víztorony

vasárnap kis szenvedés azért megvolt a szombati buli után. kevés alvás, nyomi fej. shoppingoltunk is. ez durva volt. amikor el6ározom, h nem költök többet...
du. kidőltem, és elaludtam. este fél 8 után ébredtem. namondom, még épp időben. annyit ettem fölöslegesen, hogy muszáj volt bicikliznem 1et. budatéténybe a víztoronyhoz. nem jött senki, igaz csak anikót (ezentúl kiírom a neveket) kérdeztem meg. siettem, mert lusta voltam átszerelni a világítást. hogy majd épp besötétedés előtt visszaérek- kis naiv... azért elvittem a térképet, mert múltkor is necces volt az odaút. most jól mentem, viszont hazafele kicsit eltévedtem. vagy legalábbis nem azon az útvonalon mentem, mint jöttem. elég párás volt a levegő. mediterrán érzésem volt, amikor 1x megálltam térképet nézegetni. jött rengeteg szúnyog. uhh. a víztornyot világosban csodál6tam meg. sajnos nem lehet közel menni hozzá. ezt végül is megértem, hiszen mégiscsak 1 stratégiai pont egy víztorony. nemtom mikor világítják ki. szívesen megnézném közelről, ahogy fürdik a kék fényben. volt nyíltnap májusban. basszúúús. megint lemaradtam róla. valakit kell szereznem aki a kérdéseimre választ ad: a) mikor világítják ki b) mikor lesz a következő nyíltnap. jajj, de szeretném látni belülről meg a tétényi fennsíkot felülről.
nagyon jó budafokon és budatéténybenbiciklizgetni. szép sima utak. van emelkedő is.
hazafele így büntettem magam, amiért nem volt nálam világítás: bicikliúton kellett mennem. nagyon kellemetlenül éreztem magam és szidtam magam, hogy lehetek ilyen trehány meg lusta. többet ilyet nem szabad csinálnom. amúgy jó volt menni a konával cucc nélkül. 6ékony. kicsit enyhült a gizella iránti elkötelezettségem.

le vagyok pusztulva. nátha. garathurut. doki azt mondja, nem fertőz. én meg reggel ijedtemben lemondtam a bébinézést. most már mind1. nem megnyugtató 1 anyukának 1 köhögő vendég- jobb ez így.

szombaton felvásároltam a kispesti piac rebarbara ksézletét. fagyi lesz belőle. csak a fagyialappal vannak problémáim, nemtom melyiket válasszam. lehet 2féle kísérletet teszek. így legalább tanulok belőle.

jóga
tegnap csak 3an voltunk. családias légkör. jó volt. a karjaim nagyon be voltak állva. a hídnál komoly erőfeszítésbe került kinyújtanom őket. múltkor rosszabb volt. 1 7 kihagyás is sokat számít.

eperlekvár

majdnem lecsúsztam.
felhívtam az eperföldet, közli a nő, hogy már csak 1 van nyitva, szigetszentmiklóson. és bezár ma. szerdát írtunk.
no, akkor mese nincs, ki kell menni. megnéztem, csak 15 km tőlünk. nem távolság. mondjuk odaérni nem volt 1xű feladat- a csepel szigeten mindig eltévedek, kavirnyálok össze--vissza. csepeli út mentén kell lennie az eperföldnek. sasotam. végre megláttam pár embert, akik eperszedő mozgást végeztek. ott volt az eperföld, csak a bejáratot nem leltem. találtam mellette 1 utat, de az csupa sár volt, így visszafordultam, és megpróbáltam másik oldalról megközelíteni. ki tudja, mi lehet ott. nagyon távolinak tűnt az eperföld vége. hiába tekertem vissza, vmi ipari parkba hajtottam be, s 1 járókelőt megkérdeztem, aki azt tanáécsolta, menjek vissza a csepeli útra. ok. az 1ik eperszedő hallótávon belülre került, és megtudtam tőle, hogy ott van abejárat. hol? a sarkon. odamegyek. nézem, nézem. hátt csak a körbedrótkerítést láttam. odaér, kihajtja a drótot és beenged... hol vannak a tulajok? nincs senki? ingyen szedjük? hát ez volt. leszedtem 1 hátizsákkal. nagyon finom édes volt, nem túl aprószemű. az eperföld végtelennek látszott. felültem a biciklire, és így araszolgattam tovább 1-1 terület között. közben megjelentek mások is. 1 srác mondta, hogy ő is a neten olvasta, hogy ma még nyitva van a föld. f. erre annyit mondott, hogy andi, te gyakorlatilag lop-tál. érdekes módon ez 1 pillanatra sem merült fel bennem. féllopásnak tekintem utólag a történteket. ha nem mondja a nő a telefonba, hogy nyitva vannak, el sem indulok. ez van, srácok. úgyis csak rajtrohadt volna. az eperszedő égési csíkomat felújítottam: ez a lehajláskor szabadon maradó deréktáji bőrfelület megpirosodását jelenti. még 5 nap múlva is fáj. a vádlim és az alkarom is leégett. nem volt melegem, azonban a nap 6ásosan dolgozott így is. eperszedés után a kötelező kapálóizom-láz is megvolt. hol vannak a kapálóizmok? combban hátul.
hazatekertem amilyen gyorsan csak tudtam, du.-este játék főcukival. dzs-vel kimentünk így hárman a józsef attila ltp. nagyjátszójára. a kislány jól kiütötte magát, elfáradt eléggé. este dzs. segített epret pucolni, így gyorsan végeztem az eperlekvár főzéssel, este 11 körül már ágyban voltam. persze 5 kiló (idén) eperből kicsit könnyebb, mint 12 kilóból (tavaly). gyönyörű lett. olyan vörös, mint afriss vér. tegnap megkóstoltam. azon a finom vajon kiütközött a lekvár minden szépsége, és megmutatkozott ragyogó mélypiros, friss, egészséges színe. most kicsit jobban elfőttek az eperdarabok, és ez 6ározottan jót tett az egész állagának, homogénebb lett, mint a korábbi években. a friss eperlekvár ízében és megjelenésében páratlan. kár hogy idővel halványulnak ezek a tulajdonságai, és csak átlagosan finom élelmiszerré degradálódik. nemtom van -e házi technika, amivel ezt a minőségi periódust meghosszabbít6juk.
fénykép nincs, vért látott már mindenki hahaha.

osztrák egynapos 2.

Weissenbach - Hocheck 668 m - Pernitz - Gutenstein - Roher Sattel 667 m - Kleinzell - Ebenwaldhaus 667 m - Hainfeld - Weissenbach, ~ 130 km

ez volt az útvonal.

itten meg a csapat jobbról balra: tesóm, Gábor, én, Viktor, Péter. (nem tudtam ideszúrni a képet. számítgépes tudásom véges... nemtom mi baja. egész eddig mindent így csináltam, erre szerencsétlenkedik nekem itten... html kód. nincs is már itt semmi, csak a szaros szöveg...)

jesszum, már jó régen volt ez a biciklizés, komoly agyi megterhelést okoz visszaemlékezni, ráadásul azóta történt 1 csomó minden, maik szintén a fejemben kavarognak. pl. az eperszedés. de ennek külön bejegyzést szentelek majd, hiszen a lekvárfőzés legalábbis ESEMÉNY, ha nem szent cselekedet.

péter képei
viktor képei

előzmények, pakolás
tesóm már régebben kigondolta ezt a kört a Hohe Wanddal (669 m) 1ütt. a szokásos embermennyiség (tesóm, Gábor, én) mellé még 2t kellett összegyűjteni, hogy olcsóbban kijöjjünk a túrából meg hogy meglegyen számomra az esély arra, hogy valaki lassabb legyen, mint én- bocs Viktor :) amúgy nem voltak olyan nagy különbségek szerintem. {szorri, de inkább folytatom a mindent kisbetűvel írok hozzáállást}
viktor azt mondta, 1 éve biciklizik csak, úgyhogy szépen helytállt. no meg ő hajnalban 30 km-es bemelegítéssel kezdett, azaz gödöllőröl tekert el a népstadioni találkozóhelyig. és aludt vagy fél órát. ebből kifolyólag hazafele az autóban nem nagyon hallatta a hangját.
szóval a critical mass honlapról szereztem a 2 srácot. gyorsan ment, kb. 2 óra múlva már le is pakoltam a hirdetést az oldalról.
pénteken nem mentem sehova. csak pakoltam meg sütöttem kenyeret az útra. kolbászos szendvicsnek alapanyag. és benéztem a hervisbe, hátha tlálok térdmelegítőt. ugyanis nekem még nem volt normális, és igazán hasznos cucc az, ha meleg van, akkor leveszem, hegyről lefele, hidegben meg felveszem. találtam is, leakciózva, 2.500-ért elhoztam. amela szerb pogácsája tökéletes választás volt, agyonkelt a tészta, főcuki is segített az elkészítésben :) ő imád lisztezni. homokozóérzés vagy mi lehet a háttérben.
annyira bezabáltam ebből a kenyérféleségből, hogy azt hittem, kipukkadok, és felfröccsenek a falra.
este fél 11-kor már aludtam is. így az óracsörgés (ami valójában telefoncsörgés) előtt pár perccel frissen ébredtem hajnali 3-kor. nagyon örültem ennek. belát6juk: kipihenéshez nem az alvásidő hossza számít igazán, hanem az elalvás időpontja. főztem magamnak kávét: hiába. sajnos az emésztőszervrendszeremet olyan korán még a kávé sem tudja beindítani. így csak félig volt jó a reggel.

indulunk autóval
tesóm feltette a bicikliket, elrendeztük a cuccokat, és irány a népstadi. megjött viktor. az ő biciklije a tetőre került. aztán péter, az övé a csomagtartóba. nekem mindig izgulás van ilyenkor, hogy vajh miylen emberek is lesznek, működni fog -e köztünk a kommunikáció?
gábort a bah-csomópontnál vettük fel.
weissenbach kb. 300 km-re van pesttől. az úton jól lehetett haladni, és az időjárás tréfálgatott velünk, hol szemerkélt, hol nem, felhők jöttek-mentek. igazán bizonytalanságban tartott minket. csak reménykedni tudtunk acsapadékmentes időben. az időjósok nem jeleztek ugyan esőt, ám a hegyekben sosem lehet tudni.
mire weissenbachba értünk, összeszoktunk valamennyire.

elindulunk biciklivel
időpontok, km-ek számomra ismeretlenek, mióta tönkrement a km-órám vezetéke. valamit kéne tenni az ügyben. bár nehéz eldönteni, hogy mászás közben mi jobb a lelkemnek: az, hogy tudom még kb. mennyi van hátra, vagy az, hogy gőzöm nincs, csak tippelni tudok meg alapozni a sokéves tapasztalatomra, miszerint a hegytető előtt elkezd szélesedni az út és kevésbé lejtős meg máshogy nőnek rajta a fák.
weissenbachban gyorsan találtunk 1 helyet, szépen kipakoltunk, és jött a dilemma: vigyák hátizsákot vagy ne?
viktor helyzete 1értelmű volt: ő trekinggel és csomagtartóval meg 1 oldaltáskával jött. mondtam is neki, hoz6ott volna 2t, és akkor bepakolunk mind hahaha.
én először a mez mellett döntöttem. majd bepakoltam a zsákba, hoyg hideg van, kell még 1 dzseki. tesóm lehülyézett, és aszonta, elég lesz az aldis minidzseki, ne vigyek hátizsákot. 1x szidtam magam, hogy ráhallgattam, de ez még az elején volt, ahol nem szoktam össze a biciklivel meg az időjárással. most legalább nyilvánvalóvá vált, ha viszonyleg nyár van, és nem vár6ó nagy eső, egynapos túrára nyugodtan elindul6ok 1 kulaccsal, 1 megpakolt mezzel meg 1 nyeregtáskával. ezeket vittem: 2 banán, 3 szendvics, 1 zacskó aszalt sárgabarack, 1 pénztárca, 1 széljakó, 1 pár térdmelegítő, 1 pár kamásli, 3 kocka sütemény, igazolvány, telefon, pótbelső, 2 fékpofa, 1 ruhazsepi, sapka. 7 decis kulacsban víz. biciklin lámpák. mondjuk majdnem megfojtott a mez, annyira húzta a nyakamat a 3 telepakolt zseb. felszállni nehéz volt, mert beleütközött a nyeregbe a leleógó csomag. nap végére 1 szendvics maradt. éppen nem éheztem volna el. remek. máskor is így megyek.
tesóm is dilemmázott... hogy mondja sch.zoli? túldimenzionálja a dolgot. ő bepekolt a hátijába, majd a hocheck tetején eldöntötte, hogy visszamegy a kocsihoz, leteszi, és zsák nélkül folytatja a túrát.
péter meging6atlanul állította, hogy ő háti nélkül jön. gábor se problémázott rajta sokat.

hocheck
weissenbachtól negyed órát kellet tekerni a hegy lábáig. az én figyelmemet nem kerülte el a 12 %-os emelkedő, 7 km tábla. volt egy sorompó is. az elején nem volt nehéz tekerni, aztán valóban megjött a 12 %. országútisok edzést tartottak a hochecken. mire én a 4/5-énél (3/4?) tartottam, ők gurultak lefele. az út egész keskeyn volt. korán is volt, hideg is. köd ereszkedett a tájra. untam kicsit, de leszállni nem volt kedvem, mert akkor el kell indulni. nehogymá ne bírjam ki megállás nélkül, amikor nincs a bringán +20 kiló... ennek ellenére csak 1 tartalékfokozatot tudtam hagyni. elképzeltem, hogy ilyeneket csomaggal is másztunk meg, mi lenne ha azokat is vinnem kéne? hát bizony, szenvednék. úgyhogy van hova edzenem magam, ne szálljak el magamtól a HHH meg a jánoshegy után.
fent senki nem érezte jól magát. a hirtelen biciklizés könyen kikészíti az embert. nem kívánja az ételt, pedig tudja, hogy kéne valamit enni, mert amíg gurul (ja, 3 perc), addig elkezd emészteni, erőt gyűjteni a következőhöz. felkerült a fejemre a sapka. amikor tesóm meglátta, hogy a zöld-sárgát veszem elő, megszólalt: tudtam, hogy a másik sapkámat kellett volna elhoznom. (ugyanis 30. szülinapunkra vett 1forma sapkát magunknak, mert annyit nyavalyogtam, hogy itt vagyunk ennyi évesen, és még soha nem volt 1forma ruhánk). én erre ránéztem: én meg tudtam, hogy a másik gatyámba kellett volna jönnöm (tesóm a northwave-ben volt, én meg a másikban, pedig van nekem is ugyanolyanom- akkor javítok: mégiscsak volt 1forma ruhánk a sapka előtt). itt közöltük péterrel, hogy mi ikrek vagyunk, azért e tépődés. még most is röhögök.
legurulni szar volt, mert nedves volt az út meg fáztam, hisztihangulat...
tesóm gáborral el a kocsihoz, addig mi megvártuk őket a ... nemtommilyen kereszteződésben. ekkor kicsit elkenődve ültem le a buszmegállóban a lábamat lógatva a padon, mert a tetü cipőben állva jobban fájt a talpam, mint tekerve, és még csak 15 km-t mentünk. és ez vár rám egész nap, elkeserítő- gondoltam én.

Rohrer Sattel
a kereszteződéstől fehér úton folytattuk. 1x csak véget ért az aszfaltos út, jött 1 tábla, dilemma, hogy merre. 1 kavicsos emelkedő volt előttünk. a térképrészletet tanulmányozva a kavicsos volt az opció, azon folytattuk tovább. gondoltam imrére a verebi sárgabarackos túra áldozatára, ki országútival tekert a laza fehér murván hosszú km-eken át, mert én találtam 1 rövidítő útvonalat. aztán reméltem, hogy ez a kis mellékútvonal nem kavicsos lejtővel folytatódik. mert kavicson felmenni oké, de lefele menni halál. aztán gondoltam szeretettel tamáskára, aki eszelős tekintettel nyugtázza, ha betontúránk alkalmával erdőbe tévedünk. majd hirtelen megláttam pétert, amint karikáz a kanyarban, és kiáltja, hogy vége. minek van vége? az emelkedőnek vagy a kavicsos útnak? a kavicsnak. huhh. az A4 oldal térképnek kiváló helyet találtam: a nadrág alá csúsztattam, íg ymindig könnyen előráncigál6ó volt, és én is néztem, végre tudtam hol járunk, gyakorltam a térképolvasást, meg mindig rám vártak, hogy jöjjek a térképpel- tiszta haszon. a másik szár alá begyömöszöltem a ruhazsepimet. ezt ha kiérek a jó levegőre gyakran kell használom. pesten, a mocsokban nem kell orrot törölnöm, de ha kitévedek az országútra vagy az erdőbe, akkor egyből. a bicikliskesztyű nem szív be mindent.
pernitz 6árában találtunk 1 cuki tavat, vmi kirándulóhejjj volt. pisztrángok meg felduzzasztott patak. eligazító tábla, napfény. itt ettünk. dél volt. tesóm: miylen jó lenne itt a családdal kirándulni4 én: ... hát itt vagyok :) azt hittem fejbevág, hogy ne égessem őt itt az idegenek előtt, és van vonat, felszáll6ok rá. hahaha hát én ezen most is röhögök. itt készült a csoportkép is.
gutensteinben a 2 új arcunk bement a sparba ipari dúrva mennyiségű tápanyagért.
itt jegyzem meg, hogy ez a térdmelegítő 1 isten áldása. vállon veregettem magam, hogy ezt megvettem péntek du.
a hógónk nagyon baráti volt, középső ányéron végignyomtam az egészet. a tetején nem volt semmi- fura. a lefelé út elhomályosult az emlékezetemben. szép széles volt, de asszem sokat kellett tekerni. szép ez az ausztria. ráadásul alig találkoztunk autóval egész nap. tüdőtisztítás volt ez.
az eső csak kerülgetett minket, sosem ért utol vagy nem szaladtunk bele.
út mellett babnyi szamócááák... és nem álltam meg. mert el kell indulni. én balgaaa

Ebenwaldhaus
kleinzelltől indul a csúcsra vezető út. 1 forrásnaál megálltunk a faluban, külünk a padra napozni meg kajálni. amikor a nap afelhők mögé bújt, nem volt kellemes. no de fölfele volt ám izzadás. 1 pótfokozatot meghagytam. az országútisok hamar eltűntek a szemem elől. valóban magányo sport ez a biciklizés: hagyen föl és le mindenki a saját tempójában megy? ha szerencséd van viszonylag síkon tudsz stéherezni valakivel. ha nincs, akkor csak a sátorban találkozol vele meg ha 1ütt vásároltok. mégis sok idő megy el 1ütt, és jó, hogy van ott vki, akivel lehet lelkesedni a csodás tájakért, házakért, hangulatért. ebből jön az energia és az elégedettség, boldogság.
a tetőn sok autó parkolt. ez vmi tursta elosztó központ lehet, a gyalogok innen mennek túrázni. evés és beöltözés után végül is abban maradtunk, hogy elindulunk lefele mind, és viktorral úgyis találkozunk majd, én megvárom őt a forrásnál, a többiek előre mennek, bepakolják a biciklit, és esetleg elénk jönnek. aminek túlzottan nem örültem, mert az autóig akartam tekerni.
így is lett.
jól haladtunk viktorral hainfeldig. a főúton kevés autó mászkált. aztán 1re nehezebb lett tekerni. mivan? fáradok? emelkedik? és akkor kiderült: gerichtsbergnél kis hágócska teteje. a térkép is jelöli.
valahol altenmarkt környékén gyütt szembe a tocsik. kicsit csalódtam, hogy nem tekerhetek el az autóig, aztán gyorsan túltettem magam rajta. tesómék felszerelték a bringákat, mi viktorral fújtunk meg ettünk is. ő szívott is (cigizik. elmondása szerint láncdohányos. 3 cigit szívott el aznap.1. autópálya mellett odaúton 2. az ebenwaldhaus után le kellett vezetnie a stresszt 3. amikor pakoltunk)

hazaút
ez maga volt a tökéletes szórakozás. nemtok visszaidézni semmit sem, de annyi bizonyos, hogy sokat nevettünk. a közös tekerés összekovácsolja az embereket. túrák után kell közös kaja/kocsma/utazás, hogy igazán 1ütt legyen a társaság. ezt úgyis érzi mindenki.
láttam mókust. meg péter is. azon viccelődtünk pár percet.
otthon nagyon teleettem magam. vasárnap is. pénteken úgy indultam neki, szombaton lefogyok, de ebből nem lett semmi, sőt. ez van. imádom a szénhidrátot, bármennyire is antipaleolit.
már k. unom magamat, úgyhogy már csak annyit írnék le, hogy az új nyereg kíméletesebb velem, és a talpam sem fájdult meg a végére, meg a kezem sem, és a jógának hála a hátam sem kezdett el fájni. a bokám ugyan bedurrant valami miatt, de a rozmaringos krém 2 nap alatt kivitte a fájdalmat.
ilyen (+) mérleg még sosem volt 1napos után!
grazie a tutti!

esés

először a tegnapi napról. a biciklitúrának új bejegyzést készítek.

esés
nem az esőről lesz szó hehehe. jövök a fővám piac felől a kerékpársávon. du. 5-->mindenhol autók. a villamossínre nem mentem fel, mivel tele volt villamossal meg busszal, így becsempésztem magam a az autók mellé. a betonelemeken lábbal hajtottam magam, végre zöld, rakjuk meg. csakhogy itt túl rövid ideig zöld, mire átértem volna, pirosra váltott a lámpa, gyalogok meg át a zebrán. vannak műanyagelemek is, na mondom, pont fasza, ráteszem az 1ikre a jobb lábam. hát én nemtom mit csináltam, elcsúszott -e a cipőm vagy melléléptem, de úgy borultam be jobbra melléje, mint 1 zsák liszt. zutty. felkeltem, namondom, deégő, baszus, ilyen amatőr vagyok. jött 1 másik bringás, mire odaért, én már nyeregben voltam, 2 talppal a földön. kérdezi, jól vagy? aha, nincs semmi bajom. hát, végül is te tudod, hogy szállsz le a bicikliről. röhögtem. még most is. jobb térdemet be sem ütöttem. fejlődés van.

rozmaring krém
erről most már írok, mert saját tapasztalatból tudom, hogy nagyon jó cucc. az itteni reumatológus doki mondta, hogy vegyek rozmaring krémet. ugyanis fájt a jobb csuklóm. annyira, hogy kényelmetlen volt biciklizni, és amikor el kellett fordítani a kulcsot a zárban (tehát csavaró mozdulatnál), azt hittem, betojok. 1x ráestem a kezemre, amikor még nagyon amatőr városi biciklis voltam, s gyanítom, erre emlékezik a szervezetem. ilyen rozmarong krémet vettem. azóta, ha érzem, hoyg fáj a csuklóm, este bedörzsölöm, és reggelre elmúlik. vagy max. 2 napig kezelem vele a kezemet. a szombati túra után érdekes módon nem a talpam fájt, hanem a jobb bokám kívül. ebbe is 2x beledörzsöltem a kenőcsöt, és elmúlt a fájdalom. szóval ízületi meg izomcuccokra ajánlom melegen minden kedves szenvedőnek. én rozmaringos sampont is használok, az is jó (tulasi). meg imádosm a rozmaringos-vargányás rizottót- sajnos a családot nem győztem meg vele, mert agyonrozmaringoztam, pedig tudom, hogy csínján kell vele bánni, mert nagyon intenzív fűszer.

na, szünet

7vége

gasztrokoncert
dolce voce, itt jártunk. nemtom linkelni pontosan.
szóval csiliésvaniliazsófi a soharóza énekkarral megszervezte ezt a gasztrokoncertet. én természetesen az élelmiszervonalra pörögtem rá- köztudott, hogy antikulti vagyok inkább. a koncert kezdete előtt betoppant 1ik rokonom 1 ismerősével, velük ültük végig. én csak néztem, baromi jó volt ez a koncert. nem unalmas meg mindenféle érdekességet belevittek. sok számot úgy adtak elő, hogy a négyzet alakú nézőtér/vendégtér szélén helyezkedtek el. tehát kijöttek 1 ajtón, és a négyzet oldalai mentén. a helyiségnek elég nagy az utózengési ideje, ezért amikor zsófi konferált és a vendégsereg másik oldalához fordult, semmit nem lehetett belőle érteni. legalábbis én nem értettem. és izgultam, ez milyen lesz, ha énekelnek. de éppen jó volt. szépen bezengte a teret. 4 fal között milyen is lenne? tehát a legtutibb rész: török dalok, piacot adtak elő. felálltak az árusok, és kiabáltak gondolom törökül. vagy vmi halandzsát nyomattak, aminek török hangzása volt? olyan szépen kijött ez azáltal, hogy eloszlottak az énekesek. és pletykáltak is: lánreakciószerűen futott körbe a dal. az nagyon állat volt.
még 1 rész, amikor árnyjátékoztak. az is odabaszott. nagyon kifejező volt.
az egész előadás valamiféleképpen az élelmiszer körül forgott.
és minden ország dalaihoz 1 helyi desszert is járt. kis falatok. épp elég volt annyi. úgyis egész nap szénhidrátot zabáltam- rettenetes. át kell térnem a paleolit diétára. nagyon nehéz. de iszonyú a fejemen a bőr... szóval fantasztikusak voltak azok a kis mütyürök. különös tekintettel az indonéz zöld palacsintára. azt annyira jó volt megtapogatni. ilyen zöld rugalmas cső, amibe kókuszos valamit töltöttek. vidám volt.
a hazaérkezést jól időzítettem, ugyanis miután beértem a lakásba, rá 3 percre nekiállt szakadni az eső.
de ott volt egy tonnányi

cseresznye
durván bezabáltam belőle. hiába, a nagykörüi cseresznyének párja nincs. már csak a nagykörüi meggy jobb. isten földi megnyilvánulása ez. abbahagy6atlan. még az sem állít le, hogy utána fáj a hasam, és a bélrendszerem külön életet él, kényelmetlen. azok a ropogós édes óriási cseresznyék. legjobban azokat szeretem, amik kicsit berepedtek, és megszáradtak a repedés mentén. és nem árt, ha nem piros, hanem vörös, szinte fekete. ááááááá. 1ik ismerősöm azt mondja, ő nem szereti az édességet. a cseresznyét sem, mert az édes. hihetetlen. tényleg cc. cukor.

pizza
tesóméket áthívtam, de csak ketten jöttek főcukival, mert a picur beteg. jó sokáig üldözi ez a nyavalya. pénteken sem volt jól. benéztem a babakocsiba, nyomattam neki vmi szöveget, nézett, nézett, majd elkezdett vigyorogni. annyira édes, amikor mosoly. könnyen lehet az arcára nevetést csalni. igazi sikeélménybiztos elfoglaltság ez.
a pizza kitűnő lett, minimum elájul6ok magamtól. najó, a spenótos még mindig nem tökéletes. a vizet nem szabad ennyire kicsavarni belőle.
főcuki meg megy mint tank. vagy nem is tudom mi. követhetetlen. próbálgat...

a
biciklizésről
később. mer az jó volt! több sort is megér.