big day

megígértem, így hát írnom kell róla, különben nem ír6om le a 7végét az eperszedéssel.

május 14. volt.
tesóm már pedzegette, hogy menjünk le lábon pásztóra. azaz csak biciklivel oda-vissza plusz 3x felmenni galyatetőre. nem hangzott rosszul... csak nem láttam magamban annyi energiát, hogy majdnem 300 km-t letekerjek. a motiváció megvolt: még sosem tekertem ennyit, max a velence 280 km volt, most túlszárnyal6nám magam, ráadásul ebben még szint is van. a másik tényező mellette, hogy csak kajára kell költeni, vonatjegyre vagy benzinre nem.

bevásároltam a túra előtt rendesen: tesómnak+nekem 36 müzliszeletet. még vittem 1 powerbart tartaléknak.

reggel fél 6-kor indultunk. tamás is jött velünk, így nem 2nknek kellett végigküzdeni. bár én nem nagyon küzdöttem, mert a fiúk voltak elől, én stéhereztem mögöttük több-kevesebb sikerrel. néha nagyon le tudok maradni. ha elől vagyok, akkor kénytelen vagyok nem lemaradni, de azt mondta tesóm, tartalékoljak, majd hazafele menjek elől. oké, nem erősködtem, végtére is lány vagyok.

az útvonalra nem emlékszem. volt 1-2 rosszabb minőségű szakasz, de alapvetően jó volt bringázni odafele. tán hátszél is támogatott minket. gödöllő előtt a lejtőn kiesett a banán a zsebemből, természetesen nem álltam meg, csak csendben megsirattam. idáig cipeltem, erre pont most esik ki elfogyasztás előtt pár perccel... tesóm figyelmeztetett, hogy egyek rendesen, ő legkésőbb félóránként tol 1 müzliszeletet. én meg nem tudok biciklin enni, ahhoz meg kell állnom, a többiek meg mennek... szóval 1-2 technikai trükk megtanulása rámférne.

hogy volt hogy nem volt, 9-re pásztóra érkeztünk. odakanyarogtunk a vasútállomáshoz- ott volt a találkozó. vagyis 1 élelmiszerbolthoz. oda bementünk, tesóm vett kakaóscsigát magának, nekem meg fánkot. nagyon finom volt ez a fánk, nem tudom, mit tehettek bele. olyannyira, hogy bementem, és kértem még 2t. kiderült, hogy csak 60 ft/db. ezeket betömtem a mezembe, hogy a müzliszeletek 1hangúságát a későbbiekben megtörjem. mire összeszedtük magunkat, a többi biges arc odaért a közelünkbe, megkezdődött az 1üttekerés.
1 élő legenda valósággá változott györgyi gábor személyében. telefonon már beszéltem vele, de úgyis megismertem volna, tudtam, hogy neki lesz legjobban megpakolva a biciklije :)
fú megbecsülöm hányan lehettünk... 25.
galyatető pásztótól 26 km. az eleje nem volt vészes. a közepe már igen, mert nagyon nyomta a hólyagomat a cucc, csak pásztáztam körbe a tájat, hol áll6nék meg könnyíteni magamon. jó sokára sikerült. az is benne volt, hogyha megállok, utolérnek akik utánam jönnek, és jól lemaradok. ennek az útnak nagy részét 1edül tettem meg, tamás és tesóm előreviharzottak, amit szerintem később megbántak, mert kitekerték magukból a szuszt, nem osztották be az erejüket rendesen.
az idő remek volt, a táj is már ahol ki lehetett látni az erdő közül. az út minősége változó, helyenként szar, ami elindította bennem a rettegést, hogy ezen le is kell majd jönni.
mire felértem, a srácok (amúgy én voltam az 1etlen lány) nagy része már pihent, sörözött. a vendéglátóipari 1ség teraszára odasütött a nap, úgy remek volt, de mihelyst elbújt, elkezdtem fázni. hamar felkerült a széldzseki, azt meg bántam, hogy térdmelegítőt nem hoztam, pedig tamás mezébe befért volna simán :)

mivel ő nem hozott semmit. mondom, mondom, hogy vegyél 1 hiperkönnyű dzsekit, ami mellesleg kicsi is. már 14.000-ért lehet...
szóval tamás tesóm karmelegítőjét vette fel. ez szükséges volt a guruláshoz, amelyet parádsasvár felé tettünk meg. jól meglepődtem, hogyan van felújítva az út helyenként. fél sáv itt, fél sáv ott. az elején még kavicsszétszóródás is volt, ollé. nem volt olyan vészes, de vártam a végét. ekkor még nem sejtettem, hogy mi lesz később.
a lejtő alján lévő kocsmába betértünk néhányan vízért. nem mondanám, hogy a bácsi nagy szeretettel fogadott minket, de megtöltötte a kulacsokat.

a 2. hegymenetben a társaság jobban szétoszlott. tamással 1ütt mentünk végig. már untam eléggé. megtanultam... megtanultam? bicikliről enni, így 1x sem kellett megállni. ez tizenegynéhány km volt. megváltás volt felérni. bár annyira nem voltam ki. fejben még sokat kell erősödnöm. ekkor már nagyon untam a müzliszeleteket. és kockás volt a járásom. a 2 pótfánkot már az előző körben elpusztítottam, valami normálisabbat kellett enni, maradt a hot dog mint megoldás. közben táplálkozási tanácsokat is hall6tunk meg elbeszélgettünk. valamivel jobban megismertük 1mást. nem mintha bárkit is ismertem volna a bigesek közül.

a 2. gurulást tamással kicsit később kezdtük, mert késett a hot dog. sok kedvem nem volt hozzá, ui. mondták a többiek, hogy ez 1 erdészeti út lesz. jesszum. nyugi, olyan, mint a pilisben. ja, oké. a gurulás eleje ismerős volt: foltozott út kavicsokkal. majd 1 tájvédelmi körzet táblánál dobtunk egy balost. gőzöm nem volt, hány km még nemti, csak abban reménykedtem, hogy nem sok. hát volt vagy 18. rettenetes volt az út nagy része. örültem, hogy nem estem le. totál kifárasztott ez a koncentrálás agyilag is meg a nyakamat. mert a szemüveg miatt kissé feljebb kell tartani a fejemet, ui. kicsit lecsúszik, és ez éppen arra jó, hogy megfájduljon. ez a pici elmozdulás is jelentős kényelmetlenséget okoz.
minősíthetetlen volt ez az út. a konával nem is tudom, mi lett volna itt. akkora kráterek meg nemtommik. szerencsére nulla volt a forgalom. hosszú volt az út, a visszafele se nagyon tetszett volna már. végre elérkeztem a többiekhez. ők már jól kipihenhették magukat. itt páran leváltak, majd lassan megkezdtük a 3. karikát.

tamással később indultunk, ketten araszolgattunk fölfelé. beszélni nem nagyon volt kedvem. 1x megálltunk enni. fölfelé legalább nem kellett félnem az eséstől. közben agyaltam azon, hogy még haza is kéne tekerni, az milyen menő lenne. ám belül azt éreztem, hogyha el is indulok, nem tudom végigcsinálni. mind1, csak érjek fel. a müzliszeletnek csak a funkcionalitására próbáltam koncentrálni, hogy lemenjen a torkomon.
asszem kijelenthetem, hogy 1ikünk sem élvezte különösebben ezt az utolsó 18 km fölfelét. közben még eszembe jutott, hogy pásztóig is le kell gurulni, bár az az út közel sem volt ilyen szar, mint ez a nemti-galyatető.
elpilledtem, mire felértem. volt közös fotózkodás, viccelődés, majd elköszönész. megbeszéltük, hogy jövőre nem itt, de valahol= kékestető.

egyéni tempóban legurultunk pásztó felé. ez a 26 km is örökkévalóságnak tűnt. jó volt megpihenni. aztán jött a tanakodás: vonattal vagy biciklivel? tamás és tesóm eltökélték magukat a bicikli mellett. namondom, akkor én is, max. félúton felszállok a vonatra.
előtte meglátogattuk a pásztói spart, így vételeztünk magunkhoz a müzliszeleten kívül más élelmiszert is. megváltás volt zsömlét meg felvágottat enni.
majd útbaigazítottak minket, s indultunk haza.
kiesik sokminden.
meg ez a k. goooooogle nem mentette el, amit írtam.
volt sok kátyús út.
én már csak hisztizni bírtam magamban, tesómat és tamást tisztes távolságból követtem.
alig vártam, hogy aszódra érjünk, ahol felszáll6ok a vonatra. így is történt. tesóm és tamás fellámpázódtak, mellényeződtek, és folytatták biciklivel az utat. én eltekertem a vasútállomásig, ahol a pénztárosnő nem tudta kiadni a kedvezményes kerékpárjegyet az MK kártyára, mert nem tudta a kódot. vagyis ki tudta volna adni, de éppen jött a vonat, így inkább felszálltam teljesárúval, minthogy várjak y órát a következőre. szerencsém volt, mert alacsonypadlós szupervonat jött, csak betoltam a biciklit. rögtön 1 ismerős bicikli mellé. györgyi gábor is ezen a vonaton utazott. így elbeszélgettünk szépen abban az 1 órában.
gyökkettővel mentem haza. a szifonszerelésről meg már írtam.
jól összecsaptam ezt az egészet. éppen 1 hónapja volt a big day...
lustulok, lustulok.