2011. június 1., szerda

rizottó

a sokadik rizottó c. bejegyzés következik.
ebben kivételesen nem magamat méltatom, hanem mást szidok. azaz ezzel magamat méltatom haha

borús, esőáztatta szombat. dzs+gyuri+én a kós károlyra tartunk. 1enesen a vegetáriánus-bio étterembe. én nem akartam menni, de rábeszéltek. közösségi prg és lehet melegétellel fizetni. najó, akkor nem spórolok.
szoknyában mentem, mivel a hőmérséklet 20 fok körülre süllyedt. fáztam. szerencsére az étteremben meleg fogadott minket. levettem a melegítőfölsőmet is. gyurinak ez nemtom mekkora szerencse volt, ui. az étkezés közepén kénytelen volt elhagyni a helyiséget, mert annyira verte a víz. a rosszullét 6árán.
a csinos étlapot gyorsan átforgattuk. rizottó mellett döntöttem, mivel még más sosem főzött nekem, csak én magamnak. dzs már mondta előzőleg, hogy az én rizottóm jobb. aszaltparadicsomosat szerettem volna, ám az nem volt raktáron, így a spárgás maradt. a furanevű indiai (?) kaja hozzávalói híján asztaltársaim is rizottót kértek. aszalt paradicsomos helyett konzerv paradicsomos plusz 1 tökmagos.
fura volt nekem, hogy jázminrizsből készítik...
nagy sokára kihozta a pincérnő. addig feltehetően teljeskiőrlésű lisztből készült rágcsálnivalóval kedveskedett nekünk csakúgy mint a többi vendégnek. nos, megállapítottam immár sokadik alkalommal, hogy a teljeskiőrlésű cuccok kevésbé ízletesek, mint a simalisztesek. paleolit szempontból meg mind2 ugyanolyan szar. ráadásul mots olvastam 1 szendi gábor cikket, amelyben azt írja, hogy a tönkölybúza gluténtartalma meg nagyon nagy, úgyhogy a gluténérzékenyeknek ez absz. nem ajánlott.
kijött végre a rizottó. 1. a parmezán a tetején van, nem belekeverve. 2. nem folyik, hanem tök szilárd, semmi lé nincs rajta, állaga mint a rizseshús. 3. a parmezán nem parmezán. szerintem. a ténagytamásnál is szálasra reszelődik, ha megkérem a pultost, hogy reszelje le nekem. én is zsálasra "reszelem le" a diódarálóval. amúgy az olaszban vásárolt parmezán isssteni, nem kőkemény, könnyen vág6ó és reszelhető. látszik rajta, hogy ott van forgalom, nem szárad a boltoson a drága parmezán. feledhető volt az egész kaja. azaz hoyg feledhetetlen, mert nem ízlett. ha ingyen adták volna, akkor ott hagyom. gyuri meg kért rá még extra parmezánt. ezen meglepődtem, mert azt tudni kell, hogy elég sós sajtféleség, a rizottót nemigen kell sózni, ha beparmezánozod. hát olyan méregsós lett a cucc alapba', hogy vizet kellett kérni kaja közben. gyuri nemtom mit élhetett át ezzel a duplán sós rizottóval meg az izzadással. és most már tudom, miért sokkal jobb az én rizottóm, mint az ottani. persze lehet hogy csak szar napja volt a szakácsnak, és máskor finomakat főz. nemtom, de többet biztos nem eszek ott (rizottót). ez a példa jól rávilágít arra, hogy miért is kell a rizottót rizottórizsből készíteni. mondjuk én még más fajtából nem próbáltam , de 1x lehet kísérletet teszek. a bagettnél is bebizonyosodott, hogy kenyérlisztből a legjobb.
oua és aua is 1etértett velem, hogy az én rizottóm igazán remek volt. szóval én azt ki mertem volna adni fizető vendégeknek.

amerikai vacsora
ouából kikényszerítettem ... hehe.. hogy főzzön igazi amcsi vacsorát. majd én cserébe összedobok 1 gulyást. tamás megmondta, hogy én abban profi vagyok. ja, az enyém nagyon ízlik magamnak. különbözik a felmenőim gulyásától. miben? nemtom, már régen ettem mama v anya gulyásából.
zöldséges vacsora volt, mivel aua nem eszik húst. vegyes saláta, főtt krumpli valami fűszerekkel meg kelkáposzta szintén fűszerekkel. és az apple pie helyett 1 olyan édesség, ami zabpehely+mazsola+mogyoró+méz+alma sütőben megsütve. azt hitték, hogy odaégett, de csak a lábas barnult meg a sütőben. sima zománcosban készítették. szerintem nagyon finom volt.
közben jól megbeszéltük a víztornyokat meg tamás gazdasági elemzést tartott, amit nem bírtam követni. ő bezsélte a legbonyolultabb angolt az este folyamán. oua és aua lebutított angolt használnak :) ez kellemes, bár levon az angoltudásom értékéből saját szememmel nézve.
jaj, nagyon jófejek ezek a bringások. vasárnap megyünk velük epret szedni. és újra meglátogatjuk a pünkösfürdőnél a görögöket. múlt 7en 2x voltunk tamással, ui. eperföld szemlét tartottunk vasárnap. jelentem, gyak. nem volt érett eper, csak zöld. bőséges termés vár6ó- ezt írták a honlapra, ami így is van. csak le ne szedjék előlünk az összeset...

big day késik...

Nincsenek megjegyzések: