ezt elfelejtettem:
pénteken amikor már kibicikliztem magam, metróra szálltam. ekkor már havazott, nem volt kedvem lötykölődni a kerepesin a maszatos időben. így hát viszonylag szép ruhába öltözve kezdtem el boltozni. nem mindig van kedvem biciklis szerelésben plázázni (plázázni se nagyon, de vannak dolgok, amiket ott tudok elintézni), mert a megjelenés fontos. amíg nem kell esőnadrágot húzni, addig nincs is gond. de abban?!
igen, van ahova fel kell öltözni. hogy ne érezzem magam kellemetlenül, amiért furcsán néznek. nem mindig érdekel, de néha igen. ez van. ilyen a világ meg ez az ország. kibírom. van amikor kifejezetten élvezem, ha bemegyek olyan helyre, ahova nem szoktak biciklis szerelésben lévő emberek.
szóval kiértünk az örsre, ...kérjük hagyják el a vonatot... az ajtók nyílnak. nem nyílnak. nézünk. semmi. mit lehet tenni? odasétáltam 1 ilyen vészgombhoz és megnyomtam. beszólt valaki, hogy nyomjam és beszéljek. hát újra megnyomtam, és beszéltem: jó napot kívánok, az 1ik kocsiban nem nyílik az ajtó.
megkönnyebbülés a szomszéd nőcitől, meg hogy köszöni, így kijutunk. valaki csak csinált volna valamit, ha én nem. nem maradtunk volna bent örökké. vicces volt. amúgy ilyen helyzetekben kellemetlenül érzem magam. mert mindenki figyel. olyan fura. pedig csak saját magam és mások érdekében intézkedtem. nehezen mozdulok, ha valami helyzet van. a konfliktuskerülő énem megmutatkozik mindenütt. de legalább most legyőztem. persze itt nem konfliktus volt, de helyzet volt.
előtte még 2 külföldit eligazítottam a deákon a földalatti felé. hát remélem, nem vertem őket át. mentegetőztem nekik, hogy ált. biciklivel járok, már nem tudom pontosan, hogy kell bújkálni a föld alatt. olyan régen voltam a deák metrócsomópontjában, hogy meglepődtem, ahogy az kinéz. 2 éve nem ilyen volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése