bbb 7vége

fényképes beszámoló itt

azaz budapest-bécs-bratislava

n. találta ki az egészet. hogy menjünk el szlovákiába elkölteni a maradék koronáinkat. végül is nayg 5letelések közepette a 7800 ft-os bp-bécs kirándulójegyet választottuk, hiszen 1) ebben benne van a tömegközeledés az osztrák fővárosban 2) karácsony környékén még szebb bécs, ezért meg kell tekinteni.
nos én bécsben még csak átutazóban voltam, tehát fogalmam nem volt róla, hogy milyen. n. navigált, én csak szaladtam, mint a bírkák, azt se tudtam merre járok 2 napig. mindig így szoktam. csak megyek. mondják meg merre, és én megyek. nem vagyok az a térképértő fajta. nagyon nehezm ültetem át a 2 dimenziós képet a valós 3 dimenzióba. így van ez. nem lehet akkor aagya mindenkinek mindenhez. ezen kár bánkódnom, bele kell nyugodni (elfogadni), hogy ilyen vagyok és kész. van női meg férfi agy. hiába néznek olykor még mindig fiúnak, attól még olyan női agyam van, hogy nem győzök csodálkozni.

na a rizsát félretéve csak a lényegre koncentrálok. ígérem, párszáz sornál nem lesz több.

amint írtam, csütörtökön kikészítettem magam, amit a péntek reggeli télapószereppel tetéztem.
ezek után a pénteket úgy terveztem, hogy korán lefekszek, hiszen szombaton hajnali 4-kor kell kelni, mivel a vonat bécsbe 5.55-kor indul. jól haladtam, mert 9-kor már vízszintesben tudtam magam, szépen összepakolva, felkészülve. természetesen
500 kilónak éreztem a deutériumot (deuter hátizsák), ami az idő előrehaladtával már 1000-nek tűnt, ugyanis a huncut lumbágó megkörnyékezte kripli testemet. azért még péntek du. felmostam. nem kifejezetten használt a derekamnak a házimunka...

sikerült ingyen kijutnom a keletibe a 76-os troli segítségével. most tudatosult bennem, hogy létezik ez a járat. ez jó, mert csak 1 megállónyit kell legyalogolnom, ha a keletibe érkezik a vonatom, és így átszállás nélkül letud6om a lakásig vezető utat.
reggel gondolkoztam, hogy melyik cipőmben menjek, végül is a rózsaszín meleltt döntöttem, a szép bőrcipőt a dobozában hagytam- gondolván nem illik a sportos parasztvakító sherpa kabáthoz.
n. megérkezett a keletibe, közölte, hogy necces volt az egészségi állapota, de anyukája kijelentette, hogy nem gond, ha ő (n.) lebetegszik, legfejjebb eljön ő (anyuka) velem a 7végi kirándulásra. nevettünk, eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha n. tényleg beteg, és várok a pályaudvaron, s minden előzetes értesítés nélkül megjelenik n. anyuka, hogy akkor indul6unk. pár pillanatig biztos nem jutottam volna szóhoz. de hát vicces lett volna, hiszen n. mindig viccesen írja le az anyukáját. párszor ugyan találkoztam vele én is, de azért nem mond6nám, hogy ismerem.

n. mondta, hogy ő másfél órát aludt az éjjel. ezen nem lepődtem meg, mert mindig így szokott tenni kirándulások előtt. sőt gyakran kevésbé kialudva jelenik meg. ez annyit tesz, hogy végigalussza a vonatutat (én meg unatkoz6ok). és könyvet sem pakoltam be, mondván minek cipeljem. végül is szükség nem volt rá, mert a bp-bécs táv nagyrészét én is átaludtam.
szerencsére nem teljesen, mert láttam 1-2 szép dolgot a vonatablakból. igen, ez olyan vonat volt, aminek ki lehet látni az ablakán, és megfelelően fűtik. és kb. ugyanannyiba kerül, mintha hazautaznék vasba. máv: feel the difference.
1. szép dolog: a vetésen eszegetnek az őzek, háttérben tündérköd*, felettük fényes kék ég. olyan hangulatos volt látni ezt a talajközeli ködöt. az egész táj ilyen volt. felülről nézni ezt a pár méter vastag ködöt olyan mintha repülőről nézném a felhők alól kibukkanó tájat.
*tündérköd: nem tudom, lehet ez nem is tündérköd, de mindig úgy gondolom, hogy az ilyen természeti jeenség a tündérköd. ui. a bobo gyermekújságban volt 1x 1 rész, amiben ilyen volt, a boszi vagy ki csinálta/fújta.

2. szép dolog: ez nem szép, hanem vicces. háztetőn 4 munkás áll sorban, s néznek kifele a vonatra. áhh, ez így nem vicces. látni kelett volna őket, ahogy ácsorogtak a tetőn...

útravalóul még péntek este megforraltam 1 üveg bort, amit szombat hajnalban felmelegítettem és palackoztam. n. adagját 1 sokszorhasznált borsodis flakonba (mondtam is neki, rengeteget látott már ez a flakon, volt benne még vizelet-minta is), sajátomét a biciklis kulacsomba. na ezt nem kellett volna, ugyanis teljesen beszívta a műanyag a forraltbor aromáját, s belőle tiszta vizet kortyolgatva is enyhe kompótízt érzek most. arról nem beszélve, hogy a forraltbor meg beszívta a műanyagot, és műanyagízt éreztem forraltborivás ivás közben.

bécsbe majdnem 4 óra alatt ért el a vonat. tele volt utassal. én meglepődtem, hogy milyen sokan vannak.

wien-westbahnhof. itt valami kiárusítás volt. jöttek a közlekedési válallattól emberek többszáz táblával, s azkat adták el. volt ott utcanév, villamostábla stb. csak néztem. vettem volna én is, de egész nap nem akartam cipelni, így hát párperces bambulás után otthagytuk őket.
a naschmarktra indultunk metróval. végre úgy tömegközlekedhettem, hogy volt érvényes jegyem, nem azon kellett paráznom, hogy mikor jön az ellenőr.
végignéztük a piacot, és elcsodálkoztunk, hogy mennyiféle növény meg állat van, amiket nálunk nem lehet kapni. a sajtbolt tetszett a legjobban. végül nem vettünk semmit, mert ki a fene akarta cipelni?
megnéztünk 1 szakácskönyvboltot. volt ott minden. tudtam volna választani. csak beleszólt az ár és a tömeg. könyv nélkül nem akartam távozni, így vettem 1 kicsit, vegetáriánus rizottók vannak benne. elkezdett érdekelni a téma.

kitelepítettek valahova egy karámot, rengeteg szalmával, 2 kismalaccal, 1 birkával és 1 kecskével. na az haláli volt. amikor a barna kismalac nekiállt vakarózni. hozzádörgölte magát az etetőhöz, de tök sokáig. annyira mókás volt, ahogy dörgölőzött. aztán a fekete kismalac is ezt csinálta. majd' szét-vetett a nevetés. ekkor úgy éreztem, hogy már meg-érte elvonatozni bécsbe. filmbeillő jelnet volt. amúgy fogalmam nincs miért szórtak szét annyi szalmát oda, amikor ez a 4 állat viszonylag kis helyre volt beszorítva. lehet a gyerekeknek tették ki. ők jól elvoltak, szórták szét a szalmát, futkostak benne. a malac meg lendületesen vakarózott.

ilyen lámpát ki látott már?



a lényegre térve: megkóstoltuk, hogy csinálják az osztrák kollégák a forraltbort a karácsonyi vásáron. jelentem jól. nem spóroltak ki belőle semmit. ittunk 1orangepuncsot is. bódult állapotban kerestünk valami húsmentes evőhelyet. ebből nem sok volt. török bevándorlók osztották az olivabogyós spenótos szendvicset és a raclette-t (ez annyi, hogy barnakenyérre rádobnak 1 olvasztottsajtot. egyszerű és finom). a pultban szimmetrikusan helyezkedtek el az ételek, a bal oldalon 1 fiú, a jobbon pedig 1 nő osztotta az éhező beleknek a tápot. sokáig figyeltük, hogy küzd a nőci a sajtforgatóolvasztó szerkentyűvel. végre elkészült, s mondtam volna, mit kérek, erre ránéz 1 faszira, és kérdezi, mit ad6... elfutott a méreg, dühöngtem 1et n-nak, mivel annyira nem tudok angolul/németül/törökül/olaszul, hogy nekiálljak az eladóval vitatkozni. mondtam, hogy én itt nem eszek, basza meg, és legközelebb rózsaszín hajjal jövök, hogy feltűnjek, és kiszolgáljanak, ha rajtam van a sor.
gyorsan lnyugodtam, mert beláttam, hogy máshol nincs húsmentes étel. így visszaballagtunk, csak a srác oldalára. itt megkaptuk a magunkét, haha. tök finom volt.

róttuk a várost egész nap, annyit gyalogoltunk, mint 1 túrán. csak itt aszfalt és beton volt a talpunk alatt föld helyett.
bécs elegáns- így mondanám. nem éreztem magam olyan otthonosan, mint 1 olasz városban. nyilván a viszonylagos hideg is közrejátszott ebben. amúgy jó idő volt, se csapadék, se szél.
kivilágítva minden (fényszennyezés), csillogó arcok meg kirakatok. elég frusztráló amúgy, hogy 3 óra vonattal, és 1 teljesen más világ. a komcsi rendszer mély nyomokat hagyott az országunkban, gyakran úgy látom, hogy javíta6atlan változások ezek. rossz látni, hogy hol tartunk, és hozzánk csak a szemét jön be, meg semmire nincs pénzünk. ott meg az angol kamaszok nézik a divatos menő cuccokat a kirakatokban, és meg is veszik, pedig jövedelmük sincs, a szüleikből élnek. ami nekik természetes, az nekünk drága. olvasom az új szakácskönyvben, hogy a rizottó 1 gyors és olcsó kaja. belepillantok a hozzávalókba: 10 dkg reszelt parmezán 250 g olyan rizshez, ami nálunk csak a speckó boltokban kap6ó... úgy le vagyunk maradva. ez a legrosszabb, hogy látom máshol mi megy. valamit tennem kell, hogy más legyen. persze. ezt minden nap elmondom és nem teszek semmit, csak a kérdést, hogy miért nem születtem olasznak stb?! versenyképtelenség mindenütt. valóban így van? vagy van halvány remény?

végzett cukrászként a szívem a sacher cukrászda felé húzott. n. mondta, hogy szerinte a demel jobb, oda térjünk be kis sütikére. a sacherba csak bepillantottunk. rengetegen voltak, álltak sorba a tortákért és 1éb ajándétárgyakért. jól megmarketingelték ezt, van itt minden (plüssálat, hotel, torta, szalvéta, kötény). mellesleg a vécésnéni (csaj) is 3 nyelven tud.
a demelben még többen voltak, így feladtuk abban bízva, hogy majd vasárnap kevesebb ember közt kell átverekedni magunkat, hogy megkóstolhassuk csodás sütijeiket. annyit láttunk, hogy szépek.

wien-südbahnhofról indult este 6 körül a vonat pozsonyba. ez is tele volt. az odautat végigaludtuk, mert kikészítettük magunkat a sok gyaloglással.
pozsonyban téli hideget éreztünk. itt már nem tömegközlekedtünk, hanem gyalogoltunk mindenhova. az állomás mellett pár nonstop büfé. az autentikus hangulat megvolt. lepukkantság, kockaépületek, 1ből otthonosabban éreztem magam.
a szállásunk egy régi épületben volt. a recepciós lány úgy beszélte az angolt, mintha az anyanyelve lett volna. ez is frusztrált: mikorra leszek képes így beszélni angolul? 1 rasztás pirszinges lány volt amúgy. nagyon kedves. nekünk nem nagyon kellett szólni semmit sem, ő csak hadart. azon gondolkoztam, ha valakinek az arcán van pirszing, akkor azt mindenki automatikusan bámulja? én hozzá vagyok szokva, de nem tudom eldönteni, hogy vajon látszik -e rajtam mégis vagy sem.
a szálláson sárga szobafalak voltak meg kockás ágynemű, antikolt ajtók, szép színesek. szerintem hangulatos volt.
este 8 után a nyakunkba vettük a várost. pozsony is megváltozott. tele van puccos helyekkel, a sör ugyanolyan drága, mint itthon- nem jártunk jól az euro közeledtével. ettünk valami helyi cuccot: sütőporos tésztának véltem, amit grillrácson sütöttek meg, rá hús, és a fogyasztó önállóan tehette rá a savanyúságot/kecsapot/mustárt/szeletelt vörösahgymát. ez nagyon jólesett. az 1. forraltborunk pocsék volt, nem hozta a bécsi színvonalat. esés. ez van.
sasoltunk, mászkáltunk, a talpunk majdnem elkopott, mire találtunk 1 helyet, ami megfelelőnek tűnt a sörözéshez. mert ha 1x már szlovákia, akkor sör. a belseje 1 hajót idézett. 1 sört ittunk, mert n. elaludt. a kiszolgáló személy nem volt kedves, úgy ítéltem meg, hogy nem vagyunk neki szimpatikusak, különösen én. én ált. úgy gondolom, hogy tuti nem vagyok szimpetikus x, y, z-nek.
hazakászálódtunk. én sem voltam túl friss, nem okozott problémát az elalvás. az alvás inkább, ui. volt részem 2 rémálomban.
mozgolódni nem nagyon mertem, mert féltem, hogy jön a lumbágó. igaz lefekvés előtt vettem be gyógyszert, ami 6ásosnak bizonyult.
a szobánk 7ágyas volt, amikor éjjel megérkeztünk, 2 ember már aludt.
reggel láttam, hogy itt fiúk-lányok vegyesen vannak, és valamelyik későn érkező beletett a papucsomba 1 szemüveget azt gondolván, hogy az enyém. de nem. én a cipőmbe tettem a sajátomét erősen koncentrtálva, hogy bele ne lépjek majd. annyira nem izgultam, mert nem voltam részeg, hogy ne emlékezzek.
a reggeli másodszori fogmosás sem pucolta ki a számból a hagymaszagot.

sokat őrlődtünk, vajon mennyire érte meg eljönni, elkölteni a pénzt, s mondtam n-nak, ha majd a beszámolót írom, akkor hazudok: mennyire szuper 7végénk volt.
egésztestes izomlázam lett, a hátamat nyomta a zsák, és abban reménykedtem, hogy a nap folyamán sikerül berúgnunk vagy legalább becsiccsentenünk, ha 1x többeknek megígértem.
felsétáltunk a várba. nem sokan mozogtak az utcán. szinte csak turisták voltak, a helyiek aludtak vagy nemtommi. a vár szépen meg van csinálva. most is dolgoznak rajta a munkások, éppen verték le a vakolatot ottjártunkkor. szép idő volt, jó kilátással. elcsodálkoztam, hogy mennyi templom van pozsonyban. leálltam, és anélkül, hogy a fejemet elfordítottam tizet számoltam meg. a látkép: balra a régi (bel)város-->duna-->kémények iparidúrva-->lakótelepek-->szélerőművek.
az 1ik udvarban 3 macska üldögélt. 2 barnsácsíkostarka meg 1 fehér kandúr. n-nak szóltam, hogy fényképezze le, ahogy az balakban bámulnak, de mire odajött, felkeltek. szó nélkül vagy a cicc ciccre jöttek -e oda, nem tudom. ekkor látszott, hogy a fehér csak messziről és hátulról aranyos, közelről igen furcsák a szemei. azért megsimogattam, hozzádörgölőzött a lábamhoz. rámhullatott 1000000 szőrszálat, és csupa por lett a fekete nadrágom. a mocskos macska, haha. otthon is elő szokott ez fordulni télvíz idején, amikor a macskák a kazánháznál melegednek. tiszta szürkék olyankor a sok hamutól. ha rájuk vágnék, úgy porzanának, mint a szimplakert heverői és székei.
ahogy csorogtunk lefele a várból, láttunk 1-2 aranyos utcácskát. erre emlékszem, hogy az 5 éve is tetszett. a sörnélküliség nem hagyott nyugodni.
bezúztunk az 1ik karácsonyi vásárba, és megettünk 1-1 kápsztával töltött valamit meg fokhagymás sajtos palacsintát, puncsot ittunk hozzá. így már neki lehetett állni a komolyabb sörözésen gondolkodni.
sok vesződséggel járt, mire találtunk 1 nekünk tetsző helyet. de előtte még beugrottunk 1 kiállításra. úgy volt hirdetve, hogy dizájnerek munkái. mondom n-nak, nézzük meg. szerencsére nyitva volt. nagyon jó fényképek voltak, akadt köztük sok nevettetős is. sokáig nézegettük őket. aztán áttértünk az 1edi készítésű bizbazokra. vettünk kitűzőket. nagyon 5letesek voltak, minimum 10et megvettem volna belőlük. nézzétek meg!
úgy meg voltam elégedve, hogy ilyenformán véletlenszerűen találkoztunk a kultúrával. örültem, hogy mégsem hagy annyira hidegen. mármint a kultúra.

ezek után betértünk a pubba. ahol a szakács a pincérekkel társalgott vendég híján. és 1 zsömlébe fogpiszkálókat bökködött. hiába nem főzött, az étteremszag belengte az egész helyiséget. így van ez. bezzeg a cukrászműhelyben nem lesz büdös az ember, de 1 étteremben... hajaj.
a pincér természetesen itt sem volt kedves. mi maradtunk ketten, miután elmentek akik előttünk érkeztek. n. mondja, hogy a szlovák kolléga is panaszolja ezt, hogy saját hazájában nem kedvesek a vendéglátósok, vágják a pofákat, mintha valamit is ártottak volna nekik a vendégek. mind1, elröhögcséltünk, sűrün látogattuk a budit, s megittunk 3 sört. nem mondom, hogy nem ütött fejbe... ennek eredményeképpen alkalmasnak találtuk a helyzetet, hogy nz-t és kv-t megcsörgessük.
elszámoltuk magunkat, s amikor a pincérnő kihozta a számlát, látszott, hogy még 50 korona kell. n. kiment 1 automatához, hozott 1 százast. szépen összeszámoltuk az apróinkat is, és amikor jött újr a nőci, odaadtuk. meglátta az aprót, elkezdte csavargatni a fejét, pofákat vágott természetesen, majd belesöpörte az egészet a brifkójába, és elviharzott.
na, hát ettől mindig kiakadok, hogy nem csak a hajléktalanoknak nem pénz az apró, hanem a vendéglátósoknak sem. az is ugyanannyit ér, nem? máskor meg az apró kell nekik. hát basszák meg. megérdemelte volna ez a pincérnő, hogy kevesebbet adjunk.
az a bankautomatás hossazbbítás plusz 50 koronát eredményezett. kirohantunk a vásárba, s megittunk még 1-1 puncsot (nem volt olyan jó, mint a délelőtti) belőle. természetesen így lekéstük a vonatot, s még 1 órát kellett dekkolni a városban. jókedvvel tettük. megnéztünk 1 parkot. gondol6játok, milyen. csupa retróság meg beton. az állomáson beslisszoltunk a budiba ingyen. a vécésbácsi utánunk kiáltott, de becsapódott az ajtó... nem maradt 1 db koronánk sem. azért előkészítettünk neki 50 centet, ami kb megfelelt a budidíjnak, de kijöttünkkor nem rohant utánunk, így megtartottuk magunknak.

a vonat ismét tele volt utasokkal. végigaludtuk a wien-südbahnhofig vezető utat. alvás után mint akit agyonütöttek, úgy kelek fel, de sebaj. az életet nem a forraltbor, hanem a demel cukrázzda tartotta bennem.
miközben sietve kerestük, felvettem 1 nő kesztyűjét, és visszaadtam neki, mert elhagyta. nagyon hálálkodott, mosolyogtunk 1másra és haladtunk is tovább. meglett a demel. elég sokan voltak, de végül a pultnál sikerült 2 helyet találnunk. kicsit bonyodalmas volt, mire a sütikhez jutottunk. tanakodtam magamban, hogy melyik 2-t válasszam, végül az eszterházy meg az annatorta mellett dönöttem. az előbbi választás nagy hiba volt, nem kellett volna összehasonlítást végeznem az itthoni eszterházyval. ugyanis ez vajkrémmel volt töltve és száraz volt a tésztája, meg az egész 1 nagy gejl. 3,90 euroért. legalább jól nézett ki... mi azt tanultuk, hogy az eredeti eszterházy tejszínkrémes és nem vajkrémes. ez is megosztja a szakmát. csalódás volt. a daubnerben 10000000000x finomabb, ott képes vagyok megenni belőle 2 szeletet is. az annatorta nugátos volt, elég tömény, abban nem volt hiba. szerencsére kaptunk hozzá vizet. ilyen nagytöménységű édesség elfogyasztása után elgondolkodom, hogy biztos cukrász akarok -e lenni egyszer.
a demel után már nem csináltunk semmit, csak visszametróztunk a westbahnhofra, és felültünk a vonatra. időben érkeztünk, így volt helyünk. mert ez a vonat is dugig volt.
aludni nem tudtunk, mert oylan gyönyörűen kialudtuk magunkat pozsonyban. én sűrűn lapozgattam a rizottós könyvet, ám nem gazdagodott tőle a némettudásom. 1 örökkévalóságnak tűnt, mire budapestre értünk.

na, hát ennyi.
és újra átad6tam magam a bp-i tömegközlekedés stresszes ingyenes igénybevételének. bár a troli este 11-kor nem az a fajta jármű, ahol hemzsegnének az ellenőrök.

fényképes beszámoló itt