[bekk] ezért: http://www.youtube.com/watch?v=QnOmrDzRrGQúgy értem, visszatértem a dolgozói létbe 7főtől.
adós vagyok egy
- ausztria
- románia
- kórház
- gyógyulás
- rendőrség
gyalogosként és bkk-felhasználóként fura nekem is, hogy ebben a hidegben (és nincs is még igazi hideg) miért szerettem biciklizni?! remélem, hamar visszaszokok, és nem fujjogok majd.
akkor:
bicikli
giziről látleletet vesznek. lehet az egész megy a kukába? remélem a hajtómű megmarad. annak csak nem lett semmi baja...
még ősz elején felbuzogtam, hogy kell nekem 1 másik bicikli, amire a 7 elején orsi újra rájövesztett. 1 pinarellot adtak el. karbon az egész. de ijesztően menőn nézett ki és dizájnos meg izé. és én nem bírok gyorsan dönteni. meg dönteni is iszonyú lelki küzdelem nekem főleg abban, amiben 1általán nem érzem a tudást, biztonságot. hiába szeretek meg tudok (hehe, ez a baleset után meg?ezhető) biciklizni, műszakilag nem vagyok otthon, mindig mások tanácsát kérem, akik homlok1enest eltérőeket mondanak, magambazuhanok, és nem csinálok semmit.
persze kéne először is egy koncepció, hogy mit akarok, utána könnyebb lenne a többi lépés. eddig az volt, hogy coppyból fix lesz, és veszek 1 új (használt) outit. de coppyból nem lesz fix, ahogy elnéztem. akkor meg minek vegyek másik outit, amikor ezt én annyira szeretem, és eléggé ö.forrtam vele nyáron? városi bringa meg mindenképpen kell, mert a váz villával tuti kuka, a kerekeket még nem tudom a hajtóművel 1etemben. leharcoltam, na. majd rendezek neki halotti tort. most nem siratom meg, mert elfolyik a szemfesték.
azonban találtam 1 colnagot, amibe 1.re beleszerettem. bár 10 éves. annyira szép az a bicikli. van stílusa. minden colnago szép volt eddig, amit láttam. ezért olyan drága? tudom, nem kéne mindig ezen pörögni, hogy szép legyen. de érzelmileg nem igazán mozgat meg 1 karbon bicikli. én meg nem versenyzek, minek nekem csúcstechnológia? nem ezen múlik a kerékpározós karrierem- ha szabad ilyet mondanom közelebb a 40-hez, mint a 30-hoz. tesóm mondta 1ébként, hogy érzelmileg kötődni kell 1 biciklihez. tehát ő fogalmazta meg, amit én képtelen voltam. igaz mielőtt mondta ezt, azt írtam, hogy a colnagoba beleszerettem. csak nem jutott eszembe, hogy ez lehet az érzelmi kötődés.
világos, ugye?
ez a zene felerősíti bennem ezt az érzést. meghallgatom harmadszorra is.
ez új fejezet lesz itten.
1 év alatt sikerült odáig eljutnom agyban, tettekben, hogy eljárjak rajzolni. a motivációt részben kati adta. katival 1ütt járok jógázni. ő tornász volt fiatalon, most nyugdíjas, nem tudom, mit csinált a 2 között :) ráér, és jógázik, rajzol, csinál mindenfélét, ő ajánlotta nekem a budai rajziskolát. ez nekem pont jó, mert ezerféle dolgot lehet ott csinálni, meg 20 perc gyalog.
megnéztem, elmentem 1 próbaórára, ami felvételi előkészítő. nem világos még, hogy kik járnak oda, hova és mikor felvételiznek. ránézésre középiskolások. de nekik is van még mit tanulniuk. nem mondom, nekem is. szóval ez rajzóra. én festeni szeretnék, ám rájöttem/szerintem, hogy festeni csak az tud, aki tud rajzolni is, ezért először bele kell jönnöm a rajzba.
rajzórára járok. rajzórára járok zenét hallgatni. a tanár mindig punkzenét hoz vagy a testvérműfajaiból valamit. ez nekem tetszik. vmi oknál fogva andikának szólít. nem sértődök meg rajta. először 23 éves koromban kezdtek el andikázni. akkor fura volt, de kiderült, hogy itt, az állami szektorban ez bevett szokás. minden nő -ka/ke. ettől nagynéném ki van borulva mindig, hogy ő miért juliKA a professzorúr meg miért lehet professzorúr, miért nem józsika? igaza van.
végül is a kórházban is kislányoztak a szobatársaim. igaz ők öregasszonyok voltak. mi tart fiatalon? pedig ot a baleset miatt elég rosszul néztem ki. azóta kisimultam, de újra "rosszarcú" leszek, mert amióta járóbetegként gyógytornázni járok, ugyanúgy élek, mint a baleset előtt. mit tanultam az egészből? semmit? vagyis kérdés az, hogy ezt kellett -e tanulnom, hogy lenyugszok kicsit? jaaaj, valaki mondja meg.
vissza a rajzhoz. 3x voltam, portrét rajzoltunk. a modell felült 1 emelvényre, tehát kissé alulnézetből láttuk a fejét. a 3x3 rajzból 1 lett eltalálva. már az arányok meg minden. hogy ő 1 ember és stimmel rajta minden arány. nem a hasonlóság a lényeg. a tanár azt mondta, utoljára a mediciek korában kellett hasonlítania a portrénak, sőt azt is megmondták, hogy nézzen ki. hát ez vicces.
gyógyulás
ha már a rajz részben belekezdtem.
amikor hazaengedtek a kórházból, szét voltam csúszva teljesen. a nagynéném elhozta a legszűkebb nadrágomat, ő sem tudta begombolni. ezek szerint híztam. én azért se tudtam begombolni, mert nem bírtam. nem bírtam 1 kézzel. meg ugye feszült is, mint a fene.
a tibor az autóban baszogatott, mikor direkt megkértem, hogy ne fikázza a bicikliseket, meg főleg engem nem. hiába. természetesen bőgtem meg fájt, kényelmetlen volt a gipsz.
a fájdalomcsillapító már a kórházban sem ért semmi (erről bővebben majd a kórház posztban), ezért megittam 2 pálinkát, ami megnyugtatott és valamelyest fájdalomcsillapított, juli magamra hagyott, had bőgjem ki magam.
p.zoli talán még aznap meglátogatott, szerencsére késett, és keveset tudott maradni, így magamba roskad6tam a fájdalmammal, szerencsétlenségemmel, önsajnálatommal egyedül. később elmondtam neki, hogy kész voltam, ne haragudjon érte. persze ő is levette, hogy nem annyira láttam szépnek a világot, mint máskor.
tehát otthon voltunk én és a karom. igen, ezt tudom csak mondani, hogy én és a karom. a kórházban annyi minden történt azalatt a 2 nap alatt, hogy nem volt időm foglalkozni vele. de otthon... pakolgattam a karom ide-oda, először elhelyeztem, aztán melléje kúsztam az ágyban mind1 volt hogy felültem olvasni vagy épp aludni próbáltam.
ez a 3. gipsz igen kényelmetlen volt, a teteje hólyagosra dörzsölte a felkaromat, akkora lyuk volt a gipsz meg köztem, mintha 1 váza lett volna.
néztem a ruháimat, mit húzok rá erre a szarra. a melltartó kilőve, szerencsére ez nem akkora izé. végül is meg tudtam fürödni meg minden, felöltözni is. pont kapóra jött a kerti cipőm, amit eránál hagytam kutyasétáltató cipőnek, és abban lehet úgy járkálni, hogyha nem kötöm meg a cipőfűzőt, akkor se esik le a lábamról. 1x tesóméknál voltam ebben, és kérdezte, a cipőmet nem kell -e bekötni, mondom nem, a borcsa 2 hete már bekötötte :) igen, azóta is úgy van, csak bele kell lépnem. persze már tudok cipőfűzőt kötni.
hát a mosogatás 1 kézzel elég érdekes volt. csapkodtam az edényt a mosogatóban. a karom derékszögben behajlítva nem volt használ6ó sok mindenre.
a doki mondta, hogy jegeljem. beáldoztam 1 fagyasztott zöldbabot e célra. különös élmény volt ez a jegelés. a műtét miatt ugye volt seb, azért csak fél gipszem volt. oda lehetett tenni a jeget, meg az ujjaimhoz. jegeltem, majd rá negyed órára végighaladt a gipszen a hideg, és úgy elkezdett hűteni, hogy azt hittem, belezavarodok. részvéttel gondoltam azokra, akik télen gipszcsizmát kapnak, és azt túlélik.
mondta a doki azt is, hogy tornáztassam az ujjaimat. az elején még megkíséreltem, de aztán annyira idegesítő és kellemetlen érzésvolt, hogy rugózott a kezem, hogy feladtam. mi is ez tulajdonképpen? ahogy behajoltak az ujjaim, éreztem, amint végigmegy a mozgás az alkaromon az izom végéig. ez nem fáj, csak kellemetlen. ez 2,5 hónap után már nem érződik. asszem azért van, mert a heg (itt lyukasztotta ki a csont a bőrt) letapadt az izomra.
így teltek a napjaim. aludtam, olvastam, bőgtem, telefonáltam. keresztapám mondta, legalább most kipihened magad. hát pisti, bakker, mikooor? nem tudok aludni, akárhogy helyezgetem a kibaszott karomat, mindenhogyan kényelmetlen. éjjel 10x felébredek, napközben nullahulla vagyok, a kórházban legalább kényelmesen tudtam pakolni a karomat. hanyatt feküdtem, kar oldalt. egész éjjel nulla mozgás. én az esésekben mindig is azt utáltam legjobban, hogy nem mozog6ok szabadon az ágyikóban, ugyanabban a pozícióban ébredek, mint amelyikben elaludtam.
aztán amikor itt volt borcsa, találtam magamnak viszonylagosan kedvező alvóhelyzetet. persze 1re jobban lettem, ezért könnyebb volt ilyet találni.
a gipsz meg úgy nyomta a hasamat/gyomromat, mint az állat.
közben meglátogattak a szüleim. apa fúrt-faragott, a srácok kicserélték a bejárati ajtót--->anya takarított. egészen különös volt az, hogy tisztán nekem segítenek, én meg ülök, és diktálok, hogy mit csináljak. különös alatt azt értem, hogy szar. ebben az időben a kis és gyűrűsujjam önálló életet éltek. valóban kénytelen voltam jegelni és csodakenőccsel kenni, mert úgy égtek, azt hittem, meggyulladnak. csillagokat láttam.
megjött borcsa, és elkísért a kórházba. ekkor vették le a gipszet. meg röntgen is volt. már előre rettegtem, hogy mi lesz velem gipsz nélkül 2 7tel a baleset után. olyan védtelen lesz a karom, az legalább adott neki némi biztonságot. jézuss, mi lesz, ha nekem jönnek. ugye ekkor is még voltam én és volt a karom. szerencsére a tibor el- illetve hazacipelt a kórházból. ott voltam ismét magamba roskadva, hogy ezzel mi a francot kezdjek? gipszet akaroook. elhoztam, elkértem. a doki mondta, hogy úgyis 3 7 múlva kidobom. kaptam időpontot gyogyótornára, de arra még várni kellett >1 hetet.
aztán vettünk tengerkék karrögzítőt akciósan, és ez többé-kevésbé megnyugtatott. vártam, szórakoztam, szenvedtem, s vártam a megváltó gyógytornát. próbáltam használni a bal kezemet is, de nemnagyon ment. így feladtam az erőlködést. maradtak a bokák, térdek, száj, amelyek segítettek a jobb kéznek ellátni a mindennapi teendőket. meg jöttek barátok, rokonok. ezt-azt megcsinálták.
jó volt, hogy jöttek. az elején ez nagy plusz volt nekem, mert bebizonyították, hogy nem hagynak 1edül így sem. és izé. amikor ki se mozdultam, csak szellőztetéssel engedtem magamhoz a külvilágot, akkor ez lelkileg nagyon jól jött.
a gyógytornásszal szerencsém van, mert jófej, és lelkiismeretes, nem hanyagol el. neki köszönhetem meg persze magamnak, hogy újra élet van a karomban, és már pár hete csak én vagyok, nem én és a karom. újra 1esültünk.
kis adagokban fejlődtem. amikor elkezdtem a gyogyót, az ujjaim be voltak hajolva, nem mozdultak, könyökem is alig, a csuklóm totál beállva. és be volt dagadva az egész kézfejem, alkarom. én voltam a puttókezű. ki is találtunk 1 új igét: puttótlanodni. azaz megy le a kézről szépen a dagadás. nem jutott eszembe ez a szó, csak mondtam a dokinak, hogy úgy néz ki a kezem, mint azok a kis dagi angyalok a reneszánszban, s ő mondta, hogy puttó.
és akkor jöttek a fejlődések szép lassan. ki tudom nyújtani az ujjaimat, tudok cipőfűzőt kötni. már 2x tudtam úgy hajat mosni, hogy mind2 kezemet használtam. arcot is tudok 2 kézzel mosni. igaz hogy ilyenkor néha hozzáütöm az alkaromat a mosdó széléhez, és érzem, hogy nem a csontos bőr, hanem a fémes bőr koccan. sminkelni tudtam 1 kézzel is :)
mindenféle fájdalmak meg gyengeségek jelentkeztek. most is azért, csak nem olyan meg nem annyi. erről naplót kellett volna vezetnem. a folyamatról. persze elkeseredtem jónéhányszor, hogy mikor fog ez nekem menni, hát mennyit nyüstöljem? kivagyok. nem akar változni, pedig minden nap 1 órát a tornán töltök, és még otthon is nyomatom. a metrón is ujjtornáztam. izomlázam volt mindenütt, és a lüktetés megvolt, amitől úgy éreztem, hogy el-á-julok.
nem láttam az alagút végén a fényt.
elborzadva gondoltam bele, mi lett volna, ha nem 2 7ig, hanem sokkal tovább van rajtam a gipsz?
feltettem magamban a kérdést, hogy aki sokkal jobban ö.töri magát 1 balesetben, az hogy a fenébe épül fel? mennyi idő kell neki, amikor nekem ezzel az 1xű esettel is mekkora probléma,
naponta többször hálát adtam a gondviselésnek, hogy ennyivel megúsztam, és kivételesen a bal oldalamra estem, nem a jobbra.
hullámoztam, mint a tenger.
és ott lebegett fölöttem a közigazgatási és szabálysértési eljárás, amit ellenem indítottak. nyilván ellenem, hiszem én voltam olyan hülye, hogy elmondtam, ami volt.
jött a baleseti jegyzőkönyv.
áhh a rendőrség posztoz kihagyom, hátha olvassák ezt. jobb ha nem nyilatkozok addig, amíg vége nincs. ha meg vége lesz, és úgy, akkor meg azért.
tanulság
az van. több is.
mindenkinek azt tanácsolom, hogyha olyan szituba keveredik, hogy tudja, hogy saras, ne nyilatkozzon, csak később. vmi ügyvédi konzultáció után. nem szabad elismerni, hogy hibáztunk. max. majd ránk bizonyítják.
32. § (1) Senki sem tekinthető szabálysértés elkövetésében felelősnek mindaddig, amíg szabálysértési felelősségét a szabálysértési hatóság vagy a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(2) A szabálysértési felelősség bizonyítása a szabálysértési hatóságot terheli. Senki sem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására.
igazából minden sztori (eljárás) az én tanúvallomásomra lett alapozva. elolvastam a szabálysértési törvényt, megrágtam a rám vonatkozó részeket, pl:
33. § Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagára terhelő vallomást tegyen és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.
szóval nem köteleztek rá, de nem is mondták, hogy izé. meg az is vicces, hogy aláírattak velem 1 papírt a mentőben, hogy xyz dolgot tudomásul vettem. aki sokkos állapotban van, azzal minek íratnak alá ilyen papírt. aki sokkos állapotban van, az meg se tudja ítélni, hogy sokkos állapotban van. nálam ez lehetett. én ha vmi nagy gáz van, túl nyugodt leszek. nem látszik rajtam semmi. nincs sírás, kiabálás, csak nyugalom. én jóhiszeműen elmondtam, ami szerintem történt, nem gondolkodtam, hogy rendőrökkel állok (majd) szemben, annyira tudtam, hogy 1edül nem lehetek én a hibás, hogy nem gondolkoztam előre napokat meg hónapokat. nyilván kihasználták. meg persze rámijesztettek, amikor megkérdezték, hogy a mentőben vagy a kórházban hallgassanak ki. én meg magamban: úristen, a kórházba is utánam jönnek? azt ne, akkor inkább itt. láttam amint ott állnak a rendőrök az ágyam körül, és hallgatóznak a szobatársaim, én meg ott fekszek hálóingben, gipszben, mozdulni sem bírok. kinek kell ez? amúgy a mai napig fogalmam nincs, hogy hallgatnak ki a kórházban embereket. van még 1 tévhit, de azt majd a kórház posztban. az vicces lesz.
...
bicikli frissítés
ma reggeltől 1 colnago dream boldog tulajdonosa vagyoook!
otthon felejtettem a fényképezőmet, így nincs róla saját képem.
eddig ugyan még csak toltam, de előbb-utóbb ráülök haha.
