reggel gondolkoztam el azon, hogy milyen fura és vicces is 1ben, hogy vannak bringások, akiket már felismerek. hátulról. az arcukat még sosem láttam. van akit meg csak szemből.
egy régi kollégát előztem meg a bajcsyn. mindig gyorsabb szokott nálam lenni. biztos beugrott kajáért vagy valami, mert csak akkor láttam elmenni az üllőin, amikor én már végeztem a lakatolással, és baktattam felfelé.
nem vagyok az a naponta percre pontosan járó munkavállaló. volt 1 srác, aki mindig a bajcsyn jött szembe. mostanában nem látom. viszonylag kevés állandó arcot/hátat ismerek.
amikor reggel tesómmal összetalálkozunk az üllőin, mindig nagy öröm. néha sikerül időben elindulnom vagy annál korábban, ilyenkor van rá esély, hogy meglássuk 1mást, amikor vadul tekerünk melóba.
nézegetem a fejem a tükörben. milyen konszolidált lett. 5 éve nem gondoltam volna, hogy a punkfrizura a múlté lesz valaha is. hát bekövetkezett. szép folyamatosan, az én ütememben, ahogy én akartam. tessék, a változás bizonyítéka. ebben nincs semmi különös. változ6tam volna többet is. fejlődhettem volna. sok meló van még hátra...
jó lenne paradicsomot aszalni. de pesten nem lehet. annyiszor előtör belőlem ez a 2sségérzés. hogy pesten jó biciklizni, ittvan sok ismerős meg a barátaim. de itt nem lehet mezőgazdálkodni meg paradicsomot aszalni meg ilyeneket. hol a helyem? remélem, megtalálom 1x, mert ez így nem jó. nem lehet összegyúrni a nagyvárost a kis faluval. és ez a kor előrehaladtával csak rosszabb lesz. amúgy a semmibeélésemnek meg semmi köze a városhoz meg a faluhoz. ennek 1edül a belsőmhöz van köze. a bicikli(s)belsőmhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése