sljeme

cuki régi ház

hazavittem a biciklimet abban a reményben, hogy 1 napot tekerünk valahol. tesóm a zágráb melletti biget, sljeme 1032 m jelölte meg lehetséges célként.
hamar meg1eztünk, hogy ez jó lesz, és kedden reggel nekivágtunk.

7fő este még ment az agyalás, hogy alig van otthon kenyér, miből csináljunk szendvicset? végül abban maradtunk, hogy elmegyek reggel a boltba. így is lett, hoztam kenyeret meg csigát, túrós táskát. a finompékáru szar volt, mint általában, a kenyér oké, bár belseje kalácsos jellegű volt, tehát ez kovászt, lassú kelesztést nem ért meg.

reggeli sokk
kimentem a házból a biciklimért, hogy a boltig tartó 500 m-es távolságot mihamarabb leküzdjem. benyitok a nyúlházba...biciklim, sőt a biciklik sehol. elszaladok a kamrakulcsért, ott sincsenek. úristen, ellopták? nemá! ez itt a vég! a kocsi tetején se volt. megnéztem még 1x, de hát annyira vak nem lehetek, hogy nem veszek észre 2 biciklit... aztán megkérdeztem tesómat, hol vannak a bringák, ugye ő tette el őket. igen, este bepakolta a csomagtartóba, huhh

kocsiút
a 86-os úton kocsikáztunk rédicsig. a kamionforgalom közepes volt, rosszabbra számítottam. 1x tesóm megelőzött szép sorjában hármat, akik valamelyik faluban (!) visszaelőztek minket. bosszankodott is miatta, hogy ezért kár volt a benzint pazarolni. megdöbbentő, hogy 7közben reggel 7kor a kamionok 60-70-nel rongyolnak lakott területen...
szlovénián viszonylag gyorsan átvágtunk, csak pár km-es az a szakasz. bár a térképen való eligazodással már ekkor elkezdett meggyűlni a bajunk. tesóm sok éve vásárolt horváto-szlovénia-? térképe elég szarnak bizonyult a későbbiek folyamán, és annyira hülyén is volt megszerkesztve, hogy jó sok időbe telt, mire valamelyest eligazodtam rajta a navigátor ülésben.
varasd mellet, jalkovecben tettük le az autót 1 templom melletti parkolóban. én javasoltam, hogy ne a városban, hanem kijjebb parkoljunk, azonban tesómnak igaza van, hogy városban érdemesebb, mert ott talán még ingyenes kijelölt parkolóhely is akad. sebaj, ez a templom és környezete jónak tűnt, tiltó táblát nem láttunk. erre nagyon figyelni kell a horvátoknál, mert ők nem viccelnek, ha tilosban parkolsz. 1ből szállítanak elfele. nyilván a tengerparton izgalmasabb a dolog, hiszen ott eléggé korlátozott a parkolóhelyek száma. meg zadarban :) itt a szüleim autóját is eltüntették. néhány 100/1000 (?) kúna leperkálása után vissza is kapták...

rögtön jövünk

parkolás után összeállítottuk a bringákat, zsebeinket megtömtük, sőt tesóm 1 vászonszatyrot is- ezt á.balázstól tanulta, aki a kormányra fel szokott kötni 1 vászonszatyrot, amiben plusz elemózsiát tárol, ha már a mez zsebei megteltek.
elpakoltuk a sok kaját. én mindig abban a hitben élek, hogy amit reggel összeállítottam, az bőven elég lesz. hát nem. ráadásul én csak 1 kulacsot hoztam haza, így ilyen izészíjjal 1 másfél literes flakont kellett rögzítenem az alsó kulacstartóba.
nagyon iparkodtunk a pakolással, mert mennünk kellett. alig vártuk az 1. kukoricást :) ami pár km után fel is kínálkozott.
tehát megkönnyebbülve kezdtük a túrát. úgy döntöttünk, hogy a sljemet terveinkkel ellentétben nem az északi, hanem a déli oldalról másszuk meg. így biztos 160 km fölött leszünk. az út pofonegyszerű, megyünk 1 úton, majd át a másikra, ahonnan dobunk 1 jobbost, és máris a big lábánál találjuk magunkat.
hát nem.

kerékpáros útvonal m. bistrica felé

a horvátok elég érdekesen tábláznak, aminek következtében kb. 50 embert kérdeztünk meg, hol vagyunk, merre menjünk? nem ritka, hogy mész 1 főúton, ami egy T alakú kereszteződésben végződik stop táblával, és semmi jel/tábla, hogy merre vezet tovább az út. a körforgalmak előtt kiírják, hogy melyik kivezetés merre visz, de a körforgalomban már 1etlen tábla sincs...
extra pihenések nem nagyon kellettek, mert baromi gyakran meg kellett állni térképet nézni vagy kérdezgetni. 1 idő után már nem kérdeztem, hogy esetleg beszél -e angolul, hanem mondtam angolul és kész. a horvát település neveket kereste úgyis mindenki a szavaimban.
párszor azért megérzés szerint mentünk.

na, vmi időrendet tartsak. így 2 7 után elég nehéz.

a plébánia ?

a tekerés 1. szakaszában meg autózva is az volt a meglepő, hogy 1beépítettek 1 csomó települést. 1 oszlopon volt az x falu vége és az y falu eleje jelezve.
az utak jók voltak, forgalom gyér. csodálkoztunk, hogy ilyen jó körülmények között tekerhetünk, és vajon mikor romlik el?
marija bistricában megálltunk. ott van 1 szép templom1üttes ...na most megnéztem, ez 1 horvát nemzeti zarándokhely. nagyon szépen rendbe volt tartva, kevés turista lézengett a környéken. nem láttam galambokat, és direkt felnéztem, galambok ellen kitűzdelt pálcák sem voltak a templom épületén.
a városba egy jelzett kerékpárúton mentünk, ami még nyugisabb volt, mint az addigi út. bár azért ott is meg kellett állni agyalni, hogy akkor most merre menjünk.
megtaláltuk a 29-es utat némi segítséggel, és azon rongyoltunk tovább zágráb felé.

jó a szemüvegem?

amikor már sejtettük, hogy hamarosan jön a leágazó, megálltunk térképet nézni. 1 előzőleg megelőzött horvát (helyi) bringás tanakodásunkat látva visszafordult, és megkérdezte, mit keresünk. mutattuk a falu nevét meg a sljemet, hogy délről akarjuk megmászni. elmagyarázta, merre menjünk, és 1et jegyeztem meg még a mondókájából: aber starke berge. nem baaaj, nekünk az kell.
hát volt is starke berge, azt hittem, megpusztulok, mire felértünk az 1ik meredek szakaszon. szerencsére lépcsősen volt kialakítva, így időnként lehetett szusszanni.
kis hegyi úton közelítettünk zágráb fele, de már elvesztettük a fonalat. nem akartunk bemenni a városba, mert az ottani kavirnyálás erősen rabolja az időt, és már így is meg voltunk csúszva. azt hittük, 1-kor már a szerpentinen fogunk kacsázni, de attól nagyon távol voltunk.
tesóm úgy érzte, itt az ideje jobbra kanyarodni, s ez bejött, rátaláltunk arra a "főútra", ami a bighez vezetett. 1 nemrégen zágrábba költöző nő nem tudott segíteni, de átirányított minket 1 közeli coffee barba, ahol a pultoscsaj készségesen elmagyarázta, hogy igen, ez az az út, ami a sljemere vezet, de kanyarog, tele van leágazással, úgyhogy kérdezgessünk. ekkor én még mindig nem értettem, hogy milyen az az 1enesen odavezető főút, amin el lehet tévedni...
bementünk a szomszédos boltba, ahol otthagytunk 34 kunát -most megnéztem, 1200 forintot-, ebben benne volt 2 félliteres ivójoghurt, 2 péksüti és 1,5 l ásványvíz. asszem ennyi. megállapítottuk, hogy horvátországban is tudnak millió pernyére hulló semmitmondó pékárut csinálni. 1 helyi karlovackót fogyasztó idősebb figura tesómtól megkérdezte, hogy svédek vagy finnek vagyunk -e.
bekajáltunk, majd továbbálltunk. nemsokára el is vétettük az irányt. kibaszott jó volt lefele suhanni, de ha hegyre megyünk, akkor lehet inkább felfele kéne menni...
1 benzinkútnál elmagyarázták, merre forduljunk vissza, sőt térképet is nyomtattak nekünk.
mondjuk így, a hegy lábánál megláttam 1 országútis csajt, akitől megkérdeztem, hogy jó úton vagyunk -e a sljeme fele. igen. úgy otthagyott minket, mint a szart, valami nemzeti válogatott versenyző lehetett. ű
kellemes emelkedő volt, a napszemüvegemet is levettem, árnyékban haladtunk felfelé.

igen vettem 1 napszemüveget. ez aztán torzítja a sárgát: minden sárga ház barackszínűnek látszik benne, én meg szörnyülködtem, hogy ezek a horvátok miért festik ilyen undorítóra az összes házat? nem kételkedtem a szemüveg színvisszaadóképességében, hiszen amikor életemben 1x voltam családilag horvátországban teljesen elképesztettek a rondábbnál rondább házak meg színek, gondoltam itt is követik ezt a vonalat. aztán kiderült, hogy azok normál sárgák. a tarló meg a kiszáradt fű is rózsaszín vörösnek tűnik benne, gyanús lehetett volna ez a szemüveg. mind1, legalább a fejemen tartotta a másik szemüvegemet, és nem hunyorogtam. ez fontos, hiszen >30 a szarkalábak 1re vaskosabbak lesznek.

az ideális emelkedő

aztán megérkeztünk a kanyargós útvonal 11 km táblához, tehát hivatalosan is megkezdődött a hegy. tesóm figyelmét elkerülte az 1irányút tábla. én sem akartam elhinni, hogy ilyen van, de a körülmények igazolták látásom helyességét: 1 db autó nem jött szembe velünk a 11 km alatt.
ilyen fasza utat ritkán tud6unk a kerekeink alatt. sima, széles, 1irányú, körbe erdő, meredeksége ideális, hátul az utolsó előtti előtti lánckeréken surrogott a lánc. az ideális szerpentin.
néhol ki lehetett látni az erdőből. kiderült, hogy van 2 tv-torony, vagy legalábbis 2 torony meg 2 fehér félgömb. nem néztük meg, hogy melyik a big pont. gondoltuk az út 1enesen odavezet. ennyi horvát út-tapasztalattal a lábunkban nem is értem, miért csodálkoztunk, hogy nem találjuk meg 1.re találtunk 1 útleágazást balra, amire nem az volt kiírva, hogy sljeme, de irányba jó lett volna. szerencsére 2 helyi biciklis jött szembe, akik útbaigazítottak minket: guruljunk vissza másfél km-t, és jobbra lesz az út. remek.
eléggé el volt rejtve, azon már meg sem lepődtem, hogy ez is 1irányúnak volt jelölve.

megálló. ebből volt vagy 100

tesóm előbb feltalált a toronyhoz. még vmi rettenetes térkővel kellett volna megküzdenem, de én azon feltoltam a biciklimet.
a torony tövében megkajáltunk, néhányszor meg hánytuk-vetettük, hogy merre menjünk haza, természetesen már a főút játszott 1. helyen, ami vélhetőleg kevésbé meredek és dimbi-dombi, mint az alsóbbrendű utak. csak meg kell találni :) bosszankodtunk, hogy mennyire megcsúsztunk időben, ekkor lehetett avgy du. 4 óra, és még hátra van közel 100 km, sanszos, hogy sötétben érünk vissza az autóhoz, főleg, ha ennyit kell kérdezgetni...
na mind1, elindultunk.
a lejtő nagyon király volt, pár hajtűkanyarral tarkítva, forgalom nulla.

sejtettük, merre kell menni, persze kacifántosan lőttük be az utat. mindig a fura jelzések, a szar térkép, az állandó kérdezgetés. így lassan lehet haladni.
valami kisvárosban megálltunk kajáért, mert kiettük magunkat a vagyonunkból. kunára pontosan annyit fizettünk, mint az előző helyen. vettünk 1 bagettet, 2 ivójoghurtot, 3,5 l ásványvizet és 1 sajtkrémet.
vmi üzem mellett ismét a helyiek segítségét kértük, s kb. 500 m múlva elveszítettük a fonalat. kész. sose érünk vissza az autóhoz. hogy lehet itt kiigazodni?!

kilátás

aztán tesóm meglátott 1 bicikliboltot, tűztünk oda 1ből.  a srác segítőkészen elmagyarázta, merre menjünk, sőt a google mapsen meg is mutatta. fejembe véstem a kitüntetett pontokat. amúgy innen tényleg nem volt gáz, csak a 35. sz. főúton kellett rongyolni. innen nedeljanec után kellett dobni 1 jobbost, amit 1 helyi arctól kérdeztünk. nagyon fasza volt minden, csak kint volt  a kerékpárral behajtani tilos tábla, és ugye ez nem budapest, hanem külföld, itt szabálykövetők vagyunk, nem hajtottunk fel rá.
így begurultunk varasdba, és fingunk nem volt, hogy találunk ki. közben sötétedett. a varasdi kolbászolásunk miatt a bringaboltos jóslata nem jött be, miszerint 9-re a kocsinál vagyunk...
aztán emberi segítséggel rátévedtünk a jalkovec felé vezető útra. aminek a végén megerőltettük a memóriánkat, hogy akkor most jobbra vagy balra induljunk el, hogy megtaláljuk a templomot. 1.re sikerült belőni a helyes irányt, s már csak azon izgultunk, vajh megvan -e még a kocsi?
megvolt.
gyors pakolás, kézmosás, be az autóba, és go home.
hazafele már könnyebb volt.

szóval aki tőlem kérne tanácsot, hogy menjen a sljemére, normális választ nem tudnék adni, csak vonogatnám a vállamat. talán turista térképpel vagy gps-szel.

kaja kb.
1 kakaóscsiga
1 túróstáska
3 müzliszelet
3 banán
4 szendvics
1 csokis croissant
fél bagett körözöttel
2 x 500 ml ivójoghurt
víz
____________
210 km-re. tesóm tudja, hogy én menet közben nem tudok enni, ezért toleránsabb velem :) meg kéne tanulnom. annyit már elértem, hogy ha kibontok 1 müzliszeletet, akkor azt előveszem a zsebemből és megeszem. elég gyakran, tehát pontosan jókor, megálltunk enni, ezért nekem is jól ment a tekerés, bár nagyrészt tesóm szélárnyékában mentem. ez a teljesítményemből levon valamennyit. mind1, meneküljünk, a de én nő vagyok mondat mögé :)
most is bebizonyosodott, hogy enni kell. ha éhes vagyok, akkor késő. tesóm mindig megelőzte az éhségeimet azzal, hogy megálltunk kajálni. asszem az evéssel rontottam el az idei velence 280-at. lehet mégis megcsinálom jövőre csak több odafigyeléssel? :)

vonat

érdekes módon a talpam 1általán nem fájdult meg, pedig 200 km körül azért szoktam érezni. bár most nem volt annyi durva emelkedő, amin nagyon meghúz6tam volna.
a nyakam sem fájdult meg hála a napszemüvegnek, ami az orromon tartotta a dioptriás szemüveget, és így nem kellett hülye pozícióban tartanom a fejemet.
itt van ez a tábla, jól megnéztem magamnak, hogy jé, ilyen magyarországon nincs, mire a nemtom hányadiknál rájöttem, hogy van, csak nálunk gőzmozdony van rajta, nem ilyen modern villanyvonat :)

vonatról jut eszembe. tekertünk fel 1 dombra, tesóm elől. 1 idióta alakú -S ?- vasúti átjárón ment át, amikor az átjáróban nekiállta megelőzni 1 kamion. utána rögtön jobbra kanyarodott az út és 10 %-os emelkedőként folytatódott. tesómnak le kellett szállnia, hogy el ne sodorja az az idióta...

utunk során annyi x % lejtő/emelkedő táblát láttunk, mint még soha. számolni kellett volna. számuk megközelíti a megkérdezett emberek számát.
szumma: jó volt ez a horvát tekerés. meg hosszú is. 50 km-rel és 3-4 órával aláterveztük, de megoldottuk és ez a lényeg :)