megritkultam.
a motiváció hiánya.
rájöttem- persze nem magamtól-, hogy a motiváció a legfontosabb. ha az nincs, akkor nincs semmi. csak puszta létezés. hogy mitől lesz, hogyan teremtődik meg bennem, azt nem tudom. mindenesetre totál idegen cselekvés felé aligha. pityuka is azt mondja, hogy a tapasztalás iszonyú fontos. szerintem is. mert az életünk a földön folyamatos tapasztalás. más szóval gyakorlás. ha csak ülök és gondolkodok, abból nem lesz semmi. ezen sokat agyaltam (hahaha) az idén. hogy mitől változunk (meg)? ülök, olvasok, dolgozok magamon. mi a franc az, hogy dolgozok magamon? a terápia is olyan 6ástalannak tűnik ebből a szemszögből. 1etlen út tűnik valósnak: a cselekvés útja. ehhez viszont kell a motiváció. jó lenne, ha az előbb érkezne, mint a külső kényszer. bár az emberek többségének biztos a külső kényszer pl. 1 betegség a legnagyobb motiváció, hogy változtasson az életén. ezt nem szeretném megvárni. én 1általán nem érzem, hogy merre kéne indulnom. ezért abban sem vagyok biztos, hogy bármerre is el kéne indulnom... időnként a testem küld 1értelmű jelzéseket. hangsúlyozom: időnként. ezek elég feltűnőek ahhoz, hogy .kapcsoljam a bennem zajló lelki folyamatokkal. de ekkor már nagyon szarul vagyok. és ez még nem motivál semmiféle aktív cselekvésre, csak annyira, hogy kimásszak 1 helyzetből.

pityuka azt is mondja, hogy nem arra kell keresgélni, ami abszolút ismeretlen, hanem amit szeretünk, azt kell továbbfejleszteni. tehát nem feltétlenül érvényes a leave your comfort zone. erre a magam konyhai hasonlata következik: úgy tudok megalkotni 1 új sütit, ha ismerem az alapanyagokat. van jártasságom a dolgokban, tudom hogy viselkedik sav 6ására a tej, mi lesz, ha felmelegítem a tojást, mit csinál az élesztő. tehát ismerem az alapanyagokat, és az 1mással való kölcsön6ásukat. ha megvan ez alaptudás, akkor már tudok újat kitalálni. és így tudok továbbfejlődni. tehát tuti érdekel a dolog, ezért van motiváció tanulni, kísérletezni, elmélyedni.
...

berendeltek a baleset kapcsán az igazságügyi orvosszakértőhöz még november elején. megvizsgált az ürge, aki a várakozásommal ellentétben elég normális volt. az ügyvédék azt mondták, hogy nincs jó híre, ne lepődjek meg. derékig melltartóra kellett vetkőzni, hajtogatta a karjaimat, mért, stb., amit ilyenkor kell (én nem tudom). azt mondja, most panaszkod6ok. elkezdtem sorolni, hogy fáj a jóga, fáj az edzőterem, nem tudok aludni a bal oldalamon, ... fokozatos terhelés. ok. majd később közli velem: maga nincs elhízva, ideje lenne elkezdeni mozogni/sportolni. mivaaan? nem akarta elhinni, hogy kb. ez az életem. ezek szerint neki vagy a totál izmos vagy a totál hájas emberek tűnnek fel. mondjuk éppen lelki mélyponton voltam, ígyaz a mínusz 1-2 kg is látszód6ott rajtam...
amúgy az a dúrva, hogy nekiálltam edzőtermezni (ma érek az 1hónapos ciklus végére, heti 3 edzés), és ismét megállapítom, hogy a terhelés jót tesz a sérülésnek, már alig fáj. az elején nagyon éreztem. a fémes alkaromat viszont gyakran érzem...

a breaking muscle oldalon találtam 1 csukló-, kéz- és alkartorna gakorlatsort, amit hanyagoltam a zűrzavaros időkben. éreztem és látszott, hogy gyengült a kezem. nagyon 6ásos amúgy, mert a biciklikormányon is szebben tartom a kezem. a csuklónak nem szabadna megtörni. alsófogásban gyakran látok olyanokat, akinek megtörik a csuklója. jómagam is ilyen voltam. mostanra már annyit erősödött, hogy a megtörés szöge látványosan kisebb lett. szóval érdemes csinálni.

kedd
a múlt keddem fantasztikus volt. annyira kedvesek voltak velem a boltokban. ilyen ritkán van.
reggel az obiban a pénztáros meglátta, hogy bringával  vagyok, és mondta, hogy vigyázzak magamra.
az erste bankban az ügyintézővel számlamegszüntetéskor viccelődtünk, poénkodtunk, nagyon kedves volt.
a tezenisben is cuki volt a pénztáros csaj.
ráadásul kaptam képeslapot mikától, a braziltól, ahogy megígérte. megérkezett isztambulba, és írt nekem.  úgy örültem.
olyan jó volt az a nap. nehéz leírni. nem tudom, mi volt a levegőben meg bennem. ritka az ilyesmi...

szép karácsonyt!
még lehet jövök. ha lesz motiváció, haha

vagyok...

tudom, homájus

jó régen nem írtam. lassan 2 hónapja. ideje összeszedni magam, mert írni jó. és mi marad meg a kurta kis emlékezetemben? semmi. hová nyúlok 1 jó sztoriért, ha nem jegyzetelek ide a virtualitásba?

annyi minden kavarog a fejemben.
tévedtem. nem kavarog semmi. csak bánom, h nem írtam semmi bicikliset.
most fogok

visszatérés
szeptember 22-én lejárt az utolsó bkv-bérletem, így visszaültem a bringára közlekedésileg is, nem csak sportilag. nem volt zökkenőmentes, sőt, még most is azt állítom, hogy ez nem múlt idő, hanem jelen. volt bennem autós para. folyton attól féltem, hogy hátulról belémjön vki. pedig az uccsó baleset nem ilyen típusú ütközés volt. állandóan hátra figyeltem, és nem akartam elhinni, hogy ha én 1.nek megállok a pirosnál, majd  a mögöttem lévő autó is ezt teszi. ezért mostanság igyekszem úgy megválasztani a sebességemet, hogy ne én kerüljek a piros elé 1.nek.
szóval nem volt az a nagy lazaság az utakon, ahogy ezt megszoktam magamtól. ezen nagyon meglepődtem, mert eddig ilyen 1x sem fordult elő. beindult a paragép, s úgy tűnt, le se áll sosem. ez nagyon rosszat tett a lelkemnek nagy általánosságban, mert 1 kapaszkodót szedett ki a kezemből. a bicikli által meg voltam 6ározva. most hogy ez helyes vagy nem helyes, ne taglaljuk. ez volt a biztos pont. amíg évi nem mondta ezt, hogy túlzott szerepe van a bringának az életemben, addig azt gondoltam, hogy az totál én vagyok. de lehet csak találtam 1 olyan valamit, ami mögé elbúj6tam? nemtom ezt ki érti. én érzem. t a biciklizésben merült ki minden kockázatviselési hajlandóságom. leszűkítettem: bicikli=életem. azonban sok beszélgetés és önvizsgálat után ráöttem, hogy ez nem biztos, hogy annyira jó. mivel jobb ez, mint a cigi vagy a nassolási szenvedély? látszólag kevésbé ártalmas, egészséges, de mint látHATTYÚK van kockázata.  persze nem akarok és nem is fogok a bringa ellen beszélni, mert nagyon fontos, a szabadságindexemet növeli, de talán már képes vagyok leszállni róla, ha az élet úgy kívánja.
most kezdek visszatérni a városi vérkeringésbe, jobban érzem a biciklit, nem fáj, pörög a pedál. ez megnyugtató. az önbizalmam is növekedett. nagyon aláásta ez a baleset következtében előállt autópara. nem találtam a helyem, még most is sokszor elárvultnak érzem magam, pedig történt 1 olyan dolog, ami kicsit megforgatta az életemet, és jó is. azonban ezt is beárnyékolta az önbizalomvesztés- nem mintha amúgy is olyan sok lett volna. de azért volt. elfelejtettem hirtelen, hogy mostanában úgy láttam magam, mint aki kívül-belül oké csinálni az életet. visszajelzésként is megkaptam. a visszajelzésre persze nem lehet alapozni 1 életet, de azért nem árt, ha mások is elismerik a jó-ságomat, nem csak én magam (:

pilis 2 kupa
gondoltam, hogy az amatőr kupa utolsó versenyére csak elmegyek, megnézem, mennyit épültem le vagy fejlődtem, nem mintha 1x is lemértem volna, mennyi idő alatt jutok fel a két bükkfáig esztergomtól. tesóm erre készült vagy fél éve, még edzőt is szerzett magának. én a szokásos koncepciónélküli (magyar vagyok...) hozzáállásommal indultam neki.
reggelhajnalban kiautóztunk a két bükkfához. itt kocsi letesz. pisi.  majd legurultunk esztergomba. jó hideg volt szeptember 25-én reggel. az úton megáll. pisi. esztergomban megtaláltuk a rajthelyet, felvettük a rajtszámot, és elcsodálkoztunk, hogy a bringásoknak mi a fenéért adnak mindig feliratos pamut pólót, ami ráadásul 1 számmal nagyobb. ennyi alvópóló 1 óvodának se kell, amennyi ö.jött már a versenyek, teljesítménytúrák miatt. jobb lenne, ha adnának  1 kulacsot vagy 1 pár zoknit. tesóm szerint biztos tele van reklámmal. hát ezen még reklám se volt.
a szervezők már nekiálltak főzni, mentek az előkészületek. kis részlet a beszélgetésből, amit 1 idősebb nő mondott a körülötte állóknak: "... ketten vagyunk, és bográcsban főz (a férjem)..." várakozás. tesóm pisi. bemelegítés az ő receptje szerint. egészen addig azt éreztem, hogy a lábamban a boogie és hogy újra erős vagyok. pisi.
bazz, ez hihetetlen, tesóm utánam rajtolt, és ő még 1x elment budira... (: annyit nem ittam, mint amennyi kijött. mindig ezt mondom.
szóval a bemelegítés során gyanút fogtam magammal kapcsolatban.
aztán jött a rajt. előtte benyomtam 1 gélt. és bántam, hogy ha már 1x az elromlott km-órát letéptem a bicikliről, legalább a karórámat felcsatol6tam volna, hogy kb. tudjam, hol tartok időben. mondjuk min1 is, mert olyan szar időt tekertem, hogy le se írom. nem fogyott alattam az út. a víz szakadt rólam. tesóm az erdőben ért utol vhol. erdőben... majdnem az egész táv erdő. ez se motivált, hogy gyorsabban menjek. a végén már szenvedtem is, pedig benyomtam kb. féltávon még 1 zsellét. sőt, nagyon meredeknek találtam a végét, amit eddig nem szoktam ennyire megérezne. kiabáltak a befutónál az emberek, tesóm poénkodott, hogy már csak 1 km van hátra, és azt éreztem, ha még 10 métert kellett volna mennem, leégnek a lábaim, és kidőlök. erősen elgondolkodtam, mennyire szeretem a hegyeket, milyen gyenge vagyok, és van -e elég kitartásom a jövőt illetően, hogy versenyezzek vagy feladom? régebben azt hittem, hogy van, de amikor nagyon oda kéne tenni magam, akkor megtorpanok. ja. általánosban is ez volt kosárlabdázáskor. nem dobtam be a ziccert, hanem lepasszoltam. szóval szoftverhiba az van ehehe.
tesóm  elégedett az eredményével. ez is vmi.
én annyira leizzadtam a küzdelemben, hogy úgy néztem ki, mint aki az uszodából jött. végül is a pamutpóló jól jött (ha nem kaptunk volna, viszek magammal másik szárazat)
aztán bementünk pomázra almát szedni. majd szilvát. elég furcsa szilvák voltak ezek: nagy, lila, puha és éretlen. semmi szilvaíz. tesóm talált letermett szilvafákat távolabb, innen szedtük le az ottfelejtett gyümölcsöket. ezeknek legalább volt íze. nekem meg nem volt pisi. már majdnem csillagokat láttam, azonban a terep adottságok nem tették lehetővé, hogy leguggoljak (: igen, ez központi kérdés nálam. kicsi a húgyhólyagom vagy mi...

andrész
még kb. javában a nyárban vagy a meleg őszben voltunk, amikor balázs javasolta, hogy pl. 1ik péntek du. tekerjünk ki biatorbágyra az andrész cukkrázdába 1 jó fagyira. megbeszéltük, hogy így is lesz. végül 7vége lett belőle, kb. október 8 (amúgy fogalmam nincs).
már nem volt éppen meleg, így 10 órás indulást beszéltünk meg. orsi is velünk tartott. azt mondta, hogy ő kivan, előző nap versenyzett, majd rajtunk fog utazni. ehhez képest:
én balga kitaláltam, hogy a nagyszőrös#karolina-ben találkozzunk. hát  a nagyszőrösről besorolni a budaörsi útra nem 1 életbiztosítás. jönnek, mint a tank... túléltük. a budaörsi rendőrség előtt találkoztunk balázzsal. pár percet vártunk rá, közben kijött 1 rendőr, hogy segíthet -e. nem, köszönjük, csak várunk. igen jó idő volt, én megszabadultam pár ruhától, nem mintha sokat vittem volna.
orsi nagyon bevadult biatorbágy előtt, megindult az emelkedőn kb. nagytányéron meg alsófogásban, balázs is elhúzott, én meg néztem, hogy mi a bánat van már most, az elején?! útközben megbeszéltük, hogy csinálunk 1 karikát, és visszafele megyünk be a cukkerájba.
orsi útközben néhányszor még rásprintelt, én még a nyomába se értem. namondom, így legyengültem, kéész. ő meg mennyire megerősödött. hát biciklizett is eleget a nyáron, így nem csoda, hogy a lábában a bugi.
asszem úgy mentünk, hogy biatorbágy --> páty --> biatorbágy. azért a végefelé éreztem a seggemet. ja, biatorbágyról haza is kellett még menni. ugyanazt az útvonalat választottuk.
a cukkrázzda nyitva volt, többféle fagyit kínáltak. csodálkoztam a 300 ft/gombóc áron. mondom ez drágább, mint a vári, balázs felhívta a figyelmemet, hogy ezek nagy gombócok, felet is lehet kérni, ő úgy tette. én bevállaltam 3 gombócot úgy, hogy közben becsavartam magam a fedett kiülős részen a pokrócban, és a felénél már majdnem megfagytam. valóban képes a fagyi lehűteni, ha már amúgy is fázol. melegben még sose érzetem, hogy a fagylaltnak bármilyen hűtő 6ása lenne. hát hidegben van!
aztán miután mindenki a fagyhalál közeli állapota ülte magát, elindultunk. nem emlékszem, hogy visszavettem volna a kamáslimat, mert úgyis lefagytak a lábaim.
mire pestre értünk, újra jobb idő lett, napsütésben köszöntünk el orsitól. balázs felém kanyarodott, karolina-villányi-akotás... valahol elment mellettünk 1 mama a csotrogányával. persze a telefonját nyomogatta, és az oldaltávolságot nem ellenőrizte... balázs mondta, hogy ki kéne nyitni az ajtaját (bosszúból). mondjuk a jobb hátsót. tényleg meg kéne csinálni ezt az ilyen gyökerekkel. csak ha meg kivágódik, akkor esetleg más is rosszul jár, nem csak az ilyenek...
mire a hozzám közeli cba-hoz értünk, elkezdett esni... éppen jókor. bár a colnagonak kb. mind1, hogy mi éri, mert olyan dzsuvás, mintha cyclocross gép lenne. ráadásul ragacsos is, ui. még nem sikerült feltalálni azt a kulacsot, ami tökéletesen zár (közben a rakéták centi pontosan csapódnak be többezer km távolságról), és kilötyög a lötty a vázra. na, pont elég volt ez a 80 km.

fix
közben telt-múlt az idő, és én újra elkezdtem ráérezni a biciklire. stabilabban ülök a fixen, az outival nem volt akkora para, mert nagyrészt többen mentünk, és akkor valahogy a tömegérzés miatt (ha csak ketten is) biztonságban éreztem magam. szóval jól ülök a bringán, teccik a nyereg, 1ségben érzem magam. főleg most, hogy letakarítottam. bár lehet hátszelem volt reggel, és azért hiszem azt, hogy mekkora tekerni... azt bevallom, hogy párszor volt rajtam szivacsos nadrág az esőnek köszönhetően (funkcionális ruházat: endura vízlepergetős lábmelegítő+szivacsos gatya+vízlepergető rövidgatya), és abban fixizni is jobb, mint pl. 1 szoknya+harisnya kombóban. nem hiába vannak a betétes nadrágok.

sidi
még tavasszal vettem 1 új bringás cipőt, ui. a northwave-t 2010 szeptembere óta használom, és bármikor széteshet. oké, nem fog, mert nagyon jól bírja. párszor azért megfordultam vele a cipésznél, hogy itt és itt tegye rendbe, de alapvetően meg vagyok vele elégedve. 5 év alatt ezt az 1 pár cipőt vettem. aztán tavaly rámtört a női vásárlási láz és vettem vagy 5 pár cipőt. magam is meglepődtem, hogy ily hirtelen felment a használ6ó cipőim száma. lássuk, fel tudom -e sorolni őket:... segít az excel tábla... kicsit ö.keveredtem. mert kb 1 éve mondtam, hogy 1 éven belül vettem 5 pár cipőt. tehát 2010 ősze óta 12 pár cipőt vettem. ebből 5 bringás, amiből 2-t eladtam. egy túracipő, amit elajándékoztam. 1 ünnepi. 1 eccőterembe. 3 utcai. 1 túrabakancs. 1 évben átlag 29.000 ft-ot költöttem cipőre.
és akkor írok a sidiről, ha már 1x ezt a címet adtam a bekezdésnek. ez szintén 41-es, mint a többi bringás cipőm. most, hogy ráhúztam a kamáslit múlt 7en, vettem észre, hogy mennyivel kisebb, mint a nw cipőm. kívülről legalábbis. belülről teljesen jól beleférek. olyat akartam, aminek az utolsó zárja nem tépő, hanem csat. mert az stabil. sose volt 3 tépőzáras cipőm, mert a nw is már 2 tépő+1 csat kombinációja... aztán tesóm mondta, hogy igazából a csat 1 sérülékeny pontja a cipőnek. a jóminőségű tépőzár uo. biztonságos, mint a csat. elgondolkodtam. és valóban így lehet. ui. ha számításba vesszük, hogy én 6 éve az év 365 napjából kb. 300-at a nw-ben töltöttem, rángattam a tépőzárat naponta min. 2x, és már alig tapad, viszont ha le akarom vetni a cipőmet, és véletlenül visszafittyed a kinyitott tépőzár félig/negyedig a helyére, és akkor se tudom lerúgni a lábamról, le kell hajolnom, és kézzel kinyitni... szóval akkor állít6om, hog y atépőzár megbíz6ó. bár 2ségkívül van vmi felemelő, amikor jóga után csak az én cipőm recseg, ahogy meghúzom a csatot (:
szóval ez a sidi új, nincs betörve, furcsa, és orsi szerint nagyon csajos. én még nem látom. ez is személyiségfüggő. nemtok ojjan csajos lenni sehogysem...
múltkor elázott a nw a piacról hazafele. persze nem száradt meg estére, így kénytelen voltam a sidiben menni. belegyalogoltam 1 pocsolyába mondjuk 8-kor és hajnali 5kor értem haza. a cipő beázott természetesen,mert mély volt a tócsa, azonban nem fáztam meg, nem lett semmi bajom a vizes cipőben tüllögetve, pedig az este nagy részét ülve töltöttem, nem bicikliztem vagy sétálgattam. jó, ittam, ilyenkor tompulnak az érzékek, de nem a fázás. szóval jól vizsgázott. mielőtt használni kezdtem volna a sidit, azt gondoltam, hogy szutyok időben majd a nw-t veszem fel, tisztaságban pedig a sidit, ám ezek után pont fordítva fogom csinálni. mert jó jó, kurvára tartós ez a nw, de 6 év nyúzás alatt csak elöregedett az anyaga.


warmshowers

monona
argentínából.
akit én elkereszteltem monica brazíliából (:
54 éves 4gyerekes nőci katona férjjel. szóval viszonylag lazaság. elmesélte, hogy önállóságra nevelte a gyerekeit, ami 1ébként náluk sem divat, nem csak nálunk. úgyhogy minden szabadon jár-kel, jó állásuk van, élik a világukat, szeretik 1mást. monona elrepült brazíliából spanyolba, ott nemtom mit csinált, de többek közt vett 1 bringát, amit elküldött pestre, elutazott olaszországba, és onnan repült pestre, hogy innen indítsa a 40napos bringatúráját 3 török faszival, akikkel még sose találkozott (: de elmondása szerint minden szuper, nagyon jó emberek. igaz ebben 1 pillanatig se kételkedtem. azt mondja, hogy jövőre ázsiába szeretne menni 1 nagy bringatúrára. és azt érzi, hogy vmi húzza, mennie kell, és az egész eddigi élete felkészülés volt ázsiára. nagyon lelkes és bizakodó. mindig szembement a nehézségekkel meg a félelmeivel. és lám, megérte. vidám, szeretik az emberek és viszont...

mika
brazíliából.
ő már igaziból. dániában dolgozik, de alapba' brazil. 3 napig maradt nálam. nagyon szórakoztató társaság. isztambulba tart. ez nagyon kedvelt célpont/állomás. soha jobbkor felkerekedni, mint mikor sötétednek a nappalok- ezen röhögtünk.
röhögtünk mindenen, tényleg jófej srác. nagynéném elszörnyülködött, hogy ízlett neki a spenótom. mert sokszor főztem ezt az indiai spenótlevest. annyiszor, hogy ez már rácsodálkozásra ad okot. érdekes, hogy a nálamjárt warmshowersesek nagy része nem eszik húst. tehát milyen jó 5let is zöldséges kaját főzni!
a tegnapi napom valahogy szarul indult. éjjel alig aLÚDtam, mert rámtört a nyugtalan láb szindróma (igen, van ilyen. én diagnosztizáltam magamnak, csak azt nem tudom, hogyan tudtam rátalálni erre a "betegségre" a neten, milyen keresőszavakat használtam?) meg émelyegtem, azt hittem, hányok. ha lett volna a közelben 1 liter hohesc, meg is teszem, de nem volt érkezésem durvább eszközökhöz folyamodni, így maradt bennem minden. szóval hajnalban hazatekertem fixen taposópedállal! mert a biciklis cipőm horányban maradt, így gábor pedálját átszereltük a fixre, és gyökketővel hazaporoszkoáltam. a stripet természetesen leoperáltam a pedálról. az 1 veszélyforrás. épeszű ember hogy tud ilyet használni?! (: szóval fél 7-kor lefeküdtem, 9 után keltem, ahogy mika.
mika.
nem hallott még mikáról. vagyis hallott róla, azonban nem hallgatott. ő az én emberem, nagyon megtetszett neki a csávó, hallgatni fogja a továbbiakban.
mika elmondta, hogy kéne írnia a blogját meg találkozni 1 középiskolai osztálytársával, aki éppen pesten van- kicsi a világ. végül nálam írta a blogot,nem vmi starbucksban, mait utál, akár a turistákat, de erről majd később, mert az ő mondanivalójából a turistás gondolatokat jegyeztem meg. mindenkitől meg ragad vmi esszenciális- remélem, 1x kurvára ott leszek majd fejben, s a sok tudás 1xre kiviláglik az egész lényemen.
szóval kérdezte, mik a terveim mára. biciklitakarítás, mivel semmi erőt nem érzek magamban ahhoz, hogy tekerjek 1et, pedig este még azt mondtam a többieknek, hogy majd elhívom magammal bringázni minimum az óbudai víztornyokhoz. aztán csak dumáltunk. azt mondja, ha biciklit takarítok, akkor velem tart, mert neki is kéne. aztán csak halogattam, végül felpattant, és azt mondta, gyerünk takarítsunk biciklit. így nekiálltunk. hát, kibaszott vicces volt, 1 csomót mókáztunk közben. a takarítási sebességem ugyan 1re csökkent, így csak a fix lett tiszta, a colnagon maradt a dzsuva. ő először csak szárazon pucolt, majd meglátta, hogy az ultrás melegvízzel milyen jó eredményeket lehet elérni, és elkérte. mutattam neki az öblítési technikámat (mérnök-agy): öntözőkannából öntöm a vizet, és a végén természetesen fent van a rózsa. ez jobb, mint a slag, mert nem kell odahurcolni, és szerintem így kevesebb vizet fogyasztok meg a nagy nyomás veszélye sem fenyeget. 1úttal leteszteltük a felújított udvart is: végre arrafelé folyik a víz, amerre kell.
mika  tehát azt mondta, hogy nem szereti a turistákat, és sem szeret az lenni. ő 1ütt akar lüktetni a helyiekkel anélkül, hogy zavarná őket. mert milyen szar lehet amsterdaminak lenni, vmi híres hely közelében lenni, és naponta 200x válaszolni a kérdezősködő turistáknak, akik csak gyűjtik a látványosságokat azért, hogy el tudják mondani, már itt és ott is jártak, böööö. és ő is ideges lenne rájuk, hogy csak munkába akar menni, és 1folytában megállítják a buta kérdéseikkel. ez most lehet nem jött át pontosan, de értitek, ugye?
ezért nagyon örült, amikor átküldtem az erzsébet-hídon, hogy az a kedvencem, nézze meg azt, és elsétált a margitszigeti víztoronyhoz, s közben látta a népeket (nem a turistákat) élni.
szóval így.
sajnos a király fürdőbe nem jutott el, mert az osztálytárs ö-v variált. pedig biztos tetszett volna neki.
még beszélgettük millióféle dologról, nagyon sokat röhögtünk. h á l á s   vagyok, amiért amikor a hermanba mentem, az új osztálytársak meggyőztek, hogy az angolos csoportban a helyem. a nyelvtudás kinyitja a világot, szabadságot ad. a warmshowersnek köszönhetem, hogy tudok és merek angolul beszélni. tudok... a magam módján. nem tökéletes ez, de arra kiváló, hogy tudjak kapcsolódni más népek fiaival és lányaival, és ez annyira jóóó. rengeteg energiát ad, hogy a világban mennyi(féle) ember van, akivel 1 (mégis) 1 hullámhosszon vagyunk. a nyelvi korlátokat azonban át kell hidalnunk. ehhez itt van az angol. annyi (+) élményem van ebben a lakásban a világról, hogy azt el se tudom mondani. érdekes és jó emberek.
múltkor pl. az osztrák lánytól kaptam 1 igazi képeslapot a duna-deltából, és arra is ügyelt, hogy ráragasszon 1 pöttyös matricát a lapra (:
hasznos dolog ilyen emberi élményekkel gazdagodni. visszaadja a reményt, a bizodalmat, hátha mégiscsak jó irányba változik a világ, csak ezt az átmeneti 100 évet kell valahogy kibírni, hahaha.

még 1 posztot kiizzadok magamból a 7en (:

kulcscsonttörés. gyógyulás, tanulságok

(tematikus akartam lenni, de már többször nekiugrottam a megírásnak, így 1 kicsit katyvaszos lett...)

a baleset óta eltelt  >2 hónap.
összefoglalom a dolgokat, hátha vki tanul belőle. jobb lenne, minthogy vmi kárt szenvedjetek.
fura ez, mert azon vagyok, hogy visszaállítsam a társadalmi bizalmat, de mindig jön vmi, ami azt sugallja, hogy fölösleges ezen fáradoznom. az utakon senkiben nem lehet megbízni. ez nyilvánvaló már. pedig a közlekedés valahol a bizalmon alapul. hogy betartjuk a KRESZ előírásait. és abban bízunk, hogy betartják a többiek is. persze én időnként kreatívan értelmezem a KRESZt, de nem csak én. más kárára ne kreatívkodjunk...
szóval az "azt hittem, hogy ezt és ezt fogja csinálni a másik..." felejtős

a baleset után 1 hónappal állt össze a kép, hogyan is történt. tehát mentem a kerékpársávon, láttam, hogy indexel előttem. még örültem is, hogy időben, meg lassít és elenged. mivel közel volt a kereszteződés. hát ezt benéztem. arra 1általán nem számítottam, hogy  fel akar járni a járdára. ott? az olyan lett volna, mintha behajtott volna a gyalogok közé...
mind1. már nem számít. mondjuk ha nincs ott a kerékpársáv, akkor ez a baleset se történik meg. akkor tuti balról kerülöm...

gyógyulás, orvosok
a kulcscsonttört embert nem lehet gipszelni. ezt tudják a népek ált. kérdezték, akkor hogyan láttak el. mondtam, hogy olyan bigyót tettek rám, mintha 1 hátizsák lenne. erre később elolvastam a zárójelentést, és valóban: hátizsákkötést kaptam.  akkor kb. összekötözött fáslidb-ok voltak.  a csomók pont a lapockáim felett helyezkedtek el. ezt anya állapította meg. én nem nézegettem magam a tükörben. csak azt éreztem, hogy iszonyúan fáj a bal csuklyásizmom akármit csinálok. ez jobban aggasztott, mint a csonttörés.
az lehetett, hogy a csuklyásizmomra estem, és ha az én 61 kilóm plusz a hátizsák 5 kilója nekiáll 1ütt repülni egy v=25 km/h sebességű bicikliről, akkor az csapódik rendesen. azt nem tudom kiszámolni, hogy min. mekkora sebességgel csapód6tam be (:  és azt is elképzelhetőnek tartom, hogy amikor szállingóztam, az U-lakat előrelendült a hátizsákomban, és arra estem.
még 7-én a munkahelyi fém padon ültem vagy negyed órát, így ráadásul fel is fáztam. erre csak másnap figyeltem fel. ültem a klotyón, és nem tudtam eldönteni, hogy mi fáj jobban: a törés, ahogy megmozdulok avagy a pisi. az antibiotikum segítségével a felfázásból 1 7en belül kigyógyultam.
szerencsére a fiumei útra vittek a mentők, nem a merényibe. a sürgősségi mindig megér 1 tanulmányt... a mentőorvos rendes volt, bíztatott, hogy lehet csak bordarepedés, talán már 7végén versenyezhetek. én is ezért fohászkodtam később, amikor a hordágyon vagy gurulós ágy vagy mi az feküdtem és a plafont bámultam. vízszintesbe kellett lennem, mert baleset miatt hoztak be, nem ülhettem. hát remek volt. közben a  kísérő mentőssel beszélgettem, aki elmondta, hogy a versenyszférából jött el menőautó sofőrnek, mert itt nyugodtabb. haha. azt mondta, hogy tényleg nyugodtabb, 1edül a betegeknek van nyugtalankodnivalója hm, ez igaz. ez olyan volt, mint a barackos nénink: nekem mind1 milyen idő van, de a baracknak nem. bölcs.
behívtak később a rendelőbe, ahol kb. megvizsgáltak, mi fáj, elküldtek röntgenre. 1 észosztó idősebb asszisztensnő az ép kezembe nyomta a hátizsákomat, és elküldött.  azt se bírtam megtartani, kiesett a kezemből, mondtam, hogy ez nem jó 5let. akkor félretették 1 sarokba, és mondták, majd ha végeztem, kérjem el.
a röntgenes csávó rám csodálkozott, ki vizsgált meg? miért váll rtg-t kért, amikor látszik, hogy a kulcscsontommal van a baj... én nem tudom... kulcscsont... az anyját. ez szopó, nem lesz 7végi biciklizés. rtg után elmentem a gipszelőbe, és ott megkaptam a hátizsákkötést.
aztán vissza, 1 ellenőrző rtg-re.
aztán várakozás a folyosón. leülni nem lehetett, mert a betegek meg főleg a hozzátartozók elfoglalták a székeket. szardinia módjára zsúfolva a gurulós ágyakon az emberek. főleg öregek. volt olyan kisöreg is, aki meg ordibált a mentősökkel és benyitott a vizsgálóba, hogy megmondja, neki semmi baja, hagyják békén, haza akar menni. akkor 1 részeg fazon folyton felkelt az ágyról, és persze elesett. már mindenkiben felment a pumpa, sztem legszívesebben megverték volna. és akkor ilyen faszkalapokat naponta 100ával lát el az egészségügy...
amúgy nem ültem le volna úgysem, mert dolgozott még bennem az adrenalin, és járkáltam meg 1 emberrel beszédbe elegyedtem, amikor mind2en megütköztünk a dülöngélő részeg csókán.
közben megjelent a yard is a nevemet kiabálva. kihallgattak. később behívtak a brfk közlekedésrendészetre is, és mint sértettet hallgattak ki. micsoda újdonság, 2013-ban nem ezt csinálták...
várakozás közben azon morfondíroztam, hogy nekem mindig 1edül kell kórházba lenni, ha vmi baj van, másoknak meg ott ül a fél családja. jó jó, nekem is ott volt mindig tesóm. előkerült előbb-utóbb, és inkább előbb, mint utóbb. meg ilyenkor minek is üljön még ott más is, amikor úgyse tud mit mondani. jobb 1edül szenvedni. balesetkor a realitás-érzék is sérül.
végre behívtak. a doki közölte, hogy elmozdulás nélküli kulcscsonttörés, pihentessem, 1 7 múlva a dologház utcába menjek vissza, és mondta, hogy korábban el volt törve a kulcscsontom. én meg rácsodálkoztam, hogy szerintem nem, csak emlékeznék rá, mert eléggé fáj...
a kezembe nyomták a hátizsákot és távoztam. felhívtam tesómat, aki hazafuvarozott a fixivel 1ütt, amit a munkahelyére tett be, miután én beszálltam a mentőbe.
a szüleimnek csak másnap mondtam meg, hogy mi van. aznap nem akartam már idegesíteni őket. nagyon rendesek voltak, azt mondták, 7végén eljönnek meglátogatni, segíteni. így is lett. most azonban nem ők aludtak az ágyon, hanem én. apa a földön, anya meg a julinál. apa horkolását jobban bírom, mint anyáét (:
anya kitakarított szépen. ráfért a lakásra már 1 alaposabb takarítás. én kb. a baleset napján akartam belefogni.
apa vasárnap 1edül ment haza, hátrahagyta anyát, aki elkísért a kontrollra. gábor felajánlotta, hogy elvisz. jaj, nagyon rendes volt, nem utasítottam vissza, nem kérettem magam. elárulom, hogy a szar pesti utakon kulcscsonttöréssel nem a legnagyobb élvezet zötykölődni...
kíváncsian vártam, hova osztanak be, melyik orvoshoz kerülök. csak reménykedtem, hogy ahhoz, aki 2013-ban műtött. hát nem. az ajtószámot mondták meg (3), ott várakoztunk. közben a 3-ból kiviharzott 1 megfáradt, sovány, beesettarcú ember, akit a dokinak véltünk. kicsit megijedtünk a kinézetén, mert inkább keltette hajléktalan benyomását, mint 1 orvosét... nem sok 1üttérzés volt a viselkedésében, ezt az asszisztense kompenzálta. átküldtek a gyógyászatiba, hogy vegyek magamnak kulcscsontrögzítő gyógyászati segédeszközt, már ha van rá pénzem. az jobb, mint ez a kórházi. van. és tetessem fel a gyógyászatiban a csajokkal... (mi? b+, te minek vagy itt?!) majd jöjjek vissza, ha mégsem teszik fel, és akkor elküldenek rtg-re. 6.000 ft volt a bigyó, természetesen nem tették fel, így kénytelen volt a doki az asszisztensnő segítségével rámoperálni az új cuccot, miután levágták rólam a régit. az már nem tartott semmit. szinte felüdülés volt ebben az újban lenni. ez még mos6ó is. persze lehet benne izzadni, mint a disznó. és a hát közepén van 1 nagy karika, amiből kiindulnak a szalagok, szóval 1 csinos púp a ruha alatt (: amit nem lehet eltüntetni, mert ez nem a helytelen testtartásból ered. utána rtg. szépen állt minden, a doki már rúgott is volna kifele, épp a szavába tudtam vágni, hogy hadd kérdezzek 1etsmást. persze felét elfelejtettem, mert annyira zavarba hozott a keresetlen modora meg türelmetlensége.
2 7 múlva élveztem újra a társaságát. azt mondta, gyönyörűen ö.forrt a csont, már csak 1 intenzív gyógytornára van szükségemviszláttöbbénemtalálkozunk.
ahogy elemeztem a betegek arcát, senki se zárta a szívébe ezt az embert...

4 7 eltelte után elkezdődött a gyógytorna. a gyógytornászt zsuzsi, szerezte nekem (ő a fiumein dolgozott, az én volt gyógytornászomnak munkatársa, de már elment). anna. nagyon lelkiismeretes, ügyes csaj. mágneskezeléseket  kaptam először, később elkezdődött a bal kar bemozgatása. egész gyorsan épültem. jó sok időt töltöttem a gyt-n. hetente 3-4 nap, akár 2 órát is. ez elfoglaltság volt. így még inkább nem unatkoztam.
akadtak látogatóim is. vettem bkv-bérletet, és felkötött karral utazgattam a tömegen. ez fontos volt. mert 1 kulcscsonttörött emberen nem látszik semmi. csak a púpja. annakidején a műtött karomon se látszott semmi. a karrögzítő volt a pajzsom.
meg jó is volt, hogy odatépőzáraztam a karomat az oldalamhoz, nem kellett tartani, véletlenül se mozdult meg. azonban ez a királykék cucc megadta magát az időnek. kitágult, 1folytában állítgatni kellett rajta, hogy ne lógjon a karom. megfogadtam, mihelyst nem lesz rá szükségem, hajítom a kukába, csakúgy, mint a kulcscsontrögzítőt. az baszki annyira megbüdösödött, hogy azt fontolgattam, miután leveszik, elmegyek gyógyfürdőbe, mert ezt a szagot ki kell áztatni a bőrömből. anna mondta, hogy törés után 3 hónapig nem ajánlatos melegvizes fürdőbe menni, mert begyullad6. így letettem a királyfürdő meglátogatásáról. majd télen, amikor nagyon fázok, benézek oda.


fájdalom(csillapítás)
a háziorvoshoz a héten csütörtökön mentem el antibiotikumért meg hogy felvegyen táppénzre. fájdalomcsillapítót is írt fel, algopirint. ha nem kérdez rá, eszembe se jut, hogy létezik fájdalomcsillapító, és azt lehet szedni... később, györgyike meglátogatott, és ő mondta, hogy szedjem nyugodtan a fájdalomcsillapítót, ezért írattam fel kataflamot, s abból egyet-egyet lefekvés előtt bevettem. inkább eltompított, s elaltatott, mintsem fájdalmat csillapított. már ennek is örültem, hogy jobban tudok aludni, sőt, annak, hogy 1általán használ. ui. az előző balesetnél nem használtak a fájdalomcsillapítók. melyet az altatásra fogtam.

alvás
baleset, nagyobb esés után az 1ik legszarabb dolog az, hogy leteszem magam aludni, először beigazítom a sérült testrészt, majd hozzá a többit, s amilyen pózban lefeküdtem, ugyanabban ébredek fel. semmi mozgás, forgolódás az ágyban. jelenleg ez hanyattfekvés, hát felpolcolva, derék alápolcolva, szinte ülve alvás. ok, nem de 45 fokban hajlítva. az ágyamon a másik oldalra kellett tenni a fejem, hogy könnyebben fel tudjak kelni.a bal lapockámat is kitámasztottam, sőt, az elején jól belenyomtam az ágy támlájába, hogy ne fájjon annyira. vagy 1 hónapig volt ez a fixált alvás. aztán fokozatosan képes voltam megmozdulni, nem kellett erőt gyűjteni fogaimat ö.szorítva a felkeléshez. rájöttem arra is, hogy ha behúzom a hasam, és úgy kelek fel, kevésbé mozdul a felsőtestem, azaz kevésbé fáj. még most, >2 hónap elteltével sem tudok a bal oldalamon aludni, pedig én ott szeretek. néha véletlenül odafordulok, s felébredve alig bírom magam kihajtogatni hanyattfekvésbe, hogy kipihenje a testem az ö.csúszást. már elég a sima párna is, nem kell az alápolcolás.
sokat pihentem, hisz nem tudtam mást. délelőtt és délután is elbóbiskoltam hosszabb-rövidebb időre, hiszen az éjszakai 5-6 óra alvások nem bizonyultak elegendőnek. ilyenkor megnő az alvásigény, a szervezet regenerálódik, ez így természetes. mivel még annyit se tudtam tenni-venni, mint az alkartörésem idején, ezért a jobb mutatóujjamon helyreállt a bőr, ami a sok krumplipucolásnak köszönhetően tisztára sárkányosra torzult.

öltözködés, élet
na, ez 1 katasztrófa volt. a kórházban a röntgennél  nem kellett vetkőzni, az asszisztensek rendesek voltak, segítettek abban a kicsiben is.
a baleset napján (június 7.) tesóm hazavitt a kórházból, én nem csináltam semmit, ugyanabban a ruhában lefeküdtem a bevetetlen ágyra. hozzá se kell tennem, hogy totál ö.omlottam, bőgőrohamok, a mozgáskorlátozottság újbóli átélése, a regeneráció lassúsága, bicikliszezon elbaszása mind-mind hozzásegítettek ahhoz, hogy min. a világ legszerencsétlenebb emberének érezzem magam. gondolom, álomba sírtam magam.
másnap pedig rácsodálkoztam a ruhatáramra. hogy öltözködök? nem bírom megmozdítani a karomat sem. előkerültek az ingek, a hollandiában turkált végiggombos ruha. nagynénémtől kaptam pár 46-os inget, amiben aztán ennyire csinos voltam: andikám, hát veled meg mi történt? rádborult a vitorlavászon?! nagynéném lett az öltöztetőnőm, és időnként lemosta a hátamat. az elején még a 46-os inget se tudtam fel/levenni. az alkartörésnél mozgott a vállam, könnyebben boldogultam a ruhákkal.
amikor már ki bírtam menni az utcára, jártam a turkálókat, hátha találok magamnak vmi ruhát, ami végig gombos. végig zippzáras lett.
aztán 1x csak amikor már minden inget meguntam, és minden ruha a szennyesben volt, észrevettem, hogy sima pólót is tudok felvenni. igaz, hogy ülve, és ráhajolva a lábaimra, de megy. és ilyen testtartásban az orromat is ki tudtam fújni végre 2 kézzel.
ilyenkor lelassul minden. én táppénz alatt se unatkozok. mindent 3x annyi ideig tart megcsinálni, mint egészségesen. már az is program, hogy felkelek az ágyból vagy kávét főzök. átértékelődik az egészség fogalma. mennyire hozzászokunk, hogy ezek baj híján olyan természetes dolgok. minden nap hálát kéne adni egy csomó dologért. persze nem teszem. még ezek után sem.
az utcán az alkartörésből megmaradt királykék karrögzítővel közlekedtem, ami elég feltűnő volt ahhoz, hogy ne jöjjenek nekem. ennek ellenére csak kihuzigálták a gyufát az emberek. a 2személyes járdán még nekem kellett félrehúzódnom, hogy nehogy nekem jöjjenek. elkeserítő volt. könnybelábadt szemmel vetettem magam le 1 padra, és nem értettem, hogy miért ilyen gyökerek az emberek, nesze neked társadalmi bizalom. aztán felülkerekedett a düh: ha rendbejövök, nem térek ki senki elől sem az utcán. elfoglalom a nekem járó helyet, és nem érdekel, hogy ki jön szembe, a vállaimat  se mozdítom meg, rohaggyanak meg mind... (:
aztán lassan pattanást is tudtam kinyomni, 2 kézzel arcot mosni, mosogatni stb.
most augusztus 24. van. tudok biciklizni, nem fáj. voltam jógázni, 1-2 pózban azért érzem, hogy van kulcscsonttom. pénteken lementem az edzőterembe, az is nagyon jó volt. annyit nevettünk. és végre guggol6tam. igaz csak 30 kilóval próbálkoztam. és szombat délutánra árasztott el az izomláz. ez már nagyon hiányzott, hogy a guggolástól izomlázam legyen.

tanulság
ez fontos!
a baleset után több helyről hallottam szomorú balesetes sztorikat. amikor a vétlenek elmesélték, hogy ütötték el őket, milyen rendes volt az autós. egészen addig, amíg hazaszállította a sérülteket. onnantól meg szart a fejükre. és akkor ott maradtak sérülten, kórház, műtét, magukra hagyatva a bajban. az elsőre semmiségnek tűnő sérülés mögött komoly bajok lehetnek! az adrenalin esés után elkezd dolgozni, nyilván a túlélésre hajt az emberi szervezet, nem fogja észrevenni, hogy mekkora a baj. halottunk asztalosokról már, akik legyalulták az ujjukat úgy, hogy észre sem vették.
véssétek az eszetekbe, hogy a balesetet okozót be lehet perelni, a biztosítója majd fizet. erre vannak cégek, akik elintéznek helyettetek mindent, persze sikerdíj ellenében. de ne tartson vissza benneteket az, hogy mennyit húznak le ebből. én nem tekintem lehúzásnak. hiszen nem mind1, hogy úgy esetlg 1 hosszabb gyógyulási folyamatban milyen anyagi körülmények közé kerülsz. nekem szerencsém volt, munkahelyi úti balesetként számolták el, amire 90% táppénz jár, azonban ha nem ilyen körülmények vannak, feleződik a fizetésed... és ez nem nyerészkedés, csak kompenzál vmit. nyilván az egészség a legfontosabb, de ha a bajban még pénzed sincs, akkor az elég mélyre tud levinni.
ezért
mindig hívj rendőrt és mentőt! baleseti jegyzőkönyv meg kórházi papír nélkül nem mész semmire. nehogy még neked legyen lelkiismeret furdalásod, hogy mi lesz a vétkessel. ezt be kell vésni az agyba!
a múltkori balesetemnél én se hívtam rendőrt, pedig előtte megfogadtam, hogy mindig hívok. éppen szerencsém volt, hogy az autós 1üttműködő volt... ezt 1xűen annyit kell ismételgetni magadban, hogy ha baj van, akkor ne hajolj el.
és az a dúrva, hogy lehet én se hívtam volna mentőt meg rendőrt június 7-én.... 1xűen kész voltam. szerencse, hogy az a srác az utcán 1ből intézkedett.
tényleg ne azért ússza meg az autós, mert te fel bírsz kelni.  ha ott maradsz vérben fekve, akkor nyilván jönnek a mentők meg a rendőrök, de inkább bírj felkelni.
és ha szemtanúja vagy 1 balesetnek, maradj ott, és ne foglalkozz azzal, hogy mit mond a sérült, hívd te a mentőket meg a yardot. a baleset résztvevői vmiféle módosult tudatállapotban vannak, nem képesek reális döntések meghozatalára. szerintem az sem, aki sértetlenül száll ki az épphogycsak behorpadt autóból.
semmi értelme annak, hogy kórházazz hetekig, hónapokig, és még anyagiakban is megrövidülsz. úgysem az elkövető fizet, hanem a biztosítója. nem kell sajnálni senkit, ez a te életed, neked is csak egy van. (nálam most bűncselekmény a sztori, nyomoznak meg minden, végén tárgyalás lesz, ha jól vettem ki a rendőrnő szavaiból)

jó lenne, ha senkinek nem kéne a tanácsaimat figyelembevéve intézkedni sosem.
vigyázzatok az utakon! én is lassítani fogok...

anya és gyermeke (:

alcím: mi(re való) ez a nagy?

elütöttek

tudom, tudom elég uncsi lehet ezt olvasni. ez a leggyakoribb cím, már negyedszerre fordul elő.
merjek -e ilyet írni:? ígérem, többet nem fordul elő.

helyszín: a szokásos: kiskörút, károly krt. 11. pontosabban. ez ahogy jössz az astoriától a deák felé, a madách tér és a dob utca között az árkádoknál.
rámkanyarodott egy autó, én a padka meg közéje kerültem, jobb elejének csattant a bringa, én a földön. én azzal a lendülettel pattantam fel -gondolom én-, amivel estem, ordítottam 2 mondatot a vezetővel, majd leültem a járdára. innentől nem kellett gondolkodnom, mert 1 járókelő volt szíves intézkedni, hívta a yardot meg a mentőket, a sofőrt pedig marasztalta. aki csak azért szállt ki, hogy megállapítsa, milyen kár keletkezett a 16milliós nissanjában...
az eseményeket utólag lehet ö.rakni, másra nem tudok gondolni, minthogy a járdára akart felállni. a büfékhez, kb. a gyalogok közé. mert indexelt, de valljuk be, nem tűnt ez reálisnak, h vki felhajtson a deákon a járdára a büfék közé, és ne a madách tér felé kanyarodjon...
nem szaporítom. bevittek a balesetire, várakozás, röntgen, kulcscsonttörés, gipszelőben hátizsák kötés, röntgen, orvos kiadja a papírt. szerinte volt már kulcscsonttörésem... én nem emlékszem, d sztem nem, ui. adrenalin bomba hiányában időnként eléggé fáj, erre emlékeznék.
teljes ö.zuhanásom tegnap este történt, amikor megírtam gábornak, hogy kihagyom a svájci bringatúrát. ezt egy félórás bőgőroham követte- majdnem megfulladtam. ha nagyon mélyen érint a vmi, ami sírásra késztet, akkor 10 sec alatt úgy eldugul az orrom, mintha kiöntötték volna viasszal.
esés után is azon pörögtem, míg vártuk a mentőket, zsernyákokat, hogy el van baszva a biciklis szezon, a versenyek, nyaralás, minden. semmi máson nem járt az agyam. és roppantmód sajnáltam magam. amikor végre jól ö.szoktam a colnagoval. ment minden. a békás100 is, az utolsó biciklizésem tesómmal a nagyhideghegyen is kurvajól sikerült.

azért más a szitu, mint a rendőrökkel. a kórházba utánam jött a helyszínelő, és felvette a vallomásomat. sőt, behívtak a közlekedési rendészetre a hungáriára, s kihallgattak még 1x. a rendőrnő kedves volt, még nevettünk is. most sértett vagyok, és bűncselekmény miatt indítottak nyomozást. eredmény kb. fél év múlva.
balázs felhívta a figyelmemet, hogy éljek a kártérítési perrel. felvettem a kapcsolatot az interopis kft-vel, velük "dolgoztam" annakidején is. emlékeztek rám...

ez a kulcscsontörés szintén mozgáskorlátozottá tesz. megfogadtam, ha felépülök, megtanulok bal kézzel pár alapvető dolgot: fogmosás, fenéktörlés, akármi.
szerencsém volt, h a bal oldalamra estem. bicikli vélhetően  megúszta.
ancsival találkoztam volna, akit felhívtam,hogy gáz van, és odajött támogatni. tesóm pedig angolra indult, észrevette, hogy ott van abringám, én meg pont akkor néztem az útra, amikor lassítva jött, így észrevettük 1mást. ott maradt a bringámmal, így nem ment angolra. mindig a közelemben van, ha van vmi. hiába, ikerek vagyunk. történt 1 vicces:  tesóm adatait is felvették, hogy ő viszi el a bringát. kérdezte tőle a rendőr a nevét, születési dátumát. ő elkezdte mondani a dátumot, mire a rendőr a szavába vágott, hogy nem a testvéréét kérdezte. tesóm meg közölte, hogy ikrek vagyunk (:

1edül akkor tudok öltözködni, ha nagy ruhát veszek fel vagy végig gombosat, feltéve, hogy elég széles a háta. vállam beállt. fájdalomérzetig szabad mozgatni. ez nem sok. mennem kellett a turkálóba ruhát venni, hogy ne csak 2 legyen. inget használok, amik eddig csak a szekrényben álltak... cipőfűző megkötése megy. melltartó felejtős egy db-ig.
egy sört se tudok felemelni.
az orromat már ki tudom fújni 2 kézzel, ha nagyon lehajtom a fejem.
pattanásnyomogatás kizárt.
fürdés szivaccsal. rajtamvan ez a bandázs. jól beleizzadtam már, ami kimos6atlan. a bőrömbe is beszívódott. ha lekerül rólam, elmegyek gyógyfürdőbe, és kiáztatom magamból a szagokat.
fekvés 1 pozícióban, hanyatt. most már jobb, fájdalomcsillapítót nem sokat vettem be. inkább lefekvés előtt, és akkor az elnyomott.
a nyakamat, környéki inakat, izmokat is megrántottam. ez jobban fájt, mint a csont.
sport: séta meg otthon guggolások saját súllyal. kitaláltam, hogy a bandázs meg a hónalj közé benyomok 1 zoknit, és akkor nem a bandázs szívja fel a levemet, hanem a zokni. még 1x nem akarom kimosni, megy a kukába. csakúgy, mint a királykék karrögzítőm. ezt az előző balesetnél használtam. sajnos kinyúlt fölösleges tartogatni.

ez a valóság, nem rémálom. utálom. szar. biciklizni akaroook!
nem értem, miért kapom ezeket? lássak -e mögötte vmi koncepciót? oké, le fogok lassulni. szórakozásból se megyek gyorsan. majd a versenyen.

ennyi elég lesz ebből. vigyázzatok az utakon! a bringás a legvédtelenebb mindenféle közlekedő közül... valóban úgy kell mennünk, mintha lát6atlanok lennénk...