czifray...

hát megvettem a könyvet.
a metrón kivételesen nem olasz mondatokat fogalmaztam, hanem beleolvastam. vicces. teljesen eltérő a nyelvezete a maitól. jópár szót nem is értek. a régiek nem voltak túl konkrétak, ahogy elnézegettem a recepteket. bár néhányat azért tudnék reprodukálni. sok morzsit és írós vajat használ a czifray. azonkívül érdekes, hogy abban az időben (1800-as évek közepe) még ettek teknősbékát, vidrát, hódot, fenyőrigót. hihetetlen. szórakoztató élmény olvasni ezt a szakácskönyvet. valamit majd csak meg tudok főzni/sütni belőle. komolyan mondom, változatosabbank tűnik az akkori konyha, mint a mai. bár nem tudom, kiknek írta. nem hiszem, hogy czitrom héj minden falusi háztartásban rendelkezésre állt...

fú, annyira kiszáradt a bőröm, hogy olivaolajjal kentem le zuhany után. jön az ősz, a hideg --> állandóan lehet hidratálni a bőrt, 1etlen alkalmat se kihagyva :(

fenyőfő
6fős baráti társaságunk (mondjuk annak) fenyőfőn 7végézett. csodás időnk volt nappal. estére, éjjelre már erősen lehűlt a levegő. elszörnyedve gondoltam az következő hónapokra: mennyit fogok majd fázni. lefagy a talpam, a kezem. hűt a menetszél, szinte reménytelennek tűnik a helyzet a szélálló zoknival is. szomorúan gondoltunk a hajléktalanokra, akik aluljárókban és ki tudja merre töltik az éjszakáikat ilyen és ennél sokkal durvább hidegekben. itt van 1 történet. nagggyon dúúúrva. milyen könyen kicsúsz6 az ember lába alól a talaj. remélem, ez a férfi nem jutott hajléktalan sorsra.
csodás ez a bakony.
jó volt a társaság is.
a gyaloglás vasárnap már nem esett annyira jól. meg untam is. éreztem a forgóimat. erre ma rágyúrok 1 kis jógával. lehet érdemes lenne beszedni a condrosulfot az ízületi gyengeségeimre. ha már 1x ez van... vagy porcgyengeségemre vagy mimre.

slambuc
kicsit izgultam, ugyanis a bicskei sparban vásárolt szalonna messze színvonalon aluli volt. ezt már a megvételkor láttam, dehát kolozsváriból nem lehet slambucot főzni. a parasztkolbász úgyszintén gyanús volt. a szalonna ízbeli rettenetessége akkor derült ki, amikor péntek este a túrós tésztához sütöttem ki. nem akartak megpirulni a szalonnakockák. a zsír szépen kisült. fú, és amikor bőségesen megszórtam a tésztát utólag a kockákkal...! nem kellett volna. ezek után izgultam, hogy mi lesz a slambuccal. á. jó sok vöröshagymát megpucolt. gondoltam, ez majd ellensúlyozza a szalonna rettenetességét. a kolbászból is kiizzasztottam a nagyja zsírt, biztos ami biztos. a lebbencstészta nagyon hálás kis hozzávaló, ugyanis a krumplira kellett várni, és nem főtt széjjel. no és a csodálatos alföldi porpaprika annyira gyönyörűvé varázsolta az egész kompozíciót, hogy még! szóval arettenetes szalonna és gyanús parasztkolbász ellenére is kitűnően sikerült a slambuc. azért elszomorító, hogy milyne különbségek vannak a szalonnák között. a mienk pl. annyira finom, hogy ha kisütöm, akkor szinte desszertként ropogtat6om el a szalonnakockákat. van íze. van színe.

múltkor írtam, hogy nem képesek belepakolni a pénztárosok a kezük alá helyezett bevásárlókosárba. erre azóta már 2x hajlandóak voltak. mostantól számolom.

itt iszonyú hideg van. hozom hamarosan a gypjzuh zoknimat.
éjjel össze-vissza álmodtam mindent- a szokásos. éreztem, hogy ki kéne mennem budira, de annyira fáradt voltam, hogy átfordulni sem bírtam. ezt párszor átéltem az ébredések után. majd végül erőt vettem magamon, és kimentem. fú, annyira hideg volt, hogy zoknit húztam utána. szeretek dunyhával takarózni, mert jó nehéz és meleg. csak azt sajnálom, hogy ilyen izé lábam van, hogy októbertől áprilisig zokniban kell laudnom, mert annyira zavaróan hideg a lábfejem. de legalább rájöttem, hogy ez a megoldás. laza zoknit kell felvenni, az nem kényelmetlen. ennyi. ez van.