tesóm találta ki azt is. mint mindent. nem baj ez. én megyek vele, növelem a létszámot és ezáltal az 1 főre jutó költséget csökkentem. meg amúgy is jó dolog biciklizni. a soknapos túra lenne az igazán remek, de lehet idén kimarad, brühühü. annak van igazán feelingje. van 1 útvonalterv a fejedben, amit a valóság számtalan esetben felülír6. és akkor igazodni kell meg reménykedni és bízni abban, hogy csak jó dolgok történnek, valaki majd segít úgyis. és mindig történik valami pozitiv, ami visszaigazolja az egészet. ha nem kezdek el biciklitúrázni, akkor erre lehet, hogy soha nem jövök rá. kérj és megadatik. nagyon sok erőt ad már egy 1hetes biciklitúra is. aki meg képes hónapokat és éveket a világban kujtorogni, az biztos nagy lelki/szellemi magasságokban jár. azt gondolom, hogy aki bevállal nagy kalandot, azt nem érheti komolyabb baj, isten meg az angyalok vele vannak, hiszen elkezdett valamit.
na de térjünk át szerbiára.
tesóm már régóta érlelgette magában a szerb tekergés tervét, miszerint egy kb. 470 km-es karikával szegedtől szegedig 2 szerb biget meghódít(unk). 2 hónapja még én is bevállaltam volna, aztán az idő előrehaladtával fogyott a lelkesedésem főleg a nyeregproblémák miatt. és soha nem mentem még ennyit, 280 km volt a max (velence 10x).
aztán 7 elején jött 1 email tesómtól, hogy balázs eljönne, ha vki visszajönne vele vonattal. az csak 220 km. ez már jobban hangzott. a lelkemnek nagy szüksége volt a közös biciklizésre, elkezdtem gondolkozni az ügyön. balázs sokallta a távot és nem akart éjszaka tekerni.
1. probléma: szerbiában vonaton biciklit szállítani
gondoltuk, hogy lehet. a központi máv info csak a nemzetköz vonatokkal kapcsolatban tud információt szolgáltatni, azokon a vonatokon nem lehet bringát szállítani. megkerestem a szerb vasút honlapját, azt írták, szerbiában a belföldi vonatokon tilos biciklit szállítani, hacsak nem csomagolod össze. meg vmi turista romantica járat létezik, ahol engedik, de ez a honlapról úgy tűnt, hogy nem közlekedik mostanság.
namondom, hát ha tilos, akkor nem lehet itt erőlködni, elvégre szerbia balkán, nem pedig nyugat-európa...
azért megpróbálkoztam a mávnál. nincs adat.
beléptem a csetre vajdasági magyarokat kérdezni. nem tudják
írtam pár warmshowersesnek, akik szerbiában élnek. 1 válaszolt, hogy valóban tilos, de ő már szállított, és vele 1 menetjegy árát fizettették ki pluszba. nyilván zsebbe...
írtam a hospitalityclubba pár embernek, akik közül 1 válaszolt, hogy valóban tilos
próbáltam felhívni a szabadkai vasútállomást, de a telefon ki sem csöngött.
írtam a nagykövetségnek... ők átrágták a témát, és a másnapi telefonbeszélgetésünkkor elmondta 1 ügyintéző, hogy a konzul megkérdezte, sajnos tilos bringát szállítani a szerb vonatokon, ott nincs olyan kialakult kerékpáros kultúra, mint magyarországon.
hát így.
maradt a végig kétkeréken variáció.
2. probléma: milyen útiokmánnyal léphetünk szerbiába?
1ik honlap azt írta, új személyi vagy útlevél.
a nagykövetség honlapján a vastagon szedett piros betűk megnyugtattak: papíralapú személyivel is beléphetek.
3. probléma: az időjárás
a 7 közepén napos időt mondott szombatra, esetleg pici esővel. ez csütörtökre már módosult, péntekre meg elvette a biciklizéstől a kedvünket. mert az esőben biciklizés lett volna. tesóm egész pénteken ezen rágódott, gondolom eltelefonált 1 csomó pénzt. és este még mindig tipródtunk, hogy mi legyen: szombat? lefújjuk? áttegyük vasárnapra módosított útvonallal? nekem elment a kedvem a tekeréstől. annyit variálás és agyalás volt körülötte, hogy gyanús lett. ha ennyit tépődünk rajta, lehet, hogy ez 1 jel, hogy hagyjuk a fenébe az egészet.
végül el6ároztuk magunkat: vasárnap megyünk. 1ütt tekerünk 4en, és csak kb 300 km lesz az egész.
pontosabb terv: szombat este 6 körül elautózunk szegedre, ott p.zoliék házában megszállunk, vasárnap hajnalban átautózunk becsejre sz.robihoz becsejre, akit tesóm vmi fórumon talált magunknak. ott letesszük az autót, és le újvidékig, ott az 1. big= iriski venac, majd le belgrádig, ott a 2. big= mount avala. aztán vissza .
ehhez képest:
4. probléma: késve indultunk
valahogy elment az idő. gábor autójával mentünk. fel kellett szerelni még 1 tetőcsomagtartót és pakolni, kis duma meg kaja, és máris este 7 lett, mire elindultunk.
5. probléma: szabadságra mentek a török vendégmunkások
igen. az autópálya már akkor tele volt német és svájci rendszámú megpakolt autókkal benne törökarcú emberekkel, amikor még csak nagykőrösi útnak hívják. áramlottak a népek hazafele hosszú, tömött sorokban. magyar rendszámú kocsit alig láttunk. ráadásul volt 1 útszűkület is építés miatt, ezért araszolgattunk. tesóm elég hamar kezdett idegbeteg lenni. végül lementünk az m0-ra, és csak kecskemét után tértünk rá újból az autópályára.
az út jó hangulatban telt. általában ez van.
a GPS nem volt túl beszédes hozzánk, nem hangolódtunk 1másra, úgyhogy megtettünk pár fölösleges km-t szegeden, mire célba értünk.
a bringákat le kellett szedni, ui. a kapun volt 1 keresztvas, és nem lehetett bejárni biciklistül az autóval. a bejárás amúgy is necces volt a szűk udvar miatt.
balázzsal átviharoztunk a közeli sarki kocsmába 4 üveg sörért, amelyekért meg kellett küzdenünk. a kocsmárosnő teljesen szét volt csúszva, imbolygott, 10 mp alatt elfelejtette, mit akart. nem vette észre, hogy van soproni sör a hűtőben. úgy kellett rászólni. a végén már mondtuk neki, hogy jó lesz az xyz sör is, nem baj ha a 4. különbözik a többitől. a számolásnál figyeltünk. azt nem hibázta el, csak elfelejtett visszaadni. balázs szerint ha nem adom oda neki a 200 ft-ot, az se tűnik fel. rémes. hogy látja el így a munkáját? múltkor meg práterben volt az 1ik pultos totál készen. én még ilyennek sosem láttam. vajh mi lelhette, hogy így lealjasodott?
1 gyors hidegvizes fürdés, majd elhelyezkedés a szobákban. hát nem mond6om, hogy tesóm horkolása zavart.
aludtunk vagy 3 órát. nem volt nagy öröm felkelni. érdekes módon kívántam a reggelit. hajnali fél 3-kor...
pakolás, indulás. irány a 6ár.
6. probléma: a vendégmunkások nagyon sokan vannak
kiértünk a 6árhoz. a vendégmunkások száma nem csökkent. csak áramlottak vég nélkül. beálltunk mi is a sorba. érdekesség: szegeden ha vki át akar kelni szerbiába gyalog vagy biciklivel, az csak az autópályán tudja megközelíteni az átkelőt... elértünk a 100 km/h-s sebességkorlátozó táblához, fogtuk a fejünket, ha itt kell lassítani 100-ra, akkor úristen, hol lehet az eleje. gábor vezetett, tesóm az anyósülésen idegeskedett. haza akart menni. vagy hogyha átértünk, rögtön forduljunk vissza, igyuk el a pénzt valahol. ő ezt nem bírja. menjük vissza pestre, másszuk meg a diósárkot 20x. minden variációt nem tudok visszaidézni. én közbe elszundítottam. gábor biztos ki lehetett, hogy 1folytában figyelni kell, résen lenni. mindezek tetejébe még a leállósávban is előrejöttek a pofátlanabbak és szemtelenül tolakodtak. na itt tesómnak már nagyon eldurrant az agya. kiabált velük magyarul, majd németül is. a hájas nő meg mutogatott a hasára, hogy ikreket vár... hát szerintem csak simán dagadt volt, nem várandós. mondtam tesómnak, hogy miért nem szólt, hogy mi is ikrek vagyunk?
várni rettenetes. 4 órát szívtunk a 6áron. a szerbeknél i suo. lassan ment. a másik oldalon is araszolgatott a kígyózó kocsisor.
nincs több. probléma
túléltük, becsej felé vettük az irányt, hogy robit a kontaktot megtaláljuk. tesóm sms-ben tartotta vele a kapcsolatot. találgattuk, miféle lehet, vajon hány éves stb.
robi ellátott minket infóval meg tesómmal 1ütt tekertek temerinig.
mentünk, mentünk, és olyan ismerős volt a táj, bár sosem jártunk ott azelőtt. aztán gábor rájött a titokra: mintha a velencei tó mellett róttuk volna a köröket. kétoldalt nádas- mintha 1 nagy csőben tekertünk volna. aztán végre megjelentek a tavak. az út minősége jobb, mint itthon. de azért nem 1 felemelő élmény az alföldön tekerni. a lelket megviselni, nemmondom...
szóval robi levált rólunk, ment tovább a családjához a céges buliba. a felesége vmi bicikligyárban dolgozik, ha jól emléxem.
temerin rettenetesen hosszú város. azt hittem, sose érünk ki belőle. 1 db-ig úgy tekertünk, hogy 2 km-enként váltottuk 1mást. aztán 1x tesóm előrement, mert beállt 1 autó mögé. majd ugye lassítania kellett miattam, mert én nem tudok 40-nel menni főleg nem tartósan. az alföldön.
újvidék elején tumultus fogadott minket? mi ez? bolhapiac volt. rengeteg triciklis mászkált papírral, fahulladékkal, mindenféle lim-lommal. kiscsávók is. alig bírták tolni/tekerni. érdekes látvány volt. ez megért volna pár fényképet.
beljebb megálltunk tanakodni: most merre? a centrum felé vettük az irányt. megláttuk a duna partot. és közben 2 kissrácot akkik 1 zsák paprikát cipeltek. nehéz volt vagy csak rossz volt rajta a fogás? a hátsó elejtette :)
a duna part lebetonozva, mellette bicikliút. ezt nemrég csinál6ták, minden újnak 6ott. ettünk, ittunk, rongyoltunk tovább.
innen már nem volt messze a csúcs. amit nem találtunk meg. 1 500 m-es ratyi úton mentünk fel, ahol a sok turista is volt. körbe erdő, szerb lakodalmas pop ordított a a hangszóróból, kommunista emlékmű... nem volt 1 felemelő látvány. az eső elkezdett szemerkélni.viszont a lefele út kárpótolt mindenért. szintén 1irányú és 2sávos. enyhe kanyarokkal. alig kellett fékezni. tiszta élvezet volt. tesóm 1ik küllőprizmája az orrom előtt pattant darabokra. először azt hittem, hogy 1 őt megelőző teherautó index burkolata, ám később kiderült, hogy az a fényvisszaverő volt.
újvidéken valamelyest alábbhagyott a piaci kedv.
újvidéken tesóm észlelte, hogy most meg az 1. villája törött el.
volt ám izgalom.
jó hogy csak ennyit mentünk. törött villával nem 1 életbiztosítás rongyolni hegyekről lefelé.
hazafele tesóm 1x csak elkezdte nagyon megrakni. balázs utánasprintelt, hogy mivan. aztán végül is ők ketten előresiettek pakolni, én be a kukoricásba, majd gáborral tovább. hát már untam és alig vártam, hogy odaérjünk.
ott volt 1 kis kavarás, ui. elfelejtettük, merről jöttünk. gáborral kóvályogtunk a faluban, végül telefonos segítséget kértünk. már nagyon közel jártunk robi utcájához, de nem találtunk oda :)
tesóm meg balázs se találtak oda robi nélkül :)
a házigazda hideg sörrel és a felesége által készített kiflivel várt minket. mennyei volt.nekem épp elég volt ennyi biciklizés.
még kicsit beszélgettünk, aztán spuriztunk a tiszaszigeti 6árátkelőhelyhez, ami este 6-kor zár.
17.49-kor érkeztünk meg a szerb oldalra. gyorsan átjutottunk. a magyar 6árőrnő vagy kicsoda meg sürgetett, hogy siessünk, siessünk, 6-kor zárunk. és volt még 10 perc. mintha rajtunk múlna, hogy ő mikor enged át. megnézték az útiokmányainkat, és felnyittatták a motorháztetőt is.
szerbiából magyarországra érni nem akkora sokk, mint ausztriából mo-ra. az utak is kb. ugyanolyanok. tesóm még be akart menni 1 kocsmába kávézni, de végül is lefújtuk, gábor nyomatta haza. szegeden azért 1 kisboltnál vételeztünk némi sört, nyújtottunk 2 percet, és irány haza.
jó hangulatban telt az út, bár az m5 elején még tartott az útszűkület, ami visszavett a sebességünkből. de ez már nem őrölte annyira tesóm idegeit. majdnem hazaértünk fürdetésre :) igen, fél 10-kor értünk haza. jött a pakolás, amit annyira utálok. de ez ilyen: aki utazik, az pakol is.
ráadásnak beleléptem 1 kutyaszarba, így este 10-kor még lépcsőházat mostam fel...
azért összességében jól zárult a nap. nem gondoltam volna, hogy ennyit ki tudunk hozni belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése