cipő

közben rájöttem, hogy ez nem mindenkinek lesz poén. de azért:
szombaton elindultam biciklizni, szállnék fel, nem megy. a kurvaéletbe, már a jobb lábamat se tudom beakasztani a pedálba, a fenébe, miért nem cseréltem ki már rég a stoplit, amikor 5x megígértem magamnak?! tiszta hülye vagyok!
aztán véletlenül lenéztem a földre (lábamra). és már mindent értettem

tavasz

ez nem jelent semmi különöset.
nem fogok kisregényt írni.
tiszta gáz.
a colnago uo. mocskos, mint tavaly októberben, amikor eltettem. gábor napkor felmentem az erzsébet kilátóhoz. ennyi volt a biciklizés idén... mind1, úgyis lemaradok a mészkőemberről. oké, balázzsal 2x voltunk tekeregni, de akkor fixxel mentem. amúgy se lelkesedtem, mert hirtelen elkezdett kurva kényelmetlen lenni a bringa. már dokinál is jártam, h mi nőtt a szeméremcsontomra. semmi. a röngöny meg az ultrahang nem mutatott ki semmit. úgy tűnik, vmit megint változott a testem (idén összementem), mert a nyereg előbbretolásával megszűnt ez a probléma. azóta pörög a bicikli, mintha e-bike lenne, hahaha. nem számít, hogy mekkora a nyomás, nem zavar a rázkódás. mondjuk de: a józsef attila utca grósze katasztrófe, túltesz az ajtósi düreren is. annál is inkább, mert naponta legalább 1x arra járok. ha úgy adódik, inkább felmegyek a bicikliútra- kerékpárkímélésképpen. hujj, alá se hullámozta ezt a hosszú szót.

annakidején tesómmal vmi kiállításon láttunk 1 gerincklinikát (súlypont ízületi klinika?), ahova el is mentünk. kemény gyógytorna. azon alapul a cucc, hogy ha sokat ismétlünk vmit, akkor az agyban is átíródik a minta, s a test magától tudja, mit kell csinálni. ez akkor nekem újszerű volt. most  újra szembesültem ezzel a tapasztalattal/megállapítással az intimtorna tanfolyamon. minden tudatos mozgás az agyban kezdődik. ha el tudjuk képzelni, az 1 jó út a megvalósítás felé. ha el se tudjuk képzelni, akkor minden hiába.
olvasgattam a késélezéssel kapcsolatban, és ezt találtam:

Freehand knife sharpening on water stones. Where, as you know, the sharpener uses whetstones to grind fatigued metal and create a sharp edge without the aid of any devices, no angle stabilizers in effect, just muscle memory.

 szerintem pont ide passzol. azért is kezdtem el írni ezt a bejegyzést. csodálatos, nem?

olyan kurvanagy szél van. kicsit veszélyes lesz biciklizni...

az edzőteremtől folyamatosan izomlázam van. aLÚDni is kéne...
a 7en takarító 7 van. talán ettől jobb a kedvem? test, lélek, környezet takarítása. azonban az álmosság elnyom mindent.
csak az angol mondat miatt írtam.  távozok

lassan

itt a napforduló (: ezt beszéltük tegnap nagynénémmel. jelezve, hogy milyen gyorsan telik az idő. lám 2 hét< eltelt az évből. el-szaladt.

kemping
tavaly decemberben vettem magamnak 1 kemping biciklit. gondoltam, hogy néha jó lenne nem biciklis cipőben tekerni, mert nem az összes szoknyámhoz illik a biciklis cipő. a másik előnye később jutott eszembe: sokkal lassabb, mint a fix, ezért a menetszél kisebb, és rendes cipőben tekerhetek, így nem hűti a stopli a lábamat. mert bizony elegem lett abból, hogy nagyon hamar lehűl a lábam. hiába megyek be a hidegből melegbe, a stopli még jobban sugározza szét a hideget a talpamba.
van rajta elől és hátul kosár, a nyereg mondjuk szakadt, ki kéne cserélni, mert kényelmetlen néha, meg hátha kárt tesz a ruháimban. nagyon vicces rajta menni, folyton elröhögöm magam. ebből a szempontból kész nyereség. kempingen a világ más, mint fixen. megengedem magamnak a bicikliutat és nem zavar. érted, ha max. 15-tel megyek, akkor minek jaszkarizzak a felső rakparton?
és kellemes meglepetésként ért, hogy az ún. téli cipőm egész meleg. azt gondoltam róla, hogy ez csak őszi. viszont a kempingen 1általán nem fázott benne a lábam még -10-ben sem. kamásli? felejtős! a bringán jó így, azonban ha a hideg betonon sétálgatok benne, akkor hamar elkezd fázni a talpam. tehát érdemes télen is biciklizni tömegközlekedés helyett.
a kezeim a báránybőr kesztyű ellenére majdnem uo. gyorsan lefagynak, mintha fixen mennék.
és persze rohadt fárasztó. múltkor tekertem vagy 20 km-t a városban, és mire odaértem az edzőterembe, azt hittem, elalszok. olyan fáradt voltam, hogy ültem vagy 20 percet, s közben elmajszoltam 1 egész giant bart. végül összeszedtem magam, és fel bírtam mindent emelni.
a lábaim/lábszáram/térdem se fázik a kempingen. elég 1 bringás nadrág plusz 1 másik kívülre. mondjuk nem mind1, hogy kordbársony vagy farmer.
a kosarat nem használom ki, mert a hátizsákomba pakolok, és az meg pont nem fér bele, de múltkor a piac után töltöttem bele némi árut. sőt a kosár miatt nehezebb odalakatolni...

gyömbér
enikő hívta fel a figyelmemet a gyömbérre pár éve. azonban csak nemrégiben kezdtem el igazán használni. meghűlés, megfázás, torokfájás esetén hasznos növény.
ált. teát szoktam belőle főzni, de az kicsit macerás. a toldimoziban ittunk óriás gyömbérteát, ami nekem nagyon bejött, csak nem tudtam, hogyan lehetne utánozni. 1 koncentrátumot készítettek gyömbérből, mézből és akármiből, amire a pultos forróvizet engedett, beledobott 1 szelet narancsot, és issteni teát kaptunk. a gyömbért nem értettem, ui. valahogy oldatba kell vinni, ha reszelik, akkor is darabos marad, a toldis teában meg csak 1-1 db gyömbér úszkált. na, és megfejtettem: szerintem lereszelik, és utána kinyomkodják a levét.
múltkor amikor reszeltem a gyömbért, feltűnt, hogy milyen sok leve van. szombaton este hirtelen nekiállt kaparni a torkom, és el6ároztam, ha hazaérek, nyomok 1 gyömbérteát vagy simán önmagában megeszem. az elég dúrva, viszont 6ásos. és reszelgette, és beugrott, hogy nem rágcsálok gyömbért. a reszeléknek kinyomkodtam a levét, összekevertem fél narancs levével, két kis vendéglátós mézzel, pici citromlével, és ezt kanalazgattam el. csípet, mint a veszedelem, de nem ittam 2 kanál között vizet, hagytam, hogy a tömény cucc lecsorogjon a torkomon, és kb. végigmarja (: reggelre semmi bajom nem volt!
tehát azt javaslom, mindig legyen télen otthon friss gyömbér.

súrolt
tegnap este 6 után mentem haza. töksötét. fixivel, tehát fel vaoltam fényvisszaverőzve, mint az állat (sárvédő, kamásli) plusz friss elemes piros hátsó villogó. helyszín: andrássy # bajcsy. a legszélső sávban még a bajcsyn parkoló autók vannak, de előttük ált. van hely, úgyhogy én oda szoktam állni, mert akkor aki a bajcsyról az andrássyra akar jobbra kis ívben kanyarodni, az így nyugodtan megteheti. nem állok bele a busz/biciklisávba, mert jófej vagyok.
felvillan a zöld jobbranyíl, 1x csak érzem, hogy a bal oldalamat (hátizsákomat) súrolja vmi. hát, 1 autó. elöntött a pulykaméreg, utánamentem, és az andrássyn 1 pirosnál utolértem. bekopogtam. vmi öreg fószer volt a söfőr, az anyósülésen meg 1 fiatal gyerek. sajnos csak annyi időm volt, hogy udvariasan felhívjam a figyelmét, hogy használja a szemét. persze az acéldobozával nem érzékelte, hogy hozzám ért. csak csodálkozott. legközelebb odavágom a biciklit az autó elé és elbeszélgetek vele, hogy miakurvaannyának használ autót meg szemüveget, ha 1általán nem is lát. vagy 1x ö.szedem magam és letöröm a kurva visszapillantót, és lelépek. csináltassa meg, azt gondolkodjon el rajta. vagy u-lakattal vágjak oda a motorháztetőnek? remélem, nem lesz legközelebb. be kell látni minden 2 lábbal a földön járó embernek, hogy van akivel szemben nem használ a szép szó, van, akit meg kell verni, vagy kárt tenni a vagyonában, hogy eljusson a tudatáig, hogy valamit kurvára rosszul csinál(t).
amúgy a minap olvastam, hogy japánban az öregek annyi balesetet okoznak, hogy államilag próbálják őket rávenni arra, hogy ne vezessenek. hááát, igen, 1re inkább úgy tűnik, hogy az önvezető autóknak létjogosultsága van...
tényleg annyira felbasz az ilyen. ott vagyok előtte és nem lát... ehh

amúgy
meg mindig 100.000 dolog van. nem is emlékszem. vagy ha emlékszem, jobb ha nem írom le. mindenféle van. ihlet most nincs. elmúl6na már ez a hideg...

 megritkultam.
a motiváció hiánya.
rájöttem- persze nem magamtól-, hogy a motiváció a legfontosabb. ha az nincs, akkor nincs semmi. csak puszta létezés. hogy mitől lesz, hogyan teremtődik meg bennem, azt nem tudom. mindenesetre totál idegen cselekvés felé aligha. pityuka is azt mondja, hogy a tapasztalás iszonyú fontos. szerintem is. mert az életünk a földön folyamatos tapasztalás. más szóval gyakorlás. ha csak ülök és gondolkodok, abból nem lesz semmi. ezen sokat agyaltam (hahaha) az idén. hogy mitől változunk (meg)? ülök, olvasok, dolgozok magamon. mi a franc az, hogy dolgozok magamon? a terápia is olyan 6ástalannak tűnik ebből a szemszögből. 1etlen út tűnik valósnak: a cselekvés útja. ehhez viszont kell a motiváció. jó lenne, ha az előbb érkezne, mint a külső kényszer. bár az emberek többségének biztos a külső kényszer pl. 1 betegség a legnagyobb motiváció, hogy változtasson az életén. ezt nem szeretném megvárni. én 1általán nem érzem, hogy merre kéne indulnom. ezért abban sem vagyok biztos, hogy bármerre is el kéne indulnom... időnként a testem küld 1értelmű jelzéseket. hangsúlyozom: időnként. ezek elég feltűnőek ahhoz, hogy .kapcsoljam a bennem zajló lelki folyamatokkal. de ekkor már nagyon szarul vagyok. és ez még nem motivál semmiféle aktív cselekvésre, csak annyira, hogy kimásszak 1 helyzetből.

pityuka azt is mondja, hogy nem arra kell keresgélni, ami abszolút ismeretlen, hanem amit szeretünk, azt kell továbbfejleszteni. tehát nem feltétlenül érvényes a leave your comfort zone. erre a magam konyhai hasonlata következik: úgy tudok megalkotni 1 új sütit, ha ismerem az alapanyagokat. van jártasságom a dolgokban, tudom hogy viselkedik sav 6ására a tej, mi lesz, ha felmelegítem a tojást, mit csinál az élesztő. tehát ismerem az alapanyagokat, és az 1mással való kölcsön6ásukat. ha megvan ez alaptudás, akkor már tudok újat kitalálni. és így tudok továbbfejlődni. tehát tuti érdekel a dolog, ezért van motiváció tanulni, kísérletezni, elmélyedni.
...

berendeltek a baleset kapcsán az igazságügyi orvosszakértőhöz még november elején. megvizsgált az ürge, aki a várakozásommal ellentétben elég normális volt. az ügyvédék azt mondták, hogy nincs jó híre, ne lepődjek meg. derékig melltartóra kellett vetkőzni, hajtogatta a karjaimat, mért, stb., amit ilyenkor kell (én nem tudom). azt mondja, most panaszkod6ok. elkezdtem sorolni, hogy fáj a jóga, fáj az edzőterem, nem tudok aludni a bal oldalamon, ... fokozatos terhelés. ok. majd később közli velem: maga nincs elhízva, ideje lenne elkezdeni mozogni/sportolni. mivaaan? nem akarta elhinni, hogy kb. ez az életem. ezek szerint neki vagy a totál izmos vagy a totál hájas emberek tűnnek fel. mondjuk éppen lelki mélyponton voltam, ígyaz a mínusz 1-2 kg is látszód6ott rajtam...
amúgy az a dúrva, hogy nekiálltam edzőtermezni (ma érek az 1hónapos ciklus végére, heti 3 edzés), és ismét megállapítom, hogy a terhelés jót tesz a sérülésnek, már alig fáj. az elején nagyon éreztem. a fémes alkaromat viszont gyakran érzem...

a breaking muscle oldalon találtam 1 csukló-, kéz- és alkartorna gakorlatsort, amit hanyagoltam a zűrzavaros időkben. éreztem és látszott, hogy gyengült a kezem. nagyon 6ásos amúgy, mert a biciklikormányon is szebben tartom a kezem. a csuklónak nem szabadna megtörni. alsófogásban gyakran látok olyanokat, akinek megtörik a csuklója. jómagam is ilyen voltam. mostanra már annyit erősödött, hogy a megtörés szöge látványosan kisebb lett. szóval érdemes csinálni.

kedd
a múlt keddem fantasztikus volt. annyira kedvesek voltak velem a boltokban. ilyen ritkán van.
reggel az obiban a pénztáros meglátta, hogy bringával  vagyok, és mondta, hogy vigyázzak magamra.
az erste bankban az ügyintézővel számlamegszüntetéskor viccelődtünk, poénkodtunk, nagyon kedves volt.
a tezenisben is cuki volt a pénztáros csaj.
ráadásul kaptam képeslapot mikától, a braziltól, ahogy megígérte. megérkezett isztambulba, és írt nekem.  úgy örültem.
olyan jó volt az a nap. nehéz leírni. nem tudom, mi volt a levegőben meg bennem. ritka az ilyesmi...

szép karácsonyt!
még lehet jövök. ha lesz motiváció, haha

vagyok...

tudom, homájus

jó régen nem írtam. lassan 2 hónapja. ideje összeszedni magam, mert írni jó. és mi marad meg a kurta kis emlékezetemben? semmi. hová nyúlok 1 jó sztoriért, ha nem jegyzetelek ide a virtualitásba?

annyi minden kavarog a fejemben.
tévedtem. nem kavarog semmi. csak bánom, h nem írtam semmi bicikliset.
most fogok

visszatérés
szeptember 22-én lejárt az utolsó bkv-bérletem, így visszaültem a bringára közlekedésileg is, nem csak sportilag. nem volt zökkenőmentes, sőt, még most is azt állítom, hogy ez nem múlt idő, hanem jelen. volt bennem autós para. folyton attól féltem, hogy hátulról belémjön vki. pedig az uccsó baleset nem ilyen típusú ütközés volt. állandóan hátra figyeltem, és nem akartam elhinni, hogy ha én 1.nek megállok a pirosnál, majd  a mögöttem lévő autó is ezt teszi. ezért mostanság igyekszem úgy megválasztani a sebességemet, hogy ne én kerüljek a piros elé 1.nek.
szóval nem volt az a nagy lazaság az utakon, ahogy ezt megszoktam magamtól. ezen nagyon meglepődtem, mert eddig ilyen 1x sem fordult elő. beindult a paragép, s úgy tűnt, le se áll sosem. ez nagyon rosszat tett a lelkemnek nagy általánosságban, mert 1 kapaszkodót szedett ki a kezemből. a bicikli által meg voltam 6ározva. most hogy ez helyes vagy nem helyes, ne taglaljuk. ez volt a biztos pont. amíg évi nem mondta ezt, hogy túlzott szerepe van a bringának az életemben, addig azt gondoltam, hogy az totál én vagyok. de lehet csak találtam 1 olyan valamit, ami mögé elbúj6tam? nemtom ezt ki érti. én érzem. t a biciklizésben merült ki minden kockázatviselési hajlandóságom. leszűkítettem: bicikli=életem. azonban sok beszélgetés és önvizsgálat után ráöttem, hogy ez nem biztos, hogy annyira jó. mivel jobb ez, mint a cigi vagy a nassolási szenvedély? látszólag kevésbé ártalmas, egészséges, de mint látHATTYÚK van kockázata.  persze nem akarok és nem is fogok a bringa ellen beszélni, mert nagyon fontos, a szabadságindexemet növeli, de talán már képes vagyok leszállni róla, ha az élet úgy kívánja.
most kezdek visszatérni a városi vérkeringésbe, jobban érzem a biciklit, nem fáj, pörög a pedál. ez megnyugtató. az önbizalmam is növekedett. nagyon aláásta ez a baleset következtében előállt autópara. nem találtam a helyem, még most is sokszor elárvultnak érzem magam, pedig történt 1 olyan dolog, ami kicsit megforgatta az életemet, és jó is. azonban ezt is beárnyékolta az önbizalomvesztés- nem mintha amúgy is olyan sok lett volna. de azért volt. elfelejtettem hirtelen, hogy mostanában úgy láttam magam, mint aki kívül-belül oké csinálni az életet. visszajelzésként is megkaptam. a visszajelzésre persze nem lehet alapozni 1 életet, de azért nem árt, ha mások is elismerik a jó-ságomat, nem csak én magam (:

pilis 2 kupa
gondoltam, hogy az amatőr kupa utolsó versenyére csak elmegyek, megnézem, mennyit épültem le vagy fejlődtem, nem mintha 1x is lemértem volna, mennyi idő alatt jutok fel a két bükkfáig esztergomtól. tesóm erre készült vagy fél éve, még edzőt is szerzett magának. én a szokásos koncepciónélküli (magyar vagyok...) hozzáállásommal indultam neki.
reggelhajnalban kiautóztunk a két bükkfához. itt kocsi letesz. pisi.  majd legurultunk esztergomba. jó hideg volt szeptember 25-én reggel. az úton megáll. pisi. esztergomban megtaláltuk a rajthelyet, felvettük a rajtszámot, és elcsodálkoztunk, hogy a bringásoknak mi a fenéért adnak mindig feliratos pamut pólót, ami ráadásul 1 számmal nagyobb. ennyi alvópóló 1 óvodának se kell, amennyi ö.jött már a versenyek, teljesítménytúrák miatt. jobb lenne, ha adnának  1 kulacsot vagy 1 pár zoknit. tesóm szerint biztos tele van reklámmal. hát ezen még reklám se volt.
a szervezők már nekiálltak főzni, mentek az előkészületek. kis részlet a beszélgetésből, amit 1 idősebb nő mondott a körülötte állóknak: "... ketten vagyunk, és bográcsban főz (a férjem)..." várakozás. tesóm pisi. bemelegítés az ő receptje szerint. egészen addig azt éreztem, hogy a lábamban a boogie és hogy újra erős vagyok. pisi.
bazz, ez hihetetlen, tesóm utánam rajtolt, és ő még 1x elment budira... (: annyit nem ittam, mint amennyi kijött. mindig ezt mondom.
szóval a bemelegítés során gyanút fogtam magammal kapcsolatban.
aztán jött a rajt. előtte benyomtam 1 gélt. és bántam, hogy ha már 1x az elromlott km-órát letéptem a bicikliről, legalább a karórámat felcsatol6tam volna, hogy kb. tudjam, hol tartok időben. mondjuk min1 is, mert olyan szar időt tekertem, hogy le se írom. nem fogyott alattam az út. a víz szakadt rólam. tesóm az erdőben ért utol vhol. erdőben... majdnem az egész táv erdő. ez se motivált, hogy gyorsabban menjek. a végén már szenvedtem is, pedig benyomtam kb. féltávon még 1 zsellét. sőt, nagyon meredeknek találtam a végét, amit eddig nem szoktam ennyire megérezne. kiabáltak a befutónál az emberek, tesóm poénkodott, hogy már csak 1 km van hátra, és azt éreztem, ha még 10 métert kellett volna mennem, leégnek a lábaim, és kidőlök. erősen elgondolkodtam, mennyire szeretem a hegyeket, milyen gyenge vagyok, és van -e elég kitartásom a jövőt illetően, hogy versenyezzek vagy feladom? régebben azt hittem, hogy van, de amikor nagyon oda kéne tenni magam, akkor megtorpanok. ja. általánosban is ez volt kosárlabdázáskor. nem dobtam be a ziccert, hanem lepasszoltam. szóval szoftverhiba az van ehehe.
tesóm  elégedett az eredményével. ez is vmi.
én annyira leizzadtam a küzdelemben, hogy úgy néztem ki, mint aki az uszodából jött. végül is a pamutpóló jól jött (ha nem kaptunk volna, viszek magammal másik szárazat)
aztán bementünk pomázra almát szedni. majd szilvát. elég furcsa szilvák voltak ezek: nagy, lila, puha és éretlen. semmi szilvaíz. tesóm talált letermett szilvafákat távolabb, innen szedtük le az ottfelejtett gyümölcsöket. ezeknek legalább volt íze. nekem meg nem volt pisi. már majdnem csillagokat láttam, azonban a terep adottságok nem tették lehetővé, hogy leguggoljak (: igen, ez központi kérdés nálam. kicsi a húgyhólyagom vagy mi...

andrész
még kb. javában a nyárban vagy a meleg őszben voltunk, amikor balázs javasolta, hogy pl. 1ik péntek du. tekerjünk ki biatorbágyra az andrész cukkrázdába 1 jó fagyira. megbeszéltük, hogy így is lesz. végül 7vége lett belőle, kb. október 8 (amúgy fogalmam nincs).
már nem volt éppen meleg, így 10 órás indulást beszéltünk meg. orsi is velünk tartott. azt mondta, hogy ő kivan, előző nap versenyzett, majd rajtunk fog utazni. ehhez képest:
én balga kitaláltam, hogy a nagyszőrös#karolina-ben találkozzunk. hát  a nagyszőrösről besorolni a budaörsi útra nem 1 életbiztosítás. jönnek, mint a tank... túléltük. a budaörsi rendőrség előtt találkoztunk balázzsal. pár percet vártunk rá, közben kijött 1 rendőr, hogy segíthet -e. nem, köszönjük, csak várunk. igen jó idő volt, én megszabadultam pár ruhától, nem mintha sokat vittem volna.
orsi nagyon bevadult biatorbágy előtt, megindult az emelkedőn kb. nagytányéron meg alsófogásban, balázs is elhúzott, én meg néztem, hogy mi a bánat van már most, az elején?! útközben megbeszéltük, hogy csinálunk 1 karikát, és visszafele megyünk be a cukkerájba.
orsi útközben néhányszor még rásprintelt, én még a nyomába se értem. namondom, így legyengültem, kéész. ő meg mennyire megerősödött. hát biciklizett is eleget a nyáron, így nem csoda, hogy a lábában a bugi.
asszem úgy mentünk, hogy biatorbágy --> páty --> biatorbágy. azért a végefelé éreztem a seggemet. ja, biatorbágyról haza is kellett még menni. ugyanazt az útvonalat választottuk.
a cukkrázzda nyitva volt, többféle fagyit kínáltak. csodálkoztam a 300 ft/gombóc áron. mondom ez drágább, mint a vári, balázs felhívta a figyelmemet, hogy ezek nagy gombócok, felet is lehet kérni, ő úgy tette. én bevállaltam 3 gombócot úgy, hogy közben becsavartam magam a fedett kiülős részen a pokrócban, és a felénél már majdnem megfagytam. valóban képes a fagyi lehűteni, ha már amúgy is fázol. melegben még sose érzetem, hogy a fagylaltnak bármilyen hűtő 6ása lenne. hát hidegben van!
aztán miután mindenki a fagyhalál közeli állapota ülte magát, elindultunk. nem emlékszem, hogy visszavettem volna a kamáslimat, mert úgyis lefagytak a lábaim.
mire pestre értünk, újra jobb idő lett, napsütésben köszöntünk el orsitól. balázs felém kanyarodott, karolina-villányi-akotás... valahol elment mellettünk 1 mama a csotrogányával. persze a telefonját nyomogatta, és az oldaltávolságot nem ellenőrizte... balázs mondta, hogy ki kéne nyitni az ajtaját (bosszúból). mondjuk a jobb hátsót. tényleg meg kéne csinálni ezt az ilyen gyökerekkel. csak ha meg kivágódik, akkor esetleg más is rosszul jár, nem csak az ilyenek...
mire a hozzám közeli cba-hoz értünk, elkezdett esni... éppen jókor. bár a colnagonak kb. mind1, hogy mi éri, mert olyan dzsuvás, mintha cyclocross gép lenne. ráadásul ragacsos is, ui. még nem sikerült feltalálni azt a kulacsot, ami tökéletesen zár (közben a rakéták centi pontosan csapódnak be többezer km távolságról), és kilötyög a lötty a vázra. na, pont elég volt ez a 80 km.

fix
közben telt-múlt az idő, és én újra elkezdtem ráérezni a biciklire. stabilabban ülök a fixen, az outival nem volt akkora para, mert nagyrészt többen mentünk, és akkor valahogy a tömegérzés miatt (ha csak ketten is) biztonságban éreztem magam. szóval jól ülök a bringán, teccik a nyereg, 1ségben érzem magam. főleg most, hogy letakarítottam. bár lehet hátszelem volt reggel, és azért hiszem azt, hogy mekkora tekerni... azt bevallom, hogy párszor volt rajtam szivacsos nadrág az esőnek köszönhetően (funkcionális ruházat: endura vízlepergetős lábmelegítő+szivacsos gatya+vízlepergető rövidgatya), és abban fixizni is jobb, mint pl. 1 szoknya+harisnya kombóban. nem hiába vannak a betétes nadrágok.

sidi
még tavasszal vettem 1 új bringás cipőt, ui. a northwave-t 2010 szeptembere óta használom, és bármikor széteshet. oké, nem fog, mert nagyon jól bírja. párszor azért megfordultam vele a cipésznél, hogy itt és itt tegye rendbe, de alapvetően meg vagyok vele elégedve. 5 év alatt ezt az 1 pár cipőt vettem. aztán tavaly rámtört a női vásárlási láz és vettem vagy 5 pár cipőt. magam is meglepődtem, hogy ily hirtelen felment a használ6ó cipőim száma. lássuk, fel tudom -e sorolni őket:... segít az excel tábla... kicsit ö.keveredtem. mert kb 1 éve mondtam, hogy 1 éven belül vettem 5 pár cipőt. tehát 2010 ősze óta 12 pár cipőt vettem. ebből 5 bringás, amiből 2-t eladtam. egy túracipő, amit elajándékoztam. 1 ünnepi. 1 eccőterembe. 3 utcai. 1 túrabakancs. 1 évben átlag 29.000 ft-ot költöttem cipőre.
és akkor írok a sidiről, ha már 1x ezt a címet adtam a bekezdésnek. ez szintén 41-es, mint a többi bringás cipőm. most, hogy ráhúztam a kamáslit múlt 7en, vettem észre, hogy mennyivel kisebb, mint a nw cipőm. kívülről legalábbis. belülről teljesen jól beleférek. olyat akartam, aminek az utolsó zárja nem tépő, hanem csat. mert az stabil. sose volt 3 tépőzáras cipőm, mert a nw is már 2 tépő+1 csat kombinációja... aztán tesóm mondta, hogy igazából a csat 1 sérülékeny pontja a cipőnek. a jóminőségű tépőzár uo. biztonságos, mint a csat. elgondolkodtam. és valóban így lehet. ui. ha számításba vesszük, hogy én 6 éve az év 365 napjából kb. 300-at a nw-ben töltöttem, rángattam a tépőzárat naponta min. 2x, és már alig tapad, viszont ha le akarom vetni a cipőmet, és véletlenül visszafittyed a kinyitott tépőzár félig/negyedig a helyére, és akkor se tudom lerúgni a lábamról, le kell hajolnom, és kézzel kinyitni... szóval akkor állít6om, hog y atépőzár megbíz6ó. bár 2ségkívül van vmi felemelő, amikor jóga után csak az én cipőm recseg, ahogy meghúzom a csatot (:
szóval ez a sidi új, nincs betörve, furcsa, és orsi szerint nagyon csajos. én még nem látom. ez is személyiségfüggő. nemtok ojjan csajos lenni sehogysem...
múltkor elázott a nw a piacról hazafele. persze nem száradt meg estére, így kénytelen voltam a sidiben menni. belegyalogoltam 1 pocsolyába mondjuk 8-kor és hajnali 5kor értem haza. a cipő beázott természetesen,mert mély volt a tócsa, azonban nem fáztam meg, nem lett semmi bajom a vizes cipőben tüllögetve, pedig az este nagy részét ülve töltöttem, nem bicikliztem vagy sétálgattam. jó, ittam, ilyenkor tompulnak az érzékek, de nem a fázás. szóval jól vizsgázott. mielőtt használni kezdtem volna a sidit, azt gondoltam, hogy szutyok időben majd a nw-t veszem fel, tisztaságban pedig a sidit, ám ezek után pont fordítva fogom csinálni. mert jó jó, kurvára tartós ez a nw, de 6 év nyúzás alatt csak elöregedett az anyaga.


warmshowers

monona
argentínából.
akit én elkereszteltem monica brazíliából (:
54 éves 4gyerekes nőci katona férjjel. szóval viszonylag lazaság. elmesélte, hogy önállóságra nevelte a gyerekeit, ami 1ébként náluk sem divat, nem csak nálunk. úgyhogy minden szabadon jár-kel, jó állásuk van, élik a világukat, szeretik 1mást. monona elrepült brazíliából spanyolba, ott nemtom mit csinált, de többek közt vett 1 bringát, amit elküldött pestre, elutazott olaszországba, és onnan repült pestre, hogy innen indítsa a 40napos bringatúráját 3 török faszival, akikkel még sose találkozott (: de elmondása szerint minden szuper, nagyon jó emberek. igaz ebben 1 pillanatig se kételkedtem. azt mondja, hogy jövőre ázsiába szeretne menni 1 nagy bringatúrára. és azt érzi, hogy vmi húzza, mennie kell, és az egész eddigi élete felkészülés volt ázsiára. nagyon lelkes és bizakodó. mindig szembement a nehézségekkel meg a félelmeivel. és lám, megérte. vidám, szeretik az emberek és viszont...

mika
brazíliából.
ő már igaziból. dániában dolgozik, de alapba' brazil. 3 napig maradt nálam. nagyon szórakoztató társaság. isztambulba tart. ez nagyon kedvelt célpont/állomás. soha jobbkor felkerekedni, mint mikor sötétednek a nappalok- ezen röhögtünk.
röhögtünk mindenen, tényleg jófej srác. nagynéném elszörnyülködött, hogy ízlett neki a spenótom. mert sokszor főztem ezt az indiai spenótlevest. annyiszor, hogy ez már rácsodálkozásra ad okot. érdekes, hogy a nálamjárt warmshowersesek nagy része nem eszik húst. tehát milyen jó 5let is zöldséges kaját főzni!
a tegnapi napom valahogy szarul indult. éjjel alig aLÚDtam, mert rámtört a nyugtalan láb szindróma (igen, van ilyen. én diagnosztizáltam magamnak, csak azt nem tudom, hogyan tudtam rátalálni erre a "betegségre" a neten, milyen keresőszavakat használtam?) meg émelyegtem, azt hittem, hányok. ha lett volna a közelben 1 liter hohesc, meg is teszem, de nem volt érkezésem durvább eszközökhöz folyamodni, így maradt bennem minden. szóval hajnalban hazatekertem fixen taposópedállal! mert a biciklis cipőm horányban maradt, így gábor pedálját átszereltük a fixre, és gyökketővel hazaporoszkoáltam. a stripet természetesen leoperáltam a pedálról. az 1 veszélyforrás. épeszű ember hogy tud ilyet használni?! (: szóval fél 7-kor lefeküdtem, 9 után keltem, ahogy mika.
mika.
nem hallott még mikáról. vagyis hallott róla, azonban nem hallgatott. ő az én emberem, nagyon megtetszett neki a csávó, hallgatni fogja a továbbiakban.
mika elmondta, hogy kéne írnia a blogját meg találkozni 1 középiskolai osztálytársával, aki éppen pesten van- kicsi a világ. végül nálam írta a blogot,nem vmi starbucksban, mait utál, akár a turistákat, de erről majd később, mert az ő mondanivalójából a turistás gondolatokat jegyeztem meg. mindenkitől meg ragad vmi esszenciális- remélem, 1x kurvára ott leszek majd fejben, s a sok tudás 1xre kiviláglik az egész lényemen.
szóval kérdezte, mik a terveim mára. biciklitakarítás, mivel semmi erőt nem érzek magamban ahhoz, hogy tekerjek 1et, pedig este még azt mondtam a többieknek, hogy majd elhívom magammal bringázni minimum az óbudai víztornyokhoz. aztán csak dumáltunk. azt mondja, ha biciklit takarítok, akkor velem tart, mert neki is kéne. aztán csak halogattam, végül felpattant, és azt mondta, gyerünk takarítsunk biciklit. így nekiálltunk. hát, kibaszott vicces volt, 1 csomót mókáztunk közben. a takarítási sebességem ugyan 1re csökkent, így csak a fix lett tiszta, a colnagon maradt a dzsuva. ő először csak szárazon pucolt, majd meglátta, hogy az ultrás melegvízzel milyen jó eredményeket lehet elérni, és elkérte. mutattam neki az öblítési technikámat (mérnök-agy): öntözőkannából öntöm a vizet, és a végén természetesen fent van a rózsa. ez jobb, mint a slag, mert nem kell odahurcolni, és szerintem így kevesebb vizet fogyasztok meg a nagy nyomás veszélye sem fenyeget. 1úttal leteszteltük a felújított udvart is: végre arrafelé folyik a víz, amerre kell.
mika  tehát azt mondta, hogy nem szereti a turistákat, és sem szeret az lenni. ő 1ütt akar lüktetni a helyiekkel anélkül, hogy zavarná őket. mert milyen szar lehet amsterdaminak lenni, vmi híres hely közelében lenni, és naponta 200x válaszolni a kérdezősködő turistáknak, akik csak gyűjtik a látványosságokat azért, hogy el tudják mondani, már itt és ott is jártak, böööö. és ő is ideges lenne rájuk, hogy csak munkába akar menni, és 1folytában megállítják a buta kérdéseikkel. ez most lehet nem jött át pontosan, de értitek, ugye?
ezért nagyon örült, amikor átküldtem az erzsébet-hídon, hogy az a kedvencem, nézze meg azt, és elsétált a margitszigeti víztoronyhoz, s közben látta a népeket (nem a turistákat) élni.
szóval így.
sajnos a király fürdőbe nem jutott el, mert az osztálytárs ö-v variált. pedig biztos tetszett volna neki.
még beszélgettük millióféle dologról, nagyon sokat röhögtünk. h á l á s   vagyok, amiért amikor a hermanba mentem, az új osztálytársak meggyőztek, hogy az angolos csoportban a helyem. a nyelvtudás kinyitja a világot, szabadságot ad. a warmshowersnek köszönhetem, hogy tudok és merek angolul beszélni. tudok... a magam módján. nem tökéletes ez, de arra kiváló, hogy tudjak kapcsolódni más népek fiaival és lányaival, és ez annyira jóóó. rengeteg energiát ad, hogy a világban mennyi(féle) ember van, akivel 1 (mégis) 1 hullámhosszon vagyunk. a nyelvi korlátokat azonban át kell hidalnunk. ehhez itt van az angol. annyi (+) élményem van ebben a lakásban a világról, hogy azt el se tudom mondani. érdekes és jó emberek.
múltkor pl. az osztrák lánytól kaptam 1 igazi képeslapot a duna-deltából, és arra is ügyelt, hogy ráragasszon 1 pöttyös matricát a lapra (:
hasznos dolog ilyen emberi élményekkel gazdagodni. visszaadja a reményt, a bizodalmat, hátha mégiscsak jó irányba változik a világ, csak ezt az átmeneti 100 évet kell valahogy kibírni, hahaha.

még 1 posztot kiizzadok magamból a 7en (: