2010. március 23., kedd

fúú

jóga
most egy sor új gyakorlatot csináltunk. kissé dekoncentrált voltam. mindig elcsodálkozok, hogy mennyire asszimetrikus vagyok. pl. volt 1 olyan gyakorlat, hogy fekvés, bal láb kinyújt, jobb láb felhúz a mellkashoz, és a jobb térdhez ér az áll. nem bírtam kivitelezni. de lábcserével meg simán.
akkor volt a híd. most már meg bírom csinálni, csak mindig csúszik a kezem a matracon, és összeomlik a híd. angolul amúgy wheel. ehhez valóban közelebb áll. pontosabb az angol kifejezés. szóval lemész hídba (vagy feljössz) és a mukes rááll a combodra. a csípődön támaszkodik a kezével. ez annyira dúrva meg vicces is 1ben. hitetlenkedve csavargatom a fejem és mosolygok, hogy denaaagy.

jóga után kint maradtam a recepciónál megvárni, míg a többiek öltözködnek. kicsi ez az öltöző. alig férünk. nekem meg kell tér. és idő is. jött az sms, hogy menjek inni. lassna felöltöztem, s ezen őrlődtem, hogy akkor most levezetésnek olasztanulás vagy kocsma. a recepcióssal beszélgettem, s lassan elindultam. nem voltam biztos a dolgomban. a tanulást választottam végül is. majd felkerekedtem, kilakatoltam, s észrevettem, hogy defekt van. szanfransziszkó! pumpa sem volt nálam, hoyg meggyőződjek, hoyg valódi defekt vagy csak vki leengedte. kivettem az 1. kereket, lelakatoltam agizellát és elindultam a kocsmába... r-valtizenegynéhány sms-t váltottunk, és végül a szénatéren kötöttem ki. hát vicces volt ez a spontán kocsmázás. már nem voltak szomjasak a srácok, így kapcsolódtam be. szórakoztató volt. r. mondta, h ebből a kocsmából még nem rúgták ki őket. nem értettem, hogy miért rugdossák őket kifele máshonnan. egészen addig, míg biciklisek vs. autósok téma elő nem került, és már kiabáltunk. iszonyú hangosak voltunk. oda is jött a pultos, hogy vegyünk vissza, sőt, akik nem vettek részt a vitában, ők is csitítgattak minket. vicces volt.
így megint éjjel mentem haza. farkaséhesen. persze ettem. fél ciabattát megkajáltam. ez 62 gramm lisztet takar. sosem fogyok így le... pedig a saláta, amit bekevertem magamnak, elég finom: 1 narancs gerezdjei felaprítva, 1 alma felaprítva, 1 kis sárgrépa vékony szeletjei, citrom/narancs leve, mandula. és csodálkozom, hoyg újra tele van ragyával az arcom. olyan tuti arclemosót vettem. le volt árazva. lehet be kéne spájzolnom még 1 dobozzal.

defektszerelés
be békávéztam a melóba táskámban a műheylpumpával, kezemben a kerékkel, arcomon mnosollya. milyen fasza, pikk-pakk megszerelem. nettó 3 órát töltöttem a defektszereléssel. vért-iz-zadtam, mire lekerült a külső. gondoltam, ha belepusztulok, akkor is megcsinálom. mire felkerült a külső, szintén vért izzadtam. természetesen kiszúrtam a belsőt néhány helyen- eresztett az egész. kudarcot vallottam. bőgésközeli állapot. hogy még egy kurva defektet sem tudok kijavítani. amikor a konán tök simán megy. ebédeltem mérgemben. a kezemről félig lejött a bőr, és úgy néztem ki, mint 1 autószerelő... nem éppen finom, nőiesek a kezeim. biztos ezért nem tetszik, ha másé olyan. na szóval 2ségbeesés ezerrel. feladtam. hívtam az én bringaangyalomat, azaz tesómat. elhozta nekem az 1ik kerekét, s azért megpróbálkozott az enyémmel is. negyed órába se telt, már kész volt, telenyomva levegővel... vannak dolgok, amikre alkalmatlan vagyok. abicikliszerelés pl. ilyen. szomorúság... mind1. du. elmentem a jógastúdióba, gondoltam lazán belököm a kereket, de valami baromira nem stimmel. nem tudtam beszorítani. végül si valahogy sikerült.
elgurultam tesómékhoz, játszottunk stb. és akkor tolom a gizellát kifele. mi ebben a fura? vmi nem stimmel. hát a kerék ki volt totál lazulva. fél pilanat alatt elképzeltem, hogy mekkorát zakóz6tam volna... kaptam tőle 1 gyorszárat. beszart az enyém. nem csoda, hogy 5 percig bíbelődtem vele.

este nekiálltam olaszt tanulni, de már az 1. feladat megoldása közben 5x elaludtam. 6ékony vagyok...

mindazonáltal tavasz van. kezdődik az izzadás meg a büdösödés. ez jó. lemosok mindenkit az utakról :) najó, nem is.

Nincsenek megjegyzések: