fényképezőgépet nem vittem, itt most mit fényképezzek, nem külföldre megyünk indokkal.
de itt van 1 kép a biciről. most nem így néz ki.
hű hol kezdjem?
tamás megcsinálta faustot, így 100 % lett, hogy a március 15-ei tekergésre azzal megyek.
már régebben elterveztük, hogy a 4napos 7végéből 1 napot a biciklizésnek szentelünk. tesóm is említette, hogy 1 napon ő is akar tekerni, így hárman mentünk. a fiúk virgács születésnapi buliján 1000 tervet vázoltak fel, hogy akkor hogyan merre. a mikor lett letisztázva leghamarabb: fél 7. jesszum. még mindig kedvezőbb, mint a 6 óra. szóval a korábbi tervek sutba téve, és pilisbe mentünk.
ezzel a böjtölés fel lett függesztve. ami az édességet illeti. úgyis megszegtem már a szülinapi tortával meg 1 db sk. kakaóscsigával.
a táplálkozásra nagy gondot kell fordítani, ott buk6 el az egész. reggelire megettem 1 banánt, 1 müzli szeletet. több nem fért belém. ezenkívül eltettem a mezbe 1 banánt és 3 cerbonát meg 7 aldis müzliszeletet. az 1etlen kulacsomba belenyomattam 2 calciumos pezsgőtablettát.
kezdésként a kútvölgyi utat másztuk meg. mondtuk hogy a diósárkot nem vállajuk be, az 1.re túl meredek lenne. ismeretlen biciklivel és nulla edzettséggel beválal6atlan. ráadásul az 53/39 tányérak elől azért eléggé lekorlátozzák a teljesítményeme- gondoltam én. és ez nem csak gondolat volt csupán, hanem tapasztalat is. az elején még nem mertem kiállni a nyeregből, most a gizivel meg majdnem fel-borulok. igen. 150 km faustoval való tekerés után imbolygok a gizivel. igaza van tamásnak: gyakran kell váltogatni a bicikliket, hogy az átállás minél zökkenőmentesebben menjen. érdekes tapasztalat, hogy most a faustoval nem volt olyan kockás a tekerés, és az is hamar, 1-2 km, alatt megszűnt. viszont a fékezés halál volt vele. ezt 1.ként a mátyás király úton tapasztaltam meg. elég koszos meg vizes volt helyenként, sőt lejtett is. és sejtettem, hogy alsó fogásban kell ilyen lejtés mellett tartani a kezeket meg fékezni, de nem mertem.
budakeszin folytattuk tovább az utat. tesóm megvárt, és figyelmeztetett, hogy hepe-hupás lesz az út, vigyázzak. jól tette, mert én elfeledkeztem erről a tényről. asszem ez az a méretű buckahálózat, ami a legszarabb, nem túl nagy, nem túl kicsi, éppen szétráz és bizonytalanná tesz. legalábbis engem. alig vártam, hogy véget érjen. jó, hogy a nagy koncentrálásban észrevettem tamást, és vissza tudtam fordulni. rettenetes ez az út. kíváncsi vagyok, milyen építési technológiával és használattal sikerült ezt az állapotot elérni.
utána a srácok elmagyarázták, hogyan kell alsó állásban fogni a kormányt, hogy helyezkedjek el a nyeregben, és miért jó ez nekem. kockázat nélkül síkon kipróbáltam. valóban biztonságosabb így fogni, mint felső állásban.
így teltek-múltak az órák, és azon kaptam magam, hogy már nincs halálfélelmem az outin, sőt eljtőn lefele biztonságosabbnak tűnik, mint a kona. arra gondolok, hogy ennek az az oka, hogy rá-lapulok a biciklire, közelebb vagyok a földhöz, kevésbé "lógok ki". ezzel a testtartással kompenzáljuk a slick gumi hátrányait? amiből én nem éreztem semmit. nekem nem pörgött ki, nem csúszkált.
dobogókőről lefele egy darabon azért volt izgalom. a kereszteződéstől az út hasonlatosan szar a budakeszi úthoz. meg lefelé is gáz volt. tamás azt mondta, csak a kanyarok előtt fékezzek. de hát olyan baromi gyors volt a bicikli! nem vagyok 1 technikás biciklis, meg félek a lejtőn, plusz nagy sebességnél (már >45 km/h) a szemüvegem mögé bekavar a szél, elkezd könnyezni, tekintetem elhomályosodik, alig látok. ilyenkor vizualizálok 1 szuper dioptriás bringás szemüveget. álom.
visszatérek az útvonalhoz. tehát budakeszin elfordultunk jobbra, telki felé. érintettük budajenőt, ahol újfent rácsodálkoztam az út mellet futó gyönyörű pincesorra. összekeverednek bennem a dolgok. perbál- tinnye - piliscsaba - pilisszentiván - pilisvörösvár. itt megállok. elmentünk az emil cukrázzda mellett, megrohant a nosztalgia. meg1eztünk a srácokkal, hogy hazafele beugrunk a bécsi úton lévő emilbe. addig még volt emelkedő előttünk. a pilisszántói emelkedőt már el is felejtettem. talán 2x ha megmásztam, újra át kellett élnem. izgultam hogyan fogom abszolválni az outival, iylen áttételtartománnyal. végül sikerült pihenő nélkül felérnem, de a végét már szinuszos mozgással tettem meg- jó hogy nem volt forgalom. leizzadtunk mind. tamás hozzányomta a sisakját a homlokához, és folyt belőle a víz.
innen legurultunk pilisszentkeresztre, ahol éppen ünnepséget tart6tak a templom körül- sok volt a szépruhás ember meg az autó.
innen jött dobogókő. a két bükkfa nyergig vezető utat nagyon-nagyon rühellem. mindig is rühelltem. engem nagyon kikészített, gyökkettővel mentem, és megfogadtam, hogy ha felérek, akkor onnan szépen hazatekerek. nekem ez túl sok, nem bírom, gyenge vagyok, stb. szóval ment a hiszti magamban ezerrel. tamás és tesóm a padon ülve vártak, én dühöngtem nekik 1 sort. könnyen feladom. okolom az edzetlenségemet, közben erről én tehetek, nem más. meg mit várok magamtól? mikor olyan idők voltak, amiben nem lehet rendesen (sportszerűen) biciklizni. a semmiből nem lesz izom.
oké, akkor dobogókőre felmegyek, az csak 2 km. meg az az út sokkal jobb és kényelmesebb, mint az előző szakasz. ~500 m összeszedtem magam, nekiálltam gyorsabban, izomból tekerni. megelőztem tamást, aki csatlakozott hozzám, és így jó tempóban felértünk. tesóm már várt minket.
az autók jöttek, igyekeztek beparkolni, de ugye előtte fizetni kell. a helyközi járatos busz pedig megállt keresztben, és azt hittük, sosem fordul meg. pöfögte oda a gázait. jó hogy eljöttünk afriss levegőre. ekkor (fél) 11 lehetett. tesóm hazament, mi még elidőztünk 1 db-ig, majd legurultunk a két bükkfáig. onnan egy erdei úton-amit fentebb említettem- legurultunk pilismarótra. a falu felé sok biciklissel találkoztunk, főleg outisokkal. 1ik srác nehezen akarta tudomásul venni, hogy 3an nem férünk el az úton 1más mellett, végül is valahogy megoldottam. tamás persze előbbre tartott, ő jobban tud gurulni, gyakorlata is van. én csak csodálkoztam, hogy mennyit gurulunk.
pilismarótra érvén kihasználtam az alkalmat és a jóidőt, megmutattam tamásnak a hajótemetőt, a homokos parttal rendelkező öblöt. lehet hogy az nem is hajótemető, de én így hívom. sok ott a roncs. bár vmit javul6ott a helyzet, mert most rendezettebbnek tűnt a környék. fú nagyon jó idő volt. cipőt le, be a homokba és a vízbe. szigorúan bokáig. tele volt kagylóval a duna. naggyon romantikus volt hehe. az 1órás ebédszünetet követően elindultunk haza.
természetesen szinte végig ellenszélben, így váltogattuk, hogy ki menjen elől. úgy érzem, ha elől megyek, jobban össsze tudom magam szedni. most már világosan látom/érzem, hogy mikro vagyok az eléhezés 6árán. akkor gyorsan enni kell. valamelyik faluban megelőzött minket 1 idősebb faszi outival. beálltam mögé stéherbe, mögöttem tamás. elég hülyén tekert, a biciklije úgy nyikorgott, mintha 1 100éves tanyabike lett volna. majd hirtelen kiállt. ekkor már én is leálltam volna betolni 1 müzli szeletet. tamás indítványozta, hogy szentendréig ne álljunk meg. oké. a 6áraimat feszegettem, amikor elhaladtunk 1 zöldséges mellett, ahol 198 ft/kg banánt hirdettek. itt megálltunk, vettem banánt, mandarint meg paradicsomot. felüdülés volt a sok édes müzli után ilyeneket enni.
szentendrén a soksávoson mentünk, ahol az 1ik piros lámpánál leesett tamás lánca, és 1 nyitott fedelű sportkocsiból kiszólt az 1ik srác, hogy óvatosan menjünk itt, nehogy megbüntessenek a rendőrök, mert itt tilis kerékpározni. én csak lestem. szóval totál jóindulatúan a mi érdekünkben ilyen jön ki 1 sportkocsiból...
a város után rátértünk a sokak által szidott bringaútra. ahol abban ameglepetésben volt részünk, hogy lemarták a (fagyökerek által kialakított) buckákat, és így sima úton tekerhettünk. sajnos a marógépből hamar kifogy6ott a benzin, mert nagyobb szakaszon már uo. szar volt, mint régen. a fővároson belülre érve rátértünk a szentendrei útra. szeretek rajta biciklizni ilyenkor. forgalom alig, sima.
végül a szabadság hidat választottuk, de nem jött össze. az erzsébet híd előtt nagy volt a tumultus, alig lehetett haladni. kiderült hogy le van zárva, és mindenkit tovább küldenek. mi felmentünk így a hídra, de kiderült, hogy a végén meg színpad van, sok ember, így lementünk a lépcsőn és úgy pattantunk nyeregben. ekkor én megettem a nap utolsó müzliszeletét, tamás meg már kivolt, kavargott a gyomra, ő nem tudta megemészteni azt a sok édeset, amit magába pakolt és fájt a háta. innen 1 utolsó menetben hazatekertünk. a távíró utcában már csak lájtosan, kicsit kipörgettük a nap fáradalmait.
szumma
este beszéltem tesómmal, és megállapítottuk, hogy edzetlenek vagyunk, harmatgyöngék. ő a hazaúton eléhezett, a lába is begörcsölt, defektet kapott. nagyon kell enni, nagyon időben, hogy bírni lehessen ép testtel a tempót. nyilván fontos az is, hogy outival könnyebben és gyorsabban lehet haladni, mint 1 megpakolt túrabringával, és ez több energiát kíván. de ha edzettebbek leszünk, biztos nem kell ennyit zabálni majd. a pesti alföldön nem lehet megedződni- ez mindig bebizonyosodik.
néhány szót még ejtek a
kaja
ról. 6.30 és 16.30 között bicikliztünk. ez 10 óra. ebben volt pihenő bőven. mondjuk 3 óra? elképzelhető hogy a nyeregben töltött idő nettó 7 óra. 153 km. szint? passz. ennyit ettem:
-1 banán + 1 msz (müzliszelet ezentúl) reggelire
- 10 msz
- 2,5 banán
- 3 mandarin
- vacsorára túrós tészta szalonnával és 1 kis szilvilekvár
öltözködés
amikor reggel hideg van és napközben meleg, az kívánja a legtöbb ruhát. én hosszúnadrágot öltöttem. cipőre kamáslit 1 átlagos zokni alatta. felül 1 rövidujjú mez, rajta 1 hosszúujjú szélálló. zsebben az ultrakönnyű aldis zéldzsekim. erre csak dobogókőről lefele menet volt szükség. később a kamásli és a szélálló mez befért a nyeregtáskába, zsebekbe. kesztyűből hosszúujjút vittem, ez pilismaróttól hazáig a hátsó zsebeim 1ikében pihent, kesztyű nélkül mentem. ez abból a szempontból kényelmetlen, hogy nem tudom hova törölni az orromat. ugyanis az egész napot végigszipogtam. a biciklitúrát is. nemtom miért van ez. rohadt idegesítő állandóan az orromat törölgetni, meg szipogni se biztos, hogy annyira egészséges dolog.
a mezből biciklizéshez kellenek ezek a cuccok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése