o. nagy gábor

elnézést az igen tagolt címért, de hát ha 1x o. nagy gábort így hívják, nem tehetek semmit.
előszedtem a magyar szólások és közmondások c.könyvét. emléxem, a bőrtok bélán vettem az alexandriában. bocs, hogy mindent átkeresztelek, de f.zoli fogadott testvér annakidején megfertőzött ezzel. s szerintem ez szórakoztató. legalábbis engem szórakoztat. és mi fontos az életben? hogy szórakoztató legyen. ha vmi szórakoztató, akkor az jó nekem, jó a világnak is, mert jókedvem van tőle, és széjjel sugárzom a (+) energiát, s minden(ki) boldogabb lesz 1 picit. a soha végetnemérő (+)/fordított mókuskerék.
szóval előszedtem ezt a könyvet, mert kerestem benne 1 közmondást, ami nem jutott eszembe pontosan.
rátaláltam a szalonna kulcsszóra. már párszor végigolvastam a szalonnás közmindásokat illetve szólásokat, ám még most is jót derülök rajtuk.
régebben -amikor szakvizsgára tanultam- és nem bírtam tovább görnyedni az anyag fölött (olyan 20 perc után) fellapoztam ezt a könyvet, s vígasztaltam magam vele. vagy betűrejtvényeket oldottam meg. tehát nagyon hasznos volt a szakmérnöki, mert más, nem szorosan hozzákapcsolódó ismeretekre is szert tehettem általa...
ni:
emberkedik, mint szalonnabőr a parázson= gyáván meghúzza magát
hogyne égne a szalonna, mikor a ganéj is bűzölög!= ha a hitvány ember is dicsekszik, más méginkább teheti.

jázmin
az én jázminbokromon van 5 virág. tesóméknál  van 1 nagy jázminbokor. azon meg van rengeteg virág. és olyan illata van, hogy el-á-ju-lok. imádom a jázmint. én nem is tudom, hogy jöttem rá, hogy imádom. gyanús, hogy horvátországban, amikor jöttünk haza valahonnét. bicikliztünk. az nagy só volt. nem emlékszem, hogy megörökítettem -e... megvan. ez elég királylány volt. ... újra elolvastam. múltkor pont eszembe jutott az 1ik kanyar ebből a horvát túrából. ez is szenzációs volt. szóval értse meg mindenki, hogy miért fontos a bicikli. persze, akitől várnám, hogy megértse, úgysem olvassa ezt. néha fáj, hogy 1-2 dolog mennyire jó. és hogy milyen jó dolgom van. nem panaszkodok. ez nem is a jázminról szól. és? a jázmin csak elindított 1 gondolatfolyamot. asszociálgatok. ezt nagyon szeretem. annakidején robi haverommal asszocirajzolni szoktunk. az is királylány volt. ezt megmutattam tesóm leánykáinak is, és kamilla már tud ilyet játszani. tök jó szórakozás. a lényege, hogy rajzolok vmit, s arra te asszociálsz, s rajzolsz vmit. ez 2 dolog mentén mehet: forma és tartalom. példa a világossághoz: rajzolok 1 villanykörtét. te forma alapján rajzol sz 1 körte gyümölcsöt, vagy tartalom alapján rajzolsz egy ... egyöööö... napot. mivel az is fényt bocsát ki. és akkor így tovább. amelyik éppen hamarabb eszedbe jut.

kéne 1 fényképező. vagy megjavíttatni szerencsétlen canont. de rohadjanak meg, hogy alig élte túl a garancia-időt... tehát inkább én vagyok a szerencsétlen, nem a canon, hahaha.

fáj a kezem.
na, azt leírom, mert csodával 6áros:
biciklik
1ik nap észleltem, hogy a coppi 1. kereke igen lapul. óvatosan hazatekertem, majd nekiálltam szétszedni. kedden pumpálta fel orsi, gyanús volt, hogy vmi lassú defektet ö.szedtem. találtam a külsőben 1 nagy fémdarabot. küzdöttem, mint disznó a jégen, azonban nem bírtam leszedni a rohadék contit. megfogadtam, hogy többet nem veszek continentalt. bőgtem. eltörtem 1 gumleszedőt. végül átvittem a bicikliboltba, hogy cseréljék ki a belsőt, mert számomra ez fizikai képtelenség, égő, nemégő ez van. fájt a kezem, éreztem a törött csontot . a szervizben mondták, hogy ezek a pluszos gumik ilyenek, az imént jött be 1 hasonló. remek. belefújtak 8 bart, majd távoztam.
reggel fél 6-kor felkeltem, hogy megrakjam a hhh-et. a colnagon elbasztam vmi csavart, ezért elindultam a coppival- ha már 1x felkeltem. a szépvölgyi alján nagy szisszenés. leeresztett a dög. miafene:? leálltam, ám hiába fújogattam, rögtön leeresztett. hazasétáltam nagy morcosan. igen durcás képet vág6tam. elszúrt 1 reggel. ó, még most is átélem azokat a pillanatokat, s eltűnik az arcomról a derű.
mivel a conti külső leszedhetetlen, így betettem a colnago első kerekét a coppiba, s elzúztam a tanfolyamra.
du. megpróbáltam orvosolni a defektet- még 1x vissza nem megyek a bicikliboltba ezzel alapon.
annyi jó tulajdonságát felfedeztem a conti külsőnk, hogy ha sokat hajlítgatom, akkor könnyebb vele bánni. tehát hetente le/fel kéne tenni, s bejáratódna.
na. az 1. defektes belsőt 3x vizsgáltam meg víz alatt, nem találtam rajta lyukat. a semmiért cseréltettem ki?!
na. majd' vért hugyoztam, mire végre sikerült leválasztanom a külső 1ik felét a felniről. a belsőt is nagy nehezen kiimádkoztam. találtam rajta 1 lyukat, amit megragasztottam. aztán felfújtam. még mindig ereszt a rohadék. háh, kiszakadt a szelep. azt ugyan meg nem ragasztom. nagy nehezen kiműtöttem a belsőt, s betettem az épet. mire visszatettem a külsőt, tényleg leizzadtam, s izomláz lett az alkarjaimban, különösen a balban.
hát ezt k. fölösleges volt leírni...
mind1.
ma ilyen nap van.
és mi van még?
ma vettem 1 új look delta piros stoplit, meg 1 wher's wally csíkos (piros-fehér) zoknit, és közöltem az eladólánnyal, hogy más pirosat nem kérek. ez a sör miatt volt mind. nem bírom már az alkoholt? jaaajj, ez a sok változás... kíváncsian várom, mi jön még.
azt nem tudom, hogy mi jön, de tudom, mi következik: kimegyek az eperért az udvarra, és elteszem magam holnapra. talán bírok aludni 6 órát.
így jó lesz.

zsírposzt

a só- és zsírposzt után nem meglepő, ha a következő kijelentést teszem (:
ami velem megtörténhet, az csakis a zsírig tartó szerelem

só- és zsírposzt

régebben mindig röhögtem, amikor az angolkönyvben előhozták a példát, hogy átmész a szomszédba tojást vagy sót kérni. sőt, ez valóságos is lehet. mondja valaki, hogy milyen jó, hogy vannak szomszédai, ráadásul még jóban is van velük, mert ha hirtelen elfogy a só vagy a liszt vagy 1éb élelmiszer, akkor csak átkopog, kér és kap.
namondom, ezt tök lúzer. hogy lehet sóból kifogyni? a tojás oké vagy mittudomén 1 fokhagyma, de sóóó?!
erre életemben már másodszorra fordult elő velem, hogy elfogyott a só, és  a szomszédtól kellett kérni.
a mentségemre mondom, hogy én nagytisztaságú NaCl-ot használok, amit a szomszédos cba-ben nem tudok beszerezni, ehhez le kell ballagnom a bioboltba.
nagyon fogy a só. 2013.11.15 óta elfogyott 1 kiló. szerintem a nagyfogyasztó a tészta lehet. a főzővízbe viszonylag sok kell.
2012.04.25 óta 4 kg sót fogyasztottam (inkább használtam el- ez pontosabb) el. ebben benne volt 1 sós fürdő is, ami kb. 250 g sót jelent.
az a tapasztalatom, hogy ha az ételt nem főzés közben sózom meg, akkor sokkal több só kell, hogy ugyanazt a sós állapotot elérjem, mintha rendesen megsózom.
a túróstészta az 1etlen olyan kaja, amit gondolkodás nélkül megsózok. annyi szalonna nem lehet rajta, hogy elég sós legyen.
igazából a tejfölös-szalonnás tésztát jobban szeretem.
de előfordult olyan is, hogy csak simán kacsazsíros tésztát ettem. a kacsazsír markánsabb, mint a disznózsír. elég sok sóval persze. spagetti+kacsazsír mmmmmmmm
azt mondom, érdemes kacsahájat venni a piacon, és otthon kisütni zsírnak. kb. 600 ft/kg. a disznóé drágább és körülményesebb a feldolgozása. piacon az eladótól tanultam:a kacsahájat csak bedobod 1 lábasba, fel se kell darabolni, először   közepes lángon kevergetve sütöd, s amikor már kieresztett némi folyékony zsírt, lehajtod még kisebb lángra, s otthagyod, elmész takarítani, haha. a háztartás munkaszervezés.
szerintem a kacsát a zsírjáért és nem a húsáért hozta lére a teremtő.
a fővámon olcsóbb a kacsaháj, mint a lehelen. én kacsapárti vagyok, nem libapárti.
1x barátnőméknél időztem, s az anyósa kacsazsírját meglátva, majd hanyattvágtam magam a meglepetéstől. érted, falu. kacszsírt vett. oké, nálunk sincs kacsa otthon... szóval neonzöld volt az a kacsazsír! hát minek kell megszínezni a kacsazsírt?! agyam elhagyom. nem koktél, hogy látványos legyen.
a látvány az 1 dolog. az ehetőség meg 1 másik dolog. imádom a színes marcipánnal burkolt tortákat, de nem szívesen harapnék bele 1 ilyenbe. fúúúj, kék marcipán.
idevág ez a kis vicces videó

luxemburg 2014

Luxemburg 2014

AvagyAchtung Bären!

Azt gondoltam, hogy nem írok beszámolót, mert leír6atlan élményekben volt részem. Azonban mégis nekikezdek, hátha eszembe jutnak majd a dolgok, ahogy elkezdek erőlködni. Leír6atlan, mert ezek a luxemburgi BIGek leír6atlanok, haha. No, a belgák sem különbek :) boccsinkai, inkább kimond6atlanok.

Onnan kezdem, hogy tavaly augusztusban volt szerencsém a Salgótarjáni HKE néhány tagjával

• Balázs
• Gábor
• Gyuribá

Romániában bigezni, ami nagyon jól sikerült. Jegyzeteltem 1 kisregénynyit, ö-v számoztam a papírokat, a begépelést csak halogattam, végül úgy éreztem, már nem emlékszem kristálytisztán, nem élnek bennem annyira élesen az emlékek, hogy megírjam a beszámolót. Az erdélyi körút után 1 7tel Balázzsal Ausztriában bicikliztünk. Erről is készítettem 1 halom jegyzetet, ami szintén a fiókban végezte.

Ezért maradtam ébren annakidején?! hajaj...

Igen, halogattam a gépelést -kézzel írni sokkal jobban szeretek, de beszkennelt kézírást mégse tehetek fel a netre, nem vagyok én Janzsó tanár úr, akinek a kézzel írott mikrobiológia jegyzetéből kellett tanulnunk rendes tankönyv híján. Mondjuk én nem az övéből tanultam, hanem saját magam lejegyzeteltem, de végül Dóra puskájának segítségével mentem át a vizsgán csakúgy mint Dóra, Ármin és még sorol6nám, s csakúgy, mint a mikrobi szigorlaton. Na, ez a szégyenletes, hogy szigorlatra is puskával mentem, de mentségemre legyen mondva, hogy ritkán csináltam ilyet, mert a) lusta voltam puskát írni b)béna voltam puskázni-, és elmúlt az ihlet.

Aztán közbejött a szeptember végi balesetem, ami átrendezte kissé az életemet.

Gyógyulásom elején kérdezte Gábor, hogy megyek -e velük Luxemburgba. Igent mondtam, közben rohadtul fostam, hogy nem épülök fel addigra annyira, hogy biciklizhessek. Nem bíztam benne túlzottan. Eléggé nulla voltam, nyomattam a gyógytornát, erőlködtem, fájt, reménytelennek találtam, nem fájt, újabb remény, szabálysértési bírság, közigazgatási bírság, fellebbezés, tárgyalás, volt minden, új bicikli, untam a hajléktalanokat, utáltam, hogy lelkiismeret-furdalást csinálnak nekem, mert én jobban élek, utáltam, hogy utálom :) ilyen szép hangulatváltozások tarkították mindennapjaimat. Azért nem panaszkodom, nagyon jó periódusai is voltak ennek az életszakasznak. De ki-ba-szot-tul hiányzott a bicikli meg az az életvitel, ami a biciklizéssel 1ütt jár.

Aztán egyszer csak ráültem a Colnagora. Csak keveset. Azt próbáltam, félek -e újra biciklizni. Nem féltem, ez nagyon megnyugtatott.

És elkezdtem úgymond edzegetni. Azt vettem észe, nemhogy árt, hanem hasz-nál a karomnak. Ezek után már nyugodtabban vártam ezt a benelux túrát, tudván, hogy nem a karom lesz a szűk keresztmetszet, hanem a lábam meg a tüdőm.

E rendkívül rövidreszabott és 1ben fölösleges bevezető után kezdődjön a túrabeszámoló.

mink

0. nap 2014. április 27.

Pakolónap

Reggel tesómmal és R. Gáborral tettünk 1 Bp-Zsámbék kört. Én főleg azzal a célzattal, hogy legalább 1 napon napsütésben és melegben tekerjek az elkövetkezendő 1 7ben, ugyanis megnéztem az időjárás előrejelzést…

Előzőleg sütöttem kenyeret meg sütit, jól bevásároltam, ö.dobtam 1 töpörtyűs pogácsát is, de ebben aztán volt minden(féle zsiradék): töpörtyű, disznózsír, kacsazsír, margarin. Tavaly finomabb lett, na.

Balázs estefelé eljött autóval, és elvitte a cuccaimatm hogy hajnalban majd nála pakolják be a buszba, s akkor nekem csak be kell ugornom hajnal után pár perccel. Meg1eztünk, hogy akkor hív, amikor Gáborék elindulnak Gödről. Én kisétálok aztán a Városmajor utcába, ahol felvesznek kb. 4.15-kor.

jófejek a Schaumbergen 1

1. nap 2014. április 28.

Utazónap

Először is megnevezem az úti- és nevetőtársaimat:

• Balázs
• Berger
• Gábor
• Gyuribá
• Somi

A tavalyi/szokásos egyesületi kisbusszal mentünk. 6 bringát már nagyobb mutatvány volt bepakolni, mint tavaly a 4et, de jól kitalálták: Gyuribáé volt legbelül, ezt követte Bergeré, majd az enyém (az egymillióforintos), Balázsé, végül Somi montija. Gábor outija 1 kerékpárszállító táskába került a 3. sor ülései elé. Ez így ment végig. Érdekes módon a kipakolás pont ellentétes sorrendben történt. Gyuribá lett az 1. számú pakolóember és pókkirály (2 gumipók is segített a biciklik fixálásában). Tavaly is ő volt a logisztikai managgerünk. Berger volt a jobb keze. Én csak a kerekeket hurcolásztam (bal kéz?). Balázsnak külön kérvényt kellett néha benyújtani, hogy hozza már a sörösdobozát :) Sominak kellett legjobban szétszednie a bringáját. Így jár az, aki montival merészel, nem pedig outival :)

Somi volt a navigátor, a többiek felváltva vezettek a túra alatt. Én ki voltam hagyva ezekből- szerencse, hogy nő vagyok :)

Balázs telefonjára ébredtem tehát. Gyorsan ö.cuccoltam, s elhagytam a lakást. Kigyalogoltam, s vártam a buszt, ami a középső sávba érkezett meg, elhúzták az ajtót (ekkor még könnyedén lehetett), s én beugrottam.

jófejek a Schaumbergen 2

Az utazás szörnyűvé vál6, ha túl hosszú. Erre megvolt az esély, mivel 1200 km várt ránk 1 érdemi megszakítással, a Schaumberggel. (Nagy mosolygós nosztalgiával emlékszem vissza azokra az időkre, amikor még 1etemisták voltunk, és vonattal utaztunk. Vettük a söröket, bort, sőt 1x apa adott 1 üveg pezsgőt, s azt tesóm, Eli meg én visszafele megittuk a vonaton. De leggörényebb mégis az volt, amikor B. László osztálytárs, Szasza meg én Pestről 1ütt vonatoztunk Szombathelyre, és már Székesfehérváron elfogyott az összes sörünk. Nagy bátran, kissé illuminált állapotban felhívtam ekkor a munkatársamat, aki Veszprémben lakott, hogy hozzon már ki a vasútra pár sört, mert nem lesz időnk venni. Ezen mindannyian jót szórakoztunk, ám amikor kezdett kimenni belőlem az alkohol, kissé elszégyelltem magam, micsoda görény vagyok, hogy péntek este kirángatom őt otthonról. Fehérváron még azt gondoltam, hogy a barátság elbírja eme tettet.) No de ne ugorjak ennyire előre, hiszen így rövidebb ideig untatnám a t. olvasót. Mivel a jegyzeteim mennyisége az idővel exponenciálisan csökkent, ezért most, az elején kell bő lére eresztenem a beszámolót.

Mosonmagyaróvárig Gábor vezetett, majd átadta a kormányt Balázsnak, aki Passauig utaztatott minket. Berger következett egészen Primstalig, az 1. big aljáig.

jófej a Schaumbergen

A csapat gyorsan ö.szokott, poénkodtunk és nevettünk, ahogy tőlünk telett. Sajnos nem tudok idézni. Igen, ebben az írásban nem tudom visszaadni a hangulatot, ezért sem akartam belekezdeni. Ez a túra tipikusan olyan eseménysorozat volt, amit meg kellett élni. Már ezerszer elmondtam, hogy ilyen külföldi bringázásokkor (mást nem tudok mondani, mert más célból nem járok el itthonról), nekem teljesen megszűnik a külvilág. Csak az van, ami ott és akkor van. Önfeledt jelenben élés. Örülök neki, hogy évente legalább 1 7re meg tudom valósítani a jelenben élést. Megkockáztatnám a flow élményt is, azonban nem tudok annyit a jelenségről, hogy teljes bizonyossággal állítsam, hogy flow élményben volt részem. Meg nagyképűen is hangzana, hogy 1 7ig folyamatosan flow-ztam. Valósággal elképzelhetetlen- ahogy szegény mama mondaná. ...Jó, hogy a biciklizésről írok...

Tehát megtaláluk Primstalt. A parkolókeresés körül enyhe vita alakult ki, végül 1 bolt előtt tettük le a buszt, és megegyeztünk abban, hogy ezentúl a sofőr felelőssége a parkoló keresése. Szemerkélő esőben kezdtünk neki a BIG 163 Schaumberg (568 m)-nek. Enyhén emelkedett az út az elején, majd miután tettünk 1 jobbost, elkezdett meredekebb lenni. Igen jó volt végre a nyeregben ülni, és nem a busz ülésén. A meredekebb szakasz eleje kicsit mezőgazdasági volt gazdagon tarkítva tehénszarral. Feljebb kisimult szerencsére. A big honlap szerint az utolsó 500 m macskaköves, amitől én rettegtem, különösen ilyen takony időben. Azonban amikor megláttam, hogy csak 600 m van hátra, s ezzel 1 időben az út minősége 1re jobb lett, gyanítottam, hogy itt már nem lesz macskakő, csak gyönyürűszép sima aszfalt. Így is lett. Alig láttam vmit a szemüvegemre csapódó párától, de jól nézett ki, az bizonyos. Errefelé divat nagy padokat csinálni. Itt is volt 1 ilyen. Úgy tűnik, mintha óriásoknak készítenék őket- 1 teljes szinuszhullám oldalról. Szerintem a mókusokról mintázták őket, mert azok is éppúgy mozognak: a vörös szinuszhullám végigáramlik az úton.

Bollendorf, szállás, középsőt nézd

Lefelé a közúton úgy tekertem, mint akit kergetnek. Igen jólesett. Végre igazán szabadon, háborítatlanul biciklizhettem. Úgy értem, hogy autó se volt, szuper az út, nem kellett figyelni annyi mindenre, csak a biciklire mag magamra. Mindjárt könnyeket is hullajtok az örömtől gépelés közben...

Gyors bepakolás után célbavettük Bollendorfot, az elkövetkezendő 4 éjszaka szálláshelyét.

Keresztülmentünk Echternacherbrücke településen is, ami a srácoknak kimond6atlannak tűnt, úgyhogy mindenféle toldalékszavakat gyártottak hozzá még az utolsó napon is.

Személyesen Silke Hafner adta át a kulcsot és vezetett körbe minket az apartmanban. Nagyon mosolygott, szerencsére, hogy ott volt a két füle, különben körbeért volna a szája a fején. És akkor mi van? Kiesik az arca, hahaha.

Kéremszépen, ez a szállás igen takarosra sikeredett. Tavaly újították fel, van benne mindenféle földi jó. Kitűnően felszerelt konyha, tea, kávé, sőt a gazdasszony behűtött nekünk 6 üvegecske sört is! Magyarországon ilyen apartman létezik 1általán? Oké, én kulcsosházakhoz vagyok szokva, oda minden levedlett szart betesznek, mint az albikba. Szóval ilyen szép helyen még szebb az élet.

Szobabeosztás az elkövetkezendő 4 éjszakára:

•    nászutas lakosztály: Gábor, Somi
•  gyerekszoba: Balázs, én
•   nappali: Berger, Gyuribá

 Azért nagy könnyebbség volt 1 helyen megszállni 4 éjt, így ki tudtuk tölteni a rendelkezésre álló teret. Nem hiába kereszteltem el magamat annakidején nagyandreagáznak :)

Sörivás és vacsora után lassanként nyugovóra tértünk. Az időjárás elég kedvezőnek ígérkezett keddre.

2. nap 2014. április 29.

Luxemburgi bigek

Jól bemelegedett a szobánk reggelre. Én éjjel köhögtem, fulladozgattam- a szokásos. Sőt, már azt is álmodtam, hogy alig kapok levegőt. Olyan valóságosnak tűnt. Persze nekem minden álom valóságos. Nemtom mi bajom lehet, de már k. unom.

háborús emlék

Mindenki feltámadott, készülődtünk, ettünk-ittunk, s 7-kor bevágódtunk a buszba, egészen Diekirchig mentünk ahol megmásztuk a BIG 144 Herrenberg (394 m)-et. A belvárosból indultunk. Elég rövid emelkedő volt ez is. Ilyenek ezek a luxemburgi bigek. De mind1ikben van 1 kis csavar, értsd meredek rész.

Szerencsére a tönkretételig vagyok képes használni 1 biciklit, megvárva míg minden elkopik rajta, holott pénz is lenne rá, hogy változtassak, csak rest vagyok utánajárni. Mert túl bonyolult. Szeretek biciklizni, de a technikai részét oldják meg a fiúk vagy a szerelők. Mindezt csak azért mondom, mert a hajtóműcserét sem hajtattam végre, s elég combos 52/39-cel 20 %-okat megmászni. Az Alpokban ez a hajtómű ilyen hátsó sorral már valóban emberpróbáló lenne számomra.

Sebaj, szépen felértünk. Vmi katonai izé van a tetőn, 6almas intézmény, sorompó, fényképezni tilos tábla. Bírom, amikor olyan 1 hegy, hogy felérsz, s nincs előtted semmi, se fa, se épület. Olyan érzés, hogy ha odasétálsz az út széléhez, óvatosan kihajolsz, s meglátod a tengert. Vagy mindenképpen vmi vizet.

virágzik a repce

1 biztonsági örni mutatott a bokroson túl 1 helyet, ahol kitűnően lehet fényképezni. Megköszöntük, de nem topogtunk be oda.

Érdekes amúgy, hogy Luxemburgban mennyi háborús emlékhely, emlékmű van, meg ilyen katonai cuccok. Diekirchben van 1 katonai múzeum is.

Gurulás után vérzékeny búcsút vettünk Balázstól, aki Viandenből megmászta a BIG 139 Mont Saint Nicolas (510 m)-t.

Mi, a maradék 5 ember pedig továbbállt, hogy az 5 biget teljesítse. Mindenki 1et, haha.

egybefolyikegybefolyikegybefolyik... Az időjárás kedvező volt, azaz nem esett. Néha még a nap is kisütött. A táj dimbi-dombi, ahogy R. Gábor ígérte. Az út kitűnő, forgalom közelít a nullához. Szabad biciklizés. A fiúk nézték a térképet, én a szokásos birkamódon mentem utánuk vagy éppen előttük. Nemhiába vonzódom én e gyapjas állatokhoz.

Az időjárásról annyit szólnék, hogy nem panaszkod6tunk rá. 13°C volt az átlagos hőmérséklet. Ilyen hűvösben tekerve döbbentett meg, hogy a meleg mennyire kiszívja az erőmet, mennyire megterhel. Oké, ezen a terepen 30 fokban is könnyebb lenne, mint az Alpokban.

egybefolyikegybefolyikegybefolyik…BIG 142 Cote d’Eschdorf (517 m) ? BIG 140 Bourscheid (535 m)?

A BIG 143 Ferme de Masseler (483 m)-re emlékszem. Egy csendes falucska tetején van a big. Benéztem a helyi tsz mögé, visszafele meg majdnem elütöttem 2 vitatkozó (Gyuribá szerint párzó) citromsármányt. Hallatlan, azt hittem, nem röppennek fel sosem. Tavasszal mindenki és minden eszét veszti? :)

Balázs megjött a bussazl

A 141 BIG Jardin-Tour Napoléon (549 m)-t Goebelsmühleből teljesítettük. Begurultunk ebbe a tündi-bündi faluba, s rá 1-2 percre Balázs is megérkezett a busszal. Felmentünk a hegyecskére, ez kb. vmiféle útkereszteződés volt. Onnan kicsit továbbmentünk, s egy háborús emlékműhöz érkeztünk. Meg persze építkezés nyomai: gépek, konténer, és 1 gyökérkefékből összeállított cipőtisztító.

A faluba visszaérkezve kicsit megpihentünk. Van ott 1 cuki templom cuki temetővel, cuki tóval a szomszédságában. A tó kb. 30 nm. Vmi dísztó lehet. Kis patak folyik rajta keresztül. Vicces, hogy mégis kint lóg a mentőúszógumi a parton. A temető 1enesen érdekes volt. Nem értettem, miért olyan egyszínű szürke a durva kőkeresztek oldala, mígnem közelebb léptem, s megláttam, hogy pléhvel vannak beborítva. Érdekes megoldás, ilyet még sosem láttam. Szeret
em a pléhet. Olaszországban a régi házakat gyakran pléhtető fedi, amitől el-á-julok, annyira tetszik. Aztán hogy az milyen lehet alulról, nem tudom, de jól néz ki.

Erre a falura is rácsodálkoztunk.

Közbeszúrom, hogy itt folyamatosan rácsodálkoz6tunk mindenre. Szépen megművelt mg. területek, mindenhol tehenek vagy lovak, díszes, ápolt kertek, örökké divatos és szép lakóházak. Az élhetőség, kiszámít6óság, nyugodtság, szépérzék mintaképei. Minden belesimul a természetbe, 1ütt lüktet vele. Az utak is. Még a teherautók is, pedig abból van rengeteg. Mindenhol építkeznek vagy mi. Berger 1 csinos kastélyt meglátva így szólott: megint egy nyomortanyát lát6unk.

Itt említem meg, hogy a luxemburgiak a tapasztalataim alapján imádják a kerti törpéket és testvéreiket. Imádják őket elhelyezni bárhol a kertben vagy az épületben/en, pl.: 

• műanyag kutya fekszik az ablakpárkányon
• csíkos, zöld cserépmacska ül az ablakban
• kerti törpék, manók, madarak állnak a lépcsőn
• mázas sün áll a bejárati ajtó előtt
• mázas kék gyík mászik a falon
• sárkány lógatja a fejét a kerti padon
• különböző méretű agyaggömbök ülnek a fűben, némelyik fluoreszkál
• gólya kisgyereket tart a kert közepén a fűben
• béka ül 1 kövön a kerti tóban  

pléhsír

 Errefelé is sok a repce. Akármennyire is szidnivaló növény- persze nem a repce tehet róla, hanem akik kitalálták, hogy ezzel vessenek be mindent- csodaszépen virít, amikor virágzik. Ez a sárga feldobja a tájat. Még a borús időben is napsütöttének látszik tőle a környezet.

Rövid pihenő után elbuszoztunk Drauffeltbe, ahol 1ütt teljesítettük a BIG 138 Cote de Munshausen (518 m)-t. Ez a falu végén vmi magaslat. Nem ez az 1etlen ilyen big pont. Úgy értem, hogy csak 1 pont egy faluban, és lefényképezkedsz a helységnévtábla mellett.

Nekem a lábamban volt a bugi, nagyon nem akartam buszozni, örültem, hogy Bergerrel és Gyuribával eltekerhettem a kb. 19 km-re lévő Stolzenbourgba, ahonnan az utolsó keddi bigünket teljesítettük. Odafele már Gyuribá fejében is megfogant, hogyha jól állunk időben, akár haza is tekerhetünk majd. Helyeseltem, s mertem remélni, hogy így lesz, sima ügy, ecc-pecc, legkésőbb 5-re otthon vagyunk. Lezúztuk ezt a távot, Balázs kidobta Somit és Gábort, ő meg előrement a busszal. A BIG 139 Mont Saint Nicolas (510 m)-ra vezető út is szinte forgalommentes volt, és hamar felértünk. Fotózkodás közben előhozakodtam a hazatekeréssel, azonban rajtam kívül senki sem lelkesedett érte. Gyuribá sem. Balázsban bíztam, mondván úgyis csak buszozgatott egész nap, tekerjen velem haza. A potenciális esőre hivatkozva maradt a sofőr pozícióban.

Én elvonultam toalettre, a többiek pedig elgurultak a csúcs alatt lévő parkolóba, és elkezdték betenni a bringákat.

A klotyóról annyit, hogy Luxi jó erdős, tele nőknek is lehetőségekkel, ha unszol a természet :)

Sajnos meztelencsigák is vannak dögivel. Azok, amik nálunk, a fosbarnák.

goebelsmuhle

Én meg útbaigazítás és 1 energiaszelet megevése után felkerekedtem, hazabicikliztem. Túltettem magam azon, hogy eltévedhetek. Nekem ez a parám, az eltévedés. Hogy nincs aki megmondja az utat. Érdekes párhuzamot vélek felfedezni az életem 1éb területein ezzel kapcsolatban. Nincs aki megmondja, mit csináljak, nekem kell döntenem. Ez szinte fizikai fájdalommal jár. Amiben nem vagyok jártas, abban elég nehéz döntenem, csak halogatok. Tessék, a térképolvasásban is tükröződik eme haszontalan tulajdonságom...

Szóval a srácok pakoltak, én meg leléptem. Menni akartam, hogy igazán elfáradjak, mint1 tesómra gondolva, hogy vele 100 km alatt nem szoktunk big napokat csinálni, 1fajta becsületbeli ügynek tekintettem a dolgot. Nem tudom, végig lejtett -e vagy közbe-közbe megtáltosodtam, de szinte 30 alatt sose mentem. Jó volt izomból nyomni. Diekirchbe véletlenül bementem, de hamar észleltem a problémát. Aztán átmentem a hídon, hogy javítsak, igen gyanús lett a környék, majd a térképre pillantva rájöttem, hogy nem ezen az oldalon kéne lennem, úgyhogy vissza a folyó másik partjára. A nagy körforgalom ismételt megpillantása után 1ből eszembe jutott, hogy Gyuribá erről a körforgóról beszélt. Ezen, a 10-es úton kellett mennem Bollendorfig. Ráismertem 1-2 helyre, amiket reggel láttunk. Igen szerencsésnek éreztem magam, hogy elkerekezhetek a csodálatos vérbükk sorok között. Meseszép volt, ennyi vérbükköt még sosem láttam 1xre. Jó hosszan tartott, ami a végtelenség benyomását keltette. Van 1-2 ilyen fasor, ami örökre megmarad az emlékezetemben. Etyek előtt vagy után van 1 platánsor, ami csodálatot vált ki belőlem. Aztán tavaly az Arthurhaus felé volt egy fenyősor, ráadásul ez meredek is volt, így a szépségén kívül a nehézségére is emlékszem. Meg amikor a Zoncolan felé mentünk tesómmal, ott is volt 1 allé, amit mind2ten megjegyeztünk.

Egy parkolóban állt egy autó, és 1 srác feküdt mellette mozdulatlanul stabil oldalfekvőben. 2 társa próbált vele vmit csinálni. Nem tudom, mi történhetett, csak elsuhantam mellettük. Segíteni úgysem tudtam volna.

Nem akartam megállni, 1ben akartam letudni a távot, azonban nem voltam biztos, hogy mennyi van még hátra, ezért leálltam 1 karámnál betolni 1 müzliszeletet. A belül tartózkodó 2 ló kíváncsian odajött, és bontáskor élénkebbek lettek. Nem adtam nekik, viszont a kulacsomból csöppentettem a világosabbra 1 kis vizet, ami nem tetszett neki- én naiv azt hittem, majd kinyitja a fenenagy száját, és én öntök bele vizet- elsétált. Miután nyeregbe pattantam, ők is futottak velem párhuzamosan. Ekkor elgondolkodtam, hogy mégse utálom annyira a lovakat. Nem is utálom őket, csak nem tápláluk irányukba pozitív érzelmeket, nem lelkesedek értük. Ennyi.

Innen hamar hazaértem. A házba nem tudtam bemenni, mert elvitték a kulcsot a boltozók, így legalább kint nyújtottam, meg figyeltem a szomszéd macskát. Gyuribá beengedett a konyhaablakon. Jó 5let volt. Nem vagyok 1 légtornász típus, de ezen az ablakon én is be tudtam mászni nulla erőlködéssel. Tudniillik ennek a háznak nagyon alacsony a plafonja, talán 2,5 m. Ezért az ablakok is alacsonyabban kezdődnek. Fent a klotyóban, amikor vetettem le a ruhámat, bevertem a kezemet a plafonba. Jó, a szoba tágasabb volt.

Tisztálkodás után Balázzsal és Gyuribával mi is meglátogattuk a boltot. Vettünk néhány sört, csokit, joghurtot, ilyesmit. Mondván, hogy több vásárlásra úgysem lesz lehetőség J

A vacsora ö-v zajlott. Gábor mindig korábban eszik és alszik, neki ilyen a bioritmusa. Túratársaim zsákjaiból előkerültek a konzervek és a különböző zacskós készítmények. Gyuribának volt palacsintája meg fasírtja, Balázsnak rántott húsa.

Az este a konyhában jó hangulatban telt. Mit is ír6nék mást? Ez 1 ilyen edzőtábor volt, ahol a hasizmot is megdolgoztuk- nevetéssel.

3. nap 2014. április 30.

Ezen a szent napon Gyuribát nélkülöztük 1 db-ig.

születés?

Reggel egyből bringával indultunk el a BIG 145 Berdorf Gourges du Loup (369 m) meghódítására. Nem volt valami meleg, de legalább nem esett. Gábor jósolta, hogy majd lefelé lesznek érdekes sziklaalakzatok, figyeljünk. Ez már felfelé bekövetkezett. Irdatlan nagynak tűntek. Dombos tájon sziklák? Igen. Igazi turistalátványosság volt ez a sziklacsoport. 2 nagy tömb között egy keskeny rés, kb. 1 méteres. Szülőcsatorna. 1értelműen a szülőcsatornát juttatta eszembe. Nem volt kérdés, hogy végiggyalogolok rajta, akármennyire is zűrös ez look-stoplival. Kicsit tartottam tőle, hogy a sötét sziklák meg a nedves időjárás valóban kicsikar belőlem valamiféle katartikus élményt, és kinyúvadok lelkileg. De nem ez történt. Nem történt semmi, csak a (gyermeki) rácsodálkozás. Szétnéztem. Szép. Valóban 1.osztáylú hely ez kisgyerekeknek futkosni. És bújócskázni is lehetne ott. Csak a hunyó sose találna rá a bújókra...

A big pontot elértük a faluban, onnan legurultunk a másik oldalon, ahol szintén voltak ilyen sziklák, ugyanazzal a szülőcsatorna megoldással. Ezen nem sétáltam végig, mert a managger nem engedélyezett annyi időt, hogy újra megszülethessek :)

Kaptam néhány tanácsot Balázstól és Bergertől a biciklizést illetően, sőt Berger vmelyik faluban, ha már így várakoztunk, emelt a nyergen vagy másfél centit, amit én túlzásnak tartottam, ám bebizonyosodott, hogy nem túlzás, sőt pont jó. Innentől fogva sokkal jobban ment a biciklizés. Így lett Bergerből edző úr.

A BIG 148 Eoliennes de Paferberg (386 m) egy szélerőmű mellett van. Érdekes hallani a lapátok suhogását. Ide részben bicikliúton jutottunk. Nekem tetszett, hogy többféle virágzó fa behajlott az útra, s vastagon beterített egy részt. Jó volt rajta áthaladni, látván, hogy nem vizes.

1ik szakaszon Somival lemaradtunk, hirtelen fura érzés a jobb lábamban, s máris rajta maradt a pedál a cipőmön. Leszálltam, s mielőtt próbáltam volna kézzel feszegetni, Somi tanácsára visszacsúsztattam a tengelyre, és így ki tudtam akasztani. Néztünk nagyot, közben a többiek meg haladtak előrefele. Elkezdtük keresgetni az anyát, majd jónéhány perc után rájöttem, hogy semmiféle anyát nem kell keresni, csak ráhajtani a pedált a tengelyre. Közben hívott Balázs, hogy mi a szösz van, s visszafordultak. Óvatosan mentünk ezután tovább. Az 1ik faluban találtunk munkásokat, akik tudtak adni 1 villáskulcsot, amivel meghúzta Somi a pedált. Nekem meg eszembe jutott, mit mondott Sanyi, a bicikliszerelő: fontos a jó pedál, nehogy szar legyen, mert legebedek a cangáról, s akkorát esek, mint 1 ház. Kicsit szomorú lettem, mert a hátsó kerekem meg nekiállt cincogni már a Berdorf Gourges du Loup felé, amit később Balázs megfejtett: hátsó agy- akárcsak tavaly Ausztriában, ahol 30 EUR-ért korrigálták a hibát...

No, csak felértünk a Paferbergre.

kettősség

Onnan valamilyen módon, nagy utat is használva megérkeztünk a BIG 146 Altier (399 m)-re. Ott volt 1templom- minő meglepetés.

Innen kiesnek dolgok megint. Az van meg, hogy a következő, a BIG 147 Cote d’ Houwald (414 m) vmi rét közepén van, és hogy a fiúk telecselekedik a rétet vagy a repcét :)

telecselekvés előtt

Ekkor már Balázs nem bír magával, egyre a Bäckereit hajtogatja :) amivel én is 1etértek. Nem mintha éhes lettem volna, de csak megkóstolnék 1 luxemburgi pékárut, ha már itt vagyok. Béreldangebe begurultunk, s Gábor meglátta Gyuribát, Balázs pedig a Bäckereit. Somi, Balázs, Berger és én betértünk az intézménybe, mely mindenki arcára mosolyt csalt, kivéve először Somit, akit véletlenül 5 euróval átvert a pultoslány, aki nem tudott angolul, de azért elmagyaráztuk neki, hogy 5-ösből adott vissza, nem 10-esből.

Gyuribá a busznál elmesélte, merre járt, ivott olasz sört, kávét, turistáskodott. Frissen várt minket a parkolóban.

Nagy nehezen átverekedtük magunkat a forgalmas út túloldalára, s nekiláttunk meghódítani a BIG 149 Birgerkraiz (373 m)-ot. Gábor kiborult, hogy micsoda 1 big ez, tizesével döngetnek el mellettünk a kamionok, s akkor a személyautókról még nem is beszéltünk. Combos volt, és a forgalom miatt izgi. Nem tartott soká, hamar (nak tűnt), felértünk a csúcsra. Természetesen ez is lehetetlen helyen volt, csak semmi jellegzetesség.

biirgerkraiz felé

Lefele vadállat volt, itt értem el a túra sebességrekordját, 67,4 km/h-t. Ha jó az út és csapadék sincs, országútival igazi élmény lefelé. 1xűen nem érzem a sebességet. Nem érzem veszélyesnek. Túrabiciklivel nem ekkora élvezet. És én még féltem az outitól. Ez a Colnago meg 1enesen zseniális. Sokkal kényelmesebb, mint a Coppi. S amióta ezzel biciklizek, többen megkérdezték, versenyzek -e. Tessék, ennyit számít, hogy mi van alattunk, máris többet néznek ki belőlünk :)

Béreldangeból Dudelangebe buszoztunk a BIG 148 Mont Saint Jean (417 m) aljába. 1 db-ig semmi különös nem történt, mentünk egyenesen, aztán a srácok nekiálltak kérdezősködni, merre van ez a kápolna. 1 vágottasszemű nőt is megkérdeztek, aki persze nem helyi volt, de rögtön hívni akarta a barátját, hogy ő majd megmondja. Végül mellette, a buszmegállónál kellett felmenni a kápolnához. Mosolygott, hogy very hard to climb. Az is volt. A 30 %-os szakaszon majdnem leestem, alig tudtam kiakasztani a lábam a pedálból. A lassúság miatt balra dőltem, nem volt időm megszólalni, hogy úristen, leesek, senki ne jöjjön mögöttem, Gábor azonban mögöttem volt, azt’ ö.ütköztünk. Szerencsére nem estünk el. Mérges voltam magamra. Na mind1, dühösen feltoltam a bringát. Ez is nagy mutatvány volt, nem tekerni. Lefele megfogtam és cipeltem az avarban sétálva. Így a kápolna se 6ott meg különösebben, nem voltam áhitatos hangulatban.

m. s. jean

Ezzel kivégeztük az összes luxemburgi biget.

A szerdai utolsó BIG 215 Mont Saint Walfroy (350 m)-hez 85 km-t kellett (volna) kocsikázni Margutba. Ez már Franciaország. Elég sokat kavartunk, mire rátaláltunk. Volt is némi feszültség a levegőben, de Balázs, az aznapi bohóc próbálta oldani, és nem sikertelenül. Persze 1folytában Orvalt emlegette, hogy ott mekkora ciszterci kolostor vagy apátság vagy mi van, meg micsoda sört főznek a papok. Elhaladtunk 2x is egy fatüzelésű erőmű mellett, amely fingszaggal keveredett karalábészagot árasztott magából. Nagyon közel érve hozzá az utóbbi elmaradt.

m. s. walfroy 1

Marguton nagyon látszott, hogy nem csini Luxemburg. A parkolóban, ahol letettük a buszt, egy lakókocsiból árulták a hamburgert. Mi pont az aggregátoruk mellett parkoltunk le- hát nem volt 1 nagy élmény. A vásárlók suttyóknak tűntek, csakúgy mint az utcán lézengő többi ember. Fura hangulata volt. Olyan régies, délies, nyárias, világvégi. Nem tudtam elképzelni ezekről az emberekről, hogy fellátogatnak időnként ahhoz a templomhoz. Volt ott 2 superman(ruhás fiú) is. Margut a superman falu?

Gyors kipakolás után elindultunk a templomhoz, amelyhez csak 1 út vezetett. Tudtam, hogy rövid lesz, és kemény. A vége igencsak meredekre sikeredett. Szerencsére alig voltak autók, így szlalomozva, könnyítve tudtam felmenni. Nagyon ö. kellett szorítani a fogaimat, és megreguláznom az elmémet, hogy leszállás nélkül felérjek. Sikerült!

m. s. walfroy 2

Nem voltak hülyék, akik ide építették ezt a templomot. Nagyon szép kilátás nyílik erről a kis fennsíkról a környező tájra. Elég magasan van, hogy csend legyen, itt aztán lehetne gondolkodni a világ folyásáról. Én azonban némi bámészkodás után csak a saját folyó ügyemre tudtam koncentrálni. Felfelé semmi jó kis bokros nem volt, így megpróbálkoztam a toilette felirat felé orientálódni, hátha beengednek így este későn. Az 1ik helyi arc rendes volt, bekísért 1 szép mosdóba. Érdeklődött, honnan jöttünk, merre megyünk. A magyarok vagyunk hallatán, 1ből előjött Sárkozyvel, hogy az ő előző elnökük is magyar volt. És a lelkemre kötötte, hogy Orvalt feltétlenül nézzük meg, kihagy6atlan.

Ezt a meredek utat megtapasztalva azon gondolkoztam, hogy miért építették ilyen megközelíthetetlen helyre a templomokat, kápolnákat. Lehet csak a híveket akarták szivatni, hadd gyalogoljanak, izzadjanak meg, amikor templomba kell jönniük. Szenvedjenek itt a földön t, ne csak a purgatóriumban majd annakidején [bocsi, életemben először használom az annakidejént jövő időben].

Lefelé szaggattunk, állati vooolt!

A büfékocsiból az el/megéhezett srácok vásároltak hamburgert, s újult erővel vágtunk neki a hazafele útnak. Az üléshez is kell energia J Margutból Bollendorf 140 km.

Azért mindenkinek lecsúszott még a vacsora, és némi sör. Visszaidézni nem tudom, de nagyon vicces volt ez az este is.

irány margut

Hazafele a buszban leszavaztuk a csütörtöki 5 órai indulást, mondván az túl korai, és amúgy is meghiúsult volna, ugyanis elszállt a busz világítása (tompított+reflektor). Szinte 1xre vettük észre én és az 1. sor. Gyanús volt, hogy az úton, előttünk semmiféle fény nincs- viszont a műszerfal visszajelzett, hogy minden működik.

Elég jó időt jósoltak a nagy csütörtöki napra, du. 2-re vártuk az esőt.

És a srácok 1re vízionálták a május 1-jei grillfesztivált meg a sok sört. Ehhez képest:

4. nap 2014. május 1.

A reggel a szokásos volt. Kaja, pakolás, végén kis kapkodás. Tenneville-ig kocsikáztunk közösen. Ott Gábor és Somi kidobtak bennünket, és elmentek Flandriába bigezni. Mi pedig belga bigeket céloztunk meg. Berger elindította a stoppert, ui. azt beszéltük meg, hogy lesz 7 óránk tekerni, amikor újra találkozunk az utolsó bigünknél, az autópálya felüljárónál. Igen, a legmagasabb luxi big 1 autópálya felüljárón van :)

a tan-lesből

Már az első 5 percben meg kellett állni esőruházatot vételezni... Na, jól kezdődik, gondoltuk. Bevetettük magunkat a falvakba és az erdők közé. Az esőcske hamar alábbhagyott. Kujtorogtunk a néptelen, jó minőségű, erdőkkel övezett utakon. Mennyei volt. Sehol senki. Persze táblák sem :) Gyönyörű házikók kővel kirakva, pompázó, színes előkertek, éppen levirágzó japáncseresznyék, melyek alatt rózsaszín szőnyegként terül el a sok szirom, színes üvegablakok, szépen metszett fák, és még sorol6nám. Ha már a fametszésnél tartok: Luxemburgban divat vagy vmi növényvédelmi/ápolási eljárás, hogy a fákat iszonyúan visszavágják. Főleg a platánokat. Marad a törzs, meg főbb ágak, de szerintem d=15 cm-nél vékonyabbakat nem láttunk rajtuk. Mikor hajtanak ki? Hogyan néznek ki ezek ősszel? Erre kíváncsi lennék. Békebeli vagy hogy is mond6nám. És azok az erdők! Micsoda fenyők. Olyan 1enesek, olyan tiszteletet parancsolóak. Nem parancsolóak, ez rossz szó. Tiszteletet nem lehet parancsolni. Tiszteletreméltóak. Milyen sötét van bennük.
És micsoda nyugodtság. No stressz. Mindannyiunkat ámulatba ejtett a belga táj is. Hát örülök, hogy ide is eljut6tam, nem panaszkodom, eddig jó ez az év.

vaslépcső

1ik faluban megtudtuk, hogy rossz irányban jöttünk. Vissza. A big még messze, de mi már 500 szintet mentünk... St. Hubertbe is begurultunk. Nagyon cukker város. Szívesen Hubertusoztunk volna Gyuribával :) Amikor kimásztunk a városból, akkor derült ki, hogy van 1 csodás katedrálisa- a luxemburgiak erősek templomokban. Azokból a szép barnás kövekből igazán csinos templomokat, kápolnákat és lakóházakat emeltek. A házakban van 1 kis plusz, néhol egy színes üvegablak, fabetét, valami dísz a homlokzaton. Valahogy rátaláltunk a helyes útra, s kacsáztunk, hullámvasutaztunk a fantasztikus erdők meg rétek között. Találtunk egy magaslesszerű építményt, ami tan-lesnek mond6ó leginkább. Ki van plakátolva pár környéken élő állatfaj. Felkopogtunk a fémlépcsőn, s 1 erős csapóajtót kinyitva bejutottunk a lesbe. Nem értettem, miért van "vizesárok" körbe, de Berger rájött: a kisgyerekeket leteszik oda, s nekik is van plexiablak, ahonnan kilátnak. A falon lévő üzenőfüzetbe beírtuk magunkat, had csodálkozzanak, hogy idetévedt valaki a világ közepére Magyarországról.

parkettaház

Innen 1 keveset gurulva megérkeztünk az 1. bigünkhöz, a BIG 135 Cheval de Bois (522 m)-hez. Ez a pont is csak úgy ott volt a semmi közepén: valamelyik fiú megtalálta az úton a biges felfestést.

Legurguláztunk a faluba, ahol 1 helyi arc, aki éppen vmi kastélyt újított, útbaigazított minket, merre kell La Roche-ba menni. Mire elértük a főutat, kacsáztunk 1 keveset, és ö.futottunk 1 Porsche találkozó résztvevőivel is. Láttam tyúkokat. Elég szarul néztek ki. Úgy, mint otthon, pedig ezeknek volt nagy terük. Biztos elkapta őket vmi betegség. Eddig még tyúkot nem is láttam, csak nagytestű haszonállatokat. Megállapítom, hogy a marhatrágyának van a legjobb szaga, kicsit édeskés. A disznóé, tyúké és nyúlé sokkal büdösebb- ezeket ismerem még.

La Roche

La Roche-ba eljutni is csodás volt. Ez a táj engem teljesen lenyűgözött. Én nem találok rá szavakat. 1ik kanyarban pont úgy sütött a nap, és úgy állt a Föld, hogy láttam lebegni a nyárfavirágzatokat (vagy pitypang?) a levegőben. Igen, csillogott a sok fehér pöttyszerű pamacs a levegőben. Éltek. Úgy képzelem, mintha az egész rendszer, tehát a virágzat plusz a körülötte lévő levegő, 1etlen anyag lett volna. Nevezzük fluid virágzatnak. Tapintás szempontjából 1értelműen pókháló. Sajnos rajtam kívül ezt senki nem észlelte. Ilyenkor jövök rá, hogy az ember mennyire 1edül van az életben. Hiába van körülötte család, barátok, munkatársak, mégiscsak 1edül van. 1edül születik, 1edül hal meg. Senki nem lát6ja ugyanazt, nem érezheti ugyanazt, mint én. Csak hasonlót. Ha pl. nézek 1 fát, akkor ott van az én fejem a 2 szememmel, senki másé nem fér oda, tehát pont ugyanazt nem lát6ja, mint én. Az érzéseket még nehezebb megfogalmazni. Dimenzióugrás (mint 1ik haveromnak 10 sör után :) A különös az, hogy nekem vannak különböző érzéseim, amikhez ugyanaz a fizikai érzet is társul. Úgy értem, hogy számomra negatív és pozitív 6ás képes ugyanazt az érzetet kiváltani. Ami bizonyára nem fizikai, hiszen pl.  nem forgatnak tőrt a szívemben. Ez érdekes... ja, ez túraleírás, nem lélekkurkászás...

La Roche-ban dúlt a május elsejei hangulat (fűszaggal vegyítve :), ám mi nem maradtunk ott sörözgetni, kolbászozgatni, csak arrafelé kolbászoltunk, hanem elindultunk a BIG 415 Pied Monti (415 m)-hoz. Ehhez ki kellett tekerni a városból, kacskaringózni 1 kicsit. A srácok a térképből kiokoskodták, hol kell lekanyarodni, s máris 1 édes falucskában voltunk, ahonnan kezdődött a big. Megláttam az út elejét, én már majdnem a látványtól hanyattvágtam magam, annyira meredek volt. Ráadásul elég sok autó is jött-ment- már előre láttam, hogy vmi irdatlan kanyarban gyökkettővel megyek, s jön 1 autó, én meg eldőlök előtte. Amíg megbizonyosodtunk (Balázs megkérdezte), hogy jó helyen járunk, eleredt az eső. 1 anyuka meg a lánya zavartalanul tollasozott tovább. Gyuribá nem szarozott, elindult. Igaza volt, később a taknyos és meredek úton csak nehezebb lenne. Mi ettünk, beálltunk 1 fa alá, aztán nekiduráltuk magunkat az emelkedőnek. Én utoljára indultam, nehogy ráessek valakire :) Az esőcske nem sokáig tartott, és a sűrű lombozat miatt alig volt érzékelhető a nyoma. Hamar eltűntek a többiek a szemem elől, így 1edül araszolgattam felfelé. 1x leszálltam, mert annyira meredek volt az út, plusz jött 1 autó, s bepánikoltam. Szerencsére röviden kellett tolnom a bringát, jött 1 laposabb szakasz, visszaszálltam. Az erdőben nem volt semmi különös, 1x csak véget ért. Végül felértem 1 útkereszteződéshez, ott vártak a többiek. A legmagasabb ponthoz 1ütt tekertünk fel pár100 m-rel odébb. Ott leragadtam a tehenek (szarvasmarhák) tanulmányozásában. Ilyeneket még nem láttam. Fehérek voltak és izmosak. Ki lehetett venni minden 1es izomcsoportot a testükön, mint 1 kiszálkásított vékonyabb testépítő esetében. Nem értem, hogy a marhák egész nap csak fekszenek, max. a kajáért sétálnak odébb, mégis hogy lehet ilyen látványos izomzatuk? GMO? Messziről a bőrük malacbőrre hasonlított.

Lefele gurulva Berger/Balázs felhívta a figyelmemet 1 házra, aminek a külső burkolásához elhasználták a parkettát :)

A végén baromira kellett húzni a féket, hogy bevegyem a kanyart.

Vágytunk a grillfesztiválra, kis söröcskére, vagy legalábbis vmi meleg/normális kajára. Időben jól álltunk annál is inkább, mivel Gábor üzent, hogy késni fognak, így 7+1,5 óránk volt reggeltől számolva.

A főúton La Roche felé tekertünk vissza 1 db-on, majd 1 jobbossal elindultunk a 3. BIG 137 Col d' Haussire (498 m) felé. A buzgó titánok hamar eltűntek a szemem elől, mi Gyuribával lemaradtunk. Ez az út keskeny volt, lombos erdőben vezetett. Alattomos emelkedőt kellett legyűrnünk. Legalább nem volt forgalom. Az erdőben volt a teteje, van kint 1 tábla vmi nagy bringásról. Itt hosszabban megpihentünk, a többiek rosszallóan vették tudomásul, hogy a külföldi biciklisták nem szeretnek köszöngetni/bólintgatni.

Asszemm ö.kavarok itt dolgokat…

A 4. big elérése előtt volt a túra legszebb szakasza. Enyhén lejtős, viszont igen kanyargós út. De ilyen szinusz-hullámszerű kanyarokkal. Úgy értem, lehetett látni 1más után több kanyart. Ekkor volt 1 kis eső, ami inkább alulról áztatott el minket, mint felülről. Mivel melegen sütött a nap, nem volt ez akkora érvágás. Jaj, imádtam ezt a részt. A BIG 129 Col De Rideux (370 m) alja kicsit meredek volt, de hamar megenyhült. Fent hosszasabban elidőztünk meg számolgattunk, hogy állunk az idővel. Jól álltunk. Nehezen hagytam ott azt a napos, nyugis helyet. Lefelé betévedtünk 1 zsákfaluba. Vissza kellett másznunk. Volt ott 1 istálló meg 2 ember. Az 1iken olyan munkáspóló volt, mint, amit én vittem magammal kulturális ruházatként. 1 zöld-fehér-kék-barna csíkos galléros C&A-s rövidujjú. Ezen jót röhögtem. Tömegtermék végül is, mégsem láttam sosem senkin, erre Belgiumban adódik 1 ilyen alkalom :) Nehezen indultam el felfelé, majdnem kimentem a művelethez a faluból Nem volt nehéz, ui. pont ott ért véget az aszfaltos út. Aztán lenéztem, s láttam, hogy elől nagytányéron hagytam, így erőlködhetek napestig :)

Lefelé belebotlottunk egy gazdába meg 3 sovány tehénbe. El akarta terelni őket az útról, azonban azok nem szándékoztak engedni. Odasózott nekik, mutogatott, hogy mehetünk, ám a tehenek újra az út felé fordultak, végül pár botütés után jobb belátásra tértek, elvonultak a rétre. Először félelmetes volt, ahogy álltak ott az út közepén minket megállásra kényszerítve- kezdődik a harc! A művelet végefelé alulról megérkezett 1 apuka a fiával, a gyerek kirontott az autóból, s diadalittas mosollyal elkezdett a tehenek felé rohanni. Végül nem tudom, mi történt, mert elgurultam, de baromi vicces volt.

Innen már csak az autópálya felüljáró BIG 134 Baraque De Fraiture (653 m) következett. Manhay felé vettük az irányt. Balázs megindult, hárman kissé lemaradva araszoltunk utána. Szivatós út volt, alattomosan emelkedett. Az edző engedélyezte a gyorsabb tempót, s előirányozta Balázs hátbavágását, őmaga pedig Gyuribával lemaradt. meg is közelítettem apránként, azonban nem mertem belehúzni- ki tudja, mennyi van még hátra- gazdálkodjunk az erőnkkel. Amúgy tetszett ez is, békében a fák között némán haladni. Aztán 1x csak beértünk vmi faluba, Balázs megállt az útkereszteződésnél, s így a hátbavágás elmaradt. Berger és Gyuribá hamarosan megérkeztek, s 1ütt folytattuk a big aljáig az utat. Még gondolkoztunk, hogy az ünneplő nép közé bemegyünk a kocsmába vizet vételezni, de aztán Balázs emlékeztetett, hogy a tetőn van mindenféle büfé (koiszk), majd ottan vételezzünk vizet, 1ebeket. 6 km, annyit kibírunk. Ok. Elindultunk, s szétszakadt lassanként a csapat. Elkezdett felhősödni, beborulni, a távolban látszott, hogy esik. Számolgattunk, figyeltük a szelet, és csak remélni tudtuk, hogy eső előtt felérünk. Az utolsó harmadban ki1enesedett az út, látszott a messzeség, az erdő se ölelt olyan szorosan körül, autók alig, olyan végtelenül nyomasztónak tűnt az egész. Láttam elől egy bringást, Balázs megelőzte, majd én is fokozatosan közelítettem. Aztán már nem is biciklisnek néztem, hanem 1 olyan fehér tehénnek, mint amit a Pied Montinál láttam. Hogy 1edül ballag haza a tehén. Nem vontat maga után semmit, mégis súlyos léptekkel halad. Mintha a világ összes gondját ő cipelné a testében. Reálisnak tűnt, hogy 1edül ballag haza a járt úton, ui. apa mesélte, hogy annakidején, amikor hajtották haza a marhákat a legelőről, akkor mind1ik oda fordult be, ahol lakott- ilyen nagy tudósok a tehenek :). Aztán feleszméltem, hogy ez mégiscsak 1 biciklis. A big pontot-ami 1ébként Belgium 2. legmagasabb aszfaltozott pontja- felpillantás nélkül hagytam el. Ekkorra megjavult az út minősége . Addig elég szar volt. Nem ehhez szoktunk mi Luxemburgban, ám ezek szerint a belgák hanyagabbak, hehe. Balázshoz csatlakoztam a parkolóban, nekiálltunk fantáziálni a belga sültkrumpliról. Evés előtt azonban megvártuk a többieket. Rövidesen begurultak, de mire ö. kaptuk volna magunkat az étteremhez, Gáborék megérkeztek a busszal- a francba :) így lőttek a krumplinak. Azért örültünk 1másnak :)

Nagyon jó nap volt ez, meg merem kockáztatni, hogy a legjobb, legalábbis számomra. Hazafelé nyilván hülyültünk, s a vacsora sem maradt ki...este 11-kor... Plusz pár sör. Meg voltunk huzatva, juhéjj!

5. nap 2014. május 2.

schwarzer kecskék

Ó, jaj, ezen a napon elhagytuk a gyönyörű bollendorfi szállásunkat, de ez még nem a hanyatlás fázisa! Hanyatlás alatt azt értem, hogy hazafelé vesszük az irányt, s lassan kiszakadOK az álomvilágból.

A szokásos reggel 7 órás indulást céloztuk meg. Volt ám kapkodás. Én kapkodni szoktam mindig. Ha sok időm van, ha kevés, a végén mindig kapkodok. Ez motivál vagy mi. Magam elé idézem, hogy írtam meg a diplomamunkát, és hogy tanultam államvizsgára... és hogy tanulok a holnapi vizsgára(gépelek), hát nem változtam. Azzal nyugtatom magam, hogy az emberek többsége ilyen. Csakhogy magunkat könnyebb tolerálni, mint másokat :)

moseli szőlő

Felirat hozzáadása

Balázs eszembe juttatta a laugen Brezelt, ezért elballagtam a pékségbe, vettem kettőt. Az idő elment, a buszban ettem meg az 1iket. Be se fejeztem, máris az 1. BIG 158 Krautscheid (535 m) lábánál voltunk. Berger meg rámijesztett, hogy majd hányok (teli gyomor miatt). Nem így történt :) Nem volt vmi meleg, már jobban felöltöztem, állandó ruházatom lett az aláöltöző+mez+hosszúujjú. Ez 1 nyugis út volt már amennyire visszaemlékszem. Vagy mégsem? Ui. valahol majdnem kiugrott Balázs elé 1 mókus. Tett 1 apró kört vagy mi, megijedt, s mégis inkább az árokpartot választotta az úttest helyett. Jól tette, így legalább mind2en életben maradtak. Gábor és Somi a másik oldalról mászták meg ezt a biget, továbbautóztak, mi 4en pedig áttekertünk Pronsfeldbe, a BIG 156 Schwarzer Mann (697 m) kiindulópontjához. Gábor azt mondta, hogy gyilkos lesz a vége. Azaz meredek és 1enes. Olyan embert még nem láttam, aki nyíl1enes úton szeret felfelé biciklizni :) Én fel a szerpentint szeretem,le pedig a lassú, nagy kanyarokat. Ez a Schwarzer Mannos út kihalt volt. Nem nagyon kellett akkor még izzadni… Gábor és Berger "megkenték", Balázzsal mentem 1 db-ig, aztán lelassultam. Jó kis fenyvesek szegélyezték az utunkat. Én rásimultam a biciklire, lógattam a fejem, hogy ne kelljen látnom azt a gyilkos 1enes szakaszt- az út szélén a fehér csík úgyis vezetett.

Bremm felé

A tetején nagy boldogságomra kecskék és 1 birkaanya és báránykája voltak közszemlére téve. Őket lehetett fényképezni illetve etetni. A kos el volt különítve egy másik karámba. Láttam, amint magányosan járkál a karámjában. Lehet megsértődött, hogy őt nem fényképezi senki sem. Az 1ik tinédzser kecske szemtelen volt, nem engedte enni a kisebbeket, amikor feléjük nyújtottam a pitypangot. A fejére kellett koppintanom, hogy térjen észhez. A Schwarzer Mann felé 1 rövid szakaszon útfelújítás volt. Nekem le kellett szállnom, nem mertem a köveken tekerni.

Sominak gáz volt az 1ik kerekével, azt szerelgette. Mi meglátogattuk a helyi pékséget. Balázs már úgyis rá volt izgulva a témára. Olyan szemei voltak, mint Dagobert bácsinak, csak a dollár jelek helyett brezelek voltak a szemeiben.

moseli szőlők 2

Pronsfeldből buszoztunk Bremmbe. Ez a Mosel völgye. A világ legmeredekebb szőlőültetvényeit találjuk itt. Elképesztő. Hogy a fenébe lehet ezt megművelni? Csoda, hogy 1általán van talaj még, és nem mosta le mindet az eső vagy fújta le a szél.

A BIG 159 Steigung von Bremm (423 m)-et megszavazták a legszebbnek hazafelé (ha nem tévedek).

moseli szőlők 3

Nagy vidáman nekiindultunk a hegyecskének. Nagyon szép részek voltak, főleg a hajtűkanyarok. Könnyen teljesíthető big volt. Balázzsal benéztünk a faluba, ahol rácuppantam volna 1 forrásra, de megállított, nem biztos, hogy ivóvíz. Nem akartam belenyugodni, ezért megkérdeztem 1 kb. 90 éves öregasszonyt, aki úgy mosott fel, ahogy én szoktam: nem moppal, hanem simán ronggyal. Azt felelte, nem ivóvíz, de ad nekem szívesen vizet. Megköszöntem, hogy amúgy van vizem, csak érdeklődtem.

Vidám bepakolás után bevásároltunk fehérborból az étteremben, amellyel szemben parkoltunk.

Bremmből Morbachba buszoztunk. Az út alatt -sőt előbb is, előző nap- Balázs előrukkolt azzal az 5lettel, hogy ha lesz időnk, a 6. napra tartogatott biget csináljuk meg 5. nap, s akkor nem lesz rá gond, szombaton nyugodalomban kelhetünk, reggelizhetünk, pakol6unk. Ezt a tervet 1re csak dééédelgettük magunkban:)

A BIG 160 Stumpfer Turm (568 m) aljában 1 Lidl parkolójában cuccoltunk ki. A vásárlóközönség megfigyelhette, miként pakolunk, és azt is, ahogy Somi önön magától eldől a biciklijével. Előtte talán Balázs/Berger megütögette a hátát vagy mi. Szóval eldőlt, s mindenki röhögött, Balázs ennyit mondott: nem baj, úgyis megérdemelte. Itt majdnem elhaláloztam, annyira kellett nevetnem. Ez a Stumpfer Turm 1 baromi kietlen helyen van. 6 km-t kell hozzá biciklizni 1 irgalmatlan viszonylag meredek főúton. Úgy értem nagyon forgalmas. Próbáltunk 1ütt maradni, ami sikerült is többé-kevésbé. Mink a háborítatlan biciklizéshez voltunk szokva, ez nagyon nem tetszett. Mondjuk lefele lehetett szaggatni, nemmondom. A big a főút mellett vmi kőtoronynál van 1 parkolóban. Nem kellett volna a hátsó felénél keresni a feljáratot. Mert volt ott minden... Ide illett a túra jelmondata: Achtung Bären! Erről Gyuribá is meggyőződött, amikor a másik oldalról próbált a dolog háta mögé nézni ;)

achtung bären

Visszafele tehát zúztunk, Gábor és Somi a buszt utaztatta, mink 4en Allenbach felé vettük az irányt, hogy a túra utolsóelőtti bigjét meghódítsuk. A főúton a zajban nem annyira sokat kellett tekerni, de épp eleget. Cél: BIG 161 Erbeskopf (818 m) A leágazástól jobb lett a helyzet. Allenbachba begurulni maga volt a tökély. 1 helyitől útbaigazítást kértünk, s nekiindultunk a hegynek. Forgalom gyér, erdők szépek, minden gyönyörű, sőt a nap is kisütött, vetkőzni kellett. A bicikliutat párhuzamosan futott az úttal. Használtuk. Egy körforgalomban találkoztunk Gáborral. Ők Somival másik irányból jöttek. A bicikliút a bal oldalon folytatódott, forgalom már-már alulról közelítette a nullát. Látszott, hogy lefele itt komoly gurulás lesz :)

Erdő, nyugi, sima út, blabla. Felértünk 1 katonai bigyóhoz. Volt kilátó fából meg 1 másik, amit Gyuribával betonnak hittünk, azonban kiderült közelről, hogy az is fa. A közelben kutyák ugattak. Biztos védték a katonai bigyót. Itt elég hideg volt, be kellett öltözni. Ez volt a túra legmagasabb bigje, 816 m.

Elindultunk. Én ezután csak a lejtőre koncentráltam. Isteni volt. Gábor jött mögöttem. Suhantunk némán. Csak a menetszél folyt körül minket. Volt valamelyik nap 1 olyan rész, ami nagyon hasonlított egy régi szlovák biciklizésünkhöz, amikor sötétben gurultunk lefele. Alig láttunk vmit, de tudtuk, hogy jobbra sziklafal van. Kevés autó, mi némán gurultunk. Olyan volt, mint 1 bűntény :) Itt javaslom megnézésre az Ember a magasban c. filmet. Nekem bent van a top 1-ben :) najó, top 3. Nem írok róla semmit. 2xmegnéztem, ami annyit tesz nálam, hogy elképesztően jó.

Szóval véget ért a tökéletes gurulás. Behúztunk a parkolóba pakolni.

A buszban megpendítettük a Donnersberg aznapi teljesítését, ami nem aratott osztatlan sikert. Elkezdtük tervezni a logisztikát. Személy szerint izgultam, hogy ö.jöjjön, francnak se hiányzott reggel 6-kor a hidegben tekerni :)

Steinbach felé haladva félelmetes viharfelhők gyülekeztek. Haragoskék ég, és a zöld (szöld) domboldalak csak úgy világítottak. Mond6ni félelmetes volt. Nem emlékszem, hogy végül is leszakadt -e az ég vagy csak fenyegetett. Lényeg, hogy szivárványt nem láttunk, pedig az csak fokozta volna az örömömet.

Steinbachban hamar megleltük a szállást, villámgyorsan kipakoltunk, közben Balázs felvette a kulcsokat, s már faltuk a BIG 165 Donnersberg (649 m)-t. A falu aranyos volt, szépen araszoltunk fölfelé. Esteledett, sötétedett, nedvesedett --> jöttek elő a meztelencsigák, a rohadékok. Az út a domb utolsó szakaszán kátyús és keskeny lett, nem lehetett száguldozni lefelé. Beleszámoltam a csigákat is. Habár nem tudom, milyen 6ással van 1 lejtőzésre, ha keresztülhajtok egy csigán. Ki döglik meg/le előbb: a csiga vagy én? A túra utolsó bigjének a vége felé tehát felsorakoztunk, szinte 1xre értünk be. A többiek a fényképezőkkel szarakodtak, én meg mentem volna már, mert igencsak sötétedett, és a rosszabb út ráadásul erdőben vezetett. Miután a srácok kifényképezték magukat, elindult az 5 piros pötty lefelé- Balázs nem hozott fel lámpát.

fa-beton

Aztán kipakolás meg zuhany, rendetlenségcsinálás, kajakeresés a faluban (reménytelen), így maradt a kocsma, a füstös kocsma. Hallatlan, így kellett befejezni a jólevegőjű túrát, hogy 1 német kis falu kocsmájában vki cigizget, s mi meg azt szívjuk. Ez 2 sört kívánt meg :) Gábor szerintem már az 1. sörünkkor az igazak álmát aludta :) A kocsmából kifele menet megkérdezték a helyi arcok, mi járatban, Urlaub? Nein, Arbeit- válaszolta Balázs :)

Hát én úgy felpörgettem magam utolsó estére, mint 1 kisgyerek, ezért alig bírtam aludni. Plusz legalább 2x bevertem a fejem az emeletes ágyba.

beton-fa

6. nap 2014. május 3.

Utazónap

Csíkszemekkel ébredtem, amik megmaradtak egész nap. Jól bereggeliztünk; el kellett fogyasztani az előzőnapi vacsorát, az aznapi reggelit illetve ebédet.

Hiába nem zabáltam tele magam, sőt azt mondom, üres gyomorral feküdtem le, mégis ö-v álmodtam mindent. Nekem aztán tökmind1, hogy eszek/nem eszek 6 után, az én álmaim függetlenek mindentől, csak tőlem nem. Az 1enlet még nincs meg hozzá.

Hazafelé kicsit leeresztettünk meg volt nagy izgalom, hogy milyen fényviszonyok között jutunk haza, hiszen nem volt lámpa. Közben beborult, esett, izgi volt.

...Á, a végét nem jó leírni semminek. Nehéz jó vég-et írni. A legnagyobb íróknak se mindig sikerül. Sokszor az az érzésem, hogy ö.csapták a könyv végét. Lehet azért hiszem azt, mert nem akarom elfogadni, hogy vége, kereshetek új olvasmányt.

Hát akkor hogyan fejezzem be?

Szép volt, jó volt, nem volt elég :)

Köszönöm , hogy 1ütt tekerhettem veletek! Jók voltunk, na :)

Szumma: 500 km, 9000 m szint

Bocsánat, hogy rengeteg is-t írtam. Pedig kigyepáltam 1 csomót. Maradt még 87 db. Némelyiket szintén-nel helyettesítettem. Ki mondta, hogy író vagyok? hehe
Az elírásokat bizonyára kedves túratársaim veszik észre. Már nincs idegzetem tovább ellenőrizni... Belejavítottam már most
Alább lát6ók azok a fényképek, amiknek lusta voltam címet adni és/vagy elhelyezni a szövegben

kivan mind a 4 kerekünk