2015. szeptember 10., csütörtök

olasz nyaralás 2015

(Úgy döntöttem, ebben a bejegyzésben nem spórolom el a nagybetűket.)

Az olasz módra rejtvényújságot már megtaláltam, azonban az olasz túra jegyzeteit még nem...
Az idei év is sikeresnek mond6ó olasz szempontból. Ha az Olaszországban eltöltött órák számát tekintjük a sikeresség mértékének, akkor meg főleg. hiszen kb. 120 órát voltunk folyamatosan a napfényes Itáliában! Igen! Valóban napfényes volt, vizet felülről csak zuhanyozáskor kaptunk. A szárazság meleggel párosult, de ez még mindig jobb kombináció, mint a hűvös+eső. Szerpentinen ereszkedni esőben nem 1 nagy élmény. Meg ahogy tesóm mondja, ő már nem mer úgy menni, mint régen. Ezt megértem, hiszen neki családja van, biztos munkál benne a felelősség. Én meg jobban megyek. A 6alkalmas országúti technikai kerékpáros oktatás nem volt haszontalan. Az ott tanultakat volt módomban gyakorolni, különös tekintettel a kanyarodásra. Persze száraz időben a legkönnyebb kanyarodni...

Komolyan elgondolkodom, hogy mennyi értelme van 1 túraleírásnak, mert a környezetről szinte nem mondok semmit. Ezek alapján válassza magának vki ugyanezt az úticélt... Mind1, leírom, mert nekem meg a biciklizés körüli történések, érzések, szenvedések és örömök fontosak.

Úgy indultam neki, hogy minimum 1 fagyi, 1 cappuccino és 1 pizza legyen a dologban. Ez nem mindig kivitelezhető, ui. csak tekerünk, elmegy az idő. 5 nap alatt azonban már nagy esély van arra, hogy a bolton kívül cukkrázzdánál is megállunk. Annál is inkább, mert voltak autómentes napjaink is.

Előkészületek
Kivételesen időben lefeküdtem vasárnap este. A szombat esti sörözésnek köszönhetően  korán ébredtem (még mást is köszönhetek neki, de erről majd később) vasárnap reggel, így még a hőség előtt nekiálltam biciklit takarítani. Azt hiszem, a szezonban még nem nyúltam hozzá a Colnagohoz. 1 rendes bringatakarítás nálam legalább 3 óra. Ha ö.szedem magam, akkor nem úgy kezdek neki, mint annakidején a szerves kémia tanulásnak: gyűlölöm, utálooom!
Megérte a sok munka, mert gyönyörű lett. A láncmosási technikám persze sufni-style, de leszedni nem tudom, így marad a szőrözés vele. Amikor megpörgettem az 1. kereket, pár mp múlva furcsa hangok jöttek ki belőle. Mi ez? Bement a csapágyba a víz? Hogyan? Direkt nem nyomtam rá a vizet, hanem finoman folyattam. Lehetetlenség...  Végül leszedtem a külsőt, s az volt, amit másodszorra gyanítottam: befolyt a víz a külső meg a belső közé, s ahogy lendületet kapott a folyadék, 1 mély periodikus hangot hallatott. Szárazra törlés után a probléma megszűnt.
Most nem főztem ratatouillet, meg nem sütöttem sokmagvas kenyeret igyekezvén elkerülni a gázképződést. Viszont sütöttem energizáló antioxidáns muffint, rögtön dupla adagot teljeskiőrlésű liszttel meg darált lenmaggal. Nem akarom mondani, hogy mi a véleményem a tk. lisztről. De mondom. 1xűen szar belőle a süti. Olyan... nagyon érezhető a simaliszttől való különbözősége. Ezt nem lehet megszokni. Lehet felesbe kellett volna, vagy legalább kevesebb lenmaggal, és az utóbbi volt a hibás. Olyan 1eníze van ezeknek a tk. lisztes cuccoknak, nagyon kijön a tk-ságuk. Mondjon vki mást. Más megvilágításban: el kell fogadni, hogy a tk. az tk., az nem lesz olyan, mint a simaliszt, mert nem az. A neve is más. Ha zokon veszem a paleósoktól, hogy minek akarnak paleo franciakrémest enni, akkor törődjek bele abba, hogy a tk. meg ilyen. Szóval szerintem tudomásul kell venni, hogy a paleo az paleo, ott nincs helye franciakrémesnek, minek erőlködnek, hogy utánozzák azt (nálunk meg nem termő, mindenféle egzotikus alapanyagok felhasználásával). Vagy a vegetáriánusok se akarjanak kolbász ízű "növényi kolbászt" enni. Abban a rendszerben nincs helye a húsoknak.
És ha már az élemiszernél tartok: múltkor vettem szeletelt bacont vmihez. Nem a legdrágábbat (hanem a legolcsóbbat). Beletettem a kajába, majd pár szeletet önmagában is megettem, s furcsát éreztem. Mi ez? Édes? Édes! Baszki ez édes! Igen, a csomagolásra rá volt írva, hogy van benne vmiféle cukor. Ezt nem hiszem el. Cukrozzák a chipset is. Tiszta amerika. Állítólag ott porcukor van a sonkán.
Apával átmentem 7végén Ausztriába, s megvizsgáltam az osztrák bacon helyzetet. Azokban  is volt: dextróz. Szégyen, de elfelejtettem, hogy a dextróz = D-glükóz. Tehát ugyanaz. Ezek szerint ez a trükk. A glükózt már ismerik az emberek, ezért dextrózt írnak rá, mert az még nincs elterjedve a köznyelvben. Ez az én ö.esküvés-elméletem (: szóval mi lesz így? Ha nem jutok hozzá házi kolbászhoz meg szalonnához, akkor vegetáriánus leszek. Nem értem a folyamatot, hiszen 1re többet beszélnek a minőségi táplálkozásról, ételekről, a cukorfogyasztás csökkentéséről, erre b+ a szalonnában cukor van. 1esek azt mondják, a pác miatt. Nálunk otthon nincs cukor a pácban. ugye, édesapám?!)
tessék, már megint nem a biciklizésről írok :)

El kell mondanom, hogy sok volt az agyalás a biciklizés körül. Ahhoz képest, hogy  csomagosként terveztük legalább 7naposra, országúti lett belőle, 6napos.
Én nem bántam, ui. a baleset miatt kénytelen voltam a Konát használni, és nagyon szar volt vele menni, fájt tőle a kezem. Az elején alig bírtam feltenni nagytányérra. Gyenge volt  a csuklóm. Aztán megszoktam, ám elkezdett fájni mind2 kezem/csuklóm. Már nagyon kivoltam, alvás közben is fájt. Úgy pakolgattam a kezeimet, mint annakidején a bal karomat, amikor gipszben volt. Abban reménykedtem, hogyha átülök az outira, akkor jobb lesz minden. azért is, mert volt verseny, s arra nem fájdalmak közepette akartam eljutni. Láss csodát: 3 nap Colnagózás után elmúlt a kézfájdalmam! Azóta sem fáj, pedig még mindig 1enes kormánnyal járok, ui.nincs kész a fix.
Külön nehezítés volt még a csomagtartó és kerékpárszállítók összekombinálása, amit most nem részleteznék, mert akkor se bírtam követni, nem 3 7 után...

Tehát mindent összepakoltam, már este 11 körül ágyban voltam, és még aludni is tudtam.


1. nap, augusztus 10. hétfő

utazónap +  MMonte Tomba, 861 m,  55 km
Budapest - Borso del Grappa, autóval
1069 m szint

Reggel/hajnalban fél 5-kor találkoztunk nálam. Jesszum, úgy tele volt a lakás, alig lehetett megmozdulni :) Pedig Gábor és Balázs csomagjai ott se voltak. Asszem semmit nem hagytam itthon a majdnem 1 egész A/4 oldalt betöltő listámról.
Most tehát Balázs autójával mentünk. Ő vezetett, anyósülésen Gábor, mögötte tesóm, a maradék helyen pedig én. A srácok bringái kerültek a tetőre, az enyém pedig a kombi csomagtartójába (mind2 kerék kiszedve). Ez volt a felállás (leülés) végig. Mondanom sem kell, jól megpakoltuk az autót, mindenhol cucc volt. A Renaultban való utazás felülírta az eddigi tapasztalataimat: ezidáig nettó 2 óra autózástól megfájdult a fenekem, mindenem, csak fészkelődtem, míg nettó 2 óra biciklizést az alfelemen meg se éreztem. Most pedig semmim nem fájdult meg a hosszú autóút során! Valóban igaz, hogy a francia kocsik kényelmesebbek.
Szlovénia felé mentünk.
Balázs: "A fánkot szeretitek? Szlovéniában a pálya mellett Trojánban van egy fánkos hely, ha arra megyünk ott feltétlenül megállunk frissíteni."
Tesóm: "A fánkot mindenki szereti, legfeljebb van, aki lisztérzékeny."
Így betértünk a trojani fánkoshoz. Valóban finom volt, és szokatlanul nagy. Megérte az árát.

Valamikor átértünk Olaszországba. Már dörzsölgettem a kezemet.
Az út jó hangulatban telt, megfőttünk volna, ha nincs légkondi az autóban. Bár eddig még sosem főttem meg...
Az antik GPS navigált minket a Borso del Grappai kemping felé. 1re szűkebb utcácskákba kalauzolt minket, Balázs 1x azt hitte, el se fordul az autó. Én meg azon izgultam, ne jöjjön szembe semmi. És rácsodálkoztam, hogy lehet ilyen eldugott helyre kempinget rakni, minden 1es nap a zegzugos Borso del Grappában kanyarognak a kempinglakók?
Végül du. 3 körül megérkeztünk a kapuhoz. Becsöngettünk, bejelentkeztünk, és kipakoltuk a cuccainkat, felállítottuk a sátrakat. Toltuk el a bringázás kezdetét. Jobb volt abban a hőségben pakolászni, mint biciklizni.

Talán már 4-kor úton voltunk a Monte Tomba felé.
Alighogy elindultunk, furcsa hangokat hallottam Balázs biciklijéből. Megszoktam, mindig nyekereg a pedálja. Mire ő, hogy ez a nyekergés az én bringámból jön. Lehetetlen, a tiedből szokott... És igaza is volt, a Colnago nyekergett. Leálltam, néztem, néztük, semmi rendelleneset nem találtunk. Szép. Letakarítom a biciklit, minden tökéletes, mintha új lenne, erre idegesítő lárma jön belőle, tök égő, hogy 1 ilyen bringa hangos... Mérges lettem. Reméltem, hogy nem hullik szét alattam. Cavaso del Tomba felől közelítettük meg a hegyet. Útközben többször rákérdeztünk a helyiektől, hogy jó felé megyünk -e.  1ik alkalommal 1 idősebb montis igazított útba minket. mondta, hogy a Pizzeria Basso (basso, így ejtette ki, nem basszonak) mellett kell felkanyarodni. És a Monte Tomba innen laza, de ha a Grappa felé megyünk vissza, ott van 18 % is.
Valahogy odakavartunk, megkezdődött a hágó. Tesóm, Balázs hamar elhúztak. Gábor is gyorsabb volt nálam. Én szenvedtem, durcás lettem, 1. nap, micsoda rettenet biciklizni, ez lesz még 4 napig?! Ez a nyaralás, amit annyira vártam?! Mintha most ültem volna először idén az outin... Siralmas hangulatba kerültem, szakadt rólam a víz,  2x meg kellett állnom, összeszedni magam, s valahogy feljutni a tetejére.
Később megtudtam, hogy volt benne 14 %-os szakasz is. Ezen illett volna felmennem...  602 m szintemelkedés jutott 6,7 km-re.
Gábor valahol megvárt, s az utolsó km-t 1ütt tettük meg. Addigra tesóm+Balázs kb. meg is száradtak.
Szép volt, de a szenvedésem beárnyékolta a hegyet. 3 szamár legelészett az 1ik domboldalon. Elég sok szamarat láttam ezalatt az 5 nap alatt.
Kis kavarás után úgy döntöttünk, hogy nem ugyanazon az úton megyünk vissza, hanem Pederobba felé, és megtekintjük a Piave folyót. Gyakran kellett huzkodnom a féket. Megállapítottam, hogy az előző fékbetétek jobbak voltak. Elfáradtak a kezeim, karjaim a sok fékezésben, pedig ez nem volt olyan hosszú út.
A Piavet pont valami üzem mellett néztük meg, úgyhogy nem volt 1 fenséges látvány, de legalább vissza kellett mászni.
Hazafele széjjel szakadozott a társaság. Meglepődtem, hogy mennyit gurultunk lefelé illetve másztunk felfelé  Borsóból Cavasoig. Odafele fel sem tűnt, hogy az 1. pár km emelkedett. Akkor még friss voltam és lelkes.
Balázst 1 piros lámpánál értem be, aki elmondta, hogy ő azt se tudja, hol van, minden település meg utca nagyon 1forma. Megnyugtattam, hogy én kivételesen emlékszem, hogy erre már jártunk. 1ütt vizslattuk a tájat, vajon melyik utcán gurultunk ki. Borsóban voltunk már. Bekanyarodtunk 1 kis utcába.
- Sziasztok, magyarok vagytok?"
- Igen.
- Mit kerestek?
- A kempinget.
Háhh, szóval 1 magyar srác szólított meg minket. Balázs értetlenül állt a helyzet előtt, ui. szerinte nem látszott a mezen semmi magyar szöveg, és mi se váltottunk 1mással 1 szót sem. Kiderült, hogy a jóakarónk pár éve itt dolgozik, és ha nem találjuk meg a kempinget, menjünk vissza, elnavigál minket. Ő is bringázik, de montival. Amikor mondtam, hogy a Monte Tombáról jövünk, ennyit szólott: úristen! Na, ez az, szerintem is úristen :)
Balázs férfi lévén jobban tud tájékozódni, így  fokozatosan közelítettük a kempinget. Én arra emlékeztem, hogy elmentünk vmi daru alatt. Összehoztuk.
Tesóm és Gábor előbbre voltak, azonban még nem érkeztek meg a kempingbe. Amikor már vagy 3/4 órája nem voltak sehol, Gábornak küldtem 1 sms-t, hogy mi a címünk, hova jöjjenek. Telefonon is beszéltünk. Végül sötétben érkeztek meg plusz 300 szinttel és 20 km-rel :)
Közös vacsora, tanakodás, tisztálkodás után nyugovóra tértünk. Kibaszott meleg volt, állt a levegő, nem ígérkezett könnyű éjszakának. A föld, nem is föld, inkább talaj, kemény volt, nyomta az oldalamat, mindent. Sátorban én még jót nem aludtam. Létezik olyan ember, aki tud ott pihenni?
Ráadásul

a szomszédék
megérkeztek éjszaka, s óriási hangzavart csináltak. A sátor hangszigetelése nulla, ezért a kempingben más szabályok lennének érvényesek, mint 1  panzióban. Főleg az asszony karattyolt 1folytában. Olaszok voltak, úgyhogy el lehet képzelni... 1-2 szóból úgy tűnt, nem tetszik nekik, ahogy parkoltunk illetve pakoltunk. Szépen meghálálták...

a szomszéd
ellenben nem zavart. Francia csávó, aki éjszakára kint hagyja az asztalon a laptopot, az elektromos fogkeféjét meg a boros poharát. Rácsodálkoztunk az üvegpohárra, és már mondtuk is, hogy ezek Magyarországon reggelre mind eltűntek volna az asztalról.
Érdekes módon nem volt harmat, a víz nem veszélyeztette az eszközeit.


2. nap, augusztus 12. kedd

Borso del Grappa - Caldonazzo, autóval
Caldonazzo -Trento - BIG 706 Monte Bondone, 1654 m - Trento - Caldonazzo - Borgo Valsugana -  BIG 707 Passo Manghen, 2072 m  - Borgo - Borso del Grappa, 146 km
útvonal kb. ez
3812 m szint 

Hétfő este átvariáltuk a keddi napot. Nem nagyon, csak kicsit: megcseréltük a hágók sorrendjét. A betervezett 2 db 20 km-es hegy önmagában nem sok, csak ha hozzávesszük az autókázást, a bolyongást, kiszámoltuk, hogy legalább este 10-ig nyeregben leszünk.
Az 1ik napra amúgy a Fizik Granfondo útvonalát terveztem be a BIG 743 Passo Coe 1612 m közbeiktatásával. Gábor hívta fel a figyelmemet a BIG-ről és környékéről készült fotókra, szerinte az nem 12 %, hanem több. Gyorsan rákattintottam, s amikor megpillantottam a 45 %-os emelkedő táblát, azonnal letettem erről a BIG-ről. rénézni is szörnyű, outival megmászni lehetetlenség, sőt gyalogosan se élvezném. Ilyen meredekség láttán mindig felteszem magamban a kérdést, 1általán minek építenek ide utat?! Szóval Passo Coé skippelve. n
JAVÍTÁS: Kreicsi kolléga információi: "Szóval a Passo Coe hágónak nincsen 45%-os része. Amit te láttál képet az a Malga Palazzo-n készült. Akkor miért ott jelent meg kérdezhetnéd – jogosan? Azért, mert a BIG-ek időnként cserélődnek (lásd Pland des Corones.) úgy, hogy egy adott számhoz új emelkedő tartozik. Ráadásul itt teljesen máshová került a BIG és nem hosszabbítás történt, mint az előző esetben. Azonban a már feltöltött képek fent maradnak. Természetesen ez így nem túl jó, de a mostani honlap így működik."
Ezidőtájt jött Balázs 5lete, hogy másszuk meg a Monte Bondonét illetve a Passo Manghent- 1 kis autózás belefér. Elfogadta ezt az 5letet a csapat.

Tehát reggel kikocsikáztunk  a kempingből, Lago di Caldonazzo partjai felé véve az irányt. Imádom ezt a részt. Ez már igazán olaszos, jó száraz és meleg, a spaletták nem csak dísznek vannak az ablakokon, hanem használják is őket. Tehát nincsenek muskátlik sem az ablakokban (bajos lenne miattuk becsukni). Mindenfelé lehet látni a magasnövésű, keskeny ciprusokat. Vicces fák ezek, némelyiknek a csúcsa lefittyed oldalra. Annyira bírom őket. A Bertolli margarin fedelén is vannak ciprusok, s az 1ik jellegzetesen lefittyed :)
Bicikliseket is láttunk, akik épp a vadkempingezésből kászálódtak fel.
Caldonazzoban letettük az autót, kikászálódtunk, és összeszedelőzködtünk. Gábor összerakta a biciklimet, volt 1 nagy reccs, és kb. ezzel a hangjelenséggel megszűnt az idegesítő hangjelenség, a biciklim nyikorgása. Ezt csak később következtette ki Gábor, amikor feltűnt, hogy nincs gyanús hang.
Trentoba dél  felől érkeztünk meg kis utakon bolyongva. gyakorlatilag begurultunk a városba, de kilométereken át. Feszengve gondoltam arra, hogy ezt az utat visszafelé is meg kell mászni. Hisz ez 1 hágónyi út! Bár tesóm és Balázs mondta, hogy 1 másik útvonalon nem kell majd ennyit mászni, nem gurulunk vissza Trentoba. Mindamellett nagyon nagy élmény volt begurulni a városba. Mintha a föld alá száguldoztunk volna. Vagy legalábbis a tengerhez.
Trento 1 cuki város, tele szállodákkal meg gondolom szép épületekkel. El lehetne ott időzni meg sétálgatni.
Eltelt jópár perc, mire rátaláltunk a hágóhoz vezető útra. párszor használni kellett az olasztudásomat is a helyes irány megtalálásához. Kicsit izgultam, milyen lesz kijutni a városból, ugyanis annakidején Nórával csomagosan elég keserves volt. Betévedtünk (nem tévedés volt, arra vezetett az  utunk) 1 alagútba, ami eléggé emelkedett. tiszta idegbeteg voltam, míg bent pedáloztam, és mertem remélni, hogy nem üt el senki, nem dudálnak le, csak ezt éljem túl, jesszum, utálom az egészet.
egy utcasepregető igazított útba minket utoljára, aki gratulált ahhoz, hogy nő létemre itt biciklizek. Ahogy kanyargott felfelé az út a városból kifelé, pár mp-ig úgy láttam, hogy nekünk is be kell menni 1 alagútba. De följebb érve szerencsére 1értelművé vált, hogy szó sincs erről. Az eleje elég szar volt, mert zúztak el mellettünk az autók, sőt Balázst kicentizte 1 kamion, ami mögüle is félelmetesnek tűnt. Aztán idővel lanyhult a forgalom, szétszakadozott a társaságunk. 19 km unalom következik? Megjegyeztem néhány falunevet, amiken áttekertünk, ezek tartották a lelket. Máskülönben ugyanaz volt, mint 7főn: nem ment a bicikli a jóistennek sem, szenvedtem, izzadtam, vártam a kanyarokat. A kanyarok a legjobbak. Főleg a jobbosok. Én fölfelé és lefelé is a jobb kanyarokat szeretem.
Ebben a tájban nem volt semmi különös. Legalábbis nem emlékszem. Ha volt is, a duzzogásom nem adott teret a természetre való rácsodálkozásnak.
Annak azért mindig örültem, ha forrásvizet i6tam. A legjobb a hegyekben való bringázásban, hogy gyakran van forrásvíz. Annyira finom, és üdítő! Milyen jó lehet úgy élni, hogy kisétálsz, és a kertedben van 1 forrás, ahonnan állandóan folyik a víz. és van ilyen, nem 1. Sőt a Manghenen fölfelé láttam 1 olyan portát, ahol különböző "forráskifolyókat" árultak. Pl. zsiráffej, odu. Hozzá természetesen vályú (hogy az álatok is tudjanak inni vagy csak lehűtsd a sört/dinnyét).
Amikor a Bondone vége felé jártam, megelőztem 1 idősebb szivart, akitől megkérdeztem, mennyi van még: quanti? Ő visszakérdezett: Quanti manca? Sí. Mennyi hiányzik. Ez jó. Rögtön be is véstem az agyamba a kérdést, ha majd legközelebb vkit megelőzök, meg tudom kérdezni, mennyi van még hátra.
Felértem. Tesóm és Balázs a tábla meg a forrás közelében várakoztak. Toporogtunk még 1 kicsit, aztán leültünk a közeli padra enni. Én kiteregettem a zsepimet meg a sapkámat abban a reményben, hogy mire Gábor felér, megszáradnak. A kánikula ellenére nem sültem meg fent. Ahol ért a nap, ott meleg volt, azonban árnyékban nem (főleg leizzadva). Közben befutott 1 magyar bringás srác is, akivel beszélgettünk. Elmondta, hogy ő minden évben 3 hetet biciklizik a környéken, és imádja. A Garda-tó elég közel van, ám vasárnap soha nem merészkedik ki a környékbe outival, ugyanis ellepik a motorosok (meg autósok?), és sok köztük a béna, figyelmetlen, gyakoriak a balesetek, tehát a vasárnap biztos, hogy a montizásé.
Gábor is begurult, de elmondása szerint nagyon elkészült, és lefújta a Manghemet.
Kis közös pihenő után legurultunk a hegyről. Időnként megálltam fényképezni, azaz pihenni. Mert 19 km-t végigfékezni baromi fárasztó. A Manghen után már azt a kijelentést is megkockáztattam, hogy fárasztóbb lefelé, mint felfelé.
Látszott, hogy időben nem állunk túl jól, főleg miután Trentoban bolyongtunk, s nagy nehezen, feszültségek közepette kikeveredtünk a városból. Mindenki számára úgy tűnt, hogy akár megmászhattuk volna azt az 1enes utat, amelyiken begurultunk. A dombokon való kavirnyálásban lehet több szintet beletettünk, mintha a járt utat választottuk volna.
Arról se feledkezzek meg, hogy megálltunk a városban némi kajáért. bevásároltunk rendesen, főleg Gábor. Ő annyira készen volt, hogy azt hitte, fél boltot megeszi. Jóllakás után nem győzték tesómmal elhelyezni a maradékokat. Nem volt részemről 1 jó vásárlás, ui. a csomagba elhelyezett édes zsömléknek volt vmi mellékíze, amit én nem bírok. Szar volt, na. A mozarellát nem bírtam kinyit, jönnie kellett a mérnök agynak, hogy meg tudjam enni. Aztán majdnem kigurult a járdára. A szőlő szép volt, de nem igazán édes/érett.
A pénztáros nem a ciao-t használta, hanem a salve-t elköszönésképpen. És ha jól emlékszem, ot is terjed a szép napot kifejezés, amitől a falra tudnék mászni.
Kajáláskor már kiviláglott, hogy a Caldonazzo-Borgo utat autóval tesszük meg, és akkor kb. 6-kor tudjuk megkezdeni a mászást, s talán 9-re (még éppen világosban vagy sötétedés kezdetekor) érünk vissza a kocsihoz.
Visszatérve a Trentoból kivezető úthoz. Szidalmaztunk mi mindent rendesen. Ürültek a kulacsok gyors ütemben. izzadtunk, szinte égetett a nap, állt a levegő, minden megvolt ahhoz, hogy rosszul érezzük magunkat, s feltegyük magunknak a kérdés, hogy miért jó ez nekünk. Nem tudom, ki hogy van vele, mennyire általános ez biciklis körökben, hogy gyakran a fenébe kívánjuk az egészet, s értetlenül állunk azelőtt, hogy mégis miért kezdjük újra?! Gábor 1x azt mondta, hogy ő azért biciklizik, mert nem talált jobbat :)
Fájdalmaimon az örvénylő szőlődombok és az orromat megcsapó szőlőillat tudott enyhíteni. Én is erősen elgondolkoztam, hogy kihagyom a Manghent Gáborral 1etemben. De csak felülkerekedett bennem a bigezés iránti lelkesedés, meg főleg az, hogy nem ad6om fel ilyen könnyen; legyen bennem némi tartás.
A tó környékére érve jött a tanakodás, vajon merre parkolunkl? Némi kérdezgetés után hamar rátaláltunk a helyes irányra.
Pakolás, be az autóba, irány Borgo.
Viszonylag gyorsan találtunk parkolóhelyet, s 6 körül nyeregbe pattantunk. Persze megérzésből 1ből a rossz irányba, de végül is 2 helyi segítséggel megtaláltuk a hágóhoz vezető utat. Elég kihalt volt, alig jöttek autók, viszont néhány biciklis akadt. Őket néha megpillantottuk a kanyargó szerpentinen. Ez a hegy nekem már jobban tetszett, néha egészen mesebeli volt. Talán amiatt, hogy szinte kihalt volt. Tesóm hamar eltűnt a szemem elől, Balázzsal pedig többször találkoztam, mert megállt fényképezni. Csak tekertem fölfelé, az agyam egészen kiürült. Az út nem volt igazán meredek, mint lát6ó a BIG honlapon, hagytam 1 tartalékfokozatot. A 22 km azért elég hosszú, bele is fájdult a talpam. Kerestem a helyet, hol tudnék pihenni 1et, ami a klotyóval is ö. van kötve. Azonban 22 km alatt 1 budizásra alkalmas helyet sem találtam, pedig elég lassan mentem ahhoz, hogy alaposan szétnézhessek. Fölfelé nem is olyan NYOMasztó.
Úgy számoltam, hogy hamarosan vége a megpróbáltatásaimnak, s már csak azon kellett izgulnom, hogy lefelé meg ne fagyjak, mivel elfelejtettem betenni a széldzsekimet, s csak a karmelegítő volt nálam, ami a mellkasomat kevésbé védi.
Tesómmal másfél km-rel a vége előtt találkoztam. A hegy teteje jobb volt, mert a kanyarok gyakrabban váltották 1mást, ilyenkor lehet 1et lazítani nyeregből kiállva. A tetején nem időztem, mert 2000 m fölött este 8-kor nem volt vmi meleg, és nem akartam vacogásig hűlni, mert akkor az egész lejtmenet el van ba@ßva. Ha még tart az emelkedő miatti átmelegedés, nem érdemes hűvösben megvárni a lehűlést, mert akkor didereghetsz végig. Oké, végig nem kellett, mert az augusztusi hosszú hőségben 500 m magasan már biztos meleg van még este is.
Balázst ott hagytam  fényképezni, és megkezdtem a gurulást. Közben a klotyókérdést nagyon aktuálissá vált, muszáj volt vmi alkalmas helyet találnom. Jól is jött, így legalább pihentem 1et 2 fékszorongatás között. 1 cuki vízesésnél álltam meg, s úgy tűnt, mindenki megtalálta ezt a helyet...
Azt kell mondjam, ez volt a túra legjobban gurul6ó lejtője. Széles út, jól belát6ó kanyarok, amiket szinte ki lehet 1enesíteni szembejövő autók híján. nem mondom azt, hogy a 17. km-nél már ne kívántam volna a végét.
Mire a kocsihoz értem, már izomláz volt a karjaimban, nyakamban, vállaimban a folyamatos fékezéstől, és az ezzel járó testtartástól.
Még a hágóút elején volt 1 kút, amit kinéztem magamnak, hogy visszafele feltöltöm a vizével a kulacsaimat. Amint megkóstoltam, letettem róla, ui. annyira meleg volt, mintha a napsütötte csapból engedtem volna

Gábor bevásárolt, amíg mi úton voltunk.
Jóslatunk bevált: 9 körül az autónál voltunk. 10-re meg már a kempingben. Jólesett lemosni az egésznapi izzadtságot magamról. A fürdő 1ébként rohadt párás és meleg volt, alig jött rám a ruha törölközés után. volt guggolós budi, aminek nagyon megörültem, csak amikor ki akartam próbálni, úgy éreztem, nem hajlik a térdem, képtelen vagyok leguggolni, így maradtam a hagyományosnak.Vmelyik fiú megkérdezte, hogy vagyunk ezzel: ha valahol először használunk 1 zuhanyzót/mosdókagylót/wc-t, utána önkéntelenül végig oda megyünk -e? Nos, igen :)
A késői hazaérkezés után főzött vacsoráról szó sem lehetett, bár én már rendkívül untam a haza szendvicset, ami "friss" állapotában sem volt friss, ui. a vasárnapi zárvatartás (nem hőbörgök) miatt szombat du. vélhetően szombat hajnalban sült zsömléket vettem, amikből vasárnap este csináltam szendvicseket, s 7fén de. kezdtem megenni. Kedd estére ezek már 3,5 napos pékáruk voltak, élvezeti értékük a nullához konvergált.
Nem néztük a 2. nap végén pihentető éjszaka elébe, ui. tesóm szerint a sátorban is sugározta a föld a meleget, a sheavaj is megolvadt, amit magamra borítottam fektemben. Ekkor még nem sejtettük, hogy a szomszédék kedd éjjel/szerda hajnalban is hangoskodni fognak. nem tudom, mit csináltak, de kurvára idegesítő volt, s ezt előadták 2x is. 1 kempingben miért hangoskodnak meg pakolnak hajnalban?! Ráadásul volt ott pár ingyenélő macska is (oké, kitakarították a halkonzerves dobozt), akik elkezdtek vernyogni a 2 randalírozás közti szünetben. Kivoltam, alig vártam, hogy reggel legyen, akkor legalább nem kell feküdni, fetrengeni, várni, hogy mikor alszok el újra (20adszor).


3. nap, augusztus 13. szerda

Borso del Grappa- BIG 727 Monte Grappa, 1745 m - Borso del Grappa.
Borso del Grappa - Alleghe, autóval
Alleghe - BIG 714 Fedaia, 2057 m - Alleghe
2700 m szint
86 km

Persze a "pihentető" alvás után úgy keltem fel, mint ha saját öreganyám volnék. 6-ra terveztük a kelést, hogy még a nagy meleg előtt megkezdjük a Monte Grappát. A hágóra vagy 5 (részben) különböző út vezet. A klasszikus a déli oldal a leírások szerint. Tesóm mindenképpen a legnehezebbet szerette volna, abban vannak +15 %-ok- ha már biciklizünk, legyen benne vmi kemény, ne lazuljunk Romano d' Ezzelinoból ilyen lankás úton, válasszuk Semonzót. Én amilyen állapotban voltam, azt gondoltam, menjünk inkább Romanoba, s tekerjünk fel kényelmesen. A googlemaps szerint 5 km 1mástól a 2 falu, azonban autóval 2x annyinak tűnt kedd reggel. Semonzo, a nehezebb oldal pedig Borso szomszédja, így végül is maradtunk ennél.
Ez egy híres hegy,  van a tetején 1 6almas 1. világháborús emlékmű. ide teljesítménytúra/maraton is megy minden évben. 5x lehet megmászni 24 óra alatt. visszanézve, 1x is elég volt, de vannak őrültek, akik képesek 5x! és van a Semonzóinál durvább útvonal is.
Fél 8-kor kezdtünk bele, 2 órát számoltam 20 km-re. tesóm és Balázs hamar eltűntek a látómezőből- a szokásos, amit a  hegyen amúgy sem nehéz, mert jó sokáig erdős, s a fákon nem lehet keresztül látni. Sztem az út 3/4-e erdős részen vezet.
Gáborral 1ütt haladunk, s még beszélgetni is van erőnk. Így könnyebb volt elviselni ezt a hosszú hegyet. 1x álltunk meg enni. Végre növekszik a biciklisek száma, bár a motivációt gyengíti, hogy csak előzgetnek minket. A tervezett érkezésre rádobunk 1 fél órát. A teteje már élvezetesebb volt, több a kanyar. Van benne 1 kis lejtés is, ami visszafele jól jött, nem kellett fékezni vagy 20 mp-ig.
Mire felértünk,10 után, az egész testem vízben úszott. Szerencsére kánikula volt, így 1700-on se kellett fázni, s a kiteregetett sapkám illetve sisakom is megszáradt.
Gábor feltipegett az emlékműhöz, én bolond, nem akartam lookban, elegem volt. Így csak a fényképeket nézegettem meg, hogy néz ki az emlékmű. Addig tesómmal bambultam a parkoló padkáján ülve. Jöttek-mentek a bringások, főleg nyugdíjas papák.
Természetesen a legszuperebb biciklikkel. A mieink régiségnek számít6tak köztük.
Legalább 1 órát elücsörögtünk fent, ittunk Coca-Colát is. Én Pespsit akartam, de asszem 1x sem láttam, csak a Coca megy. Érdekesség még, hogy egész Olaszországban sehol nem láttunk hűtött üdítőt illetve sört. Tesóm/Gábor szerint ez azért lehet, hogy menj be az étterembe, s vedd meg a hideg ital 4x annyiért.
Az emlékmű bejáratához ki volt téve 1 tábla, hogy kutyát bevinni tilos. Jött 1 család kutyával, s néztük, mi lesz. kint hagyták a gyereket a kutyával. Tesóm szerint Magyarországon a honfitársaink nagy ívben tettek volna a táblára, mert hát szabadtér. Pedig ez 1 nagy múzeumnak fog6ó fel, csak nincsenek oldalfalai meg teteje.
Lejjebb, a hütte alatt van 1 közbudi. Itt kívántuk feltölteni a kulacsainkat. Sajnos nem ivóvíz volt, így kellett megoldani a gurulást. Ez se volt kevésbé fárasztó, mint az előző két hegy. Az előző napi izomlázzal nem volt vmi nagy élvezet. Többször megálltam fényképezni. Ez a déli lejtő, sütött a nap ezerrel, szinte ki-gyulladtunk. Olyan 400 m környékén már akkora forróság volt, hogy ahol nem volt árnyék, égette a mellkasunkat a meleg levegő. Elképesztő, ilyet még nem éltem át. Mintha a tűzben mászkáltunk volna. Jó kilátás nyílt innen a síkságra, a tengerig nem lehetett ellátni, mert párás volt a levegő, meg amúgy is vagy 90 km Velence. A siklóernyősöknek is megfelelő a táj, több csapat is indult különböző helyekről.
És nem szabad megfeledkeznünk a pléh Krisztusról az 1ik kanyarban, akinek a nyakában a rózsafüzér mellett 1 bohócorr lógott.
Jól megdolgoztatott minket a Monte Grappa. Eszméletlen: ide a háború idején felcipekedtek, és évekig harcoltak. Az emberiségnek annyi hülye dolga van...

A kempingbe visszaérve lebontottuk sátrainkat, fizettünk, és elhagytuk Borsót. Csoda, hogy a szomszédék köszöntek. Ez 1úttal azt is jelentette, hogy búcsút intünk a tipikus olasz tájnak, északnak vesszük az irányt, s következik a megszokott alpesi táj, az óriási házaival, piros muskátli az ablakokban, zöld fű, osztrákos táj. Szép ez is, de nekem a déli jobban tetszik. A forrásvíz persze bármikor le tud venni a lábaimról.
Jó meleg volt, most jól jött a légkondis autó. A Piave folyóval kanyarogtunk mi is 1 jó ideig. Tetszett a táj. Néhol egész bővizű volt a Piave, tesóm indítványozta, hogy álljunk meg valahol. Közben aludtam-felébredtem, totál szétcsúszva éreztem magam.
Végre megálltunk, nyújtóztunk 1et, s lesétáltunk a folyóhoz. Eléggé ki volt száradva a medre, de azért volt benne víz. Balázs és Gábor a kocsi körül maradtak. Engem teljesen lenyűgöztek a meder kavicsai. Óriásiak voltak mind és nagyon színesek. Mintha tényleg az óriások földjén jártunk volna. A bokrosban elintéztem az elintézni valót a homokos parton. Ritkán van ilyen, hogy rögtön felszívja a talaj, nem folyik el sehova. A folyó hideg volt, folyattam magamra és a ruhámra a vizet, ami szinte azonnal megszáradt.
A kavicsok között volt 1 türkizszínű is, ami iszonyú könnyen hasadt. Alig vágtam földhöz, máris db-okban volt. Szerintem ha  Kamilla vágott volna oda vele, akkor is széttörik (ő gyengébb, csak azért írom. Hisz még kicsi.) Találtam 1 olyan kavicsot, amin olyan rovátkák voltak, mint az emberi koponyavarratok. Kíváncsi voltam, vajon hogyan törik el, eltörik -e 1általán, ha földhöz vágom. És igeen! A "varratok" mentén tört el. Szóval ez a Piave 1 arany/kavicsbánya volt nekem. Fellelkesített.  A környéken el tudtam volna képzelni 1 vadkempinges éjszakát.
A parkoló tőszomszédságában volt 1 nagy szikla, barlangocskával, ahova tesóm leereszkedett, mint Tarzan. Szerencsére fel is tudott jönni. Az is nagyon izgi volt. Ilyenkor bánom, hogy nincs sokkal több időnk, és nem tudunk gyalogosan is körülnézni, mert annyi az érdekes látnivaló, mint égen a csillag.
Agordoban megálltunk kaját venni.
Majd később leparkoltunk egy fagyisnál, a túra első és 1ben utolsó (ezt akkor még nem tudtam) fagyiját elfogyasztottam. Mmm de fincsi vooolt!
Elértük Alleghet, itt volt a 2. kempingünk. Lesétáltunk a recepcióra, s megtudtunk, hogy pont 1 hely van.
A zuhanyhoz érméket kellett vásárolni, darabját 70 Centért. Szerencsére közel volt a helyünk a vizesblokkhoz és még 1 másik csaphoz is. 3 éjjelt töltöttünk a kempingben. Ahányszor én a mosdóban voltam, és kijött valaki a budiról, szóval 1x se mosott senki (1 nő sem) kezet. Ez engem nagyon megdöbbentett.
A talaj itt se volt puhább, mint Borsóban, szükség volt a kalapácsra.
A Fedaia volt terítéken délutánra. Mivel nem álltunk túl jól az idővel, a sátorállítást a hágó utánra hagytuk. Északnak vettük az irányt, átmentünk Caprilén, ahol a tervezés kezdeti fázisában kijelöltem az ideális napi kiindulópontot, azonban itt nem találtam kempinget, amit amúgy is elég nehéz volt találni. Mire rájöttem, hogy az a legegyszerűbb módja, hogy beütöm a település nevét és a campeggio szót a Google-ba...
Szóval nekiindultunk nagy lendülettel, amely a részemről hamar alábbhagyott. Tesóm és Balázs hamar elhúztak, a szokásos kezdés. Mi Gáborral nem túl vidáman araszolgattunk felfelé. Még az elején Gábor defektet kapott. Próbált elküldeni, hogy menjek a többiek után, de én mindenképpen úgy láttam, hogy jobb, ha maradok. Nem is akartam nem maradni. Szerencsére nálam volt pumpa, s kb. reszkető kézzel vagy 20 perc alatt megoldottuk a problémát. 1 db-ig 1ütt mentünk, aztán előreporoszkáltam. Már összekeverednek bennem a dolgok, vmi fatáblát láttam, hogy még 9 km? Szerintem az agyamban kavarog a sok hágó idénről meg tavalyról is.
A szállásunk, Alleghe kb. 1000 m-en volt, és estefelé közeledve a hegy tetejére, már nem volt az az izzasztó hőség, féltem, hogy majd megfagyok lefelé. Nézegettem a környéket, hol álljak meg, ahonnan el is tudok indulni. Végül 1 étterem előtt téptem ki lábaimat a pedálból. Csurgott rólam a víz, és dühös voltam- a szokásos. Lecsendesedtek a népek, alig volt autó. Közben Gábor is beért, és megkínált a csoda energia szeletből. Feltételezem, hogy bíztattuk 1mást. Sunyi emelkedő volt ez jó hosszan. A domboldalban 1 birkanyáj legelészett. Ennyit még 1xre nem láttam. A fluid birkák.
Összeszedtük magunkat, nekivágtunk az utolsó, pár km-es szakasznak. Érdekes módon, innentől fogva jobban ment. A pihenésnek köszönhetően vagy a megváltozott útviszonyok miatt? Tábla szerint volt 2 14 %-os rész, amit én nem éreztem annyinak. Több kanyar törte meg az 1eneseket, ami nekem lelkileg jót tesz. És komolyan, azt tapasztalom, hogy van olyan meredekség, aminél nekem kényelmesebb a még meredekebb. Lehet azért, mert a még meredekebb rövidebb. Kijelenthetem, hogy az étterem utáni részt még élveztem is. Ez sokat dobott a hangulatomon.
A Fedaia tetején vagy egy gát. Én az 1. részéhez érve megálltam, és ráfordultam a széles útra. Éppen ment le a nap. Elég felemelő ilyet a hegyekben látni. Ha egész nap ezt nézegetném, akkor se unnám meg.Elképesztő ez a 6almasság meg színkavalkád. Többszáz métert továbbtekerve van a gát másik vége. Vagy én nem is tudom, mi ez.Addig nem mentünk el, mert tesóm és Balázs megjelentek velünk szemben, s visszafordultunk. Visszatérve a másik végéhez: valami házat/hotelt láttam, fölötte meg nyilván út, ui. lakókocsik sokasága fehérlett a kietlen, köves hegyoldalon. Elképesztő.
Még a gurulás előtt a fiúk megpróbálták felfújni a defektes kereket. Elég sokat molyoltak, mire sikerült magasabb nyomást elérni. Én addig vacogtam, felvettem a széldzsekit és hiányoltam a térdmelegítőt meg a hosszúujjas kesztyűt.
Közben a nap 1re lejjebb tornászta magát, a narancssárga fényekből vörös lett, kezdett sötétedni, hűlni. Lámpákat bekapcsoltuk. Nem mondanám, hogy nagy élvezet volt a lefelé gurulás, főleg az 1enes szakaszokon. Ui. nagyon felgyorsult a bicikli, és fékeznem kellett, mert tesóm se száguldozott előttem annyira. És amúgy se tanácsos 80-nal menni- minek? Néha nem tudtam, hogy a hideg ráz és emiatt rángatom a biciklit vagy pont olyan sebességgel megyek, hogy berezonál... Hja. Allegheig gurultunk, néha beletekertünk.
Sötétben sátorállítás és vacsorafőzés. Ez utóbbit én vállatam, cserébe az előbbivel nem kellett foglalkozni. Menü: bolognai spagetti. Löncshúsból meg porból. Egész j lett. Az előző nap vásárolt parmezán kifejezetten jót tett a kajának.
Viccesen néztünk ki a sok lakókocsis kempingező között. A földön ülve ettünk, guggolva főztünk. Az 1ik szomszédainkra jól ráláttunk. 4 faszi volt, akiket tesóm simán munkásnak nézett, mert korán lefeküdtek. Elkezdtük őket figyelni, de amikor megláttam a mászóbotot a lakókocsi előtt, ez a munkásság kérdés megválaszoltatott. Persze tesóm a mai napig munkásokként emlegeti őket. Így van jól, senki nem mossa le róluk :)
Nem mondom, hogy az alleghei kempingben úgy aludtam, mint itthon, de sokkal jobban. 1000 m-en már szükség volt a hálózsákra, hosszúnadrágra, alvózoknira. Az alváshoz immár ideális hőmérséklet volt, nem ordibáltak a fülünkbe a szomszédok, szépen elcsendesedtek a kempinglakók.


4. nap, augusztus 14. csütörtök

Sella-kör: Alleghe - Arabba - Passo Campolongo - Corvara - BIG 711 Passo di Gardena, 2121 m - BIG 712 Passo di Sella, 2244 m - BIG 713 Passo Pordoi, 2239 m - Arabba - Alleghe
2600 m szint
106 km

A széjjelválasztó nap. Mit jelent ez? Balázs másik útvonalat választott magának, ui. ő már túlvan a Sella körön. Gábort nem sikerült neki elcsábítani útitársnak, hiába mondogatta azt, hogy tulkép. neki mind1, úgyis elfelejti merre járt. Talán elárulta a vár6ó szintkülönbséget, ami elriasztotta Gábort?
Mi hárman a Sella kört tűztük ki célul. Ennek utánaolvastam korábban. 4 hágó. Tesóm meg este 6-ra a kempingben látta magunkat. Ahogy elindult ez a nap is, elképzelhetetlennek tűnt, hogy még fényben a kempingbe érjünk.
Egészen Capriléig 1ütt mentünk, s tesóm javaslatára alternatív, kisebb utat választottunk Arabba felé. Ez Digonera felé vezetett meredeken föl. Néhányszor rá kellett tekinteni a térképre. tesóm és Gábor vmi kereszteződésben megálltak kajálni, mert kihajtották magukat, én tovább tekertem. Csak 1 út volt, de már elbizonytalanodtam teljesen. Kezdtek előbukkanni a biciklisek. Természetesen sorra előztek meg vagy szembe jöttek. Néhány nő akadt köztük, de nagyon úgy tűnik, hogy a szabadidős biciklizés a hegyekben nem a nők kedvenc sportja. Vagy az lenne, ha nem kéne otthon tenniük-venniük? Bár jórészt az idősebb korosztály képviseltette magát, tehát 50+. Csomagos turistát alig láttunk. nem mondom, hogy amióta Nóra+én ott jártunk, nem láttak több csomagost, azonban nem ez a jellemző.
Megálltam lefényképezni néhány szamarat. Nem tudom, írtam -e már, de elég sok olasz szamarat láttunk. Népszerűek ott. Aztán Arabbában is megálltam, vártam a srácokra. Ott van 1 körforgalom, ami elindítja 2 ellentétes irányban a Sella-kört. Mi az óramutatóval ellentétes irányt választottuk, mivel én a Pordoit
Arabbából másztam meg (óramutatóval megegyező irány) annakidején.
A Campolongo volt az 1. hágó. Olyan gyorsan felértünk. Örültem, hogy elszámoltam magam. A tetejéről Corvarába vezető út nem volt semmi. Pár részen volt az út, szélén a fehér csíkkal, mellette még 1 kis aszfalt, majd a nagy semmi, szakadék. Ez elég izgalmassá tette a gurulást.
A város egy turistaközpont. Tele bringással, és főleg bakancsossal. Itt pörög az élet, mindenhol autók, szieszta nincs, boltok tele, mindenhol emberek. Várnak a buszra, várnak 1másra, esznek, isznak, vásárolnak, nyüzsgő hegyi város (a völgyben). Olyan cuki, mint Trento.
Találtunk 1 boltot, ahol bevásárol6tunk. tesóm az én rábólintásommal kiválasztott 1 csinos kenyeret, amit majd 3an megeszünk. Én szőlőt vettem. A szebb fürtöket elkapkodták előttem. Úgy tűnt, mindenki szőlőt akar venni.

A bolt előtt kajáltunk Kenyértörés, 1. harapás... ú, ebben édeskömény van... Ánizs! Rendes kömény! Neee. Tesóm megint beválasztott. Nevetés. Elpakoltuk a maradékot, s elindultunk a Gardena felé. Én nem tudom, hogyan volt, de innentől kezdve vidáman tekertem. Mivel rengeteg biciklis jött szembe, ezért azokat kezdtem el számolni, akik megelőznek. Belőlük nem volt olyan sok. Komolyan mondom, szinte könnyedén tekertem.
Hozzáteszem, nem kellett annyira sokat mászni a tetejéig. 1 rakott kőfalnál megebédeltünk, s az 1ik célom (cappuccino) felé terelgettem a srácokat, akik hajlottak is erre, így betértünk az étterembe. Előtte azonban volt  1 érdekes sztori: tesóm és Gábor a kőfalon ültek, én velük szemben, az útnak háttal. 1x csak nekemcsapódik vmi, 1enesen a vállamnak. Szétnéztem, hát 1 barackmag. Nem értettem, hogy/honnan került ez ide. Tesóm mondja, hogy valaki ide integet meg magyaráz, pont nekem. Megfordultam. Jött felém 1 bringás srác, s elkezdett magyarázni, mikor megtudta, hogy nem olasz vagyok, akkor angolra váltott, és elnézést, hogy megdobott barackmaggal, de nem látott. Jó, jó, persze, semmi gond.
Magamban: dobjak vissza szőlővel?
Kérdés, hogy hova tette a szemét, hogy nem látta, hogy az út túloldalán, mint1 5 m-re ott van 3 ember, és minek szemetel? Mind1, fátylat rá, inkább csak vicces volt.
A Gardena után a cappuccino megadt az újabb lendületet a Sella felé. nagyon fincsi volt ez is. Volt pár bringás, akik időnként feltűntek előttünk- már megismertem őket. Hol ők hagytak le minket, hol fordítva. Igen, érdekes volt ez a Sella-kör, mintha mindenki velünk jött volna, mintha ismerősökkel bicikliztünk volna. Jó a hegyekben lenni, sok a szép ember. Nagyobb öröm őket nézni, mint végigsétálni a belvárosban, és az asztaloknál könyöklő tokás turistákat/helyieket bámulni.
Menetrendszerinti buszjáratok is vannak a hágókra. Sokan ezeket válaszják, s innen indulnak gyalogtúrákra a környékbe. Ha süt a nap, akkor tele van minden pihenő emberekkel. Napoztatják magukat, esznek, relaxálnak. Akik az úthoz, étteremhez, bolthoz közelebb vannak, nyüzsögnek. Nagy a pörgés, de ez beleilleszkedik a tájba, nincsen meg a városi alapzaj, ettől valahogy élhetőbb, nyugisabb, oldottabb ott lenni.
Kíváncsi vagyok, mi lehet itt télen.
Gábornak vmi zűr volt a kerekével, valahol megálltunk, és rendbetették a fiúk. Innen rá lehetett látni a Sellára. Pont úgy sütött a nap, hogy csillogtak az autók ablakai. Én erre azt hittem, hogy dugó van, tuti vmi baleset. Később kiderült, hogy nem, csak parkolnak.
A Sellára is élvezet volt feltekerni. Gábor vett ott 1 kólát 4 euróért!!! Kicsit húzós. Talán az USA-ban gyártották? Mi szétnéztünk a helyi ajándékboltban, és megleptem magam 2 Sella medállal, amiből itthon fülbevalót csináltam. Orsinak Italia feliratú medált vettem.
Itt megkérdezte tőlem 1 olasz házaspár, hogy a Pordoi merre van. Angolul nem tudtak, így kénytelen voltam nekik olaszul elmagyarázni. Úgy tűnt, hogy értették. legalábbis úgy csináltak :)
Nagyon szép volt a Sella és környéke is. Megérnek ezek a hegyek bármiféle szenvedést. Mihelyst leszállok a bicikliről, elfelejtem, s újra kezdem az egészet. kíváncsi vagyok, hogy ha mondjuk busszal mennék fel, meg tudnám -e ennyire becsülni a hegyeket.
Már csak a Pordoi volt hátra.
Amikor gurultunk lefelé a Selláról, 1 kempinges arc jött velünk szembe. Rácsodálkoztunk mind, hogyan bírja ezzel a cangával ilyen terepen.
Nagyon gyorsan felértünk. Végre benne volt a lábamban a bugi. Felül kanyargott az út, pont úgy, ahogy én szeretem. Volt dinamikája az útnak, vitt magával fölfelé.
Szusszantunk legalább fél órát, majd benéztünk 1 kiállítóterembe, de csak ennyi, mert k. drága volt a belépő. Meglepődtem tesómon, hogy mennyire elkezdték érdekelni a háborús események.



Arabbától ugyanazon az úton mentünk vissza, nem volt semmi különös. Nagyon jól álltunk idővel, de azért megéreztük a bringázást a testünkben. Caprilében bevásároltunk. Én bementem a szomszédos cukrászdába is, azonban nem tetszett a fagyi kinézete, így sarkon fordultam, s kimentem megvárni a többieket.
A kempingbe bőven világosban értünk be. Nagyon lazán pakoltunk, zuhanyoztunk, s álltunk neki a kajának. Balázs sem maradt el tőlünk sokkal, talán szűk 1 órával utánunk érkezett meg majdnem 4000 m szinttel a lábában. Szörnyülködve mesélt a tre Cime-ről. Megértem, az igazán brutális hegy volt, különösen az utolsó pár km. Emlékszem, majdnem sírtam annakidején. Még a Coppival voltam, 52/39, azt hittem, megszakadok, nem volt hely, ahol le tudnék állni inni (ahonnan el tudnék indulni), annyira meredek volt, hogy csak 2 kézzel tudtam fogni a kormányt, ha iszok, leesek. Ááá.
Vacsorára természetesen tésztát ettünk. Halas-olajbogyós-parmezános spagetti. Vettünk 1 üveg bort is lazításképpen. Kiderült, hogy a kempingben iszonyú drága a pia, így nem támogattuk a helyi vendéglátósokat.
sötétedéskor felkapcsoltak 1 nagy reflektort a főépület előtt, és nekiálltak áramolni az emberek a fény felé (tisztára mint az éjjeli lepkék). Kicsik, nagyok, mindenki. Az alapzaj is megnőtt. Mulatságra készültek. Elég volt nekünk az igényes zenéből az átellenesen parkoló lakókocsibolt du-koraeste, még ez is?
Előkotortam az olaszkönyvemet, és elpróbáltam magamba, mit kérdezek meg munkáséktól. Ugyanis kezdtem megijedni, hogy vmi ünnep lesz másnap, nem dolgozik az ország, és nem lesznek nyitva a boltok, mi pedig éhen fogunk halni biciklizés közben. Nos, rákérdeztem, és megnyugtattak, hogy semmi extra, csak 1 kis táncos mulatság, holnap minden nyitva lesz. Nyugodtan feküdtünk le aludni. A bulizaj kevésbé zavart, mint a kemény föld, ami úgy megnyomta az oldalamat, hogy azt hittem, ott is izomlázam van.


5. nap, augusztus 15. péntek

Alleghe - Caprile - Selva di Cadore - Forno di Zoldo - BIG 718 Forcella Cibiana, 1530 m -  Dont - BIG 717 Passo Duran, 1601 m - Agordo - Alleghe, 106 km
2734 m szint

Ez is 1 autómentes nap volt. Közösen kerekedtünk fel jó korán. Semmi mozgás nem volt a kempingben, csak mi pakolásztunk. Időben keltünk, hogy tutira végezzünk időben.
A szokásos útvonalon hagyta el négyesünk a kempinget. A Cibian aés a Duran előtt volt még egy nem nevesített hágónk, a Staulanza. Úgy értem,  BIG szempontból nem nevesített.
Hogy is volt? Erről a napról 1általán nem jegyzeteltem...


Elkezdtünk mászni, és Caprilét kelet felé elhagyva 3 alagúton keltünk át. Nem volt 1 nagy élmény a kivilágítatlan feketeségben masírozni úgy, hogy közben láttuk a végét, és elvakított minket a fény az alagút végén, bent nem láttunk semmit, pedig az ilyen kisebb alagutak 1ik ismérve, hogy szeretnek kátyúsak lenni. Tesóm meg is említette, hogyha az 1. ember borul, akkor kicsi a rakás. Lámpával kicsit jobb a helyzet, főleg azért, mert észrevesznek minket az autósok.
Borús idő volt, csak reménykedtünk, hogy nem lesz eső.
Szóval másztunk fölfelé, közben megjelent Gábor és mögöttem 1 olasz bringás. Majd hirtelen előttünk termett. Beértünk 1 cuki kisvárosba, tesóm és Balázs ott várakoztak a szökőkútnál. Ja, nem, az forrás volt, csak 1 nagy medencében végződött. Közben volt 1 forrás, tesómra gondoltam, hogy itt feltölthette a kulacsát, ui. elfelejtette a löttyre ráengedni a vizet. Áh, nem hiszem, hogy megállt, mert inkább szomjan pusztul, minthogy megelőzze az olaszunk :) Így is volt!
A forrásnál pihenő közben tesóm mondta, hogy szerinte már jártunk itt. Én nem emlékeztem, de bármi lehet. Itt kimostam a ruhazsepimet a medencében. Már ráfért. Ennyi nap alatt 1et használtam, mert a másikat nem találtam meg :)
A forrástól kezdett el meredekebben emelkedni az út. És nem is tudom, hogyan de felértünk a Staulanzára, amiről a többiek megállapították, hogy elég jellegtelen. Csak kajálásnyi időt tartózkodtunk a tetején, majd gurultunk tovább Forno di Zoldo felé.
Ekkorra már összeszedte magát a nap.
A Staulanzáról nagy ütemben, kényelmesen gurgulásztunk. Jó széles volt az út, autók elvétve akadtak. Tesóm és Balázs előbbre voltak (Balázs 1ébként nagyon rászokott az alsó fogásra :) Láttam, hogy kikerülnek 1 kátyút, én valahogy mégis belekormányoztam a biciklit. De erős a Mavic felni, a hang6áson kívül 1éb nem történt. nem szokok erről le sosem, hogy ráhajtok az 1etlen út szélén lévő kőre, belemegyek az 1etlen kátyúba. Ez a kátyú csak 1 behorpadás volt az úton, mintha az út elkészültekor valaki beledobott volna egy 20kilós vasgömböt. Közben rámrepült 1 olasz méh, és megcsípte a combomat. Meg kellett állnom kiszedni a fullánkot. Szerencsére nem dagadt, nem lett semmi bajom.
Begurultunk Fornoba, és a falu végén megleltük a Cibiana felé vezető utat. Jó kis emelkedő volt. Főleg azért tetszett, mert 5 forrást számoltam meg fölfelé. Az 1iknél egy 3tagú idősebb férfiakból álló csoport pihent. Később kiderült, hogy ők is fölfelé jönnek- megelőztek. Aztán a vége előtt kb. 1 km-rel az 1iküket elhagytam. Köszönés után megkérdeztem tőle "quanti manca?" , mire ő "ciao bella!" után elkezdte mondani, azonban nem nagyon értettem. Vagyis azt vettem ki a szavaiból, hogy még tök sok van hátra, és ez ellentmondott az emlékezetemnek. Mind1, mentem előre az erdőben, és hopp, 1x csak a tetején voltam, melyről 1 idegen biciklis kolléga is értesített: finita.
Nem kellett éppen megfőni, és ami a szabad égből látszott a fák közül, az 1általán nem volt biztató: gyűltek a sötétkék felhők. Apát idéztem: ha ezt megússzuk szárazon, akkor sülve szaladgáljak. Balázs magabiztosan jelentette ki, hogy ebből az esőből mi nem kapunk.
Semmi látványos nem volt a Cibianán, miután jóllaktunk, visszafele indultunk. Én budinak pont 1 alkalmas helyet láttam fölfelé, ott megálltam, és jó mélyen begyalogoltam az erdőbe. Ezt mások is megtalálták. Ilyenkor mindig óvatosan kell lépdelni.
Közben mégis megeredt az eső. Vagy szemerkélt. Szerencsére nem sokáig tartott, lejjebb már nyoma sem volt. Fornoban megálltunk táplálékért. Vicces volt, ui. a pénztárnál árusítottak ping-pong labdát. Ez annyira lehetetlen volt. Minek tartanak 1 falusi boltban ping-pong labdát?
Az üzlet előtti virágtartókon ülve megebédeltünk/10óraiztunk, s kaptattunk vissza Fornoban keresve a Duran felé vezető utat. Gyanús volt a mászás és az is, hogy elvileg Donton keresztül kellett jönnünk idefele- ez a Duran alja. Így megkérdeztem 1 kávézó előtt trécselő helyi arctól, merre van a Passo Duran. Elmagyarázta. Fel még x km-t, s majd balra lesz. Így volt.
A Duranra nem emlékszem. Szép volt, jó volt feltekerni. A tetején messze állt 1 ló mozdulatlanul. Tesóm beszámolt róla, hogy amikor ő ért fel, ugyanígy állt. 1 másik ló letarhálta tesómat, tőlem meg majdnem elvett vmit, amikor hátat fordítottam neki. Szamarak is tartózkodtak a réten.
A "Hüttében" betértünk 1 spagettire tesóm kivételével. Ezzel teljesültek a kijelölt célok.
Agordoba csak be kellett gurulni. Ekkor már elég meleg volt. Kívántam a fagyit. A cukkrázzda, ahol előzőleg jártunk Agordo és Alleghe között talál6ó, tehát útba esik.
Agordoban még megálltunk a boltban. Múltkor is ebben voltunk, és akkor is foglalkoztatott a leárazott parmezán. De olaszul próbáltam meg kideríteni, mi az igazság körülötte azaz mennyibe kerül. Még mindig le volt árazva, nem erőltettem az olaszt, hanem angolul kérdeztem rá. Kiderült, hogy a táblára az akciós ár van kiírva, a sajtdarabok pedig az eredeti ár szerint beárazva, és a kedvezményt majd fizetéskor a kasszánál vonják le. Ez ki is volt írva, de 1 200 Ft-osnyi karikába, amit előzőleg nem vettem észre.
Balázs és Gábor fagyiztak 1et, mint utóbb, a kempingben kiderült.
Fényképeztünk a belvárosban. Hirtelen lezárta 1 rendőrnő az utat, és a templomból kivonult a halottas menet a koporsóval. Nagy meglepetésünkre sima utcai ruhába öltöztek az emberek, feketébe csak véletlenül voltak. Miután elvonultak kisebb helyi dugót csinálva, megindult a forgalom, s vele 1ütt mi is.
A beharangozott eső ott volt a fenekünkben vagy az oldalunkban, siettünk. Emlékeztünk rá, hogy hazafelé se lesz 1 sétagalopp, fogunk még mászni. Az 1. akadályt az alagút jelentette. Megálltunk előtte tanakodni, mi legyen? Ugyanis az oldalában lévő 2 út közül az 1ik le volt zárva. Úgy tűnt, hogy ez vezet el mellette. Olaszban így szokás, hogy van 1 alagút, és mellette a felszínen van 1 másik alternatíva a bicikliseknek és a gyalogosoknak. Mivel nem voltak kitiltva az alagútból a bringások -sőt 1et láttunk is kigurulni belőle-, mellette döntöttünk. A leglassabb elől, végén Balázs. Keresztvetés, csak ezt éljük túl. Ráadásul emelkedik... Libasorban gyorsan áthaladni. Gábor nagyon belehúzott, ideges lettem, hogy minek hajt ennyire, minek tartalékolt, ha ilyenekre képes?! Aztán lassúságomat tapasztalva, tesóm kisebb tempóra intette. Mihelyst kiértünk, fellélegeztünk, megálltunk kajálni. tesóm az eléhezés 6árán. Én is, csak a cuki előtt nem akartam már enni.
Összeszedtük magunkat, irány tovább. Megérkezett a vihar szele és hangja. Én úgy gondoltam, itt már esett, most már nem fog. Minek sietni? Mert néha úgy meglódultak, hogy totál lemaradtam, és dühöngtem kicsit. Aztán bevártak, mondom, én nem sietek, haza találok, menjetek, nekem elegem van. Balázs meg elhúzott a fagyizó előtt, amitől elszomorodtam. Azt hittem azért, mert fél az esőtől, nem akar megázni, de mint később kiderült, ő már fagyizott...
Épphogy megérkeztünk a kempingbe, nekiállt szakadni az eső. Kénytelenek voltunk behúzódni a sátrainkba. Tesómmal mi még később Caprilébe vissza akartunk menni venni 1-2 dolgot.
Ránktelepedtek a felhők. Hol esett, hol nem. Ott kavarogtak körülöttünk.  Végre jött 1 nyugis rész, és nyeregbe pattantunk, hátizsák, lakat, irány Caprile.
Az élelmiszerboltban sokat toporogtunk, hogy mit vigyünk haza. Számomra nem volt kérdés, vajat biztosan. Kerestem rizottó rizst és 00 lisztet, ahogy az olaszok hívják. Mire végeztünk az élelmiszerekkel, eleredt az eső. találtunk 1 jó kis ajándékboltot. Tesóm felhívta a figyelmemet 1 baglyos matricára, hogy az tökmenő, olyat szeretne a gyerekeknek. Rengetegféle jópofa cucc volt, persze horror árakon, mondanom sem kell. A környéken a bagoly a menő, a jelkép. A lányok kaptak baglyos bögrét, Soma pedig a helyi 3kerekű cipekedőautó kicsinyített mását. Mi pedig kivonultunk az üzletből, és az eresz alatt vártuk az eső végét. Gábor telefonált, hogy jöjjön -e értünk, de semmi értelme nem lett volna az esőben ki-be pakolgatni a bringákat, amikor annyi idő alatt haza is értünk.
Az eső alábbhagyott, nyugodtan tudtunk pakolni, zuhanyozni, tenni-venni. Úgy rendeztük a dolgainkat, hogy reggel a bizonytalan időjárásra való tekintettel minél kevesebbet, csak a legszükségesebbeket kelljen pakolni.
Már korán végeztünk, s ott malmoztunk, hogy mi a fenét csináljunk, ilyen korán aludni sem lehet. Kérdeztem, hogy főzzünk -e? Úgy kellett rátukmálni a srácokra a melegételt. A vizesblokk fedett teraszára telepedett a magyar biciklis csapat. Mindenki kivette a részét a melóból. A maradékokat használtuk fel. Tészta, paprika, paradicsom, cukkini, fokhagyma. Az olivaolajat elfőztem előző nap, de szerencsére immár volt vajam, így azon kezdtük el pirítani a fokhagymát. Gábor sztorizott, hogy valami ismerősei kempingben lecsót főztek, és a német szomszédokat annyira izgatta a dolog, hogy hajlandóak voltak érte pénzt adni, csak ehessenek belőle. Már mi is elképzeltük, hogy mennyi bevételünk lesz, és inkább koplalunk. Ehhez képest:
az épület hátsó kijáratán kirongyolt a recepciós csaj, hogy ne itt főzzünk, mert megy be a wellnesbe a fokhagymaszag, és a vendégek ezért zsíros pénzeket fizetnek. Mi rögtön felkaptuk a vizet, hogy akkor hol, hiszen csak sátrunk van. Hozott 1 térképet, amin megmutatta, hova fáradjunk el. Dohogva összeszedelőzködtünk, és kerestük a kis házat, amiről beszélt. Számomra ekkor derült ki, hogy milyen óriási ez a kemping. Vagy 5 percet gyalogoltunk, mire a vélt kisházhoz értünk. Tesóm előző nap már járt arra, amikor a patakot kereste, hogy behűtsük a bort. Totál tele minden helyhezrögzített lakókocsikkal, ezekhez hozzátoldott kisházakkal. Díszkivilágítás, fűszernövények, függöny, gyertya, padok, díszek a falakon stb- igazi mini otthonok. Max. 2-3 sátrat láttunk a lakókocsierdő között.
A kisházhoz érve megállapítottuk, hogy 1 vizesblokk, 1 oldalról nyitott, de fedett mosogatórésszel. Letelepedtünk, begyújtottuk a kisgázokat, és nekiálltunk másodszorra  vacsorafőzésnek. A végébe húzódtunk, hogy ne zavarjunk senki. Közben természetesen szidtuk az üzemeltetőket és hiányoltuk az alkoholt.
1x csak jön 1 olasz öregasszony (idősebb nő), hogy enni akarunk? Igen. Akkor megmutatom, hol lehet. Kérdezem, főzni is lehet ott? Igen. Gábornak és tesómnak megmutatta a kisházat, hogy ott nyugodtan le tudunk ülni vacsorázni, főzni pedig mellette lehet. Így átköltöztünk, s beindítottuk a főző1ségeket újra.
Elég tágas volt a kisház. Fából építették. Mondjuk 1 mosogatót betehettek volna, ha már tűzhelyet nem mertek. A mosogatáshoz nem kellett érme.
Végre elkészült a vacsora, megettük, vidámság, vissza a sátorhoz, alvás. Ez is 1 kitűnő, pihentető éjszaka volt. Szinte élveztem a villámlással 1bekötött dörgést, és ahogy veri az eső a sátrat egész éjjel meg hajnalban.
szerencsénk volt megint, ugyanis keléskor és pakoláskor éppen nem esett az eső.
És elhagytuk a kempinget- a nyaralás vége. Azt nem bántuk, hogy pont ezt a kempinget hagytuk el, nem ajánljuk senkinek, de személy szerint én bántam, hogy ezzel Olaszországból is 6ározottan kifele tartunk. Persze elaludtam 1 csomó részt.
A hazafele utat nem mesélem. Szerintem elég lesz ennyi.

Szumma:
500 km
13000 m szint

Mint mondottam, jövőre kint ragadok. Meg kell tanulnom olaszul. Sajnos a lelkesedésem valamelyest alábbhagyott (nem utazok eleget vonattal, hogy nyugodt körülmények között tanulhassak :)
Nem tudom, lejött -e (talán?), hogy mennyire szépnek találom mindig, mindig, örökké Olaszországot! Imádok ott lenni. Semelyik más országgal kapcsolatban nem éreztem ezt. Varázslatos, na.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Már vártam nagyon a beszámolót! Köszönet érte!
Nekem is nagy szerelmem Olaszország, így megértelek.

zsempi írta...

köszönöm!
akkor átjött, hihi

Névtelen írta...

A 3. nap utolsó fényképe zseniális!

zsempi írta...

kösz! csak ott kellett lenni és észrevenni.