pályabejárás

azaz nem tour de zalakaros

3 hét múlva lesz a vrseny.
orsival eldöntöttük május elején, hogy bejárjuk a pályát ezen a 7végén. az útvonal fent van a honlapon, de amúgy.
van 1 leírás is, amiben 2 kritikus pontot említenek:
1. gelsei emelkedő: hátvalóban. később írok róla
2. börzöncei emelkedő: erről is. vicces lesz.

péntek késő du. (érdekes, 17.30 nyári időszámítás szerint késő du., csak azért, mert világos van, télen pedig este) szálltunk vonatra, s elutaztunk keszthelyre orsi anyukájához.
nem csak bringások voltak a kerékpárszállító vagonban, hanem 1 3gyerekes család is. hm, azon gondolkodom, volt -e babakocsijuk vagy csak beszálltak a biciklisek közé? amúgy rohadtul nem bírom, amikor teljes lelki nyugalommal elfoglalják a nembiciklis utasok a bicikliknek és tulajdonosaiknak fenntartott helyeket. és ha már annyian vagyunk, végre kicsit kényelmetlenül érzik magukat, és felkelnek (nem szoktam megköszönni). közben ez a vonat is tele volt matricázva: kérjük, adja át helyét! babakocsi, bringa, (kerekesszék?) piktogram
és ott hisztiztek a gyerekek. szerencsére fehérváron leszálltak.
nagyon szép utunk volt. láttam 1 csomó jázminbokrot. meg nagy fákat, a balatont. csapkodta a szél a vizet rendesen. osss-torozta. jól nézett ki, ahogy a víz odaverődött a parthoz, és szétporladt a betonon. a bálnákat juttatta eszembe. hogy jönnek, fújtatnak, és kipréselik a vizet magukból. sok kicsi, lát6atlan bálna. mi lehet ha nagyobb szél van?
1 rövid szakaszon úgy is rá lehet látni a tóra, hogy nincs előtte ezer bokor meg fa. ez gyönyörű volt. a felhők között 1 kis rés kerekedett, s azon átsütött a lemenőfélben lévő nap, s szétszórta a sugarait. még nem volt piros, éppen nem érte el az aranysárga színt.  szóval felülről nagy erővel csapódtak be a napsugarak, s csak 1 foltban csillogtatták meg a vizet, körülötte árnyék volt. reflektorfénybe került az a rész. csak nem volt ott senki, még 1 vízenjáró jézus sem. ilyet még sosem láttam. mindig csak a lemenő nap csíkját a vizen, vagy 1séges csillogást szerte a tavon.
engem ez teljesen kikészít, hogy észreveszem az érzékszerveimet. eddig minden olyan magától értetődő volt. mostanság nem győzök rácsodálkozni a látványra, s örülni, hogy látok. tudatosulok? jó lenne.
akkor itt említeném meg a legnagyobb érzékszervünket, a bőrt. a tapintás is lenyűgöz. szeretem az anyagszerűséget megtapasztalni. ez nagyon ősi lehet. a TAP-asztalás és a TAP-intás egy tőről fakadó szavak vajon? van ez a nyuszifül nevű növény. elképesztően finom tapintású, selymes a levele. ilyet nem lehet előállítani gyárban. a zsályára asszociálok, de csak a levél alakja miatt, mert a zsályának csak az új, picike levelei simák, az idősebbek elvesztik ezt a tulajdonságukat. nyúlnyelv érdességűek lesznek. igen, azt juttatja eszembe. ahogy a kisnyuszkó lenyalja az ujjamról a vizet, az olyan zsályás. miért érdes a nyúl nyelve? az emberé miért nem? és milyen rossz totál kiszáradt kézzel beleakadni finom anyagokba, vagy csak nejlonharisnyát húzni. azt kesztyűben szoktam (szoktam: havonta félszer), különben lehet kilyukasztanám az anyagot.
najó, millió példát tudnék hozni... áhh, 1etmég elmesélek, ami eszembe jutott a tapintásról.
vannak olyan szivacsok, amiket nem szeretek megtapogatni. ált. ezek a vágottak, szerencsére nem a mosogatószivacs.
amikor a gerbeaudban dolgoztam, 1x kiadták, hogy a maradék mézestésztát daraboljam össze 1 habüstbe, jó lesz a kókuszgolyóba. ez a mézestészta roppant viccesen nézett ki: mintha 1 régi ifa ülését szedték volna ki, ami kívül meg van barnulva, belül pedig sárga. jött az 1ik sütiszállító srác, aki bele szokott kóstolni időnként a sütikbe. álltam az üst mellett, forgott a keverő, téptem a tésztát. srác kicsípett 1 darabot belőle, s megkérdezte: mi ez? szivacs- mondtam mosoly nélkül. mire kissé eltorzult az arca, és beledobta a tésztát az üstbe, majd elment. én meg utána kezdtem el röhögni, hogy ekkora baromságot hogy vehetett be, hogy az élelmiszerbe szivacsot teszünk. de nem volt a közelben senki, és megtartottam magamnak a történetet. lehet nem is értékelték volna a többiek.

valamit írjak a biciklizésről is? de én úgy szeretek-meg szerintem tudok is- asszociálni. valahogy kamatoztatni kéne ezt a tehetségemet.

szombaton a tervezett előtt 1 órával korábban felébredtünk, így már fél 8-kor úton voltunk. hideg volt. én térdet takaró nadrágot vittem- gondoltam ha szél lesz és max. 19 fok, akkor nem lesz benne melegem. a vastagabb rövidujjú aláöltözőre 1 rövidujjú mez került, plusz karmelegítő. nem kellett tőle megszabadulni egész nap. orsi először nem akart palilábat felvenni, aztán egész nap abban volt.
nagyjából északi szél fújt egész nap, úgyhogy nagykanizsáig igen kényelmesbe' nyomtuk.
észak felé persze szembeszelünk volt.
keszthelyről a 75-ös úton mentünk, s dióskálnál dobtunk 1 balost, így csatlakoztunk be a körbe zalakaros előtt kb. 30 km-re.
azt tudom mondani, királyfi az útvonal, tetszik a táj, tetszik a dimbi-dombi. majd végig izomból kell nyomni, és gyakran kiállni a nyeregből. 690 szintet írnak 127 km-re, ez nem sok. számomra a gelsei emelkedő lesz a verseny kritikus pontja. megy fel 1 1enes út a szőlőbe. 20%-osnak írják. alighanem meg is van ez ennyi, ui. én az utolsó 200 m-en toltam a bringát. lefele 10 %-os, ezzel nincs baj és k. jó az út lefele. az aljában van 1 rács, de jó irányban állnak a rácsvonalak.  hát mind1, versenyig úgyse cserélem le a hajtóművet, tehát tolni fogom... ennél erősebb hogy lehetek? talán a versenyszellem többet kihoz belőlem, de ezt előre nem tudom. féltáv után már szét leszünk szakadva. vagy ha nem, hát majd a gelsei emelkedő után biztosan.
van néhány egészen kiváló minőségű útszakasz. nem nevezem meg, mert nem emlékszem. 1-2 helyen rosszabb kicsit, de nem vészes. mondom ezt most, hogy karbon villám van. ez 1 istenáldása.
a börzöncei emelkedő sztorija vicces. a falu előtt van kint 1 10 %-os tábla, ami tart vagy 100 m-t. aztán semmi komoly. cöcö, hát ez lófasz, ezt miért tették ki? hol van ebben a kihívás? orsit megvártam a falu közepén 1 nemműködő kék kútnál, ő is 1etértett velem, betolt 1 banánt, s vidáman elindultunk. azonban amikor börzönce végéhez értünk, arcunkra fagyott a mosoly, ui. ott 15 % tábla volt kint, s emelkedett is rendesen. a-ha, tehát erről írtak! ezt benéztük... nekem nagyon bejött ez a szakasz. tüköraszfalt, és 3 részre volt osztva, a részek között kevésbé volt meredek. felét nyeregből kiállva tettem meg. szóval itt be kell osztani rendesen az erőt. nem bántam azért, hogy 1x csak vége lett :) az emelkedő tetején van kint 1 tábla: lefelé veszélyes kerékpározni. leginkább azért volt izgi, mert elég kicsi a forgalom, és elég elképzelhetőnek tűnt, hogy bármikor kiugrik 1 szarvas a fák közül. ez amúgy egész nap is esélyes volt. lehetett érezni, hogy itt valóban előfordul6nak vadállatok. ez volt az 1ik legszebb rész a túrán.
ekkor jutott eszembe, hogy én 100 éve szerettem volna  a zalai dombságban biciklizni, erre tessék, ott vagyok. 100 éve, amikor még a karcsiékkal jártuk a mol gáztelepeket szerte az országban. akkor eszméltem rá, hogy zala megye számomra 1 fekete folt, hogy szinte el van dugva, felfedezetlen, arra vár, hogy végre meglátogassam. most idecsatolnám a big day-t... de így túl szövevényes lenne. arról is kéne írnom néhány (100) sort...
aki nem akar versenyezni, annak is szívből ajánlom, hogy járja be ezt az útvonalat, nem fogja megbánni.
a végét elcsaltuk, zalaszentmihálynál nem tértünk le pötréte irányába, hanem továbbmentünk a 75-ösön keszthelyre :)

pacsán  vagy hol a lejtő aljában rendőrök voltak, ezért lassítanunk kellett. mivanitt? bólyasor kígyózott a felezővonalon. kiderült, hogy a triatlon ob útvonalába csöppentünk bele :) elég jó volt úgy menni, hogy tudtam, csak bringások előzhetnek meg, mienk a fél út. nagyon megörültem, ez még inkább arra ösztönzött, hogy kihajtsam a belemet is. a frissítőpontosok nyújtották az italt, azonban én nem kértem, mondtam én nem versenyzek, csak biciklizek, ők röhögtek. aztán a legmenőbb az volt, hogy nekem is ugyanúgy megállították az autókat, mint a versenyzőknek. és tereltek meg köszöntek. sajnos nem végig velük mentünk, keszthely 6árában leváltunk. orsi beszélgetett is pár percet az 1ik versenyzővel.

mink hazaértünk, nyújtottunk pár percet, zuhany, orsi húga meg elvitt minket a nővérékhez,s ott megetettek minket. mond6om, nagyon jót szórakoztunk, mindenki cuki volt, olyan volt, mintha örökké ismertem volna őket így 1. találkozásunkkor.
este elittuk a szép kártyán lévő összeget, sőt sokkaltöbbet. ez nagyon vicces volt, ui. május 31-ig lehetett elkölteni, s húztam-halasztottam a dolgot, ivás lett belőle, mert már a család megkajáltatott minket. olyan jól elmerültünk a beszélgetéssel elegyített italozásban, hogy orsi kb. 5 perccel éjfél előtt szólt, hogy bakker, fizessek, mert elúszik a lóvé. hanyatt-homlok rohantam a pulthoz, s ki1enlítettem a számlát.  orsi gyerekkori haverja is velünk volt. mivel fejenként 4 feles lecsúszott, jobbnak láttuk, ha felitatjuk valamivel a bajok megelőzése végett, így fenséges melegszendviccsel zártuk az éjszakát 1 órakor.
nyújtás illetve lazítás kipipálva :)

mást nem fűzök hozzá ehhez a karikához.
de!
csak ismételni tudom önmagam, hogy mennyire felemelő érzés biciklizni, különösen a colnagoval, és csak suhan a bicikli, nem csinálok szinte semmit, magától megy. és kényelmes. és és és...
jó kis bemelegítés volt ez a velence 280 előtt. azért izmos lesz ez. tegnap hozzáképzeltem a 170 km-hez még 100-at, és nem lett volna kedvem még annyit letekerni... de hát ez ilyen. kis szenvedés kell. az ember csak próbálgassa magát. szenvedés  nélkül nincs fejlődés.