik, hogy az önvezető autóknak létjogosultsága van...
tényleg annyira felbasz az ilyen. ott vagyok előtte és nem lát... ehh

amúgy
meg mindig 100.000 dolog van. nem is emlékszem. vagy ha emlékszem, jobb ha nem írom le. mindenféle van. ihlet most nincs. elmúl6na már ez a hideg...