évek óta az volt, hogy húsvétkor virágoztak ezek a gyönyörűségek. szerencsére idén későn van a húsvét, így van esélyem többször látni a japáncseresznyéket. jaj, hogy tud valami ennyire szép lenni? habos-babos. csak a legnagyobb elragadtatással tudok nyilatkozni róluk. pesten még az örs környékén tudok 1 sort, ahol viszonylag sok van belőle. és a krisztina körúton. meg 1x gazdagréten is láttam párat. ez elég sötét fénykép, túl sok mindne nem látszik belőle, de avakus nem sikerült.
kert
bicikli
megint bolond szél fúj napok óta. szombaton mentünk befele a soroksárin, hát brutál volt. izomból kellett tekerni. visszafele meg pörgettem, mint a fene. azért ez kényelmesebb volt. láttam rendőröket is 1 a járdán elterült férfi mellett. nemtom mi lelte.... lehet nem is élt már...
néha úgy oldalba kapott a szél, hogy erősen ellen kellett tartani. mondjuk ebben az a durva, hogy nem tudod, hogy oldalba kap -e, nem igazán tudsz felkészülni rá.
nem edzettem sehol sem. gondolom azt megosztottam, hogy 1más után 2 nap nem jó edzeni menni, mert nem tapasztal6ó semmi javulás a teljesítményben. kicsit lerobbantam, begyulladt 1 combizmon, ezért nem erőltettem a biciklizést. szerdán és pénteken reggel fogok menni. több dolgot el6ároztam a jövővel kapcsolatban, hát kíváncsi vagyok, megtartom -e. kicsit szenvedős lenne az eleje, ám csak profitálnék belőle a jövőben. a főzésről is ejtek néhány szót több bekezdésben:
gorenje
ha valaki idegbeteg akar lenni, mire felver 1 tojáshabot, az válassza a gorenje me 501 b kézi mixerét. pár tulajdonsága: szép, dizájnos, drága, lassú, van hozzá fém botmixer rész, ami elég jó. én nemtom miért építettek 1 425 wattos gépbe ilyen kis fordulatszámú motort. ha maximumon járatom úgy is olyan lassú, hogy megőszülök, mire nagyobb mennyiséget kihabosítok vele. szombaton piskótát sütöttem, türelemre intettem magam, és így nem csapkodtam. tudom én régóta, hogy rossz választás volt, és hogy minimum dupla annyi időbe telik így a habverés, mint az előző géppel, és ezért nem értem, minek idegeskedek, ha 1x tudom, hogy ez van, nem lehet mit tenni. lehetne: venni 1 másikat. a régi gépet azért cseréltem le, mert mindig kiesett az 1ik keverője. és azzal nem lehetett a tejszínt habbá verni, a végét mindig a kézi habverővel fejeztem be. a titok a keverő kialakításában rejlik szerintem. a drótszerű keverők, mint ami ennek is van, képesek habbá verni, míg az ilyen laposak nem.
FONTOS tehát ha kézimixert akartok venni, ne a gép teljesítményét figyeljétek, hanem a fordulatszámot. ez már a boltban hangra is megállapít6ó, úgyis kipróbálja előttetek az eladó.
húsleves
itt említem meg, hogy életemben először főztem 1edül kuktában. nem 1 ördöngősség. vannak előnyei:
*gyorsabb
*energiatakarékosabb
*kevésbé terheli a környezetet
*állítólag az ételek vitamintartalma is magasabb marad kuktában főzve mintha sima edényben főznénk
azt mondják, a kukta a szüleink fiatal korában élte reneszánszát. én attól féltem, hogy felrobban. állítólag ezek a modern kukták biztonságosabbak. nem tudom. nem dugul el a szelep?
kelkáposzta bíró lajos szerint
megfőztem ezt is. finom lett, bár múltkor jobban remekeltem vele. a melegítés 6ározottan jót tett neki. hiába: ez is káposzta.
a húsleves levéből rizottó lesz majd. lehet be kéne tennem a fagyasztóba. más 1ébről nem számol6ok be, nem történt semmi. ja de valami. kitakarítottam a szobámat, mai ablakpucolásból és függönymosásból meg nagy porszívózásból állt. sőt azt a csoda porfogó hengert is bevetettem, mert lusta voltam máshogy portalanítani. reggel olvastam 1 blogon, hogy milyen jó tavaszi nagytakarítás után érezni a tisztaságot, hát igaza van az írónak. ez ugyan csak 1 kicsi volt, de így is átjön az érzés. ma a konyhaablakot végzem ki. ha már 1x kimostam meg vasaltam a függönyöket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése