karácsony

a jesszuska igen rendes volt, és szemfüles, mert kaptam tőle ajándékot, melynek nagyon őszintén örültem:

a karácsonyfadíszítést 23-án megejtettem. magamra csodálkoztam, hogy 1etlen1 szitokszó nélkül kiviteleztem a tevékenységet. a szalmadíszek ellen fellázadtam, ezért a régi, csillogós gömböket tettem fel, amelyek már sokat vesztettek fényességükből. a nagyon kopottakat a dobozban hagytam. a szalmadíszekkel 1 gond van: rövid a madzagjuk. a mézeskalácsok jobban illenek a szalmához, mint a gömbhöz, de végül is mind1, lényeg, hogy rogyásig legyen a fenyő dísszel- én ezt szeretem. de unalmas feldíszíteni. nem is értem, hogy jutott eszünkbe tesómmal annakidején az az 5let, hogy bérbe díszítenénk fenyőt, mert biztos sokan ugyanúgy utálják ezt a munkát, mint mi :)

a sütit, a meggyest, amit szoktam, elrontottam. a vaj nem lehet hibááás! a pudingra gyanaxom. az oetker nemhiába drágább, mint a többi. pedig csak kukoricakeményítőm meg 1 kis aroma és színezék elegye.
a mézeskalácsról beszámoltam.
a somlói galuska: szenteste megkóstoltam. a tejszínhab szétfolyt rajta, amikor kinyomtam a szifonból. megkóstoltam, nem szénsavas, tuti habpatronnal készítette keresztapám. ezek szerint a habpatron szavatossági ideje sem tréfa (2004-ben járt le). a 2. patronnal már jó lett a tejszínhab.

bicikli
tegnap végre bicikliztem 1 kicsit (~20 km). fatter agyváltósával. ausztriába is átnéztem. van 1 elkerített erdőrész, ott láttam 1 csomó vaddisznót meg süldőket. persze a fényképezőt itthon hagytam. jó meleg volt. azt hittem, van vagy 15 fok, de csk 7 volt :) tévedtem 1 cseppet.
amikor átértem ausztriába, a vetésen megláttam egy ép (nem megkezdett) kenyeret. éppnek nem mondanám. tuti megszívta magát vízzel, s 1 érintésre cafatrokra foszlott volna, mint a vizihulla.
aztán az árokpartokon még több ilyen felpuffadt pékáruval találkoztam.

kakas
23-án levágták a kakast. pozitiv csalódás volt, ugyanis forrázás után könyen kijöttek a tollai. a múltkori tyúknak szétszakadozott a bőre.
a macskákat vártuk, hogy odagyűlnek a vérszagra, de ezekmolyan lükék, hogy kb. az orruk alá kell nyomni a falatot, hogy észervegyék. múltkor megtornáztattam őket szalonnabőrért. szinte a szemükbe nyomtam, mire végre az 1ikük táplálékot sejtett, és felugrott érte. ez a régebbi macskáinkkal is így volt: nem akarnak ezekmár vagy 10 éve felugrani a kajáért- fenemód elkényelmesedtek. a szindinek kedveztem, az a legcukib. hálából jól lekarmolt. bezzeg 1mást nem karcolják össze játék közben. igaz a vastag bundában kárt nem tehetnek, csak az orrban, szemben.
nemtom ki találta ki azt a technikát, hogy amikor elvágják a tyúk fejét (nálunk tuskón fejszével), neki kell nyomni a tuskó oldalának jó erősen. hamar kivérzik, nem fut el, viszonylag humánusan megvan a vágás. nem kell a hiszti senki részéről sem, ahhoz, hogy húst 1ünk, az állatnak vmi módon mindenképp el kell pusztulnia.
apa mondta, hogy régen megetté a kakas- ill. tyúkfejet is. elég nagy taréja meg szakálla (v, mije) vol, de végül is nem pucoltuk meg, hanem odakínáltuk a macskáknak.
jó lenne ideszúrni azt a videot. de túl nagy...
apa felhívta a figyelmemet a nagyszerű tényre, miszerint ha kinyitod nagyra a csőrét, kinyílik a szeme is. ez nagyon vicces volt. elég nagy volt a csőre meg a torka, így át lehetett látni a levágott fejen. a macskákat odahívtuk. csak vernyogtak, nem akarták apa kezében észrevenni a kakasfejet. a legélelmesebb=szindi (aki testalkatából ítélve inkább fiú, mint lány. félévesen így megmutatkozik?...) futott a földre dobott fejértm és elvitte. persze csak színészkedett, mert keresztapám másnap megtalálta -szinte érintetlenül- a pajtában.

kártya
karácsonykor istván és jános napkor óriásit kártyázik a család. iszunk, kiabálunk, verjük az asztalt.
nekem nehezen megy. én mind2 nap elaludtam az asztalnál. mostanában aluszékony vagyok. úgy sajnálom. ha menni kéne, bírnám, de ültömben elalszom hamar.

most hagyom abba. megelőlegezem magamnak a január elsejei hányást az elkövetkezendő órákban. úúúú